Ha Torontóban jár az ember, akkor kötelező látnivaló a Niagara vízesés. Ha valaki attól fél, hogy ez "csak" egy vízesés, megnyugtatom, hogy kellő számú attrakciót húztak fel köré, hogy tartalmasan tölthessünk el pár órát vagy egy egész napot. A vízesést meg lehet nézni Kanadából, az Egyesült Államokból, felülről, alulról, szemből, de még hátulról is!

Az utazás megszervezésénél rögtön főhet az ember feje, hogy mit válasszon: kocsi bérlés vagy tömegközlekedés. Mindkettőnek megvan az előnye és hátránya, ezért nehéz dönteni. Az amerikai kontinensen általában mindenre az autó a válasz, esetünkben mégsem volt olyan egyszerű a dolog. Igaz, hogy papíron könnyen és gyorsan el lehet vele jutni a Nigarához és vissza, de több dolog is ellene szólt: először is, ha hétvégén akarunk menni, számoljunk azzal, hogy a kocsibérlő helyek zárva vannak, kivéve a repülőtéri irodákat. Ezért vagy érkezéskor rögtön felvesszük a kocsit és parkolási díjat fizetünk éjszakára valahol a városban, vagy újra ki kell vonatoznunk reggel a repülőtérre felvenni a kocsit. Visszafelé ugyanez a helyzet, vagy egy újabb parkolási díj vár ránk, vagy egy repülőtéri út. Azt se felejtsük el, hogy a Niagara vízesésnél is kell parkoló a kocsinak és ezt ott sem számolják olcsón.

A tömegközlekedést választva szintén vannak gondok. Hiába a GO Transit vonat- és távolsági busz szolgáltatás, hétköznap két főre annyi a vonatjegy, mint a teljes napi autóbérlés és egy óra ötven perc kocsikázás helyett jó esetben két és fél vagy három óra az út. A hétvégi napijegy viszont töredéke a hétköznapi árnak, ezzel el is dőlt mikor érdemes menni. Arra viszont készüljünk, hogy naponta három vonatpár van, köztük vonat + busz kombó van, de az plusz félóra menetidő. Odafelé reggel kilenckor van az egyetlen értelmes vonat, visszafelé délután négykor, este nyolckor (vasárnap) VAGY kilenckor (szombat). Szóval vagy három és fél, vagy nyolc órát töltünk ott.

A modern és kényelmes emeletes vonatok a Toronto Union Station állomásról indulnak. Itt számoljunk azzal, hogy indulás előtt meg kell találnunk a GO Transit csarnokot, mert hiába érhető el minden vágány minden csarnokból, jó eséllyel csak a társaság saját csarnokában lesz kiírva a vágány — tíz perccel indulás előtt, hamarabb ne tessék idegeskedni. A Niagara Falls vasútállomás mérföldekre van a vízeséstől, a kettő között a WEGO társaság buszai közlekednek. Két lehetőségünk van: vagy eleve kombinált Go Transit + WEGO jegyet veszünk, vagy helyben veszünk plusz WEGO jegyet szigorúan készpénzért a WEGO jegyirodában a vasútállomás mellett.

Mi azt a stratégiát választottuk, hogy egészen délre, a vízesésen túlra buszoztunk a Table Rock Centre megállóhoz és onnan gyalogoltunk visszafelé. Először a Niagara Power Stationt néztük meg, ahol nemcsak a földfelszín feletti géptermet lehet bejárni, hanem a távozó víz egykori alagútját is. A gépteremben meg lehet nézni a generátorokat és egyéb elektromos berendezéseket, valamint az egykori hatalmas vízbeömlő nyílást — ahol ma már apró halak wellnesseznek távol a morajló és rohanó víztől — miközben a villamosságról és a vízerőmű működéséről tanulunk.

Ezután következik a brutálisabb része a dolognak. Egy üvegfalú lifttel a tíz egykori ejtőcső mentén ötven méteres mélységbe ereszkedünk, ahol az egykori hatalmas vízkieresztő alagúton kersztül egy fél mérföldes (800m) gyaloglás után a vízesés aljához érkezünk. Két dologra készüljünk fel: az alagútban a külsőtől függetlenül mindig 15 fok körül van a hőmérséklet, a pára pedig végtelen. Az alagút méretét látva belegondolni is nehéz, mennyi víz hömpölygött itt végig. Kellett is a méret, mert a függőleges csövek is egyenként két méter átmérőjűek voltak. A cső végén a szabadba jutunk, ahol alulról és egész közelről láthatjuk a vízesést. Felpillantva láthatjuk a függőleges sziklafalat, amit már kimart magának a víz, hiszen ne felejtsük, évente 25-30 cm-t hátrál a vízesés. A beton teraszon kisebb-nagyobb hullámokban kapjuk a vízpermetet, hidegebb időben ez nem akkora élmény. Innen láthatjuk azt is, hogy a turistákat mosdató szállító hajók milyen közel mennek a vízeséshez.

Ha valaki ennél is közelebb szeretne jutni a víztömeghez, természetesen arra is van lehetőség. A Table Rock Center épületéből indulnak a Behind the Falls túrák, ahol alagutakon keresztül megnézhetjük a vízesést a sziklafal felől, végül egy sokkal közelebbi külső teraszról, mint a Power Station alagútja végén. Nekem az előbbinél is elég volt a nyakunkba hulló vízpermet, utóbbinál már garantált az ázás. A Table Rock Center előtti kilátó terasz korláthoz érdemes odafurakodnunk, mert itt a vízesés széle karnyújtásnyira van tőlünk. Itt látszik a legjobban, hogyan halad hátrafelé a vízesés. Néhány évvel ezelőtt még a terméskőből épült szárnyfal előtt, most már sokkal hátrébb zuhan le a víz.

A Table Rock épülete mögött egy sikló visz fel a Niagara Falls városba, ahol éttermek és kaszinók várják a turisták hadát. Legalábbis nyáron, mert most egy kicsit nyugisabb volt a hely. Ha kihagynánk a siklót, semmi gond, kicsivel arrébb az út mellett kényelmesen fel lehet gyalogolni a magaslatra. Mi ezt tettük, mert a Skylon Tower felé igyekeztünk. Az 1965-ben átadott, 160m magas torony aljában épült pláza elég lehangoló, mert a hatalmas és kihalt, kilencvenes éveket idéző játékteremben csak az unatkozó alkalmazottak lófrálnak. Nyáron lehet, hogy többen vannak, de kétlem, hogy amikor mindenkinek lehet otthon játékkonzolja vagy számítógépe, tömegek videójátékoznának a Niagara mellett. Mivel online kb. egy dollárral olcsóbb volt a jegy, mint a pénztárnál, párom volt olyan smucig, hogy a telefonján vegye meg három méterre a pénztártól. Amint megjött az e-mail, a pénztárnál beszkennelték a QR kódot és kinyomtatták a jegyet. Itt sem volt tömeg, úgyhogy pillanatok alatt fent voltunk a nyitott teraszon. A kilátás kiváló és nemcsak a vízesést, hanem az egész környéket lehet madártávlatból megnézni. Innen látni a legjobban a két országot a folyó felett összekötő Rainbow hidat, melynek két végén legyezőszerű határállomás épületek állnak.

Ha az amerikai oldalról érkezünk a vízeséshez, akkor az egyenes vízesést a folyómederbe épített kilátótoronyból tudjuk megnézni a vízesést, melynek kilátóteraszára a sziklafal tetejéről lehet kigyalogolni. Az egész úgy néz ki, mintha egy befejezetlen híd lenne. A kanadai oldalhoz hasonlóan alulról is meg lehet nézni a zuhatagot egy lépcsőrendszeren leereszkedve, de csak az amerikai oldalon lévő egyenes vízesést, nem a patkó alakút. Utóbbit  egy kilátóteraszról lehet megnézni, hasonlóan a Table Rock Center előttihez.

Bármelyik oldalon is legyünk, egy közös van az attrakciók között: az egyszerre több száz turistát szállító kompok, melyek egészen a patkú alakú vízesés közepéig beevickélnek. Innen biztos pazar kilátás nyílik a vízesésre, mínusz a folyamatos zuhany és a vízpára, ami kitakarja a nagy részét. Bár adnak műanyag esőkabátot, száraz ember onnan még nem jött vissza. A hajók mindkét oldalról, felváltva indulnak a Rainbow hídtól kicsivel délebbre lévő állomásukról.

Ha végképp szeretnénk kimaxolni az élmény faktort, akkor egy egész hosszú kötélpályán lecsúszhatunk a kanyon tetejéről az aljáig a folyóval párhuzamosan. Érdekes élmény lehet, de mivel ez kicsit messze van a vízeséstől és nem is a folyó felett csúszunk, ez nem kötődik annyira a helyszínhez. Apropó, távoli attrakciók! A vasútállomástól északra található a Whirlpool Aero Car libegő, mely a folyó egyik éles kanyarulata felett vág át. Innen alaposan meg lehet szemlélni a folyó vájta kanyont, illetve az alul hömpölygő vizet, mely halálos erejű örvényekkel bukdácsol a kanyon alján.

Mint írtam a bejegyzés elején, tömegközlekedés esetén nem árt előre eldönteni, hogy mennyi időt szánunk a vízesés és a hozzá kapcsolódó attrakciók megtekintésére. Mi a torontói városnézésünk mellett nagyjából három, három és fél órát töltöttünk itt, az attakciók közül a Power Stationt és a Skylon tornyot néztük meg és sétáltunk egy kiadósat a folyóparton. Ha szeretnénk több dolgot is kipróbálni ennyi idő biztos nem elég, de ne felejtsük, ez egy vízesés, semmi több, válasszunk egy-két attrakciót és a többit nyugodtan hagyjuk ki. Ha szeretnénk az esti kivilágítást is megnézni, rengeteg szálloda és magánszállás is van, még olcsóbb is lehet a szállás, mint Torontóban.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.