Utazó Tódi


2024.már.30.
Írta: UtazóTódi Szólj hozzá!

Zágráb

Horvát hosszú hétvége

A zágrábi városnézés egy újabb, "Nézzük meg, hova megy repülőgép a Heathrow hármas terminálról" típusú tervezés eredménye volt. Athénhoz hasonlóan egyszer már majdnem eljutottunk oda, csak a járvány miatt le kellett mondanunk.

Tovább

Athén

Tzatziki túra

Három nappal indulás előtt még úgy volt, hogy teljesen máshova repülünk, de párom megondolta magát közös döntés alapján inkább töröltük azt a repjegyet és megvettük az athénit. Szerencsére már egy ideje a bakancslistán volt Görögország, így nem a nulláról kellett a tervezést elkezdeni. Mint sok más…

Tovább

San Jose újra

Meg egy kis ez, egy kis az

Mivel végéhez közeledik párom féléves Egyesült Államokbeli kiküldetése, visszatértem egy hétvégére San Joseba, hogy néhány dolgot hazahozzak a költözés előtt. Az idei év után elmondhatom, hogy életem legjobb befektetése volt a tavaly igényelt és két évig érvényes ESTA, mely fedezte a tavalyi…

Tovább

KLM Business Class

A világ legöregebb légitársaságán

Szerencsés helyzetben van az, aki a cége kontójára válogathat a business repülőjegyek között. Párom megtehette, ezért a félidei hazaútjához Kaliforniából a Virgin Atlantic helyett a SkyTeam szövetségi tag KLM járatát választotta, részben kíváncsiságból, részben pontgyűjtő stratégiai megfontolásból.

Tovább

New Orleans

A zene városa

Már régóta a listámon volt New Orleans és most, hogy idén ilyen sokat járok az Egyesült Államokba úgy gondoltam, ide is elnézhetnénk a párommal. A város egy hétvége alatt bejárható, nincs túl sok vagy nagy látványosság, de itt mindenből ízelítőt kaphat az ember: a déli államok gasztronómiájából és…

Tovább

New York I.

Manhattan déli része

A kilenc évvel ezelőtti new yorki utunk után párom kaliforniai expatoskodása adott okot az újabb látogatásra. Hogy mindketten közel ugyanannyit utazzunk, igyekeztünk félúton találkozni, így esett a választás erre a városra. Mivel annakidején már egy hetet töltöttünk a városban, most nem nyomasztott…

Tovább

AA vagy BA? Emelt szint

Business class

Pár héttel ezelőtt, mikor a prémium turista osztályokról szóló összehasonlítást írtam, nem sejtettem, hogy ilyen hamar szerencsém lesz a két társaság business osztályához is. Az American Airlines nagyvonalúságának köszönhetően és a British Airways minden bénasága ellenére sikerült a két hasonló…

Tovább
süti beállítások módosítása