Párom valamilyen perverzió folytán úgy gondolta, nekünk egyik reggel halpiacot kellene nézegetnünk, mert az milyen jó már. Mivel én még feldolgozott, sült/főtt formában sem igénylem a tengeri ketyerék közelségét, ezért a program ellen szavaztam, ami teljesen felesleges volt, mert egy "igen" és egy "senkit-nem-érdekel" szavazattal átment az indítvány és elmentünk halpiacot nézni. Egész jól bírtam a dolgot annak ellenére, hogy már az épület bejáratánál megcsapott a halszag, ami a legerősebb érvem az ellen, hogy bármelyik szemetet vackot a tányéromra rakjam. (Ezért volt szenvedés az esküvői fogadás estéje). Ahogy sejtettem, odabent válogatott tengeri ketyerék voltak jégre rakva, egyben, szeletelve és karikázva. A piac egyik sarkában találtam egy hentest (mármint szárazföldit), annak portékáját nézegettem, kicsivel odébb pedig volt egy zöldség-gyümölcs stand, abban gyönyörködtem.

Szerencsésen végére értünk a piacnak és rátérhettünk a következő napirendi pontra: kivonatoztunk a 10000 Buddha templomához. Ehhez a Sha Tin állomásig kell vonatozni, majd onnan egy kis sétával meg is érkezünk a helyhez. A bejárat annyira el van dugva, hogy kilenc évvel ezelőtt konkrétan nem találtam meg, ezért csak a mellette lévő temetőt tudtam megnézni. Mentségemre legyen mondva, akkor még nem volt okostelefon, centiméter pontosságú GPS meg szuper részletes Google térkép, tábla viszont a mai napig sincs a helyszínen kirakva.

Most viszont helyi ismerősünk is jött velünk, úgyhogy gond nélkül megtaláltuk a bejáratot, ami tulajdonképpen egy hegyoldalra felvezető ösvény kezdete, melynek két oldala Buddha ábrázolásokkal van megszórva. De nem akármilyen szobrokkal, hanem olyanokkal, melyek különböző élethelyzetekben ábrázolják: van vékony meg kövér, alacsony és magas Buddha, van ülő és álló, sőt olyan is, ami vízben állva ábrázolja. Az ösvény azonban csak a templomhoz vezető út, nem tudom, hogy az itteni szobrok beleszámítanak-e a végösszegbe. A templom belső falait kis buddha szobrok százai borítják. Gyors számolást követően simán meglehet a 10000 darab, mert három falon huszonnyolc polcon százpár szobrot számoltam össze, ha ehhez hozzáadjuk a bejárat falát is, simán megvan.

Ezután leereszkedtünk megint a hegy aljába, hogy a temetőt is megnézzük. Ne úgy képzelje el senki, mint egy otthoni temetőt, itt a hegyoldalba teraszosan épített kis ház alakú épületek falába temetkeznek urnásan. A temető díszes bejáratánál szökőkút, valamint több helyen kis vízesés vagy kert található. A legutóbbi látogatáskor a temető oldala az erdővel volt határos, ahol majmok tanyáztak és ugráltak át a hozzátartozók által kihelyezett gyümölcsöket elpusztítani. Azóta kerítést húztak fel, így csak egy majmot láttunk az egyik épület tetején mandarint csócsálni, de a fák felől továbbra is hallottuk őket.

Dél körül beültünk a közeli vasútállomásnál lévő CityLink plaza egyik - állítólag Bib Gourmand díjazott éttermébe - és megebédeltünk. Nem tudom, hogy igaz volt-e a bejáratnál felállított hatalmas Michelin bábuval díszített tábla, de az étterem enteriőrje és a felszolgált étel valóban egy fokkal feljebb volt, mint egy átlagos (pláza) étterem.

Ebéd után visszavonatoztunk a városba, hogy párom az ebéd utáni kávéját egy előre kinézett kávézóban fogyassza el. A történtek miatt fontos megjegyeznem, hogy mikor betértünk és egész idő alatt, míg ott voltunk, pangott a hely, senki sem volt rajtunk kívül. Mivel én nem iszok kávét, nem kértem semmit, mire a pincér közölte, hogy nekem is fogyasztani kell, ha le akarok ülni. Egyedül azért nem küldtem el melegebb éghajlatra a srácot és hagytam ott az egész kócerájt, mert párom már két napja próbálta azt a helyet belevenni a napi programba. Ha tele a hely, értem, hogy ne üljön ott senki és foglalja a helyet a fizető vendégek elől, na de mikor üres a hely??? Ittam valami limonádét aztán gyorsan leléptünk.

Este úgy gondoltuk, kicsit kimaradunk és megnézzük az éjszakai életet. Nos ez olyan jól sikerült, hogy éjfélkor már az ágyban fetrengtünk. Én nem vagyok nagy ivó, szóval egyáltalán nem csodálkoztam azon, ami történt, de hogy nem volt minden rendben a piákkal, azt abból gondolom, hogy párom is meglepően gyorsan szétcsúszott. Szóval az történt, hogy nyolckor kezdtük az italozást, kihasználva a féláron lévő piákat. Az első sör lecsúszott gond nélkül, majd jött egy gin-tonic. Ettől tíz perc alatt spicces lettem, ami már fura volt. Átsétáltunk egy másik helyre, ahol valami koktélt ittunk. Nos, ez úgy kiütött, hogy csak arra emlékszem, hogy a pulton lévő mogyorót toltam az arcomba két kézzel, hátha felszívja az alkoholt. Párom eközben rendelt még valami koktélt, de azt már csak félig ittam meg és közöltem, hogy köszönöm, ennyi volt. Mivel párom sem érezte százasnak magát, inkább haza tántorogtunk. Utólag mondták nekünk, hogy vigyázni kell, mert erősebbre keverik a koktélokat, mint szokás és hamarabb ütnek. Szerintem ehhez hozzájött még az is, hogy valószínűleg helyi pancsolt alkoholt adnak hozzá, amitől még karcosabb lesz a pia.

Következő nap ismét kompozással kezdődött, de most csak a közeli, Hong Kongtól nyugatra lévő Lantau szigetre ugrottunk át. Több látnivaló is akad itt, a komp állomástól buszokkal lehet eljutni a különböző helyekre. Ott van például a sziget túlsó végén lévő Tai O halászfalu, ami a maga nyers módján mutatja be egy ilyen falu életét. A falu a víz fölé szorosan egymás mellé épült cölöpkalyibákból áll, a közöttük lévő szűk folyosókon lehet közlekedni. A faluban mindenfelé napon száradó halak és rákok vannak kiterítve, melyeket a macskák előszeretettel nyalogatnak. A szagot meg mindenki képzelje el, nem túl trendi, na.

A másik látnivaló a hegy tetején ülő óriás Buddha szobor, a közelében buddhista templomokkal és egy vásárlóutcával, melyeket egyébként a városból közvetlenül libegővel és busszal is meg lehet közelíteni. Aznap két dolognak nem nagyon örültünk: a szemerkélő esővel kombinált ködnek és az erdei futóversenynek, melynek poénjaként a szervezők megmászatták a futókkal a Buddha szoborhoz vezető mind a 268 lépcsőfokot. Mondjuk ez utóbbinak annyira a futók sem örültek. Szerencsére kora délutánra elhullottak elfogytak a futók, így megnyitották a lépcsőt és a Buddha körüli teraszt a turisták előtt.

Visszafelé eredetileg libegőzni gondoltunk, de az időjárás miatt erről letettünk és busszal mentünk vissza a városba. Döbbenten vettem észre, hogy azon a buszon a távol-keleti emberek méreteihez igazodva egy sorban öt ülést (2-3) helyeztek el. A városba visszatérve az egyik népszerű helyen, a Temple streeten vacsoráztunk. Itt az étkezdék asztalai az utcán állnak és finom fogásokat lehet olcsón enni. Édes-savanyú csirkét, kagylót és pak choit rendeltünk.

Utolsó napunkon a híres emeletes villamosra szálltunk és úgy jártuk be Hong Kong szigetet egyik végétől a másikig majd sétáltunk egy kicsit a Hong Kong Parkban, mielőtt elindultunk volna a repülőtérre. Mivel rengeteg időnk volt, ezért a drágább vonat helyett a kicsivel lassabb busszal mentünk ki a repülőtérre. A busz is kényelmes és külön bőröndtároló rekesz van rajta, így bátran ajánlom mindenkinek.

A Qatar Airways silver státusz két Plaza Premium lounge használatára jogosít fel, mi a terminál távolabbi részén találhatóba tértünk be. A recepción foglaltunk időpontot a nem messze lévő Spa zuhanyzóba, majd a hátralévő időben megvacsoráztunk a fizetővendégek részére is nyitott büfében. Zuhanyzás után a lounge zárt részében, az "airline invitation only" részben ültünk le, ami lényegében kihalt volt.

Bár turista osztályon utaztunk, a silver státusz megint segített, mert mint kiderült, ha  silver- vagy magasabb státuszú utas valahol lefoglal egy helyet, akkor a rendszer a többi utazó számára a mellette lévő szabad széket is foglaltnak jelzi addig, amíg el nem fogy minden hely a gépen. Szerencsére mindkét mellettünk lévő szék szabad maradt, így el tudtunk feküdni kényelmesen. A Boeing 777 géptípus nem a kedvencem továbbra sem, de ki lehet bírni.

Dohában most kicsivel több időnk volt körülnézni a business loungeban (ami egyébként pont úgy néz ki és ugyanolyan zsúfolt tud lenni mint a first lounge) ami sok mindenben elmarad az Al Mourjan loungetól. Először is annyira tele volt, hogy alig találtunk helyet leülni, az utánunk érkezők pedig állva ettek. Az étel- és italválaszték sokkal kisebb, nincs koktélozás és pláne nem hozzák az asztalhoz az italt. Ettől függetlenül arra pont jó volt, hogy bedobjunk pár falatot és megigyak egy flakon ásványvizet. Kis várakozás után mehettünk a kapuhoz, ahol már várt ránk az Airbus A380 gép. Ismét a felső economy kabinban utaztunk, ahol a személyzet fantasztikus kiszolgálást nyújtott.

< Előző rész          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kérlek látogasd meg a Patreon oldalamat, ahol az utazások támogatásáért cserébe exkluzív tartalmakhoz is hozzáférést biztosítok. Kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.