USA nyugati part IV.

San Francisco

img_9959.JPG

A kellemes de annál rövidebb repülés után San Francisco repülőterére érkezve a terminálok között közlekedő automata vonat felé vettük az irányt, amivel átmentünk a BART nevű elővárosi vasút állomásához, hogy negyedóra múlva még mindig a jegyautomata előtt tébláboljunk és egymással üvöltözzünk.

Én már láttam a világon pár jegyautomatát, de ennek a kezelőfelülete rémálom volt. Az amerikai honlapok úgy általában megrekedtek a kilencvenes évek szintjén, de ez azokon is túltett. Hogy nemcsak nekünk volt gondunk a megértésével, azt az automaták köré ragasztott különböző magyarázatok és segédletek mutatták. Végül a letöltött telefonos app segítségével sikerült jegyet venni bankkártya regisztráció után, amivel aztán a belvárosban szívtuk meg, ugyanis a kapuk nem voltak felkészítve mobil jegyre. Végül két arra járó biztonsági őr szabadított ki minket.

Lepakoltunk a hotelben és elraktuk magunkat másnapra. A szobához nem járt reggeli, de a hotel club szobájában reggelente gyümölcs és müzli szeletek, délután sós és édes nasik valamint dobozos üdítők voltak kirakva, amikből jövet-menet mindig feltankoltam.

Kövesd barangolásunkat Utazó Tódi térképén a képre kattintva:

world_cropped.JPG

20200216_082819.jpgA hotel melletti Transamerica Pyramid épületet útba ejtve indultunk városnézésre, pontosabban először reggelizni egy közeli pékségbe. A szolid reggeli után kábel-villamosra pattantunk és a végállomásig utaztunk. A korai időpontnak köszönhetően alig voltak a villamoson. A végállomástól pár buszmegállóra volt a városháza, így azt is útbaejtettük egy fénykép erejéig.

A Painted Ladies nevű sorház következett az Alamo Square Park keleti oldalán. A sorház az egyik megmaradt emléke annak a kornak, mikor az aranylázból meggazdagodottak kivagyiságból nagy házakat építettek. Érthetetlen miért lett turista látványosság, szerintem a város tele van hasonló házakkal. A park egy lejtőn terül el, így feljebb mászva el lehet látni a házak felett a belváros felé. Pár utcával északabbra található a Mrs. Doubtfire filmből ismerős ház, oda is elbuszoztunk, bár nem túl jellegzetes ház.

20200216_094917.jpg

20200216_103815a.jpg

Bár nem úgy terveztük eredetileg, innen már csak egy köpés volt a Palace of Fine Arts nevű izé. Én először azt hittem van itt múzeum is, de mint kiderült, az eredetileg az 1915-ben tartott Panama-Pacific kiállításra felállított, eredeti funkcióját tekintve kiállítási csarnok egy konferenciaközpontnak ad helyet. Mint a vásár többi épületét, ezt is ideiglenesnek szánták, így azóta már többször fel kellett újítani. Természetesen sok más kaliforniai épülethez hasonlóan ezt is számtalan filmben láthattuk már.

20200216_112503.jpg

Az épület a san franciscoi öböl bejáratának közelében található, így kigyalogoltunk a partra is vetni egy pillantást a Golden Gate hídra. Akinek van kedve, a yacht kikötő gátján kigyalogolhat egy hullámorgonához, amit a hullámok által csövekbe tolt levegő szólaltat meg. Mi ettől eltekintettünk és a vargabetű után inkább - egy hamburger közbeiktatásával - elbuszoztunk és villamosoztunk a Lombard Streethez.

Az utca egyébként a Golden Gate hídról jövő út folytatása és egy jó darabig többsávos út. Itt azonban már csak egy utcácska, ami szerpentinként hidalja át a Hyde és a Leavenworth utcák közötti szintkülönbséget. Ha autóval szeretne lemenni valaki, érdemes tudni, hogy a forgalomirányító rendőrök nem engednek a Hyde Streetről bekanyarodni, a Lombard utcán kell érkezni (és végigaraszolni a sort). Értelemszerűen az utca lefelé egyirányú, gyalogosként a kétoldalon futó járdán tudunk le- és fel sétálni.

img_9731.JPG

Igazából nem ez a legmeredekebb utca, mert itt a kacskaringók meghosszabbítják a lejtőt. Aki tényleg meredek utcát akar látni, javaslom, hogy sétáljon délre két tömböt és a Filbert Streeten menjen le: az az utca közel ugyanazt a szintkülönbséget egyenesen hidalja át, ráadásul a felső szakaszon elég lapos (helyi viszonylatban) és csak utána vált át lejtőbe.

Érdekes módon San Francisco utcái teljesen figyelmen kívül hagyják a domborzatot. Olyan, mintha a város tervezők egy szintvonalak nélküli térképen rajzolták volna meg a várost, aztán élőben sem kérdezte meg senki, hogy ezt így hogy. Az utcák függőleges vonalvezetése igen egyszerű: a kereszteződések lapos placcok, amiket egy lejtővel kötnek össze az utcák. Egy hosszú úton végignézve láthatóak a különböző lejtőjű szakaszok, mint valami kezdetleges várostervező játékban. A kábelvontatású villamosok csak a kereszteződések közepén tudnak biztonságosan megállni. Nincsenek megálló peronok, a villamos érkezésekor és az utascsere idejére leáll a forgalom.

20200216_170027.jpg

Az utcákon mindenhol úgy parkolnak a kocsikkal, hogy a kereket a szegély felé fordítják, mert a kézifék bowdeneket nem ekkora terhelésre tervezték és senkinek nem hiányzik egy elszabadult kocsi. Erre  egyébként sok helyen táblákon is felhívják a figyelmet. A legmeredekebb utcákban pedig a lejtőre merőlegesen parkolnak. Ezeken a meredek utcákon sétálni is fárasztó, inkább hasonlít túrázáshoz, mint városnézéshez. A kocsik néha lépésben is meg-megcsúszó kerékkel mennek lefelé, egy kis kiszórt homokkal elég komoly szánkópályává lehetne változtatni egy-két utcát.

A kereszteződések szélén néha olyan hirtelen megy át az út meredek lejtőbe, hogy az aszfalton durva marásnyomokat hagy a kocsik hasa. Ha itt vesz kocsit az ember, érdemes elvinni próbakörre vagy tanulmányozni a hasmagasság adatokat. Emelkedőn felfelé érkezve a kereszteződésekhez a motorháztetőtől nem sokat lehet látni, ha pedig egy kutya feküdne a lejtő tetején, esély sem lenne észrevenni.

20200216_170649.jpg

Miután kimászkáltuk magunkat lesétáltunk a Columbus Avenue-ig és újabb villamosra pattanva a Mason és a Washington utcák sarkán lévő Cable Car múzeumhoz mentünk. Ez nemcsak ingyenesen látogatható múzeum, hanem innen üzemeltetik a kábeleket. Sok érdekes dolgot meg lehet tudni, például azt, hányféleképpen tud kanyarodni a kábel és hogyan tudja két vonal keresztezni egymást. Az épület pincéjében meg is lehet nézni ahogy az épületben egymás melletti kerekeken lévő kábelek elhagyják az épületet majd különböző irányokba fordulnak.

img_9743.JPG

A városi tömegközlekedésre a napijegy 5 dollár de ebben nincsenek benne a villamosok, ha azon is szeretnénk utazni, egy vonaljegy 8 dollár. Dúúúúrva, de jó ha tudjuk, hogy 13 dollárért, azaz a sima napijegy és egy villamosjegy áráért olyan napijegyet kapunk, amiben korlátlan villamosos utazás is van. Fura árképzés. A jegyeket telefonon is meg lehet venni, csak annyi ideig kell internet, amíg megvásároljuk, utána az applikációban tárolja a telefonunk egy animációként.

A villamoson utazhatunk a fülkében, a nyitott részen, de ha akarunk az oldallépcsőn állva a kapaszkodókon is csünghetünk, mint az otthoni villamosokon annak idején. (mesélték és fényképen láttam, nem vagyok annyira öreg!). Mi turista szezonon kívül voltunk, de így is volt, hogy nem fértünk fel, a végállomáson pedig hosszú sorok kígyóztak a villamosra várva. Aki biztosra akar menni és a kocsit is látni akarja nemcsak a rajta csüngő turistákat, keljen fel korán!

20200216_140831.jpg

A vezetők nem semmmi tornabemutatót tartanak, mert két kézi- és egy lábkarral szabályozzák a kábelhez képest a jármű sebességét. Fékezéskor egyébként érdekes fenyőillat terjeng, mert a fékpofák, amiket a sínekhez szorítanak fenyőből vannak. Ezeket egyébként pár naponta cserélni kell, mert elkopnak. Belegondolni sem merek mennyibe kerülhet az egész rendszer üzemeltetése bár ilyen jegyárak mellett bevétel is van. Még egy érdekesség: az utcaszint alatt futó kábelek kedves csörömpölő hangot adnak ki a burkolat alatt.

A múzeum után a kínai negyed érintésével folytattuk a városnézést. A koronavírus miatt inkább kihagytuk az alapos bejárását a helynek, mert ottjártunkkor még benne voltunk a kínai újév után visszatérő emberek kéthetes karantén periódusában. Egy gyorséttermi vacsora után még feltankoltam a hotel club szobájában m&m's-ből, majd aludtunk.

img_9784.JPG

Másnap reggel ködre ébredtünk, ami azért csalt kellemes szavakat elő belőlem, mert aznapra volt betervezve az Alcatraz. A jegyet előre vettük, amit csak javasolni tudok mindenkinek, a kikötőben ugyanis csak napokkal későbbre lehet venni. A hotelből először elsétáltunk a Ferry Plaza mólónál lévő Farmers Marketre, ahol péksüteményt reggeliztünk, majd átvillamosoztunk a 33-s mólóhoz, ahonnan a börtönös kompok mennek. Itt a parton hagyományos villamosok járnak, már amennyire a világ minden tájáról begyűjtött régi villamoskocsik annak számítanak. 1982-ben ugyanis a kábel-villamos hálózatot be kellett zárni egy másfél éves felújtás miatt, a város pedig alternatív látnivalóként a világ minden tájáról beszerzett kocsikkal megrendezte a Historic Streetcar Festivalt. Ez annyira sikeres lett, hogy a kocsikat állandó szolgálatba állították.

20200217_081247.jpg

De vissza a kompokhoz. Várakozás közben szerencsére javult az idő és a szigetről épp akkor szálltak fel az utolsó ködfoszlányok mikor mi kikötöttünk. A sziget eredetileg erődként üzemelt, aztán lett börtön, majd egy gerilla akciót követően indián fennhatóságú terület, végül turista látnivaló. Számos kiszolgálóépület és a személyzet barakkjai mellett áll maga a börtönépület, ami a sziget méretéhez képest meglehetősen kicsi, a cellákról nem is beszélve. Visszaemlékezések szerint a többi börtönhöz képest nyugis életük volt itt a raboknak, az őrök nem zrikálták őket. Utóbbiak egyébként mind válogatott és tapasztalt emberek voltak, akik a családjukkal éltek a szigeten, a gyerekek innen jártak naponta iskolába. A ritkán előforduló börtönlázadások és szökési kísérletek történetét audio guide meséli el a börtönépületben, az egyik, kikötőhöz közeli épületben pedig dokumentumfilmet lehet nézni.

20200217_093957_1.jpg

20200217_101531.jpg

img_9870.JPGA szigetről visszatérve a közeli 39-s mólóhoz mentünk, ami tömve van mindenféle étteremmel. Párom cipóban tálalt halas paradicsomos krémlevest (chowder) és rántott garnélarákokat evett, én meg csirkés hamburgert sültkrumplival. A szolíd ebéd után a móló északi oldalán megtekintettük az erőteljesen napsütkérező oroszlánfóka kolóniát, majd a kikötő feletti dombon álló Coit torony felé vettük az irányt. A busz egy kis vargabetűvel megy fel, ugyanis a legrövidebb útvonal egyben a legmeredekebb is, amit nem tudna teljesíteni. Az 1933-ban épült torony egy jómódú helyi, Lillie Hitchcock Coit nevét viseli, aki a halála után egy jelentős összeget hagyott a városra. A belépő hét dollár, amit a torony belsejében lévő ajándékboltban lehet megvenni, csak ezután lehet sorba állni a lifthez. Fentről minden irányban ki lehet látni az ablakokon keresztül, de a vastag betonfalak kicsit nehézzé teszik a nézelődést.

A dombról gyalog ereszkedtünk le az öböl partjára, majd visszavillamosoztunk a Ferry Markethez és innen gyalog folytattuk az utunkat dél felé. A város Golden Gate híd mellett másik jellegzetes hídja a San Francisco - Oakland Bay Bridge, mely négy pilonjával még monumentálisabb. Mivel középen is egy hídfő található, úgy néz ki, mintha kétszer másolták volna ide ugyanazt a hidat. A híd közelében található a kicsike Rincon park, melynek nagy részét egy földbe állított hatalmas íj és nyílvessző foglalja el.

img_9924.JPG

20200217_163859.jpgA partról egy hatalmas ugrással, akarom mondani metrózással a belvárostól kicsit messzebb lévő Dolores park délnyugati sarkához zarándokoltunk, itt található ugyanis a Golden Fire Hydrant, azaz az aranyszínű tűzcsap. Az 1906-os földrengést követően hatalmas tűzvész tört ki, mert a város vízvezeték hálózata megsérült és a tűzcsapok többsége nem működött. Állítólag ez az egy maradt üzemképes a környéken, megmentve a kerületet a pusztulástól. Hálából minden évben a földrengés évfordulójakor aranyszínűre festik.

Több napnyi keresgélés után végre útba esett egy fánkozó a parktól nem messze, így végre kaphattam amerikai donutot. Rögtön kértem hármat, amit a parkban ülve nyammogtam el. A park egyébként tele volt, mert aznap volt a Presidents' Day munkaszüneti nap, mely eredetileg Washington születésnapjához köthető, manapság február harmadik hétfőjén ünneplik.

20200217_165304.jpg

Este a belvárosban vacsoráztunk, egy mexikói étterembe ültünk be nachost, guacamolet és quesadillat enni, valamint margaritat és micheladat inni. Ez utóbbi fűszerekkel turbózott sör-koktél, őszintén szólva olyan az íze, mintha valakinek egy mexikói vacsora utáni gyomortartalmát inná az ember.

A harmadik napot már türelmetlenül vártuk, mert aznapra autós városnézés volt beütemezve a távolabbi célokhoz. Már kora reggel az irodában toporogtunk és hamarosan át is vehettük a kulcsokat. Hála a tagsági kártyánknak, a második sofőr hozzáadása ingyen volt, így mindketten vezethettük a kocsit. Még otthonról egy Mustang kabriót foglaltunk, de ugye az "or similar" mindig ott van a választható kategóriáknál. Szerencsénkre nem volt semmi fennakadás, így hamarosan egy fekete Mustang kabrióval hajtottunk ki a garázsból. Gondolkodtunk Tesla bérlésen is, de egyrészt abban az irodában nem volt, másrészt az ügyfélszolgálatuk nem tudott választ adni az üzemanyag/akksi töltöttség elszámolásra vonatkozó kérdésünkre.

20200218_093007.jpg

Első utunk egy reggelizőhelyre vezetett, ahol feltankoltam néhány bagel szendvicset és a Golden Gate híd felé vettük az irányt, immár ledobott tetővel. Először a délnyugati oldalánál lévő látogatóközponthoz hajtottunk, ahol kőkemény 1 dollár = 1 óra parkolódíj kifizetése után a kilátópontnál megreggeliztünk. A reggeli óráknak köszönhetően alig lézengett pár ember, így nyugodtan tudtunk fotózni. Ezután leereszkedtünk a híd tövéhez, ahol a Fort Point polgárháborús erőd található, mely fölé szívbaj nélkül felhúzták a hidat. Visszahajtottunk a főútra és az öböl bejárata felett átkelve némi kacskaringózás után az északnyugati oldaláról is megnéztük a hidat.

img_0037.JPG

Az öböl bejáratát északról határoló földnyelvet átszelve a Point Bonita világítótoronyhoz kocsikáztunk, mely népszerű fotós helyszín a turisták körében. Mármint azon turisták körében, akik vasárnap és hétfő 12:30 és 15:30 közé időzítik a látogatást. Érthetelen módon csak ilyenkor, azaz kétszer három órára van nyitva a világítótorony. Mivel az oda vezető gyalogos alagutat egy vasajtó zárja le, más időpontban még csak a közelébe sem lehet jutni. Mi ugyan tudtuk ezt, azért elnéztünk arra és megcsodáltuk a kilátást, a sziklás tengerpartot és az ott heverésző oroszlánfókákat.

A hegyoldalban számos helyen van kilátópont, mi párnál megálltunk útban a híd felé. A legnépszerűbb és legközelebbi kilátópontot csak a hegyet körbeautózva lehet megközelíteni, mert az utat egyirányúsították a nagyszámú autó miatt és az egyik sávból parkolót csináltak. A kilátó egy hajdani erőd helyén áll, mely a II. világháborúig aktív volt. Innen azért érdekes a panoráma, mert jóval a hídpálya fölött állva olyan szögből lehet látni a hidat, ami más hidakra nem jellemző. Az északi pilon egész közelinek érződik, a kábel pedig a sziklás hegyoldal mellett fut le a tartókamrába.

img_0130_1.JPG

Ezután visszakocsikáztunk a hídon a város felé. Jó lett volna többször is átkelni a hídon, de a város irányában fizetős a hídhasználat, így ettől eltekintettünk. A hídnál leolvassák a rendszámot és később küldik a számlát az autó gazdájának. Bérelt autó esetén érdemes a pénzbeszedő cég honlapján keresztül fizetni, ahol azt is meg lehet adni mely időintervallumát akarjuk fedezni az adott autónak. Így egyrészt elkerüljük az autóbérlő cég hídpénz után felszámolt kényelmi díját valamint azt, hogy mások díját is mi fizessük.

A kocsit kihasználva a városközponttól délnyugatra és a hídtól délre lévő Twin Peaks hegycsúcsra hajtottunk fel. A tapasztaltabb korú olvasóknak a névről az azonos című horror sorozat ugorhat be a név alapján, aminek semmi köze a helyhez. Fentről széles panoráma nyílik az egész városra, bár messze van a központtól, érdemes felmenni. Kocsi híján busszal is fel lehet jutni, bár az nem teljesen a csúcsig megy.

img_0150.JPG

Mivel közel volt a Dolores Park, ahol előző nap az arany tűzcsapot láttuk, most is arrafelé ereszkedtünk le. A park előtt még betértünk egy kis gourmet hamburgerezőbe egy késői ebédre és mi tagadás bezabáltunk, mint a disznó megkóstoltuk a kézműves hamburgerüket. Igaz, hogy kétszer annyit fizettünk, mint egy átlagos burgerért, de megérte. Nemcsak finom, hanem annyira laktató is volt, hogy aznap a vacsora is elmaradt. A parkban élveztük a kora délutáni napsütést, majd a város utcáin furikáztunk fel-alá. Az a jó a négyzetrácsos utcahálózatban, hogy bárhova el lehet jutni úgy, hogy csak egyszer kell kanyarodni. Egy gyors tankolás után még hullámoztunk kicsit az utcákon, majd visszaadtuk a kocsit.

20200218_150104.jpg

Pihenésképpen a hotel club szobájában ejtőztünk. Párom a délutánonkénti borkóstoló palettáját szopogatta, én pedig pár m&m's bogyót szuszakoltam magamba vacsoraként. Utolsó napunkon a hotel közelében reggeliztünk ugyanannak a bageles helynek egy másik üzletében, mint előző nap, majd búcsúzóul egy közeli üzletben betoltam megint pár fánkot. Kijelentkeztünk a hotelből és kimentünk a repülőtérre. Automatával nem próbálkoztunk, a telefonon vettük meg a jegyet, az állomáson pedig most volt személyzet, aki beengedett minket.

20200219_085215.jpg

20200219_150025.jpgA csomagok leadása után felderítettük milyen várókba tudunk bemenni. A Japan Airlines várója éppen zárt, ezért csak bekéredzkedtünk körbenézni. Meglehetősen pici a váró, katonásan egymás mellé rendezett szögletes fotelekkel és egy kis büfével. Ezután a Cathay Pacific várójába néztünk be, ami üresen állt. A hong kongi székhelyű cég igen nehéz időszakot él át, a hosszú ideje zajló hong kongi tüntetések és a koronavírus is betett az utasszámoknak. A san franciscó-i járatokat is megnyírbálták, miután az USA belépési tilalmat rendelt el azoknak akik Kínában jártak a belépést megelőző két hétben.

Végül szokásunktól eltérően a British Airways várójában telepedtünk le. Mentségünkre legyen szólva, itt más dizájnú és kínálatú a váró, mint Londonban. A pirított steak szendvicsükből hármat is benyomtam, olyan finom volt. Párom ráakadt egy üveg, a Qantas loungeban is gyakran kóstolgatott Sipsmith Sloe Ginre, amit ki is ittunk. Nem cöccög, alig volt az alján! A Boeing 747 gépünk a váró üvegtáblájával szemben állt, az orrát szinte hozzányomta az üveghez. A váró hátsó ajtaja a géphez vezető csápba nyílt, így a beszállókártyák ellenőrzése a váróban történt és egyből lehetett a géphez sétálni. A pilóták sajnos elfoglaltak voltak, így nem tudtam megnézni a fülkét belülről. Az út nem telt eseménytelenül, de erről majd külön írok.

Los Angeleshez képest az utcák sokkal barátságosabbak és tisztábbak voltak, arról nem is beszélve, mennyivel kevesebb hajléktalan van. No, itt sem kell a szomszédba menni utcán üvöltöző kattant emberekért, de lényegesen kevesebb jött szembe, mint Los Angelesben. Párom először arra tippelt, hogy itt kevesebbet járkáltunk a külvárosban, de miután Los Angelesben a központban lévő városháza előtti parkban is tucatnyi hajléktalant láttunk, ez irrelevánsnak tűnt.

Ennek következményeként az utcák is sokkal tisztábbak voltak. És a tisztább alatt nemcsak a kevesebb szemetet kell érteni, hanem maga burkolat is tisztábbnak tűnt. Vagy kevesebbet vizelnek, vagy gyakrabban locsolják fel. Pedig a statisztikák azt mutatják és többektől azt hallottuk, hogy San Franciscoban még rosszabb a helyzet, mint Los Angelesben. Valószínüleg az okozza az eltérést, hogy előbbi négymillió lakossal rendelkezik, míg utóbbi csupán nyolcszáz ezerrel.

Öt év után tértünk vissza az Egyesült Államokba, és bár nagyjából tudtuk mire számíthatunk, őszintén szólva a Los Angelesben látottaktól nem voltam elragadtatva. Szinte alig volt kedvem az út második feléhez, de szerencsére San Francisco abszolút pozitív csalódás volt. A város mérete és a hangulata is jobban megragadott mindkettőnket, ha választani lehetne az eddigi városok közül (Washington, New York, Las Vegas, Los Angeles és San Francisco) ide térnék vissza leginkább.

Koronavírus

A blogom szerkesztésének sajátosságából következően az utazásaink és a posztok megjelenése között bizonyos idő eltelik, ami alapesetben nem, gyorsan változó körülmények esetén azonban okozhat pontatlanságot. Erre az utunkra február közepén került sor és akkor Los Angelesben nulla, San Franciscoban egy regisztrált fertőzés, az Egyesült Királyságban is csak pár regisztrált eset volt. Ezért nem halasztottuk vagy töröltük az utazást, de mivel utazásunk előtt nem sokkal ért véget a kínai újév miatti szabadságolás és tért vissza rengeteg ember az államokba, úgy döntöttünk, hogy a kínai negyedek bejárását és az ott való étkezést inkább kivesszük a programból.

< Előző rész          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.