Évekkel ezelőtt, a járvány előtt írtam a British Airways és az American Airlines prémium turista kabinjairól egy összehasonlítást. Akkor nem nagyon nyűgözött le az angol légitársaság koros B747 gépén a régi ülés, a lekapcsolhatatlan világítás és a lógó lábtámasz a törött asztalkával. Most úgy alakult, hogy ismét a két céggel repültem ismét prémium turista osztályon ismét Kaliforniába, de most legalább a párom után és nem előtt, lássuk mi változott az évek alatt.

British Airways

Londonból indulva először a Biritsh Airways gépét próbáltam. Mivel a most kifogott A380 gép sokkal fiatalabb, mint anno a 747-es, ezért eleve a frissített business székeket kapta és a prémium turista székek is újabbak voltak, mint az előző úton. A székkiosztás a felső emeleten a keskenyedő kabinnak köszönhetően 2-3-2 a szokásos 2-4-2-vel szemben, ami jelentősen növeli a folyosó eléréssel rendelkező székek arányát.

A szék komoly pohártartót, egy univerzális aljzatot és a két személy számára is kényelmes karfában távirányítót is tartalmaz, lábtartóval, viszont lábtámasz nélkül érkezik. Az ülés párnázása kényelmes, a fejtámla széles határok között állítható függőleges irányban. Nekem jobban tetszik a szövet huzat, mint az American Airlines (mű)bőr ülése. A fejtámla íves, így alváshoz oldaltámaszt is ad, bár a két "fül" fix, oldalirányban nem állítható. A kijelző mérete és felbontása közepes minőségű, alatta két USB-A port is található, melyek lassan töltik a telefont, igaz van rá 10 órájuk. A távirányító elég régi típus, de nem is kell, mert sajnos elég közel van a kis kijelző. (azt tegyük hozzá, hogy a legújabb prémium turista szék a felújított B777 gépeken modernebb távirányítot és kicsit más pohártartót kapott - a szerk. ja, az is én vagyok) A filmválaszték nem volt valami lehengerlő, nem is néztem meg egyet sem. A lábtér több, mint elégséges és a háttámla is elég jól hátradönthető. Mondjuk ez pont nem túl jó hír mikor az előttünk lévő az arcunkba dönti a támlát étkezés közben.

Az ülésen váró amenity kit zoknit, szemtakarót, tollat és szájzsírt tartalmaz, mondjuk én az egészet elcseréltem volna egy füldugóért, mert a többit sosem használom. A toll más járatokon hasznos lehet, de az USA már rég átállt digitális formanyomtatvány kitöltésre. A fejhallgató teljes fület takaró, nem noise cancelling darab, teszi ami elvárható.

Beszállás után welcome drinkként vizet vagy narancslevet kínáltak, sőt forró kendőt is kaptunk. Felszállás után nem sokkal italosztással kezdődött a szervíz, majd az étel is hamarosan érkezett. Menükártyát is osztottak, ami igen hasznos a hozzám hasonló fazonoknak, akik képtelenek három másodperces döntést hozni a főételt illetően a köret, öntet és egyéb összetevők ismeretének hiányában.

Az előétel és desszert között három főétel közül lehetett választani, a klasszikus csirke, marha, vegetáriánus trióból. A kartámaszból kihajtható asztalka stabil és pontosan tálca méretű, így jól jön a karfa tetején lévő széles pohártartó ha variálni akarunk dolgokat. Étkezés után még akartam inni egy baileyst desszertnek, de hülye fejjel nem gondoltam arra, hogy a business osztállyal ellentétben itt senki nem fogja evés után megkérdezni, hogy még mit szeretnék, ezért meg nem akartam külön odahívni őket.

A tálcák összegyűjtése után a személyzet még egyszer kínált vizet vagy üdítőt, ezen kívül a gép legvégében lévő konyhában raktak ki pohárban üdítőt és nasis dobozt. Ez utóbbi nagy csalódás volt, mert ellentétben a legutóbbi alkalommal, amikor mindenféle csoki volt benne, most kizárólag shortbread volt. Ez az az angol keksz, amit a teába lehet mártogatni, aztán teástul kidobni. Pozitívum, hogy leszállás előtt szintén meleg étel volt, két főételből lehetett választani, előétel vagy desszert viszont nem volt. El kell mondani, hogy a BA a kis kiszerelésű (150ml) dobozos üdítőket kínálja, ezért rögtön lehet kettőt kérni, hogy legyen valami hatása is.

Repülés közben a kabin hőmérsékletét a fagypont közelében tartották, gondolom abban a hitben, hogy a legyekhez hasonlóan a dermedt utas sem mocorog annyit. Én kis naiv vittem magammal Qatar Airways pizsamát, hogy alváshoz átvegyem, ehhez képest még a cipőt sem vettem le és kapucnival a fejemen aludtam állig betakarózva. Az egyik utas konkrétan pulóverben és kabátban ült. A takaró tökéletes méretű ahhoz a dilemmához, hogy a lábfejünket vagy a vállunkat takarjuk be, mert a kettő együtt pont nem megy. A minőségére nem panaszkodhatok, szerintem van olyan jó, mint az első osztályon lévő (ami az utóbbit minősíti).

American Airlines

Visszafelé az AA járatán utaztam, itt beszállítás után nem volt sem ital, sem törülköző: bemész, leülsz, vársz, ahogy mondják. Ugyanaz a szék fogadott, mint évekkel ezelőtt, aminek hasznát is vettem, mindjárt mondom miért. Szerintem ez a támla nem dönthető annyira hátra, mint a másik, már csak abból kiindulva, hogy itt kisebb a lábtér és nincs hely annyit dönteni. A szék lábtartóval igen, de lábtámasszal nem rendelkezik, a kijelző nagyobb és jobb felbontású, mint az angol társa. A filmválaszték itt sem nyűgözött le, nem sajnáltam alvással tölteni inkább az időt. A fejhallgató átlagos darab, itt is a teljes fület takarja és nem nyom még órákkal később sem. A fejtámla széles határok között mozog fel-le és az oldaltámasza hajlítható.

Az USB és nemzetközi dugó a két szék közötti karfa alatti üregben található, amit én is csak azért találtam meg rögtön, mert már volt szerencsém hozzá. Ez az aljzat kereső csapatépítő játék - a felső tárolós poggyász tetris után - nagyszerű lehetőséget ad a tapasztalt utasoknak a tudásuk továbbadására az új generációnak. Annakidején nekem is megmutatták, most én folytattam ezt a szép hagyományt. A karfa kihajtható fedele alatt lévő rejtett, lapos tároló hasznos, ha mondjuk sakktáblát, fényképalbumot vagy tabletet akarunk a gépen felejteni leszállás után. Mivel a két ülés közé került ez a tároló, a kihajtható asztal pedig az egyébként leengedhető, folyosó melletti karfába, a szék elhagyása reménytelen, amíg a gondozók légiutas kísérők meg nem könyörülnek rajtunk. Persze ne is császkáljanak az utasok, azt a fél órát az evés befejezése után igazán ki lehet várni tálcával az ölben, mint egy kisgyerek az etetőszékben. A karfán lévő pohártartó keskeny, mert érthetetlen módon lekerekítették a széleit, ahelyett, hogy víszszintes lenne az egész - szemben a British Airways karfánál is szélesebb tepsijénél.

Az amenity kit a szokásos dolgokon felül bőrápoló krémet, fogkefét és fogkrémet, valamint füldugót is tartalmazott, szóval ez máris jobb volt, mint az angol szatyorka, amit egyébként gyűjtögető életmódomnak ellentmondva ott is hagytam a gépen.

Felszállás után itt is italosztással kezdődött a szervíz, nálam sokat nyom a latban légitársaság választásnál, hogy az amerikaiak a normál 330ml dobozokkal utaznak. A narancslé mellé saját káromból tanulva rögtön egy krémlikőrt is kértem, a hölgy pedig lazán visszakérdezett, hogy utóbbit kávéval kérem vagy jéggel. Mondjuk nem tudom honnan húzott volna elő egy kávét indulás után fél órával, de a figyelmesség már önmagában is impresszív.

Indulás előtt leghamarabb harminc nappal van lehetőség az American Airlines oldalon a főétel előrendelésére, így szinte garantált, hogy nem fogy ki a kiszemelt opció a kettő közül. És igen, ez még nekem is sokkal több, mint szükséges idő a döntéshez. A fedélzeten nem osztanak menüt, ha jól emlékszem itt is három főétel közül lehetett választani. Leszállás előtt gyümölcs, joghurt és péksüti volt a "reggeli", amit az érkezési időzóna szerint délután kettőkor szolgáltak fel. Hajj, a repülés világa néha minden logikát nélkülöz. A felszolgált croissant-t, mely a legkisebb tálkában is lötyögött és éppen akkora volt, mint a mellette lévő eper, szerintem kis japán origamizó gyerekek hajtogatták. Repülés közben narancslé és sós perec volt a konyhában kirakva, itt is búcsút mondtak a csokis doboznak.

Indulás előtt direkt elraktam a pizsamát a táska mélyére, pedig a hőmérséklet most tökéletes lett volna egy átöltözéshez, de végül nem piszkáltam a közös erőfeszítéssel elrendezett bőröndöket és helyem sem lett volna kinyitni a pizsama vadászathoz. A takaró határozottan nagyobbnak tűnt az angolokéhoz képest, nem is volt gond a takarózással.

Konklúzió

Az előző fordulóhoz képest határozottan szorosabb lett a verseny, ehhez mondjuk csak annyi kellett, hogy a British Airways a gyalázatosabbnál jobb szolgáltatást nyújtson. Én még továbbra is az American Airlinest hozom ki győztesnek, a megfelelő hőmérséklet, a normál méretű takaró és a teljes méretű italosdobozok alapján, a British Airways mellett csak olyan apróságokat tudok felhozni, mint a szélesebb pohártartó, a szövet huzat és a talán jobban dönthető ülés (ami sovány vigasz, ha közben megfagy az ember). A felszállás előtti ital és kendő apró figyelmesség, de egy tíz órás út során nem oszt, nem szoroz.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.