A fővárosban töltött pár nap – és egy villámgyors shinkansen út után – Kiotóban folytattuk a városnézést. Vonatunk a központi pályaudvarra érkezett, mely igazi intermodális csomópont: a shinkansen mellett hagyományos vasútállomás és metrómegálló is, de az épület előtt buszpályaudvar is van.
Már hosszú évek óta tervezgettünk egy Japán utat, de valami mindig közbejött. Két dolog már az elejétől fogva világos volt: az, hogy egy ekkora országot nem lehet egy utazás alatt bejárni és az, hogy valószínűleg visszatérünk majd. Ezért elsőre a mondhatni tipikus Tokió-Kiotó-Oszaka utat jártuk végig.
Minden országnak megvannak a saját szokásai és ha az adott ország a világ másik felén van, akkor bizony elég sok és meglepő különbség lehet az otthon megszokottakhoz képest. Japán utunk során sok érdekességet tapasztaltunk az éttermekkel és étkezésekkel kapcsolatban, most megosztom mik azok.
Minden országnak megvannak a saját szokásai és ha az adott ország a világ másik felén van, akkor bizony elég sok és meglepő különbség lehet az otthon megszokottakhoz képest. Japán utunk előtt felkészültünk kicsit a helyi szokásokból, de még így is volt újdonság. Most megosztom, mik a legérdekesebb hétköznapi japán szokások.
Az egyik áprilisi hétvégén újabb belföldi városnézésre indultunk, Londonból ez félórányi repülőutat jelentett. Azt számolgattam, hogy a repülőtéri transzfert és az ottani várakozást beleszámolva mehettünk volna vonattal is Machesterbe, de addigra már megvoltak a repülőjegyek. Angliában a vonatozás sem sokkal olcsóbb, mint a repülés, úgyhogy ez nem volt szempont.
A glasgow-i villámhétvége utáni héten egy másik várost néztünk meg, ezúttal Németországba ugrottunk át. Párom kolbászozást tervezett, csak azt felejtette el, hogy Bajoroszág nem egyenlő Németországgal, így maradt a rántotthúsozás.
Glasgow nevét már általános iskolában megtanultam, mert egyik évben onnan jöttek látogatóba kisdiákok a magyar családokhoz. Az üdültetés több szempontból sem a tervek szerint alakult, ezért következő évben a szüleim úgy döntöttek, nem engednek el olyan családhoz aludni, ahol a gyerek rajzán anya kezében alkoholos üveg van, apu karjából pedig egy tű áll ki. Most, harminc év után nem gondoltam, hogy ez lesz a norma, de azért eszembe jutott ez az intermezzo a tervezés közben.
A tavaly januári athéni városnézés sikerén felbuzdulva ismét egy dél-európai városnézést terveztünk januárra. Most is sikerült jó időt kifognunk, a tél ellenére napsütésben tudtuk bejárni a várost.
Másfél éve szereztem meg a British Airways Executive Club törzsutas programjának Gold szintjét és úgy gondoltam, megosztom milyen titkos előnyökkel jár egy légitársaság egyik legmagasabb státuszú törzsutasának lenni. Ugyanis az ismert előnyök mellett meglepő módon olyanok is vannak, melyek csak azután derülnek ki, hogy a klub tagja lett az ember.
A Hong Kongban nemrég tesztelt luxus helyekhez hasonlókat sikerült tesztelni Bangkokban is a thaiföldi utunk során, egy részét tudtomon és szándékomon kívül. Történt ugyanis, hogy párom meglepetéssel készült, no nem kedvességből, hanem hogy ne tudjak közbelépni.
A phuketi napok és Similan Islands után Thaiföld másik népszerű részére utaztunk át. Sokáig pont azért kerültük, mert népszerű, mi pedig szeretünk egy kicsit távolmaradni a turistás helyektől és a helyi hangulatot élvezni.
Közel két év után tértünk vissza Thaiföldre. A tervezés során több ázsiai országot is végigvettünk, de valahogy mégis Thaiföld lett belőle. Persze bőven van mit felfedezni az országban, most újabb részeket jártunk be.
A dohai loungeokról szóló bejegyzés óta eltelt közel egy évben történt egy és más a dohai repülőtéren, melyeket csak most tudtam személyesen is megnézni. Még decemberben álltunk meg átutazóban, hogy megnézzük a repülőtér két (aránylag) új részét.
A tavalyi év monotonitása után (nem tudom miért panaszkodok, azt hiszem sokan szeretnék, hogy az USA jelentse az egyhangúságot olyan városokkal, mint San Jose, New Orleans és New York) idén visszatértünk a változatos utakhoz. Voltunk keleten, nyugaton és Közel-Keleten, tettünk rövid- és hosszútávú utakat, és persze nem maradtak el az európai városnézős hétvégék sem.
Mivel bérből és fizetésből élünk, egyértelmű, hogy dolgoznunk kell és csak véges számú szabadnapunk van egy évben. Nem mintha ez kicsit is zavarná páromat, mert a szabadnapok elfogytával átállt a rövid hétvégi utazásokra. Végülis, ha Washingtonra egy hétvégét szántunk, Lyonra csak elég lesz egy nap, nem?
A tajpeji utunk során Hong Kongban szálltunk át. Mivel már kétszer is jártunk a városban, a minimális városnézés mellett inkább saját magunk kényeztetésére fókuszáltunk. Az egyik program a Oneworld szövetséghez tartozó Cathay Pacific légitársaság hazai váróinak kipróbálása, a másik a Hilton szállodalánchoz tartozó Conrad Hotelben való éjszakázás volt.
A véletlenül alakult "Harminc nap - Három kontinens" túránk keretében Dubaj és Washington után landoltunk Tajpejben, a Kínai Köztársaság fővárosában. Négy napra érkeztünk a fővárosba, ennyi idő tökéletes volt a főbb látnivalók bejárására.
Az egyes légitársaságok igyekeznek a legkényelmesebb, legtöbb funkcióval rendelkező business széket nyújtani az utasaiknak. Ezek a székek általában dönthető háttámlával, lábtámasszal, mozgatható karfával rendelkeznek és most már az esetek döntő többségében teljesen vízszintes ággyá alakíthatóak. Ezért tette le mindenki a haját, amikor a Finnair nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy következő széke egyáltalán nem lesz mozgatható. Egy olyan szék, ami még annyira sem dönthető, mint egy turista osztályú, elképzelhetetlen volt. Most kipróbáltam a széket és jelentem működik.
A "három kontinens harminc nap alatt" házi kihívás keretében a dubaji kirándulás után nem több, mint öt nappal már ismét úton voltunk, a tavalyi rekordszámú utazást folytatva, újra az Egyesült Államokba. Bár már jártunk Washingtonban, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje pótolni a kimaradt látnivalókat. Nos, ez nem teljesen sikerült, talán majd a harmadik alkalommal. Ezt a bejegyzést a két út tapasztalataiból gyúrtam össze.
