Isztambullal kapcsolatban csak egy félelmem volt: nehogy a török piaci árusok ugyanolyan lehúzósak, átverősek és erőszakosak legyenek, mint a marokkóiak vagy az egyiptomiak. Nos, abszolút pozitív csalódás lett a vége, kiderült, hogy csak a török állam húz le, a magánemberek nem.

A város néhány éve átadott monumentális repülőtere elég messze van a várostól, de szerencsére már jár oda metró. Ehhez a 11-es kapun kell elhagyni az épületet és az eleinte piros "U Metro", majd a féltávtól rejtélyes módon kék "Metro" táblákat kell követni. Fél kilométer után elérkezünk az állomáshoz, ahol lifttel és mozgólépcsővel lehet lejutni az állomás szintre. Hacsak nincs végtelen tömeg a liftek előtt,  válasszuk azokat, mert a tervezők nem álltak a helyzet magaslatán a mozgólépcsők elhelyezésekor, így sokat kell gyalogolni. Ezt csak azért írom, nehogy felfokozott idegállapotban érkezzen meg valaki a hatmillió négyzetméter alapterületű üres csarnok sarkába zsúfolt jegykiadó automatákhoz. Itt általában hosszú sor van ami lassan halad, mert az automaták sokáig gondolkodnak mielőtt elutasítják mindenki bankkártyáját, úgyhogy legyen nálunk inkább készpénz. A legegyszerűbb, ha veszünk egy Istanbul kártyát és arra töltünk összeget vagy vásárolunk bérletet. A kártya alapára "természetesen" nem leutazható. Jó hír viszont, hogy egy kártyát több személy is használhat ha nem bérlettel utazunk, csak többször kell a kapuhoz érinteni. A metró a belvárosig közlekedik, kicsivel kevesebb, mint egy óra az út, igaz húsz percenként jár. A belvárosban már metró, villamos és busz is jár, könnyű a város bármely részére eljutni.

Előzetesen elég nehéz tájékozódni az árakról, mert az infláció olyan magas, hogy évente többször is emelkednek. A folyamatos díjszabás változás helyett a turista helyek inkább euróban írjak ki az árat, de csak lírát fogadnak el, az éttermek pedig filccel írják fel a laminált étlapra. Ezért minden, hat hónapnál régebbi árat fenntartásokkal kell kezelni.

Másik furcsaság, hogy minden nyilvános épületbe, legyen az hotel, repülőtér vagy pláza, csak fémdetektoros kapun keresztül és táska átvilágítás után lehet belépni. A repülőtéren ez már-már nevetséges kategória. Az ajtónál detektoros kapu és táska átvilágítás van, aztán a szokásos repülőtéri ellenőrzés, végül a beszállókapunál szúrópróbaszerűen átnézik a csomagot - az utasok nagy részének.

A város szíve a Fatih félszigeten lévő történelmi óváros, mely számos turista látványosság helyszíne. A leghíresebb a Hagia Sofia mecset, melyet most több okból is kihagytunk. Pár éve elgurult a törökök gyógyszere, mert a belépő árát az egekbe emelték, a látogatókat most már csak a karzatra engedik be, miközben ráadásul a mecset kívül-belül felújítás alatt van és az értékelések alapján ez rá is fér. A 30 eurós ár egy kicsit combosnak tűnt, ezért utánanéztem, hogy az elmúlt években mire mennyit fizettünk. A new-yorki Szabadság-szobor belépő 26 eurónak megfelelő dollár komppal együtt, a római Szent Péter Bazilika 15 euró, a Taipei 101 felhőkarcoló pedig 16 euró. Ezért úgy döntöttünk, majd akkor nézzük meg inkább, ha fel lesz újítva – kivéve, ha amiatt újra emelnek az áron. A mögötte álló Topkapi palota 67 eurós belépődíján már nevetni sem tudtam, ide sem igyekeztünk bejutni, csak a kertben tettünk egy sétát.

Ezekkel szemben (fizikailag és stilisztikailag is) a Kék mecset teljesen ingyenes és véleményem szerint jobban is néz ki. A mecset csak szakaszosan van nyitva és elég nagy tömeg kíváncsi rá, úgyhogy fel kell készülni némi sorbanállásra. Amint megnyitják a mecset udvarát, célozzuk meg a déli sarkát, mert ott engedik be a látogatókat az épületbe. Ha hosszú sor van, akkor sem kell aggódni, nyitáskor az egész tömeget beengedik és gyorsan eltűnik a sor.

A mecset északi oldalánál található Ahmed szultán és családjának sírja, mely szintén ingyen megtekinthető, valamint a róla elnevezett park. A Kék mecset nyugati oldalán lévő hosszúkás tér egykor hippodróm, azaz lovaskocsi versenyek arénája volt. Ma békés tér számos ókori és újabb emlékművekkel. A legősibb szobor az ókori görög birodalom idejéből fennmaradt dugóhúzó három egymásba tekeredő kígyót formázó emlékmű, melyet a görögök emeltek a perzsák fölötti i.e. 479-beli győzelem alkalmából. A delphoi Apolló templomnál emelt emlékmű három kígyófeje már hiányzik, csak az oszlop része áll. Ha innen elsétálunk a Kék mecset mellett, akkor annak a keleti oldala mögött található Arasta bazárhoz jutunk, ahol elsősorban kézműves termékek, bizsuk és szuvenírek kaphatóak kicsivel magasabb árakon, mint máshol.

Az Ahmed szultán park észak-nyugati sarkán, az út túloldalán áll a Millió kő, ami a tippek szerint az ókori bizánci birodalom úthálózat kiindulópontját jelölte. Nem messze ettől található a Bazilika Ciszterna egykori földalatti víztározó, ma látványosság és koncerthelyszín, mely újabb 30 euróért látogatható. Ha beérjük egy kisebb és kevésbé ismert változattal, akkor kicsivel odébb található a Serefiye Ciszterna mely szintén látogatható.

Innen pedig már csak egy kicsit kell gyalogolni, hogy a főutca túloldalán lévő, a város legrégebbi emlékműve, Constantinus oszlopa mellett kezdődő hatalmas nagybazárban elvesszünk. Ennek a hatalmas piacnak a közepén áll a bazár 1455-ben épített téglaépülete, körülötte pedig az idővel befedett utcák téglalap alakú hálózata. Összesen 64 felújított fedett utca tartozik a bazár alá, melyet emiatt sokszor a világ első plázájának is szoktak hívni. Itt minden is kapható, a piac egyes részei mintha áruházi osztályok lennének. Van ruha és cipő, ékszer és bizsu, szuvenír, fűszerek és háztartási részleg is. Az árusok meg-megszólítgatják az embert, de ha látják, hogy nem vevő az ember, nem is nyomulnak túlságosan. A bazár melletti Beyazit mecset bár kisebb, mint a híresebb Hagia Sofia vagy a Kék mecset, itt nyugodtan nézelődhetünk, mert nincs egy lélek sem az imádkozások idején kívül.

A város másik ismert és nagy bazárja a félsziget északi részén lévő Egyiptomi bazár, melynek L alakú boltíves épülete a Galata híddal szemben található. Itt sincs hiány emberből, ami csak fokozódik, ha a bazárból a Hasircilar utcába lépünk ki. Itt aztán tényleg tömeg tud lenni, mert ebben az utcában általában valamivel olcsóbbak a termékek, mint a bazár épületében.

A Galata-híd túloldalán lévő Beyoglu városrész dombja felett már látszik a Galata torony, melynek pontos építési ideje nem ismert, de az biztos, hogy már az időszámítás előtti 500-ban is állt itt torony. Kétféle módon lehet eljutni a toronyhoz. Vagy a hegy belsejében lévő siklóval, vagy gyalog egy kis kaptatás árán. A torony természetesen belépő ellenében látogatható, melyért a torony mellett álló nosztalgia villamoskocsiból kialakított pénztárban lehet kifizetni a 30 eurót. Három kilátószint van, melyből egyiknek külső terasza is van. A toronyból látható az európai és ázsiai kontinenseket összekötő Boszporusz-híd és az ázsiai oldalon lévő Camlica TV-torony modern épülete is.

A toronytól érdemes a sikló felső állomásáig sétálni, mert ott kezdődik a népszerű Istiklal sétálóutca, mely különböző éttermekkel, kávézókkal és boltokkal van tele. Az utcán piros nosztalgia villamos közlekedik, mely mindig tömve van turistákkal. Erre is érvényes az az igazság, hogy nem érdemes felmászni rá, mert egy lépéssel távolabbról jobban lehet élvezni. Az utca egészen a Taksim térig tart, ahol egy másik libegő felső állomása található, mely a forgalmas Kabatas kompkikötőig közlekedik, ahonnan a város és a környező helyek számos pontjára lehet átkompozni. A kikötő modern épülete egyben egy kilátóterasz a várótermek fölött, így a kompok felett lehet csodálni a folyót és a túlpartot.

A város ázsiai oldalának népszerű része az Üsküdar kerület parti része. Ide könnyű átkompozni és egy kiépített sétány várja a turistákat. Innen jó a rálátás a folyóparton kicsit északabbra álló Dolmabahce palotára, mely egyébként több, mint 50 eurónak megfelelő belépődíj ellenében látogatható. Nem messze a parttól áll a kis szigetre épített ókori Szűz torony, mely egykor világító toronyként, ma múzeumként és étteremként üzemel.

Utolsó napunkat pihenéssel töltöttük, mert keresztül-kasul bejártuk a várost. Nyoma sem volt azoknak a tapadós árusoknak és kereskedőknek, lehúzós éttermeknek és bároknak, melyeket Marrákesi utunk alapján elképzeltem. Persze a népszerű turistahelyek környékén kétszeres áron van minden, de hol nincs ez így. Meglepő volt viszont a turita látványosságok túlárazottsága. Simán meg lehetne felezni minden belépőt és még akkor is szabad szemmel látható összeg maradna, emiatt több helyet is kihagytunk és inkább többet sétáltunk.

< Előző bejegyzés      Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.