A hétvégén hallott sok magyar szóból úgy gondolom, hogy honfitársaink körében is népszerű ez az Alpok északi lábánál fekvő csodálatos város. Nem csoda, Magyarországról vonattal könnyen elérhető, nekünk Londonból maradt a repülő.

Érkezés után egy kicsit keresgélnünk kellett a buszmegállót, mert a repülőteret trolibusz köti össze a várossal és az épületben szépen ki van táblázva, hogy ki kell menni az épületből a buszhoz, de aztán az embléma eltűnik és csak a parkolóházat jelzik. A buszterminál feliratú tábla megtévesztő, mert az csak egy üres buszparkoló. A buszmegálló a parkolóház előtt van, ott található két jegyautomata is.

Érdemes előre tájékozódni a jegyekről és bérletekről, a többféle, furábbnál furább szabályok mentén használható vonaljegyek mellett napijegy is van. Mi azonban a Salzburg kártya mellett döntöttünk, melynek 1, 2 vagy 3 napos változata a tömegközlekedés mellett szinte minden városi múzeum belépőjét tartalmazza. Nem olcsó, de ha csak két-három helyre be szeretnénk menni, már megéri. A kártyát újságárusoknál, hotel recepciókon, turista információknál de akár online is meg lehet venni.

Mivel este sötétben és esőben érkeztünk, reggel meglepődve láttuk, hogy a szállodával szemben egy hatalmas, függőleges sziklafal áll. Ilyet aztán több helyen is láttunk napközben, mert a várost annakidején a Salzach folyó két partján, a síkságon álló két magas és meredek oldalú domb tövében alapították.

Elsőként a Mirabell kastélyt és annak kertjét látogattuk meg. Az 1690-es években épült barokk kastély egykor érsekség volt, ma polgármesteri- és közigazgatási hivatalként szolgál. Ingyenesen látogatható, a Márványterem népszerű házasságkötő helyszín. A kastély mögött hatalmas, gondosan ápolt park helyezkedik el, mely egészen a folyópartig nyúlik.

A kastélypark déli vége a Nemzeti színház épülete mellett, a Makartplatzon ér véget. A hosszúkás tér keleti végén egy hatalmas barokk templom áll, a déli oldalon pedig Mozart család egykori lakása áll. Itt a kiállított családi festmények és használati tárgyak mellett bemutatják a család életét és munkásságát, mert természetesen nemcsak Wolfgang volt zenész a családban. Amennyire belemélyedtem a történetébe, úgy vettem észre, hogy apuka erősen menedzselte a fia karrirejét, talán a többi, egyébként szintén tehetséges gyerek rovására. A múzeum fél óra alatt végigtanulmányozható, mert lakásnak nagy, de múzeumnak aránylag kicsi. Jegyet nem szükséges előre váltani, mert akkora tömeg azért nincs és egyébként is gyorsan pörög a dolog.

A Salzach folyó túlpartján áll az igazi óváros, melynek többek között egyik látványossága a kis Wolfgang szülőháza, ahol aztán 17 éves koráig éltek. De ezt megelőzi a szülőház alatti Spar bolt, mely elhelyezkedéséből kifolyólag a világ legtöbbet fotózott boltja - nyilván nem véletlenül. A ház több emeletetét elfoglalja a labirintusszerű múzeum, ahol szintén kiállítottak néhány használati tárgyat, hangszereket és a kis Mozart hajtincsét.

A ház előtt lévő Getreidegass sétálóutca arról híres, hogy régen is rengeteg bolt volt itt, amiknek cégérein a feliratok helyett - mivel anno nem sokan tudtak olvasni - különböző képek mutatták be mivel foglalkozik a bolt. Ez a mai napig így van, nem kell tudni olvasni ahhoz, hogy a világmárkák logóit felismerjük.

Ha a hegy tetején álló, Modern Salzburg kortárs múzeum nem is érdekel minket, akkor is érdemes a Getreidegass sétálóutca nyugati végéig elmenni, majd onnan még kicsit továbbsétálni és az egyik ház földszintjén keresztülvágva, a ház mögötti hegy belsejében lévő liftek egyikével a hegy tetején álló múzeum előteréig felmenni. A múzeum előtti kilátóteraszról csodás kilátás nyílik az óvárosra és a szemközti dombon álló várra. A liftek és a múzeum, csakúgy mint eddig mindegyik látnivaló belépődíja benne van a Salzburg kártya árában.

Ha innen a Getreidegass helyett egy kis kitérőt teszünk a Herbert von Karajan Platz felé, akkor megcsodálhatjuk a szökőkutat, az azt körülvevő épület freskóit és a tér mögött magasodó függőleges sziklafalat. Az 1603-ban épült tér elsődleges funkciója az volt, hogy helyet adjon az érsekség lovainak mosdatásához.

Az Universitätsplatz sétálóutcán Mozart szülőházának hátsó homlokzatához, egyben a Salzburgi Egyetem temploma előtti térhez jutunk, ahol hétvégente kis piac van. Nem kispályás árusok találhatóak itt, a zöldség, gyülmölcs standok mellett üzletnek átalakított teherautók hátuljából árulják a hús- és hentesárut. A tér egyik oldalában kis hot-dog standok sorakoznak, ahol különböző kolbászok közül válogathatunk. Én kizárólag az olvasók kedvéért nyomtam be egyet ebéd előtt. Először azt gondoltam, hogy egy perecet is ráküldök a szemközti standból, szintén a minőségellenőrzés végett, de nem tudtam meggyőzni a páromat, hogy a pizzás- vagy a csokis perec autentikus helyi finomság.

A tér keleti oldalán lévő kapun áthaladva a dóm melletti Residenzplatzra jutunk, melynek közepén áll a város legjelentősebb és legszebbnek tartott szökőkútja. A tér nem természetes módon jött létre, ötvenöt házat romboltak le az 1500-as évek második felében, hogy létrehozzák a teret. A tér déli oldala a dóm oldalával határos, ez utóbbi egyike annak a kevés látványosságnak, ami a Salzburg kártyával nem ingyenes, csak kedvezmény jár a belépődíjból. Délben, mikor ott jártunk, ráadásul külön belépődíjas koncert volt, ezért ki kellett hagynunk a megtekintését.

A Domplatzon keresztül megkerülve a dómot egy újabb térre jutunk, melyen több érdekesség is van, mielőtt keresztülvágnánk a várba vezető siklóhoz. A tér közepén, egy hatalmas aranyozott gömb áll. Nem kell megijedni, nem mászott fel senki a tetejére, a férfialak a szobor része. Bal kézre egy újabb, monumentális szökőkút található, ami a háttérben magasodó várral elég jól néz ki. A tér délnyugati sarkában intenzív kenyérillat fog letéríteni utunkról: egy eldugott vízimalom tövében, a pincében található a város legrégebb óta működő péksége. A pékség nem viszi túlzásba a választékot, egy-kétféle teljes kiőrlésű zsemle és puha, mazsolás briós kapható. Azok viszont mindig frissek és melegek, mert folyamatosan sorbanállnak az emberek. Mi mindkettőt kipróbáltuk, a mazsolás briós isteni volt, a teljes kiőrlésű zsemle egy kis vajjal jobban csúszott volna.

Ezek után már semmi nem tart vissza minket, hogy meglátogassuk az óváros fölé magasodó várat. A sikló árai elsőnek sokkolóak lehetnek, de ne felejtsük, hogy ezek a különböző vár-belépőket is tartalmazzák. Salzburg kártya esetén ez sem okoz fejfájást. Ha valaki felsétál, azaz inkább felmászik a várba, az mindössze három eurót spórol. Már a mellvédről is fantasztikus a kilátás az óvárosra, de az igazi látvány a vár legmagasabb pontján, a Panorama torony tetején vár. Innen teljes körpanorámában lehet részünk, a várost körbevevő, hófödte hegyeket is megcsodálhatjuk. Szerencsére ez már a legolcsóbb "Panorama" jegyben is benne van, a drágább jegyek a kiállításokat és a vár egyes belső tereit tartalmazzák. Itt megtudhatjuk, hogyan fejlődött a város és a vár a sókitermelésből származó bevételnek köszönhetően.

Mivel még volt egy kis időnk délután, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Hellbrunn kastélyt. Szerencsére ide is jár busz, a belvárosból induló 25-ös járat cirka húsz perc alatt ér a kastélyhoz. Innen már csak egy kis séta a kastély bejárata. A kastély körül és a parkban ingyen is szétnézhetünk, belépődíjat csak az épületben lévő kiállításhoz és a vizijátékokhoz kell váltani. A nyári rezidenciaként használt kastélyt Markus Sitticus hercegérsek építtette 1612 és 15 között. A kertjében található vizijátékok a mai napig egyedülálló látványosság, melynek létrehozásához a Hellbrunn hegyről lefolyó vizet használták fel. Ezek közül nem egy arra szolgált, hogy a gyanútlan vendégeket a legváratlanabb helyekről és módon locsolja le hideg vízzel. El tudom képzelni, mennyire népszerű volt a vicces kedvű érsek a környéken. Ha részt veszünk a vezett túrán, készüljünk fel, hogy mi is kapunk a vízből a nyakunkba, meg a lábunkra, meg a fejünkre. A gond csak az volt, hogy nyolc fok volt mikor ott jártunk, így ez nem volt valami élvezetes, hogy mást ne mondjak. A vízcsapokat kezelő kísérőnek mondjuk mondtam egy-két dolgot... A "vidámpark" másik fele vízzel működtetett mechanikus és hidraulikus látványosságokat tartalmaz, melyeknek csodájára jártak a kiváltságos vendégek.

A Muzsika hangjai kedvelőinek mondom, hogy a kastély épületétől induló hosszú sétány végén található az a kerti pavilon, ahol a kapitány és Maria énekelték a duettüket. Apró szépséghiba, hogy ezt kizárólag a film kedvéért építették, semmi köze a kastélyhoz, pláne, hogy eredetileg nem is itt állt és helyhiány miatt a belső felvételeket egy stúdióban vették fel. Ezeken kívül minden stimmel.

Mivel végéhez közeledett ez az elég intenzívre sikeredett nap, hazaindultunk pihenni. Másnap délelőtt az utolsó órákat kihasználva az érvényességből, ugyanazzal a 24 órás kártyával buszoztunk ki a repülőtérre, amit a városnézéshez használtunk. Egy kicsit sajnáltam, hogy csak egy teljes napunk volt a városra, de azt hiszem így is sikerült a nagy részét felfedezni.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.