San Marino

A mini enklávé

20220603_112628.jpg

Olaszországi utunkat elsősorban párom "látogassuk meg Európa összes miniállamát" küldetése indokolta. Monaco, Andorra és Luxemburg után most San Marinon volt a sor, ide Riminiből ugrottunk át egynapos város-, illetve országnézésre.

Ha nincs kocsink, akkor a legegyszerűbb a Bonelli Bus által üzemeltetett buszokkal eljutni a kis országba. A téli és nyári menetrend megtalálható a honlapjukon, a buszok kb. másfél óránként indulnak. Jegyeket a vasútállomással szemközti kis dohányboltban lehet venni, a buszmegálló pár száz méterrel északabbra van. Két okból is érdemes időben ott lenni: az első, hogy a buszok ritkán indulnak, így nem szerencsés lekésni, továbbá a későn érkezőknek már lehet, hogy csak álló hely jut. Mi a szezon elején mentünk, de így is foglalt volt majdnem minden ülőhely. Menet közben pár helyen megáll a járat, de az emberek többsége végállomástól végállomásig utazik.

Kövesd barangolásunkat a térképre kattintva:

world_cropped.JPG

20220603_115037.jpgAz ország a Monte Titanonak hívott, nevéhez méltóan hatalmas szikla körül terül el. Az ország a világ egyik legrégebbi köztársasága és Európa miniállamainak egyike. A szikla tetejére épült a főváros - mely szintén a San Marino nevet viseli - és a három toronyból álló erődrendszer mely védelmet biztosított a morcosabb időkben. Legalábbis a nyugati, lankásabb oldal felől, a keleti, majdnem függőleges oldalról nem igazán szorultak plusz épített védelemre. A busz az alsóbb részen lévő buszparkolóba érkezik, innen még jópár "emeletet" kell megmászni.

A három toronynak nevezett várak közül az egyes (Guaita) található legközelebb a fellegvár többi részéhez, a kettes számú (Cesta) felújítás alatt van, egy darabig nem látogatható, a hármas (Montale) pedig egyáltalán nem látogatható, csak egy turista ösvényen lehet odáig elmenni. Az egyes torony a nevével ellentétben egy kis vár, melynek a falaira és a tornyokba is fel lehet menni. A központi torony felső részeibe igen keserves a feljutás, egy padlóba vájt szűk nyíláson keresztül kell létrán felmászni, miközben a többi látogató alulról és felülről is figyeli a mutatványt. Mi felmentünk, de szerintem nem érdemes, kis lőréseken lehet csak kinézni, úgyhogy a kilátás nem túl jó.

20220603_110710.jpg

20220603_105731.jpg

Belépőjegy a helyszínen váltható, választhatunk, hogy 6 euróért két látnivalót (torony + egy múzeum), vagy 8 euróért az összes látnivalót nézzük meg. A döntéskor érdemes figyelembe venni, hogy mint mondtam a kettes torony zárva van, a palota meg vagy látogatható, vagy nem. A torony körbejárása után a "belváros" felé vettük az irányt. Az óváros felső része hangulatos, de sokszor fel-le hullámzó kis sétálóutcákból áll, ahol éttermek, kávézók, szuvenír árusok  és a múzeumok találhatóak. Mi a közepesen érdekes érmekiállítást néztük meg.

20220603_103156.jpg

20220603_124951.jpg

A palota szögletes és kicsi épülete az óváros közepén áll. Az előtte lévő térről - mint a városból szinte mindenhonnan - végtelen kilátás nyílik a tájra. Éppen ottjártunkkor parkoltak le két gyönyörű autót a tér déli végén, SM001 és SM002 rendszámmal, vajon kihez tartozhattak... A palota melletti sikátorban elslisszanva a város északi végéhez jutunk, ahol egy kis gondozott tér és kilátópont fogad. Innen indul a sziklát az alsó városrésszel összekötő libegő is. Eredetileg azt terveztük, hogy ezzel megyünk le, de aztán letettünk róla, mert a Bonelli busznak nem volt lent a közelben megállója.

20220603_124317.jpg

20220603_124459.jpg

20220603_125239.jpg

Ezért lassan a buszparkoló felé orientálódtunk, ami mellett egy hangulatos kis étteremben költöttük el a késői ebédünket. Ahhoz képest, hogy az ország bevételeinek jelentős részét a turizmus adja, itt sem voltak magasabb árak, mint máshol. Abszolút pozitív.

Ha valaki hozzánk hasonlóan az egyik első busszal érkezik, akkor az egész hely kényelmesen bejárható kora délutánig, persze ez függ a tempótól és a meglátogatott látványosságoktól. Arra készüljön mindenki, hogy lépcsőzni és fel-le mászni kell az egész városban. Személy szerint csak javasolni tudom ezt a kis kerülőt, ha Riminiben járunk.

 < Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.