A "három kontinens harminc nap alatt" házi kihívás keretében a dubaji kirándulás után nem több, mint öt nappal már ismét úton voltunk, a tavalyi rekordszámú utazást folytatva, újra az Egyesült Államokba. Bár már jártunk Washingtonban, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje pótolni a kimaradt látnivalókat. Nos, ez nem teljesen sikerült, talán majd a harmadik alkalommal. Ezt a bejegyzést a két út tapasztalataiból gyúrtam össze.

Gépünk az esti órákban érkezett, ami nem okozott gondot, mert New Yorkkal ellentétben a washingtoni tömegközlekedés még napnyugta után is túlélhető, ráadásul a régi buszozás helyett most már a metró is kimegy a várostól híresen messze lévő Dulles repülőtérre. Igaz, így egy óra a belváros a fél órás taxizás helyett, cserébe viszont lényegesen olcsóbb. A repülőtéren jegyautomatából lehet a plasztik kártyát megvásárolni, az automata működése és nyelvezete amerikai módon nyakatekert, de néhány próbálkozás után el lehet igazodni. Ha nem akarunk fizikai kártyával bajlódni, akkor a Google / Apple Wallet alkalmazáson keresztül is vehetünk jegyet, de így is ki kell fizetni a két dolláros kártya díjat. Isten hozott a kapitalizmusban! Hétvégén a hétköznapi viteldíjak töredékéért lehet utazni, olyankor a jegyárak 2.25 és 2.5 dollár között mozognak.

A látogatásunk alatt végig kánikula volt, amit a kilencven százalékos (!) páratartalom tett még szörnyűbbé. Ezzel csak az volt a gond, hogy városnézős útjainkon mindig rengeteget gyaloglunk. Most is már-már ázsiai szintű izzadást produkáltunk és sajnos itt nem a tengerparton kellett elviselni a hőséget. Szerencsére egész sok helyen lehet ivókutat találni, ahol fel lehet tölteni a kulacsokat, flakonokat. Kicsit árnyalja a dolgot, hogy a hotelben azt mondta a recepciós, hogy újabban a vízművek már nem javasolja a csapvizet fogyasztani, de az amcsikból kinézem, hogy ez is csak a palackozott víz gyártók kapitalista fogása.

A hotelünk a Fehér Háztól pár utcával északabbra volt, így másnap reggel először a világ legkisebb, de leghíresebb elnöki rezidenciáját és irodáját jártuk körbe. Meglepett a dolog, hogy az egyébként is szigorú biztonsági intézkedések mellett tovább szigorították a rendet a Fehér Ház körül. Az északi oldalon csak napközben lehet a kerítésig merészkedni, este nyolc körül mindenkit kordonok köré terelnek a H Street NW túloldalára, ahonnan az autók természetesen már alapból ki vannak tiltva. Érdekességként jegyzem meg, hogy az északi oldalon, a Lafayette Parkban áll Andrew Jackson tábornok lovasszobra, mely pontosan ugyanaz, mint a new orleansi Jackson Squaren található szobor. A Fehér Ház déli oldalon még furább a dolog, mert egyáltalán nem lehet a kerítést megközelíteni, pedig az sokkal messzebb van az épülettől, mint az északi oldalon. Az út túloldalán lévő kordon mögül lehetne csak fotózni, nem érdemes erőlködni, mert csak a vastag fekete kerítés rudak fognak látszódni a képen. Gondolom a 248 méter a 240 helyett ég és föld biztonsági szempontból. Ennél közeleb jelenleg nem lehet jutni, mert az épület nem látogatható. Sebaj, majd újabb tíz év múlva talán.

Következő napirendi pontunk a Capitolium látogatás volt. Ide érdemes előre online jegyet foglalni, mert ingyenes és gyorsítja a bejutást. Mivel nem tudtam mikorra érünk oda, több időpontra is foglaltam. A látogatás előtt fontos tudni, hogy a szokásos szúró-, vágó-, mérgező-, és lőfegyvereken kívül semmilyen folyadékot és ételt, de még sprayt sem szabad bevinni. A ltáogatóközpont az épület keleti oldalán a föld alá épült, innen indul a látogatás. Egyébként ezen az oldalon, szemben az épülettel áll a Legfelsőbb Bíróság és a Kongresszusi könyvtár épülete is. Egy gyors repülőtéri tipusú biztonsági ellenőrzés és helyszíni regisztráció után egy vetítéssel indult a túra. Itt komoly, érces hangon elmondták, hogy milyen eszmék mellett jött létre az ország és hogyan működik a kongesszus és a szenátus. Ezután a "pincébe" terelték a csoportot, ahol a kupolaterem alatti kis, oszlopokkal teli rotundában megnéztük George Washington padlóba rejtett (üres) kriptáját. Az építéskor úgy gondolták, hogy majd Mount Vernonból ide helyezik át a nagy államférfi maradványait, de a város fityiszt mutatott, mert akkor látnivaló nélkül maradtak volna, így végül senki nem nyugszik az épület alatt. Azt is megtudtuk, hogy az épületnek ezen pontjától számítják a város utcáinak és irányítószámainak négy égtáját.

A kupolaterem hatalmas, ez legyen elég. A túravezető elmondta a számokat, de ki tud annyi számot megjegyezni, pláne az idióta mértékegység rendszerükben. A kupolát tudom, hogy másfél kosárlabda pálya alapterületű – ez volt az egyetlen értelmes mértékegység amit használt. A kupolateremből nyílik az Old Senate Chamber, ami manapság múzeumként üzemel és elvileg látogatható – de mégsem néztük meg. Helyette a másik oldalon lévő Statutory Hallt néztük meg, ami egykor a kongresszusi ülésterem volt, de az államok szaporodásával a kongresszus kinőtte a helyet. Ma szoborteremként funkcionál, 32 szobor áll itt abból a száz bronz- vagy rézszoborból, amit két-két híres emberéről küldött az ötven állam egy 1864. évi kongresszusi felhívásra.

A túra ezzel számomra kicsit hamar véget is ért. A túravezetőtől még megtudtam, hogy az üléstermeket csak az ülések alkalmával, hétközben lehet látogatni. Nem értem miért nem pont fordítva van, engem nem érdekelnek a képviselők és nyugodtabban is lehetne fényképezni. A látogatóközpontban lévő múzeum érdekes adalékokkal szolgál a látogatáshoz. Megtudhatjuk milyen ütemezésben húzták fel ezt a hatalmas épületet és hogyan alakult körülötte a város, milyen fura szokások és szabályok vannak az épületben, de azt is, honnan származtak az anyagok amiket használtak. Amin legjobban meglepődtem, hogy az alsóházat vezető, a ház által választott Speakernek nem is feltétlenül kell képviselőnek lennie, annak ellenére, hogy az elnöki utódlási sorban a harmadik helyen áll.

Mivel ebédidő volt, az épülettől egy köpésniyre lévő, tíz évvel ezelőtt felfedezett Good Stuff Eatery-ben hamburgereztünk. Azért szeretem ezt a helyet, mert viszonylag jó a hamburger és számtalan szósz közül nyomhatunk magunknak a sült krumplihoz. Egyszer talán majd felnövök, addig meg ilyen dolgok okoznak örömöt. Ezután elsétáltunk még a Southern Markethez, ami a világ összes piacához hasonlóan helyi hús- tej- és zöldségeket kínál. Már amennyire helyi tud lenni valami egy metropolisz közepén.

A Capitolium épületének nyugati oldalán kezdődik a három és fél kilométer hosszú National Mall nevű hatalmas park, pontosabban füves pusztaság, mely gyakorlatilag összeköti a legfőbb látnivalókat. A park északi és déli oldalán tucatnyi múzeum áll, közülük a Smithsonian Air and Space Museumba akartunk bemenni. Ide érdemes előre online jegyet foglalni, mert ingyenes és gyorsítja a bejutást. Mivel nem tudtam mikorra érünk oda, több időpontra is foglaltam.

A múzeum a repülés feltalálásától az űrprogramon át a csillagok háborújáig mutatja be a repülés és űrutazás fejlődését. A gyűjtemény része a Wright fivérek eredeti repülője, az Enterprise űrhajó forgatásokon használt modellje és az egyenlőség jegyében egy X-wing starfighter is. A múzeumnak csak a kisebbik része található itt, a nagyobbik rész a repülőtér melletti Steven F. Udvar-Hazy Centerben található. Igen, a bácsi családja 1958-ban menekült Mgyarországról az államokba, ahol a bácsi felismerte, hogy a repülési üzletág milyen nagyszerű üzleti lehetőséget biztosít a repülőgép lízingelés terén. Olyan nagyszerű lehetőség volt ez, hogy a végén a vagyonából 66 millió dollárt adományozott a Smithsoniannak, amiből létrehozták a múzeumnak azt a részét. Hát, ehhez csak gratulálni tudunk.

A múzeum után a hotel felé indultunk, most a Fehér Ház túloldalán sétáltunk észak felé. Az Eisenhower Executive Building csicsás épülete mindig elámít. Minél tovább nézi az ember az egymásra pakolt emeleteket, erkélyeket és az oszlop erdőt, annál döbbenetesebb az épület mérete és arányai. Este még bedobtunk egy koktélt a hotel bárjában a kötelezően fizetendő hotel kreditből, majd aludni mentünk.

Másnap korán kezdtük a napot, mert a Washington Monumentre három módon lehet jegyet venni: 1. pontosan egy hónappal az adott nap előtt lehet jegyet foglalni egy dollárért, tehát pl. június 25-re május 26-án. 2. a látogatás előtti napon elvileg délelőtt tíz órától lehet megint jegyet venni, de gyakorlatilag másodpercek alatt kapkodják el őket, sejtésem szerint automata botok. 3. a látogatás napján a maradék jegyeket az emlékmű melletti jegyirodában 8.45-től kezdődően szétosztják. A gond az, hogy addigra hosszú sor kígyózik, szóval ajánlott hét-nyolc óra között beállni a sorba. Viszont a helyszínen ingyen van a jegy, maximum hat darab per fő. Ezután sejthető miért kezdtük a napot korán.

Az obeliszk látogatása előtt szintén repülőtéri tipusú biztonsági ellenőrzés van, a szokásos szúró-, vágó-, mérgező-, és lőfegyvereken kívül semmilyen folyadékot és ételt, de még sprayt sem szabad bevinni. Az átvilágítás után akkora páncélajtón kell átmenni, mintha egy trezorba lépnénk be. A lift a 169m magas építmény legfelső emeletére 60 másodperc alatt visz fel, a megnyitáskor üzemelő gőzliftnek ez anno 12 percébe telt. Mind a négy irányba néz két ablak, a bal oldaliak a gyerekeknek lépcsőkkel vannak ellátva. A két kilátószint belülről üveglapokkal van "kitapétázva", hogy védjék a mészkő falakat, melyeket csupán a saját súlyuk tart a helyükön. Az alsóbb szinten a toronyról szóló kiállítás részeként meg is tekinthető, hogyan illeszkednek egymáshoz a kőtömbök. A lefelé tartó lift út sokkal szórakoztatóbb, mint felfelé, mert egy vicces videó lejátszása közben a lift néha lelassít, hogy megnézhessük a falba beépített, dományként érkezett, faragott kőtömböket.

Van egy kevésbé ismert kilátó lehetőség is a közelben, melyet B tervként is be lehet dobni: A Pennsylvania Avenue-n, a Capitolium és a Fehér Ház között áll a város régi posta épülete, melynek tornya, az Old Post Office Tower ingyenesen látogatható. Tíz éve maga az épület üres volt, csak a toronyba lehetett felmenni, azóta Waldorf Astoria Hotel nyílt az épületben.

A Washington Monument után rávettük magunkat, hogy a tíz éve idő hiányában kimaradt Thomas Jefferson emlékművet is megnézzük. Önmagában nem túl megerőltető a séta a két helyszín között, de a nyári hőségben kihagytam volna. Az emlékmű egy hatalmas rotunda az egykori elnök teljes alakos szobrával, (belül kellemes szellővel és árnyékkal), gyakorlatilag pontosan szemben az 1.8km-re lévő Fehér Házzal. A városról egyébként azt kell tudni, hogy pontos geometria mentén helyezték el a sugárutakat és az épületeket, ezért sokszor a város túloldaláról is látható egy-egy híres épület.

Visszafelé egy hatalmas vargabetűt tettünk és útközben megnéztük a Franklin Delano Roosevelt emlékparkot, mely hatalmas sziklákba faragott idézetekből és vízesésekből áll. Bár nem terveztem, végül csak elsétáltunk a Lincoln Memorialig. Legutóbb a Washington Monument volt, most a Lincoln Memorial van felújítás alatt, így nem túl fotogén, de azért érdemes felmászni a lépcsőkön és megnézni Lincoln híres ülő szobrát. A séta közben elhaladtuk a Martin Luther King Junior Memorial mellett, de őszintén szólva annyira telítődtem a különböző látnivalókkal, hogy már nem volt lelkesedésem. A belvárosban annyi emlékmű, szobor, emlékpark, tábla, kőtömb, stb. van, hogy ha csukott szemmel eldobunk egy kavicsot, biztos eltalálja valamelyiket. És nincs vége, a Lincoln Memorial túloldalán található a Vietnámi háború emlékműve, mely három dzsungelharcos katona szobrából és egy hatalmas fekete kőfalból áll amibe az összes elesett amerikai nevét belevésték.

És akkor ez a szobormennyiség még semmi a Potomac folyó túlpartján álló hatalmas Arlingtoni Nemzeti Temetőhöz képest. A temetőn belül nemcsak elnökök és a fegyvernemek – beleértve a Parti Őrség – képviselőinek, de különböző háborúk, terror támadások és katasztrófák áldozatainak is vannak emlékhelyei. Ezek közül a két leghíresebb az Ismeretlen katona sírja, melynél őrség is áll és a temető északi végében álló Tengerészgyalogos emlékmű, melyet az Iwo Jimán zászlót állító tengerészgyalogosokról készült fénykép ihletett. Érdemes előre kigondolni mit szeretnénk megnézni, ha nekiindulunk a temetőnek, mert hatalmas távolságok vannak.

A temetőtől délre található a Pentagon épülete, melyet sajnos mostanában csak amerikai állampolgárok látogathatnak. Tíz évvel ezelőtt mi még bejutottunk egy előzetes regisztráció és átvilágítás után. Egy gyors eligazítás és oktatás után A túra nem volt túl látványos, néhány folyosón körbevezettek és megmutatták a 9/11 után újjáépített részt. Az épület azon oldalán egy emlékparkot hoztak létre érdekes és valahogy "disszonáns" alakú padokkal.

Igaz, hogy a kétnapos látogatás alatt sikerült újabb pár látnivalót kipipálni, a lista még mindig nem teljes. Ha a Fehér Házba be lehet majd jutni, akkor talán visszatérünk, de csak ezért nem fogok rohanni, mert annyira nem vagyok nagy rajongója az Államoknak. Ha valaki látogatást tervez, de nem akar két-három nap kedvéért ennyit utazni, akkor azt javaslom, kösse össze New York vagy más keleti parti várossal. Mi anno innen vonattal mentünk New Yorkba, de természetesen rengeteg repülőjárat is van. A vonat előnye ugyanaz, mint a hátránya: többet látunk az amerikai elővárosokból.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.