Talán már említettem, hogy párom különböző célokat tűz ki magának az utazásokkal kapcsolatban. Ilyen volt a minden hónapban utazzunk valahova ötlet, vagy az európai miniállamok meglátogatása. Nos, ennek újabb fejezete érkezett el: Vatikán, Monaco, Luxemburg, Andorra és San Marino után Málta került sorra. Valahogy nekem egyáltalán nem akarózott menni, de ezt szokás szerint senki nem kérdezte.

Ez az utazás több szempontból is különbözött a megszokottól, részben terv szerint, részben váratlanul. A megszokottól eltérően Heathrow helyett a Gatwick repülőtérről indult a gépünk, ráadásul British Airways helyett az Air Malta járatát választottuk. De milyen jól tettük! Az Air Malta Gatwicken nem rendelkezik saját váróval, helyette a No.1 Lounge-ot lehet igénybe venni. A jópár évvel ezelőtti tapasztalaton alapuló várakozással ellentétben jól szerepelt a lounge, ami főleg azért sikerült, mert az étel rendelős, pincérre várós, nevetséges adag szervírozás helyett most büfé étkezés volt.

A gépünk pici késéssel érkezett, viszont több, mint egy órás késéssel indult. Időben beszálltunk, de a rakodás csak nem haladt. A várakozás közben a raktérből érkező zajok alapján megszenvedtek a pakolással, bármi is volt az amit vinnünk kellett. A repülés kicsivel több, mint három óra volt, a személyzetnek bőven volt ideje a business utasokra. A felszolgált ételről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: a tálalása, a mennyisége és főleg az íze fantasztikus volt a négyfogásos menünek, nem hittem volna, hogy egy rövidtávú járaton valaha ezt fogom mondani. Ráadásul a személyzet folyamatosan kínálta az italokat is. Étkezés előtt még forró kendőt is kaptunk, ami rövidtávú járatokon végképp a fehér holló kategória.

Leszállás után busszal szándékoztunk eljutni a sziget túsó végén lévő szállásunkhoz. Nem mondom, hogy nem készültünk arra, hogy a menetrend csak tündérmese arrafelé, de azért mégiscsak bosszantó volt, hogy a fél óránként járó busz húsz percet késik. (Mondjuk ez még mindig jobb volt, mint visszafelé menet, amikor a busz nemes egyszerűséggel nem kanyarodott be a repülőtérre, ezért a legközelebbi buszmegállóból kellett gyalogolni a terminálig.) Ezután több, mint egy órányi zötykölődés következett Melliehába a kanyargós, dimbes dombos utakon a csúcsforgalomban. Az autóbérléses eredeti tervünkről azért tettünk le, mert rengeteg negatív kritikát és értékelést láttunk-hallottunk a helyi cégekről.

A repülőgép és a busz késése együtt már kicsit több volt, mint amit kívántam, szóval pont elegem volt már az egészből, mikor a szállodában kiderült, hogy a légkondi nem működik a szobában. Szerencsére kaptunk egy nagyobb szobát, ahol már nem volt gond a hőmérséklettel. Csak a minden nyitáskor-záráskor hangosan kattogó és csapódó tűzzáró ajtóval a folyosón. Ez megalapozta reggelre a hangulatomat megint. Egyébként a hotel maga nem volt rossz, a tetőn és a kertben is volt medence, sőt még egy (nem működő) jacuzzi is volt eldugva a kert végében. Este még gyorsan vacsoráztunk egyet, majd lefekvés előtt megnéztük a "belvárost". Ez egy pici falu, így nem kell nagy sétára gondolni.

Reggel elindultunk az ország egyik fő attrakciójának számító Kék Lagúna nevű helyet megnézni. Az idősebb generációt rögtön ki kell ábrándítsam, semmi közös nincs a filmbeli buja trópusi lagúnával. A hely Málta három szigetéből a középső, a fő szigettől északra fekvő Comino szigeten található, ahova hajóval lehet eljutni. A kis hajók a sziget végében lévő kompállomás oldalából indulnak, mert maga a komp kikötő elsősorban a Gozo szigetére induló nagy, autós kompoknak van. A kis hajókra egy bódéban lehet jegyet venni a helyszínen, majd szólnak, hogy melyik hajóhoz lehet menni. Indulás előtt érdemes tájékozódni, melyik járat megy egyenesen a lagúnához és melyik ejt útba néhány sziklaképződményt és barlangot. Ha kimaradnak, akkor se essünk kétségbe, annyit nem ér meg, hogy emiatt várakozzunk.

Az út kb. húsz perc az egyébként valóban szép helyre, ahol a világoskék tengert három oldalról látványos sziklafalak és képződmények veszik körbe. A gond az, hogy az egészet már rég elrontotta a turizmus. Több tucat hajó hordja ide az embereket nemcsak a szomszédból, de az ország másik végéből is. Minden talpalatnyi helyet elfoglalnak az egymáshoz préselt napernyők és napágyak, ahol az emberek nem kevés pénzért szó szerint úgy fekszenek, mint a szardínia a dobozban. Még a vizes sziklákra, ahova néha felcsap a víz, is képesek napágyakat tenni a haszon reményében. A fennmaradó helyet számtalan büfé foglalja el, hogy kiszolgálja a népet, így akinek nem jut napágy, az mint valami pingvin kolónia tagja a forró sziklákon totyog, ül vagy fekszik. Több helyről bömböl a zene, néha megcsap a fűszag és mindenhol szemét van. És ez utószezon volt, fogalmam sincs, mi lehet ott nyár közepén.

Akinek az ilyen strandolás nem igénye és mégis idekeveredett, annak azt javaslom, amit mi is tettünk: nyakunkba vettük a lábunkat és átsétáltunk a negyed órára lévő Santa Maria Bayhez. Nem mondom, hogy nagyon kényelmes a hőségben sétálni, de cserébe egy csendes, tiszta és homokos partot élvezhetünk egész nap.

Délután visszahajókáztunk a városba és nappal is sétáltunk egyet a körnéyken. A település egy domboldalon épült, így a központnak számító templom mellől vagy a mögötte lévő, ígéretes nevű Sea View bárból élvezhetjük a panorámát a magasból. Ha további látványosságra vágyunk, az 1980-ban Robin Williams főszereplésével készült Popeye film egykori díszletfaluját lehet meglátogatni az egyik közeli sziklás öbölben, melyet jó érzékkel elbontás helyett inkább turista attrakcióvá konvertáltak. A látvány mellett természetesen programok is várják az érdeklődőket.

Másnap egy közelebbi strandot néztünk meg, a szintén grandiózus nevű Paradise Beach nevű öblöt. Ez a fő szigeten van, így busszal lehet eljutni. Mivel csak egy olyan, elég megbízhatatlan járat van, ami bemegy a strandig, érdeklődjünk a szálláson, hogy ajánlanak-e valamilyen transzfert, vagy a főúton lévő buszmegállótól gyalogolhatunk be. Szerencsére minket ingyen kisbusszal kivittek, így nem kellett a rekkenő hőségben kutyagolni.

A Paradise Beach szintén sziklafalak között található, szerencsére itt van homokos rész és a parton épített napozóterasz falának tövében még árnyék is található. Itt is van lehetőség napágy és ernyő bérlésére az étterem teraszán vagy a parton, utóbbiakat magyar honfitársaink oda állítják fel ahova kérjük. Szemét itt kevesebb van, az is inkább az öblöt határoló sziklák tövében. Az már nem annyira paradicsomi, hogy egy inkább ronda, mint nem szállodára és a kompterminálra néz az öböl.

Délután a sziget északi végéből visszabuszoztunk a továbbra is dimbes-dombos és forgalmas utakon a nyugati oldalon fekvő Sliema városába. Itt a sziget partvonalát többszörös öböl képződmény szakítja meg, melyeknek partján számtalan város létesült. Kicsit olyan ez, mint a Balaton part, a városok csak közigazgatásilag különülnek el, a valóságban egymásba nőttek.

Szállásunk Sliemaban volt, mely egy csendesbb rész az öböl északi oldalán a főváros Vallettával szemben. Két módon lehet átjutni: komppal az öböl vizén vagy busszal az öblöt megkerülve. A komp egy irányban 1.5, retúr esetén 2.8 euró. A buszt akkor érdemes választani, ha például a felkapott Marsaxlokk halászfalut akarjuk megnézni, ahova a busz ugyanarról a pályaudvarról indul, ahova a városi busz érkezik. Arra azért számítani kell, hogy mások is halászfalut akarnak nézegetni. Mikor mi reggel tíz óra körül megérkeztünk, a félóránként járó busz éppen megtelt és már újabb két busznyi ember várt a megállóban, ezért inkább sarkon fordultunk és Valletta bejárására szántuk a napot.

A város gyakorlatilag egy masszív erőd egy félsziget végén. Sajnos ez sem segített annak idején az itt lakókon, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy aki erre járt az meghódította őket hosszabb-rövidebb időre. Az erőd belseje nagyon hasonlít a Budai várhoz, azon belül található a teljes közigazgatási központ. A "főbejárat" előtt egy hatalmas tér van, közepén egy, a tér méretéhez passzoló Triton szökőkúttal. Az erőd falai teljes épségben megmaradtak, a híd egy masszív árok felett és két impozáns méretű bástya között vezet be.

Az erődbe vezető Republic sétálóutca a város gerince, számos látnivaló található e mentén. A falakon belül rögtön jobb kézre található a Parlament új, modern épülete. Továbbhaladva a hányatott sorsú operaház maradványai között üzemelő szabadtéri színpadnál találjuk magunkat. Az eredeti épület 1866-ban épült, 1873-ban súlyos tűzkárokat szenvedett, ami után helyreállították, végül a sorsát 1942-ben egy bombatalálat pecsételte meg.

Az út a Szt. János XVI. századi katedrális mellett halad el, ha be lehet menni, érdemes vetni egy pillantást a gazdagon díszített belsejére. Szintén a fő utcán áll a Nemzeti Könyvtár épülete, az előtte lévő teret kávézók asztalai töltik meg. Közülük kiemelkedik a könyvtárral szemben lévő, 1944 óta változatlan helyen működő Cafe Cordina, mely Málta egyik legrégebbi kávézója. A kávézó melletti Szent György tér talán a város szíve, itt található az Elnöki Palota és a Belügyminisztérium épülete is.

A főutcáról érdemes elbóklászni, számos bolt, kávézó és étterem van elszórva a városban a dimbes-dombos utcákon. Jól megfigyelhetőek a Máltára jellemző, épület síkjából kiálló, fából készült balkonok is, melyek valószínűleg az arab behatás eredményeként zártak - a hölgyek védve maradtak a kíváncsiskodóktól, miközben a függöny mögül figyelték azt utca forgalmát. Ezek mellett híresek még a faragott, díszes kopogtatók is és az épületek sarkát díszítő, gyakran vallási témájú szobrok, melyek hajdanán rendeletileg kötelezett elemei voltak az épületeknek. Az erőd észak-nyugati oldalához közelebb lévő, ellipszis alaprajzú kupolás bazilika már a túlpartról is látszik, sőt a komp kikötőhöz is közel esik, érdemes itt kezdeni vagy befejezni a túrát.

Ha jól időzítjük a látogatást, akkor szemtanúi lehetünk a félsziget erődítményéből délben és délután négykor a Vallettával szemben lévő, három félszigeten fekvő három város irányába leadott ágyúlövéseknek. Az alsó teraszról leadott lövéseket a várfal tetejéről lehet megnézni - elvileg mindennap, de pont aznap mikor ottjártunk ez elmaradt. Sebaj, helyette pihentünk egy kicsit az erőd árnyas parkjában. Ha kedvünk tartja, innen az erőd fala mellé állított kültéri lift segítségével ereszkedhetünk le az erőd tövébe.

A látnivalók mellett - szokás szerint - a kulináris élvezeteknek is hódoltunk. Mivel a szigetcsoport nincs túl messze Olaszországtól, ezért részben történelmi okokból, részben a jelentős turisztikai áradat miatt számos olasz, vagy ahhoz nagyon hasonló fogás található az étlapon.

Persze vannak saját specialitásaik is. Az előételek között szinte mindig megtalálható a Maltese salad vagy platter. Az előbbi saláta a szokásos mediterrán hozzávalók mellett máltai kolbászkarikákat, lóbab krémet és kekszet tartalmaz. Utóbbi mindez saláta nélkül. Bár jól hangzik és én szeretem a salátákat, ezek valahogy mégsem ízlettek, pedig többször is kipróbáltam őket. Talán a bab krém volt a legkevésbé vonzó.

Főételek között a nemzeti ételüknek kikiáltott grillezett lampuki hal és a paprikás nyúlpörkölt számít tipikus máltai fogásnak. Én a nyulat próbáltam, finom volt, de semmi különös, csak ahogy gyerekkoromból emlékeztem, kicsit szárazabb, mint mondjuk a csirke. Párom a fehér húsú és szálkamentes halat próbálta, elmondása szerint finom volt, de semmi eget rengető.

Ha pékségbe tévednénk, feltétlenül kóstoljuk meg a pastizzi nevű, leveles sült és töltött sós péksüteményt. Két tipikus töltelék fajta a rikottás és borsó krémes, de van húsos és tonhalas változata. Akárhol ettük nagyon finom volt, két-három darabbal akár egy ebédet is meg lehet úszni, ami igencsak jó hír az 1-1.5 eurós ára mellett.

Italok közül a Kinnie nevű üdítőt emelném ki, ami a sajátos íze ellenére bejött. Képzeljünk el egy szénsavas kólát, melynek kanalas gyógyszer, Unicum és tonic mellékíze van, plusz állítólag egy kicsit narancsos is. Bár ez így szörnyen hangzik, a végeredmény sokkal jobb, mint amit elképzel az ember, csak egy kicsit barátkozni kell vele. Alkohol terén sokféle likőrt kínálnak, amiket kaktuszból, narancsfélékből vagy gránátalmából készítenek. A bárok, főként a fővárosban kora esténként kettőt egyért akciókkal csábítják a vendégeket, amit érdemes kihasználni az esti alapozáshoz.

Három teljes és két fél napot töltöttünk Máltán, ami természetesen kevés ahhoz, hogy mindent megnézzünk. Akinek több ideje van, beleveheti Gozo megnézését is az északi szigeten. Biztos bennem van a hiba, de nekem igazából nem jött be túlságosan a hely. A strandok sziklásak, sokszor szemetesek, a tömegközlekedés csapnivaló, autóval a dugó miatt szívhatja meg az ember, az ételek jók, de nem annyira, hogy ezért visszamenjek, a táj meg kihalt, kopár sziklás. Ha választani kellene, Spanyolországra, Olaszországra és Ciprusra is hamarabb esne a választásom. Azért a célját elérte az utazás, már csak egy európai miniállam van hátra párom listáján.

Hazafelé ismét nem kényeztetett el minket a tömegközlekedés, a busz nemes egyszerűséggel kihagyta a repülőteret, ezért a legközelebbi megállótól kellett gyalogolni a terminálig. Az Air Malta olyan kicsi légitársaság, hogy saját repülőterén sincs saját légitársasági várója. A La Valette Club Lounge ezért minden légitársaság és fizetős vendéget fogad, de a szokásostól eltérően ez inkább pozitív, mint negatív. A váró tágas, széles étel- és italválaszték és még egy kilátóterasz is jár hozzá. Zuhanyzó sajnos nincs, így csak egy sima átöltözés fért bele a délelőtti kánikula után.

A visszaúton következett az út váratlan része, mert a járatunk a Királynő temetése miatt Heathrow helyett a Southend repülőtérre repült. Erről két nappal előtte küldtek e-mailt, szóval változtatni már nem igazán lehetett. Én előzetesen arra számítottam, hogy a felfordulás miatt a városon keresztüli hazajutás lesz problémás, nem maga a repülés. Így ez is megoldódott, bár ennek nem minden utas örült. Volt ugyanis, aki Heathrow-n hagyta a kocsiját, így leszállás után még több, mint két órát utazhatott a kocsijáig és csak utána indulhatott haza. Ettől eltekintve a visszaút is ugyanolyan élvezetes volt a profi kiszolgálásnak és a bőséges fedélzeti étkezésnek köszönhetően.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.