Filmfesztivál, luxus, csillogás, sztárok, pálmafák: ezek jutnak az ember eszébe, mikor a Francia Riviérára gondol. Akár egy hetet is érdemes rászánni és végigjárni a nevezetes városokat és csodás strandokat. Nekünk csupán egy hosszú hétvégényi időnk volt, ezért Cannes-t, Nizzát és Monacot zsúfoltuk bele a programba.

Párom magától is ontja az ötleteket újabb és újabb kirándulásokhoz, ezért én ritkán adok ötleteket, de ez esetben - csakúgy mint Hamburg esetén - én vetettem fel Monaco megtekintését. Nem kellett kétszer mondanom, gyorsan azon kaptam magam, hogy útban vagyunk a repülőtérre - ezúttal a Heathrow ötös termináljára.

Szokásos módon becsekkoltunk, majd az elsőbbségi biztonsági ellenőrzésen átsuhanva bent is voltunk a terminálon. A stockholmi és hamburgi utunkról ismerős British Airways Galleries váróban elfogyasztottunk egy korai vacsorát, majd egy kis várakozás után indultunk a géphez. A gép kora este landolt Nizza repülőterén, melyről az újonnan átadott villamos vonalnak köszönhetően a város gyorsan elérhető.

Egy Gare de Nice Ville vasútállomáshoz közeli butikhotelben foglaltunk szállást, mert a vasút közelsége fontos volt Cannes és Monte Carlo meglátogatásához. Miután lepakoltunk, egy közeli kis étteremben megvacsoráztunk. Sok kis étterem kínál délben és esténként két- vagy három fogásos menüket, érdemes ezeket megfontolni. Kipróbáltuk a csigát, mely páromnak bejött, nekem a közepes kategóriába esett.

Másnap reggel - mivel az időjárás előrejelzés szerint hűvös és esetleg csapadékos idő volt várható - gondosan elpakoltuk az esőkabátot és esernyőt és pulóvert húztunk, majd egy közeli cukrászdában megreggeliztünk és ezután vonatra szálltunk. Méghozzá TGV-re, mert az is közlekedik ezen a vonalon. Pár euróért cserébe kényelmesebb és gyorsabb volt, mint a hagyományos vonat. Mivel a többi vonattal osztozik a pályahasználaton, a legendás száguldás elmaradt és az út így is kb. fél óráig tartott, majd leszálltunk a minket ragyogó napsütéssel és kánikulai meleggel fogadó Cannesban. Ez így is maradt egész nap, mi meg csendben átkozva a Google előrejelzését, a táskában cipeltük a pulóvert, esőkabátot és esernyőt.

Az állomástól a hangulatos kis utcákon keresztül a tengerpartra sétáltunk, ahol egy hosszú, pálmafákkal szegélyezett sétány húzódik, melyen nevesebb hotelek es éttermek sorakoznak. Keleti irányba indultunk, hogy a Le Suquet kerület közepén, a város fölé magasodó dombot megmásszuk. Útközben elhaladtunk a filmfesztiválnak helyet adó fesztivál palota előtt, melyet sajnos még kívülről sem tudtunk megnézni, mert éppen szabadtéri színpadokat szereltek valamilyen rendezvényre. Majd betértünk egy piacra, ahol a szokásos portékákat árulták helyi termelők. Párom itt megkóstolt egy osztrigát, én meg inkább nem. A dombra hangulatos utcákon lehet felsétálni, de aki irtózik a mászástól, az egy ici-pici busszal is fel tud jutni. Fentről nagyszerű kilátás nyílik a városra és a domb tövében lévő hajó kikötőre. Nagyon jól felszerelt kis domb ez, mert fent templom, múzeum és kilátópont is található.

Ezután a város hangulatos belvárosi utcáiban sétálgattunk, ahol természetesen számtalan kávézó es étterem található. Ebédre egy kis étterembe tértünk be, ahol két kiadós salátát kóstoltunk. Ezután áttértünk egy cukrászdába, ahol kipróbáltuk a craquelint. Pontosabban én, mert párom nem annyira lelkesedett ezért a rétegzett és töredező tésztából álló, cukros-fahéjas édességért. Meglepő módon a tenyérnyi süteményeket súlyra árulták, úgy kellett méretet választani, mint a dinnyék esetén. Visszafelé egy ingázó vonattal utaztunk Nizzába, ami lassabb és lepukkantabb volt, mint a TGV. Este ismét egy kis éttermet választottunk a hotel környékén a kétfogásos vacsoránkhoz.

Másnap reggel - mivel az időjárás előrejelzés szerint napsütéses idő volt várható - a szállodában hagytuk az esőkabátot, az esernyőt és a pulóvert, majd egy közeli cukrászdában megreggeliztünk és ezután vonatra szálltunk. A különbség csak annyi volt, hogy most a másik irányba indultunk egy gyorsvonattal Monaco felé. A monacoi vasútállomás egy hegy oldalába van vágva, ott vártuk meg, amíg alábbhagy a szakadó eső. Az eső többször visszatért aznap, mi meg csendben átkozva a Google előrejelzését vacogtunk.

Az állomásról liftek visznek fel a hegy belsejében az utca szintre, hogy onnan busszal leereszkedhessen az ember megint. Aki nem akar erre pénzt költeni, az ki is sétálhat az állomás peronjáról egy üvegajtón keresztül, majd kis séta után rögtön a kikötőhöz jut. Mi közbenső megoldásként fellifteztünk, de gyalog folytattuk utunkat. Első menetrendi pontként ettünk egy gyors ebédet az egyik piacon, majd az óváros felfedezésére indultunk. Kellemes meglepetésként ért, hogy teljesen elfogadható árak vannak, nem drágább, mint a francia oldal. Valószínűleg ez lakásvásárlás esetén már nem igaz.

Az óváros egy sziklás félszigeten terül el, élén a hercegi palotával, ahol gyorsan belepillantottunk az éppen folyó őrségváltásba, majd kihasználva, hogy az összes turista azt bámulja, gyorsan körbefényképeztük az üres teret és a zavartalan kilátást a mellvédről. A palota előtti térről két irányba is nyílik kilátás, az északi oldalon a híres yacht kikötőt, a déli oldalon pedig a kevésbé ismert, modern Fontvieille kerületet lehet megtekinteni. Érdemes a félszigetet bejárni, hangulatos utcák, számtalan palota, templom és múzeum található itt.

Ezután leereszkedtünk a yacht kikötőhöz és végigsétáltunk az éppen épülőfélben lévő Forma-1 díszletek között. Végiggyalogoltunk a boxutca mentén, megnéztük a két fa közötti lehetetlenül szűk kijáratot és a félig elkészült konténer épületeket. Mivel szakadni kezdett az eső, busszal folytattuk utunkat, fel a Kaszinó térhez.

Az eső végét a kaszinóban vártuk ki. No nem a világhírűben, hanem a tér északi oldalán lévő, pórnép számára fenntartott játékbarlangban. Miután elállt az eső, mi meg már kinézelődtük magunkat, átsétáltunk az igazi kaszinóba. Belépődíj nélkül az előtérig és a büféig jut az ember, a tényleges kaszinótér paravánok mögött van. A tér harmadik oldalát a szintén nevezetes Párizs Hotel - a rendelkezésre álló térhez képest monumentális - épülete foglalja el, a teret pedig a számtalan luxus- és/vagy sportkocsi, melyek a dúsgazdagok helytakarékos filozófiáját tükrözik. Azért helytakarékosak, mert ezek az autók egy lakás vagy ház árával vetekszenek, mégis mennyivel kisebb helyet foglalnak, ugye.

A Kaszinó épületét érdemes megkerülni, mert a másik oldala az előtte elterülő sétányokkal sokkal látványosabb. Érdekesség, hogy a sétányok egy hatalmas, több emeletes társasház tetején lettek kialakítva, melynek lakásai a tenngerre néznek. Innen csak egy ugrás a Fairmont (Loewe) Hotel kanyar, melyet a Forma-1 közvetítésekből mindenki ismerhet és a kanyar külső ívén álló ex-Loewe, most Fairmont Hotelről kapta a nevét.

Mi tovább sétáltunk lefelé, megnéztük az alagút bejártatát, mely egyébként az előbbi társasház alatt vezeti át az utat, majd innen észak felé haladva megnéztük a Japán kertet, mert 1994 óta itt az is van. Tovább haladva északi irányban konferencia központ zárja a "belvárost", aztán két homokos strand található. A városnézést ismét buszozással zártuk. A sofőr vagy nem értette mit kérdezünk, vagy nem tudta ő merre fog menni, de a vasútállomás helyett az ország déli részén épült modern Fontvieille kerületben találtuk magunkat. Innen másik buszra szállva sikerült elérni a vasútállomást.

Utazásunk utolsó napján kijelentkeztünk a hotelből és magában Nizzában néztünk körül, melyet eddig csak alvó bázisnak használtunk. A vasútállomás közelében villamosra szálltunk és elvitettük magunkat a Paillon Promenade-ig, mely a Paillon folyó egykori medrében kialakított park. Hogy a folyót hova tették, pontosan nem tudom, tippem szerint a föld alatt teszi meg az utolsó kilométereket a tengerig. A több kilométer hosszon felszabadult tér parkoknak, játszótereknek, színháznak és múzeumnak is otthont ad.

Miközben az óváros szűk utcácskáin keresztülvágva igyekeztünk a Kastély hegyre, utunk keresztül vezetett a Mercado Niza piacon, ahol változatos árukat kínálnak: zöldség-gyümölcs, fűszerek, virágok és szuvenír egyaránt megtalálható. A parton magasodó Kastély hegyről elsőrangú kilátás nyílik a városra, a tengerparti sétányra és a távolban a repülőtérre, ide mindenképp érdemes felmászni (lásd: címlapkép). A számtalan kilátópont mellett a tetőn park és játszótér található, a hegy oldalában pedig időszakos vízesés (értsd: néha elzárják a vizet) is van.

A hegyről a tengerpart felé ereszkedtünk le, majd a sétányon indultunk a városközpont felé. Útközben, még az óvárosban találtunk egy fagyizót, ahol négy hűtőpultból kínáltak megszámlálhatatlan ízt. Nem tudtam ellenállni, ahogyan az a szintén magyar házaspár, akikbe belebotlottunk. Az operaház előtt megtekintettük a new yorki szabadságszobor kicsinyített mását. Ez New York, Párizs, Makaó és Las Vegas után már a sokadik alkalom volt, hogy láttuk a szobrot. Érdekes lenne az összes másolatot meglátogatni szerte a világon, hiszen van belőle Brazíliában, az alabamai Birminghamben, Leicesterben, Colmarban, stb.

A parttól a villamosvonal egy széles sétálóutcán halad végig, melynek két oldalán bevásárlóközpontok és különböző üzletek sorakoznak, mi ezen sétáltunk vissza a hotelig, ahol felvettük a bőröndöket és kibuszoztunk és villamosoztunk a repülőtérre.

A nizzai repülőtér egyes terminálja nem túl nagy, így gyorsan letudtuk a biztonsági ellenőrzést és az útlevél vizsgálat után a Canopy VIP Lounge felé vettük az irányt, ami a kis, nem-schengeni csarnok fölötti emeleten található. A többi, szerződéses váróhoz hasonlóan az étel és ital választék átlagos, főleg hideg büfé és korlátozott alkohol választékot kínál. Még időben érkeztünk az ebéd büfét kipróbálni, melyet nem sokkal később délutáni salátabárra cseréltek. A lounge dizájnja modern és barátságos, de ami különlegessé teszi, az az indulási csarnok feletti nyitott terasz, amit kemping bútorokkal rendeztek be. Nagy örömömre gumicukor is volt, így az ebéd után azt nyammogtam a gép indulásig.

Igyekeztünk is a beszállással, mert visszafelé a British Airways City Flyer gépével jöttünk a London City repülőtérre, ami azt jelenti, hogy nem a szokásos A320 géppel, hanem egy Embraer 170 géppel repültünk, mert csak utóbbi tudja a City repülőteret használni.

Felszállás után jött a kellemes meglepetés, miszerint a British Airways azon gépein, melyek a City Airportról indulnak, vagy oda érkeznek, a mai napig van ingyenes fedélzeti kiszolgálás! Így egy csirke salátát és süteményt még ráküldtem a gumicukor hegyre a gyomromban. Csakúgy mint Budapestről érkezve a LOT járatán, most is nagy könnyebbség volt, hogy másfél óra helyett fél óra múlva már otthon voltunk.

< Előző utazás          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kérlek látogasd meg a Patreon oldalamat, ahol az utazások támogatásáért cserébe exkluzív tartalmakhoz is hozzáférést biztosítok. Kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.