Páromnak igazán nem kell kétszer mondani semmit, ha utazásról van szó. Egyik volt kollégája és barátosnője férjhez ment nemrég, ott is voltunk az esküvőn Angliában. Normál esetben sztori vége, de nem most, mert a lány Hong Kongból származik és az ottani szokások szerint a szülőknek illik kell fogadást tartani az ottani ismerősöknek, kollégáknak, szomszéd Jüan bácsinak, mit tudom én. Persze páromat meghívta erre a fogadásra is a menyasszony/feleség, mire halkan megjegyeztem, hogy mi már voltunk Hong Kongban, meg az angol esküvőn is, szóval ugye ez az út hogyisizé, annyira talán nem életbevágó. De párom és barátosnője ellen én kevés vagyok egyedül, villámgyorsan világossá tették, hogy a dolog gyakorlatilag el van döntve, az egyedüli kérdés az, hogy én IS megyek-e.

Na azért az csúnya lenne, ha ezt kihagynám, szóval beadtam a derekamat. Az utazáshoz sok lehetőséget megnéztünk, végül ismét a Qatar Airways mellett döntöttünk, nem kis részben a pozitív tapasztalatok miatt az ausztrál út alatt. Az is szempont volt, hogy az ausztrál úttal egy csapásra a silver státuszba kerültünk a hűségprogramjukban, ami azt jelenti, hogy economy utasként is élvehetünk pár előnyt.

A silver státusz lehetővé tette, hogy economy utasként is használjunk pár loungeot. Így a Skyteam loungeot London Heathrown, ami azért fura, mert a Qatar nem a Skyteam, hanem a Oneworld társulás tagja. A business és first utasok a Qatar saját lounge-át használhatják, de a Skyteammel sem volt bajom, mert három évvel ezelőttről kellemes emlékeim voltak, mikor Rómába mentünk Alitalia business classon. Na volt meglepetés, mert bár a lounge zöld növényfalas belső dizájnja továbbra is az egyik kedvencem, az étel és ital választék nagyot esett. 

Szintén a silver státusznak köszönhetően az A380 gép felső fedélzetén lévő kis economy kabinban tudtunk üléseket foglalni. Mivel ez egy kis rész, a kiszolgálás sokkal gyorsabb és a légiutas kísérőknek is több idejük jut egy utasra. A silver státusz egyéb előnyöket is biztosított számunkra. Nem csak a lounge használatát, priority check-int és boardingot, hanem például azt is, hogy az utazás kezdetekor a vezető légiutas kísérő név szerint üdvözölt, az étel felszolgálás előtt pedig soron kívül megkérdezték, mit kérünk enni. Ez azért lényeges, mert abból az ételből félreraknak, így akárhány ember kéri, nem fog elfogyni mire az ember sorra kerül. További figyelmesség volt a vezető légiutas kísérő részéről, hogy induláskor megkérdezte, szeretnénk-e több széken keresztbe feküdni, mert vannak a lenti kabinban szabad helyek amit először nekünk ajánlanak fel. Nos, annyira volt hely, hogy mikor lementem az alsó szintre, felfedeztem, hogy a turista kabin két első szekcióját teljesen lezárták. Előre kéredzkedtem fényképezni a függönnyel elzárt részre és mit ne mondjak, kísérteties volt repülés közben a teljesen kihalt kabinban kóborolni.

Hiába történt időben a beszállás, egy óra késéssel indultunk, állítólag Németország felett dugó volt - a kapitány mondta. Ez csak a dohai átszállás miatt volt kicsit kényelmetlen. Nem mintha nem lett volna elég az idő, de be akartunk menni a business loungeba körülnézni. (múltkor az Al Mourjan lounge-ban voltunk, az nem elérhető a nem business vagy first class utasoknak) Mivel egy órát késtünk, a következő gép indulási idejét meg fél órával előbbre hozták, így a két és fél óra átszállásból lett egy. Ez gyakorlatilag annyira volt elég, hogy berohanjunk a loungeba - a személyzet tévedésének köszönhetően a first loungeba - igyunk két pohár üdítőt és loholjunk a következő géphez. Még szerencse, hogy már többször megfordultunk Dohában, így pontosan ismerjük a repülőtér egyébként sem bonyolult elrendezését.

Az út második felét Boeing 777 géppel teljesítettük, aminek előnye és hátránya is volt. Az ülést jobban hátra lehetett dönteni, viszont a képernyő sokkal kisebb volt. A kabinszellőzés valami katasztrofális volt, annyira fújta a fejemre a hideg levegőt valahonnan a légkondi, hogy fel kellett vennem a kapucnit. Azért sikerült egy keveset aludni, de elég fáradtan érkeztünk meg. Hiába, nem business class... Érkezés után a kicsit drága de gyors airport express vonattal mentünk be a városba, majd elfoglaltuk a hotel szobát. A szobához járt egy okostelefon is, amivel korlátlan internet, helyi és nemzetközi hívások jártak. Ez jól jött, mert így nem kellett helyi SIM kártyát venni, ahogy eredetileg terveztük. A telefonon beállítottuk a wi-fi hotspotot, így mindkettőnknek volt internet egész nap.

Mivel kilenc évvel ezelőtt már voltunk Hong Kongban, nem kellett nagyon utánajárnunk, hogy mit lehet megnézni, inkább azzal volt gond, hogy sűrítsük be egy hétbe a programot. Első nap pihenésképp Lantau szigetén a Repulse Bayen töltöttük a napot, majd délután siettünk vissza a városba, mert este volt az esküvői fogadás.

Mint kiderült, ez a belváros egyik felhőkarcolójának 28. emeletén lévő teraszos báltermében volt. A fejemet vertem a falba, amiért nem vittünk fényképezőgépet és fogcsikorgatva próbáltam néhány képet lőni a telefonnal a fantasztikus panorámáról. Ezen kívül nem sok mindent élveztem az este folyamán, mert a vacsora tizenkét apró fogásból állt, amiből tíz tengeri kütyü volt, amit én messze kerülök. Ezért egész este a tányér dekorációkat rágcsáltam és szégyenszemre brokkolit kunyeráltam az asztaltársaktól, tiszta ciki. A fogadás után még ellátogattunk a Sohoba, majd hajnali háromra már ágyban is voltunk.

Másnap későn keltünk és a városban sétáltunk. Tudom javasolni a következő útvonalat: Kezdetnek a világ leghosszabb kültéri mozgólépcsőjén felmenni a hegyoldalon mondjuk a Mosque utcáig, azon végiggyalogolni, majd megnézni az állatkertet és a botanikus kertet, ahol ráadásul egy hatalmas madár "házat" a fák lombjának magasságában lehet végigjárni, majd tovább folytatni a sétát a Hong Kong parkon keresztül. Mire ezzel végzünk, el is telt a nap jo része és vissza is ereszkedtünk a hegyoldalról. Nem csak kitűnően karbantartott, gyönyörű parkokon vezet keresztül az utunk, de előttünk a belváros üzleti-, a hegyoldalban pedig lakó felhőkarcolók biztosítanak pazar hátteret.

Délután a Peak trammel felmentünk a Peakhez, ami a "hivatalos" kilátója a városnak. Érdemes csúcsidőn kívül menni, különben hatalmas sorbanállás(ok)ban lehet részünk. A Peak tram egy kötél vontatta villamos, melynek legmeredekebb emelkedője 48%. Annyit mondok, az utat állva megtenni annak ellenére sem kényelmes, hogy a kocsi padlója gyakorlatilag lépcsősítve van.

Fent egy hatalmas pláza aljába érkezik meg az ember, melynek a tetején van a kilátó terasz. "Véletlenül" pont úgy építették meg az épületet, hogy miatta ne lehessen jó képeket csinálni, és a környező túra útvonalakon is pont takarják a fák a kilátást. Ha mégsem szeretnénk fizetni a kilátásért, akkor szemben állva a várossal az épület jobb oldalán van egy kis rész az utcaszinten fotózni, illetve az épület egyik emeletén van egy ingyenes terasz, persze korlátozott kilátással. Mi kifizettük a belépőt, felmentünk a teraszra napnyugta előtt és megvártuk a teljes sötétséget, szóval jól kinézegettük őket a vagyonukból.

Másnap Makaóra ugrottunk át, melynek portugál gyarmati időszaka nagyban meghatározta az építészetét és ma is számos érdekes épület látható, melyeket egy napos sétával kényelmesen végig lehet nézni. Az átutazáshoz nem kell vízum, de ki- és belépésnek számít a hong kongi különleges közigazgatási körzetből/be, úgyhogy útlevél legyen nálunk.

Mi rutinosan végiggyalogoltuk a szokásos útvonalat, kezdve az erődnél, majd leereszkedve a St. Paul katedrális romjaihoz, tovább a St. Dominik templomhoz, onnan a Szenátus térre, majd kis utcákon a St. Augustine templom és a Dom Pedro V színház előtt el, érintve a St. Lawrence templomot a jobb oldalon, megpihenve a hangulatos Lilau téren, végül célba érve a kínai tenger isten, Mazu templomához.

Ezután átbuszoztunk a modern kaszinó negyedbe, ahol a las vegasi striphez hasonlóan hatalmas szállodákkal egybeépített kaszinók találhatóak, gyakorlatilag ugyanolyan témák köré (Walt Disney, Ceasar's Palace, stb.) rendezve. Persze (még) sokkal kevesebb kaszinó található itt, mint a kaszinók fővárosában. Las Vegashoz hasonlóan itt is lenyűgöző mennyiségű giccset és cukormázat sikerült bezsúfolni az épületekbe. Mindenhol túlcsicsázott, barokkos belső terek, kőutánzatú szobrok, műarany dögivel, az ember agya ledobja egy idő után az ékszíjat. Közben meg az egész egy gipszkarton Patyomkin alkotás.

A méretek meg tudják lepni az embert, csak miután legyalogolt egy tömböt az ember, jön rá, hogy itt más az épületek léptéke, csak az nem tűnik fel, mivel az épületek messze vannak az utcafronttól és az előttük futó út is tágas. Természetesen Las Vegashoz hasonlóan itt is van Eiffel torony, szóval elmondhatom, hogy már (mind?)hármat láttam. Keresztül gyalogoltunk a Venetian és a Parisian kaszinókon, megcsodáltuk a belsőépítészetet és bepillantottunk a kaszinótérbe is.

Közben ránk sötétedett, így vissza indultunk a komp állomásra. Nem kell aggódni a visszajutás miatt, késő estig járnak a nagy befogadó képességű katamaránok. Aznap este a tenger kicsit morcos volt, egészen addig nem vette pár ember komolyan az üléshez járó biztonsági övet, míg az első nagyobb hullám lábra nem állította az első sorban alvó nénikét. Az út egyre hullámosabb lett, először csak liftezés következett, majd már azt is lehetett érezni és hallani, hogy a hajó alja nem mindig van a vízben. Ilyenkor egy másodperces "repülés" után tompa dübbenéssel ütődött vissza a hajó a vízbe. Nem segített a kedélyeken az sem, hogy kint vaksötét volt és az alsó szinten a tajték folyamatosan az ablakot verte. Nekem meglepő módon semmi gondom nem volt, de az ötven emberből kb. öten kirakták a vacsorát, ezen az opción párom is elég erősen gondolkodott. A legrosszabbul az a fiatal pár járt, aki az út elején a fedélzeten vett vacsorát félig megemésztve rakta át a hányó zacskóba.

Érkezés után Kowloonban beültünk egy étterembe megvacsorázni, azután még egy órát töltöttünk párom nagy örömére esti fényképek készítésével, mielőtt ágyba kerültünk volna.

< Előző utazás          Következő rész >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kérlek látogasd meg a Patreon oldalamat, ahol az utazások támogatásáért cserébe exkluzív tartalmakhoz is hozzáférést biztosítok. Kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.