Lyon
Mivel bérből és fizetésből élünk, egyértelmű, hogy dolgoznunk kell és csak véges számú szabadnapunk van egy évben. Nem mintha ez kicsit is zavarná páromat, mert a szabadnapok elfogytával átállt a rövid hétvégi utazásokra. Végülis, ha Washingtonra egy hétvégét szántunk, Lyonra csak elég lesz egy nap, nem?
Egy ilyen villámlátogatás esetén minden percet ki kell használni, ezért örültünk, hogy szombat délután időben landoltunk Londonból. Csak éppen arra nem számítottunk, hogy az egyes terminál útlevél ellenőrzésen, ahova a nem-schengeni járatok érkeznek, nincs külön EU útlevél sor, így együtt kellett várakoznunk a szintén akkor landoló algériai és török gépek utasaival. Röpke fél órát kellett arra várni, hogy rápillantsanak az útlevelünkre és átengedjenek, miközben a többieknek bőszen pecsételtek.
A városba két módon lehet bejutni: vagy egy 14 euróba kerülő közvetlen villamosjárattal, mely egy indokolatlanul hatalmas állomásépületből indul, vagy egy 2 euróba kerülő busz-villamos-metró kombóval, mely ráadásul alig lassabb. Nem volt kérdés melyiket választjuk, gebedjen meg a koncessziós építés és üzemelés ötlete. A terminálon nem lehet jegyet váltani, a buszon lévő jegyolvasó viszont elfogadja a bankkártyát. Átszállás után a villamoson és a metrón is oda kell érinteni, de nem von le újabb összeget. Később az egyik metróállomáson sikerült 24 órás papírjegyet venni, onnantól azt használtuk.
Este tettünk egy gyors sétát a belvárosban, ahol talán nagyobb élet van ilyenkor, mint napközben. Az utcákon egymást érik a hangulatos éttermek és bárok, melyek este 7-8 óra körül nyitnak és pillanatok alatt megtelnek. Ilyenkor hosszú sorok alakulnak ki a békésen várakozó és beszélgető emberekből az ajtók mellett, melyek csak akkor tűnnek el, mikor megjelennek az "étterem megtelt" feliratok az ajtók mellett. Ajánlott előre asztalt foglalni, mert ritkán szabadul fel hely ha lemaradtunk nyitáskor. Egy vacsora könnyen eltarthat akár két óráig is, mert a társaságok gyakran végigeszik az étlapot, sok munkát adva a kis konyháknak, így második ültetés már nem is biztos, hogy van. Szerencsére előrelátóak voltunk és már hetekkel előre foglaltunk asztalt vacsorára, így nem kellett ideskednünk emiatt.
Reggel korán keltünk, mert egy rövid napunk volt a városnézésre. Előbb egy pékségbe tértünk be egy kis péksüteményért, majd a gondozott parkkal szegélyezett Rhône folyóparton felállított piacon nem bírtunk ellenállni és még ott is vettünk egy-két sütit. Ha a Pont Lafayette hídon kelünk át, akkor a Palais de la Bourse palota és a Saint-Bonaventure de Lyon bazilika között sétálunk be a belvárosba, a szemben lévő hegyen pedig már látható is a Notre Dame of Fourvière bazilika.
A két folyó közötti félszigeten lévő óvárosban az esti zsibongáshoz képest egész nagy nyugalom van ilyenkor. A Rue Mercière, amin gyakorlatilag csak bárok és éttermek találhatóak, szinte teljesen kihalt, a többi utcán is csak egy-két reggeliző hely vagy szuvenír bolt van nyitva.
A belvárosban déli irányban sétálva eljutunk a Bellecour térre, ami önmagában nem egy nagy látványosság: nem más, mint egy hatalmas salakkal felszórt tér, közepén XIV. Lajos király lovasszobrával, ami ráadásul most felújítás alatt van. Viszont ha itt nyugatra fordulunk és átkelünk a Bonaparte hídon, pikk-pakk a lyoni sikló állomásánál találjuk magunkat. Innen két irányban indul a sikló, napszaktól függően öt- vagy tízpercenként. A jobb oldali egyenesen a hegy tetején lévő Notre Dame bazilikához visz, itt általában olyan hosszú sor van, hogy csak a harmadik vagy negyedik járattal tud az ember fejutni. De van egy trükk: mi a bal oldali siklót választottuk, melynek középső állomása a hegy oldalába épült két ókori teátrum romjainál van.
Az eredeti menetrendet felcserélve először megnéztük azokat, majd három perc sétát követően ott álltunk a bazilikánál. Reggel még ködös volt az idő, de kicsivel később felszállt, így a várost is meg tudtuk nézni. A bazilika bal oldalán széles kilátóterasz van, ahonnan az egész város látható, sajnos az alatta lévő fák és bokrok kezdik kitakarni a kilátást a hegy tövére. Ha itt sokan vannak, érdemes megpróbálni a bazilika másik oldalát, ahol egy sokkal kisebb és eldugottabb terasz van, hátha ott kisebb a tömeg. A katedrálistól nem messze áll egy acélszerkezetű TV torony, mely szintén a városképhez tartozik, de nem érdemes odáig elgyalogolni, mert közelebbről kevesebb látszik belőle. A libegő mellett egy gyalogos szerpentin is vezet a hegyre, ha van kedv és idő rá, akkor nyáron érdemes megfontolni egy kis túrát - legalább lefelé.
Ha a hegy tetején álló bazilika után kis hiányunk lenne még, akkor nem árt tudni, hogy a sikló lenti állomásától egy sarokra áll, egy kis téren áll a Jean-Baptiste katedrális. A látnivalóknak ezzel a végére is értünk, de néhány másik városhoz hasonlóan itt sem a látnivalók száma, hanem a város önmaga a látnivaló, a macskaköves, középkori utcák is elég látnivalót nyújtanak. Néhány helyen az épületeken keresztül is át lehet jutni egyik utcáról a másikra. Ezek a Traboules-nek hívott átjárók egy kis bepillantást nyújtanak a gangos házak belsejébe és a lépcsőházakba. Egyik-másik olyan ismert és népszerű, hogy a lakók táblát is raknak ki, hogy lehetőleg csendben közlekedjenek az emberek.
Ahogy írtam, az óváros számos utcája tele van kis éttermekkel és bárokkal. Ezek többsége úgynevezett Bouchon, ami a lyoni gasztronómiát kínáló étterem, melyeket. A legautentikusabb helyeket évről évre megválasztják és kis matricával jelölik. Ha tudjuk, ezeket a helyeket részesítsük előnyben, de igazából mi a többi helyen sem tapasztaltunk semmi rosszat.
A lyoni gasztronómiának számos jellemző fogása van, tőlem talán meglepő módon én leginkább a lyoni salátát akartam kipróbálni. mely egy egész laktató étel, mert krumplit, bacon szalonnát, krutont és egy buggyantott tojást is tartalmaz a salátalevelek és a dresszing mellett.
Párom pacal pörköltje nem okozott osztatlan sikert, mert természetesen máshogy készítik, mint otthon. Itt egy színtelen, félig átlátszó halvány lében érkezett és kevésbé volt fűszeres, mint otthon.
Abszolút helyi érdekesség a quenelle nevű főétel, mely egy hallal vagy hússal kevert felfújt, melyet valamilyen – gyakran gombás – szószban és rizzsel tálalnak. Az egész nagyon könnyed és ízletes fogás, mindkettőnknek ízlett, bár egy kicsit fura a puha, habos állag egy főétel esetén.
Az andouillette kolbászt nem mertem kipróbálni, mert itt nem ledarálják, hanem darabokban töltik be a belsőséget a bélbe, amitől úgy néz ki a végtermék, mintha egy biciklibelsőt hajtogattak volna bele a kolbászba. A saucisson de Lyon kolbász fajtájuk viszont teljesen hétköznapinak néz ki.
Sütemények terén az igazán édesszájúak járnak jól, mert a térség a praliné előállításáról híres, ennek az élénk piros változatából többféle süteményt is készítenek. A legegyszerűbb a praline tart, amikor egy pite tésztára öntik a még forró cukros krémet, mely megszilárdulás után az élénk színével azt a látszatot kelti, mintha valamilyen gyümölcsös krémről vagy szószról lenne szó. Másik népszerű péksütemény a pralinés briós, melynek a tésztájába keverik a piros pralinét és úgy sütik ki. Ettől pöttyökben piros lesz a sütés közben megdagadó tésztája. A végeredmény inkább ronda, mint szép és a tészta is elég nehéz.
De ha nem akarjuk túlbonyolítani a dolgot, vagy nem jutunk be étterembe, itt aztán igazán könnyű egy jót enni. Elég ha bemegyünk egy boltba, kiválasztjuk egy helyi kolbász szeletelt kiszerelését, mellé sajtválogatást és egy friss bagettet és az egyik parkban elfalatozgatjuk.
< Előző bejegyzés Következő bejegyzés >
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
