Athén
Három nappal indulás előtt még úgy volt, hogy teljesen máshova repülünk, de párom megondolta magát közös döntés alapján inkább töröltük azt a repjegyet és megvettük az athénit. Szerencsére már egy ideje a bakancslistán volt Görögország, így nem a nulláról kellett a tervezést elkezdeni. Mint sok más város, Athén is skálázható, a legfontosabb látnivalók kis szerencsével egy nap alatt bejárhatóak, de két-három napot is ki lehet tölteni. Mi a repjegyek miatt három napot töltöttünk a városban, ezért nem rohantunk.
Egy röpke három órás repülőút után landoltunk este Athénban, ahol a tízperces késés végigkísérte az egész hétvégét. A repülőtérről könnyű bejutni az elég messze lévő városba, mert a taxi mellett metró, vonat és buszok is kiszolgálják. Minden ki van táblázva érthetően, nem lehet eltévedni, bár egy kicsit szokni kell a görög betűs kiírásokat, amelyek alatt azért ott van a latin átirat is. Kicsit fura volt a görög betűket ilyen "élő" környezetben egymás mellett látni, mert ezelőtt csak a matek és fizika egyenletekben láttam őket
A háromnapos turista bérlet kivételével egyik jegy sem tartalmazza a repülőtéri felárat, ezért érdemes előre kigondolni mi a legjobb opció. A repülőtéri kiegészítő jegy buszra 5.5, metróra 9 euró - egy irányban! A háromnapos turista jegy 20 euró, így a retúr 11 illetve 18 eurós reptéri transzfert beleszámolva akkor is megérheti, ha csak egy vagy két napot töltünk itt.
Akárhogy siettünk a jegyek megvásárlásával, a metró pár perccel előttünk ment el, ami azért szomorú, mert a kék vonal repülőtérig kimenő járatai félóránál is ritkábban járnak. Alternatív megoldás ilyenkor vonattal elmenni addig a metró állomásig ahol már jár a többi metró, mi azért nem éltünk ezzel a lehetőséggel, mert sem a peronon, sem a vonatokon nem volt információ hogy merre mennek. A félórás várakozás alatt azonban feltűnt, hogy mennyire nincs korlátozva a dohányzás. Sokan dohányoztak a peronon és mindenfelé cigicsikk látható.
Az első számú látnivaló természetesen a város közepén álló és ezért a városképet is meghatározó Akropolisz. Sok hotel hirdeti magát úgy, hogy a tetőről látszik az Akropolisz, de a magas sziklát elnézve ennek az ellenkezője lenne a meglepő. Másnap mi is itt kezdtük a látogatást, az egyórás belépési idősávra érvényes jegyet előző nap megvettük az Akropolisz hivatalos oldalán. 10 euróért. Ha szezonon kívül megy az ember, erre nincs feltétlenül szükség, de főszezonban biztos, hogy rengetegen állnak sorban.
Az Akropolisznak két bejárata van, én több okból is a dél-keletit ajánlom, ha nem túl nagy kerülő: először is, itt talán kevesebb ember próbál bejutni, mert a városközponttól és a turista útvonaltól kicsit távolabb esik. Ennek ellenére könnyű és gyors ide az eljutás, mert a piros metróvonal Acropoli megállója gyakorlatilag egy köpésre van. Harmadszorban itt található az Akropolisz múzeum, aminek a meglátogatását így össze lehet szervezni a fő látványossággal. Végül, ha ennél a kapunál megyünk be, akkor a gyalogösvény elhalad a déli oldalon lévő Dionüszosz színház, a mai napig használt Herodes Atticus színház és egyéb romok mellett, így biztos nem hagyjuk ki ezeket és nem kell kerülőt tennünk. A múzeum, mely lábakon áll mert még alatta is folyik a régészeti feltárás, részletesen bemutatja az Akropolisz történetét, ami összefoglalva annyi, hogy felépítették, majd elfoglalták, lerombolták, fel- és átépítették majd elpusztították, restaurálták, majd lebombázták, most pedig megint restaurálós fázisban van. Sajnos sok helyen csak egy táblát látunk a műtárgyak helyén, mert az angolok a XIX. századi török megszállás alatt rengeteg műkincset elvittek és most a British Museumban, a világ legnagyobb orgazdaraktárában láthatóak.
Az Akropolisz tetejére télen a kellemes 15-20 fokban egy könnyed sétával lehet feljutni, nyáron szerintem megsül az ember a kövek között. Az épületek mérete, kidolgozottsága és a belefektetett energia akkor igazán lenyűgöző, mikor belegondol az ember, hogy semmilyen modern szerszám nem állt rendelkezésre annak idején.
A nyugati kapun keresztül távoztunk és egyből a vele szemben lévő Aeropagus dombra másztunk fel. Mondjuk ez enyhe túlzás, vaslépcső visz fel a szikla tetejére, ahonnan jól rálátni az Akropolisz nyugati felére és az innen északra lévő nevezetességekre. A felülnézetből azt is el lehet dönteni, hogy érdemes-e ezeket meglátogatni.
Mi rövid tanakodás után mindet kihagytuk, a következők miatt: az Ancient Agora, azaz az ókori görög piacból szemmel láthatólag szinte alig maradt valami, egy nagy mezőn terülnek el a kőromok. Az Akropoliszból a városközpontba vezető gyalogút az ókori római piac, a Roman Agora és Hadrianus könyvtára mellett halad el, a kerítésen kívülről is megtekinthetőek az utcaszint alatt lévő romok. A belépők egyébként nem vészesek, egyenként 4-5 euró környékén mozognak, ráadásul kombinált jegyet is lehet venni.
A Hadrianus könyvtár északnyugati sarkánál található a Monastiraki tér, melynek kis utcái mind butikokkal és boltokkal vannak tele, ez az egyik turista központja a városnak. A tér sarkán lévő metrómegálló a kék és a zöld metró csomópontja, ezért az elérhetősége is jó. Velünk ellentétben itt is lehet kezdeni a városnézést és visszafelé haladni. Tél lévén egész kevés volt a turista és nyugodtan lehetett nézelődni. Az árusok egyáltalán nem presszionálták az embert, maximum hangosan kiköszöntek a boltból az utcára.
Ha csak egy napra érkezünk, ez a túra simán teljesíthető, több nap esetén több múzeum és látnivaló is útba ejthető. Mi a második nap a hotelhez közeli Syntagma téren kezdtük a napot, a tér keleti oldalán álló parlament és annak homlokata előtt lévő Ismeretlen katona sírja előtt. Itt folyamatos őrség és időnként őrségváltás van, a jellegzetes görög díszlépésekkel. Aki már látta, nem felejti a némiképp komikus, pamacsos cipőben végrehajtott hosszú és magas lépéseket és csoszogást. A parlament épülete egyébként meglepően unalmas egy olyan városban, ahol anno szebbnél szebb építészeti remekműveket emeltek. Hát ez nem lopja el a showt.
A parlamenttől délre áll Hadrianus kapuja vagy diadalíve, melyet Krisztus után 131-ben emeltek a császár tiszteletére. A három boltívből álló kapu a városközponttól a Zeusz templomának romjaihoz vezető úton állt. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a kapu mögött állnak a templom romjai. Innen egy rövid séta keleti irányban és máris a domb oldalába vésett Panathinaiko stadion, vagy más néven Kallimarmaro (márványos) előtt állunk. Ennek első változatát Krisztus előtt 330-ban építették, majd többszöri átépítés után az első újkori olimpiára újtották fel. Ez a világ egyetlen, teljes egészében márványból épült stadionja, melyet ráadásul a mai napig használnak. Többek között itt történik az olimpiai láng átadási ceremóniája és az athéni marathon befutója.
A városnézés mellett érdemes időt szakítani a görög gasztronómiára is, mert a mediterrán országokban egyszerűen nem lehet csalódni. Szófiához hasonlóan itt is elsősorban a finom előételek vitték a prímet. A különféle joghurt alapú saláták és mártogatós krémek egy friss meleg pitával komplett többfogásos étkezéseket tudnak helyettesíteni. Tudom, mert egész idő alatt tele voltunk ezektől, mint a déli busz.
A klasszikus tzatzikit és padlizsánkrémet (melitzanosalata) talán nem kell bemutatni, ezek szinte minden étteremben az étlapon vannak. A különbség talán annyi, hogy utóbbit szálas formában, erősen füstös ízzel tálalják. Krémesebb kategóriában ott van a feta sajt alapú tirokafteri vagy az arab és török konyhából ismert hummusz.
A szószok mellett egyéb érdekes előételeket is kóstoltunk: népszerű a szőlő levélbe tekert zöldséges vagy húsos töltelék, a dolmades, a narancsos, olivabogyós krumplisaláta ami Maniatiki saláta néven fut és persze nem maradhat ki a felsorolásból a görög saláta sem, melyből egy fetahabos változatot volt szerencsénk próbálni egy családi étteremben.
A desszertek között is megjelenik a joghurt iránti rajongásuk. A törököktől ismert baklava mellett ugyanis népszerű édesség a mézzel és dióval tálalt görög joghurt. Elsőre elég töménynek tűnik, de meglepően frissítő, a méz kellően ellensúlyozza a joghurt savanyúságát. Talán a desszertek közé sorolhatjuk a görög kávét is, melyet egészen apróra őrölt kávéból, cukorral együtt főznek és nem szűrnek le - azután fogyasztható, hogy a zacc leülepedett az aljára.
Bárhova ülünk be, kérdés nélkül egy nagy pohár vagy egy egész kancsó vizet kapunk, mely különösen a nyári időszakban esik jól az embernek. A pincérek kedvesek és közvetlenek, borravalót / szervízdíjat pedig általában nem számolnak fel.
Bevallom, némi előítélettel érkeztem az országba, mert sokan panaszkodtak, hogy milyen piszkos, összefirkált és szemetes, a görögök pedig lusták és csak lehúzzák a turistákat. Ezzel ellentétben a belváros kifejezetten gondozott és tiszta volt, néhol láttunk egy-két romos épületet, de a többi kifejezetten jó állapotúnak, sőt frissen felújítottnak tűnt. A pincérek, eladók mind kedvesek voltak és Marrákessel ellentétben itt senki nem volt erőszakos és tukmálós. Viszont az is igaz, hogy ha elhagyjuk a belvárost, gyorsan változik az utcakép és sokkal őszintébb oldalát mutatja a város. Az biztos, hogy ha úgy adódna szívesen visszatérnék ide.
< Előző bejegyzés Következő bejegyzés >
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
