Számos olyan város van, ami semmiről sem nevezetes, mégis érdemes meglátogatni, mert maga a városkép vagy a hangulat ragad magával. Így van ez Luxemburggal is (az országgal és a várossal is), melyet az európai miniállamok túra keretében látogattunk meg Andorra, Monaco és a Vatikán után. Igen, párom talál ki ilyen tematikus mellékküldetéseket az utazásokkal kapcsolatban.

Az ország meglátogatása mellett szólt, hogy a British Airways ide is a a Heathrow hármas termináljáról indul, így hamar a szokásos várókban találtam magam annyi eltéréssel, hogy az American Airlines váró recepcióján a hölgy a Qatar Airways Gold kártyámat British Airways Gold kártyának gondolta, így a first class utasoknak fenntartott váró felé terelt minket. Mi meg nem világosítottuk fel, hanem iparkodtunk befelé. A váró lényegében annyiban különbözik a másik várójuktól, hogy itt étlapról is lehet rendelni a büfékínálat mellett, így egy gyors és könnyed vacsora mellett döntöttünk.

Ezután beugrottunk a Qantas váróba, hogy ismét megkóstoljunk pár gin-tonic konfigurációt. Ez olyan jól sikerült, hogy félrenéztem a kijelzőt, minek következtében kicsit értetlenül pislogtunk a Finnair Helsinkibe induló járatánál a terminál másik végén. Egy kis futás után a terminál átellenes végébe már szállhattunk is be. Egy jóárasított jegynek köszönhetően business classon tettük meg az ötven perces utat, így a gépen is vacsoráztunk egyet. Az ötven perces út igen próbára tette a személyzet rutinját, nagyon kellett igyekezni a szervírozással. Az utolsó business class sor konkrétan akkor kapta meg az ételt, mikor ereszkedni kezdtünk. Arra azért volt időnk, hogy kulturált módon kóstolgassuk a fedélzeti italválasztékot.

A repülőtérről busszal lehet a városba bejutni, a megállóban lehet jegyet venni automatából. Már amikor az egyik nincs lefagyva, a másik meg nem utasít vissza minden tranzakciót. Végül a sofőrtől tudtunk jegyet venni, aki viszont csak készpénzt fogad el. Az alap jegy két óráig érvényes, a napijegy négy utazás után már megéri, főleg úgy, hogy az az egész országra érvényes, kicsivel több pénzért pedig a múzeumok és egyéb attrakciók is benne vannak az árban. De nem érdemes nagyon megjegyezni, mert ha minden a terv szerint megy, jövő márciustól az egész országban bevezetik az ingyenes tömegközlekedést!

A késői érkezés miatt a városnézést másnap reggel kezdtük. A hotel és a modern városrész a város észak-keleti oldalán lévő Kirchberg "fennsíkon" található, innen indultunk útnak. Városnéző túránk rögtön a hotel mögötti Modern Művészetek Múzeumának (MUDAM) modern épülete és a Nemzeti Történelmi Múzeum Thüngen erődbeli épülete mellett indult.

Az erőd faláról nagyszerű kilátás nyílik a szemközti dombon lévő óvárosra, melyet az Alzette folyó völgye választ el a modern negyedtől (címkép). Az erődön keresztül egy gyalogösvényen le lehet ereszkedni a völgybe, és a folyót keresztezve a túloldalon található ingyenes Pfaffenthal lifttel lehet feljutni a másik dombra.

A tágas és nagy befogadóképessgű panoráma lift 71m magasra visz, melynek felső állomása egyben kilátó is. Sajnos fényképezni elég nehéz, mert az üvegfal piszkos és/vagy tükröződik. A lift alatt az óváros egy része terül el, de balra nézve a panorámát egyértelműen a hatalmas, vörös hídnak is hívott Grand Duchess Charlotte híd uralja, mely a város két részét köti össze a völgy felett. Mondjuk ottjártunkkor csak egyötöde volt vörösre festve, a nagyobb része kopott rózsaszín volt.

Az óváros sétálóutcáin keresztül a Bock kazamatákig sétáltunk. Az eredetileg 23km hosszú, védelmi célból épült barlangrendszer nagy része a mai napig megvan és egy része látogatható is. A bejárat a kanyargós folyó völgyébe nyúló sziklás erődben van, melynek tetejéről nagyszerű kilátás nyílik mindkét irányba, így ide akkor is érdemes elsétálni, ha a kazamatákat kihagyjuk. Tulajdonképpen az egész völgy mindkét oldala várfal, ami azt sugallja, hogy nem mindig lehetett ez barátságos környék.

A völgy mentén húzódó várfalon a város igazságügyi központjához lehet eljutni, miközben szorgosan gyönyörködünk a kilátásban. Apropó, itt szintén van egy ingyenes lift, mely a hegy gyomrában visz le a völgybe és amivel érdemes leugrani pár fotóra a folyóparton. Mi a folyó túlpartján lévő egyik étterembe ültünk be ebédelni, a kenyérlángos étvágycsillapítónak jó volt, de több szót nem érdemel.

Az igazságügyi palotától már csak egy rövid séta a kínai turistákkal megspékelt háborús emlékmű, mely a Petrusse folyó völgye felett álló 21 magas obeliszk, tetején egy aranyozott női alakkal. Innen kőhajításnyira van a Notre Dame, az 1613-ban, eredetileg jezsuita templomként alapított katedrális. Az északi irányban nyíló főbejáratától egy háztömb választja el a város főterét, melyen a városháza is található. Ennél a térnél azonban sokkal érdekesebb a Place d'Armes, mely egy téglalap alakú tér. Eredetileg a várost védő katonaság számára hozták létre, ma turisták seregei özönlik el. A tér közepén egy emelt, fedett színpad található, a tér széléből pedig tekintélyes darabot harapnak ki a kávézók és éttermek teraszai.

Barangolásunkat megszakítva visszatértünk egy kicsit a hotelbe pihenni, majd este merészkedtünk elő újra. Azért hazafelé még tettünk egy kis kitérőt az Európa Parlament épülete felé, mely egyébként sem valami nagy pukkanás, de hétvégén aztán végképp kihalt.

Bár nem terveztük előre, a nyári "falunapok", a Schueberfouer idején voltunk a városban. A nyár végi, csaknem három héten át tartó vigadalom idején a praktikusan Fouerplatznak hívott hatalmas parkolót elfoglalják a sörsátrak, hullámvasutak, körhinták, éttermek és egyéb vásári mutatványok. Nagy szerencsénkre az esemény idejére a város egyetlen, nemrég átadott villamosvonalát ingyenessé tették, így ingyen tudtunk a hotel és az óváros között ingázni. Aki nem szereti a tömeget, annak azt javaslom, hogy késő délután látogassa meg a vásárt, mert az este előrehaladtával egyre masszívabb a tömeg. Mi délután hat körül vetettük bele magunkat a forgatagba, elsősorban vacsorára vadászva, mely mi más lehetett volna, mint kolbász és sör. Később láttunk kürtőskalácsos bódét is, de kihagytuk a lehetőséget. A vurstli része egyikőnket sem igazán vonzott, így egész korán hazatértünk.

Másnapra nem igazán volt tervünk, ezért reggel egy kicsit elszúrtuk az időt. Eredetileg a második napra is városnézést terveztünk, de az első napi teljesítménytúra után láttuk, hogy nem érdemes még egy napot ott tölteni. Ezért párom villámgyorsan összerakott egy vidéki kirándulást. Busszal lerobogtunk a főpályaudvarhoz, az azzal szemben lévő egyik pékségben megreggeliztünk, majd vonatra szálltunk. Mint említettem, a napijegy az egész országra érvényes, így fillérekből kijött a busz-vonat-busz út, oda-vissza!

Vianden a fővárostól csak 20km-re van északi irányban, de tömegközlekedéssel mégis két óra volt az út. Igaz, ebben benne van az is, hogy a vasút felújítása miatt hamarabb kellett átszállnunk buszra, mely végül a falu közepén tett le minket. Azonnal láttam, hogy jó választás volt ide ellátogatni: a városka hegyekkel körbevett völgyben fekszik és egy folyó szeli ketté, ami biztos receptje a varázslatos utcaképnek.

A faluközponttól északra indultunk a folyó mentén, mert a folyópartról libegővel lehet felmenni a szemben lévő hegytetőre. Hihetetlen, de még a libegő is benne volt a napijegyben, így nem volt kérdés, hogy kipróbáljuk. Sajnos felfelé nem túl látványos az utazás, mert csak a hegyoldalt látja maga előtt az ember. Fentről viszont már szép kilátás nyílik a falu völgyére és a szomszéd dombon lévő kastélyra. Észrevettük azt is, hogy a szemben lévő hegytetőn egy strand található, valószínűleg szintén pazar kilátással. Utánakérdeztünk több helyen is, de mindenhol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy tömegközlekedés nincs arrafelé, gyalog pedig nem javasolják a harminc perces utat a szerpentinen. Valaki még azt is mondta, hogy az nem is nyilvános strand. Mivel nem volt sok időnk, feladtuk a dolgot, pedig jól esett volna egy kis hűsölés a melegben. 

A libegő állomásától egy turista ösvényen a szomszédos hegytetőn lévő kastélyhoz ereszkedtünk le. Nem holmi romot kell elképzelni, a XI. században alapított épület jó állapotban maradt fenn, sőt, az 1970-es években egy alapos felújításon is átesett. Minimális belépődíj ellenében a pincétől a padlásig bejárható, számtalan helyisége az eredeti funkciónak megfelelően van berendezve. Esetünkben ez is benne volt a napijegyben.

A kastély túra után lesétáltunk a faluba, ahol a számtalan étterem egyikében megebédeltünk. A faluban található egy Victor Hugo múzeum is, ami szintén ingyenes napijegy megléte esetén. A múzeum apropóját az adja, hogy a költő a faluban élt egy ideig, mert őt is elkápráztatta a hely szépsége.

A folyóparton sétáltunk egy kicsit, majd úgy döntöttünk, hogy megyünk egy teljes kört a libegővel, ha már úgyis ingyen van. Megérte, fantasztikus látvány az ember előtt elterülő völgy, oldalt pedig a kastély. Ha valaki kipróbálja, javaslom a fordított útvonalunkat, azaz séta a fel a kastélyba, majd kis mászás a libegőhöz és onnan leereszkedés. A libegőzés után elsétáltunk a falu északi végén lévő tározós vízerőmű alsó duzzasztóművéhez.

Nem maradt már sok időnk, mert az utolsó busz hét óra körül indult a faluból és mi nem akartunk kockáztatni. Szerintem jól tettük, mert már ezen a buszon is tömeg volt, képzelem mi lehetett az utolsón. Mi szerencsére ültünk, mert nem a falu központjában, hanem egy megállóval hamarabb szálltunk fel. Az út eseménytelenül telt, a vonaton már bőven volt hely mindenkinek. Luxemburgba visszaérkezve ismét a vásárban vacsoráztunk, de most a kolbász mellé kipróbáltuk a nagy népszerűségnek örvendő lapcsánkát, alias tócsni, lepcsánka. Ezt négyesével árulták és érdekes módon sokan almaszósszal ették. Mi inkább a kolbászos hot-dog mellé, mustárral. Vacsora után visszagurultunk a hotelbe és eldőltünk.

Utolsó napra már csak a hazaút maradt, mivel a gép délelőtt indult. Kevesebb, mint fél óra alatt kint is voltunk a repülőtéren, ahol kis keresgélés után találtuk meg a Luxair várót. A trükk az, hogy a biztonsági ellenőrzés után nem szabad a mozgólépcsővel lemenni az alsó szintre. Kora délelőtt lévén kontinentális reggeli volt tálalva, ami jól jött, mert a hotelben nem járt reggeli. A gépen megint villámgyors ebédet szolgáltak fel és már ereszkedtünk is. London belvárosa felett közelítettük meg a repülőteret és a ragyogó időnek köszönhetően még láttuk is! A délelőtti indulással ugyan vesztettünk egy fél napot, de így legalább volt időnk egy kicsit pihenni.  

< Előző utazás          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.