Dubaj

Egy tematikus park

20240804_113140.jpg

Nem éppen a legjobb ötlet Augusztusban látogatni Dubajba, de ha céges útról van szó, akkor ez nem szempont. Így két nap alatt, rekkenő hőségben jártam be a várost, szerencsére tíz évvel ezelőtt már voltam itt, így csak az új dolgokra koncentráltam. Mondjuk ebben a városban sok minden változik tíz év alatt.

Egy hétórás út után kora reggel landolt a repülő, majd egy gyors taxizás után a hotelben is voltam. Szerencsére a cég volt olyan gáláns, hogy az előző éjszakát is fizette, így a szoba és a reggeli azonnal rendelkezésre állt. Egy gyors zuhanyzás és két pohár almalé után már rohantam is a városba, mert tudtam, hogy a bő egyhetes útból összesen két nap jut városnézésre.

Dubaj az a hely, ahol semmin nem kell fennakadni. A várost szándékosan turistacsalogató, polgárpukkasztó szándékkal építették: sípálya a sivatagban, mesterséges szigetek, felhőkarcolók tucatszám, világ legnagyobb akváriuma, stb. A hülyeség generátort itt csapágyasra hajtják a minél nagyobb hírverés és látványosság érdekében. Ettől olyan a hely, mint egy tematikus park, csak itt a látogatók többsége a parkban él és este nem megy haza. A látnivalókból nehezen fogy ki az ember itt, hiszen a vidámparkokhoz hasonlóan itt is az a cél, hogy a turista minél több időt töltsön itt el. A historizáló épületek nagy része egy soha nem létezett, giccses mű-arab stílusban épült, ezek olyanok, mint valami Patyomkin falu. A modern felhőkarcolók nagy része pedig pont olyan közepesen semmilyen stílusú, mint egy lakótelep.

 

Ezért eldöntöttem, hogy elsősorban azokra a dolgokra fókuszálok, amik az elmúlt tíz évben épültek. Egyik ilyen volt a Museum of the Future nevű múzeum, ahol jó sok pénzért mutatják be, hogy milyen szupi lehet a világ a jövőben, ha előtte nem csesszük szét – ironikus módon mindezt egy olyan városban, ami talán a legtöbbet tesz azért, hogy szétcsessze a világot. Legalábbis kevés másik olyan várost tudok mondani, ami ennyire fenntarthatatlan. Az épület alsó része egy fűvel borított téglatest, a felső része pedig egy elég látványos, élére állított, ellipszis alakú fánk, melynek fémborításába arab szöveget "gravíroztak". Az épület külseje mellett az előtér is megérdemel egy látogatást, mert ott is arab feliratok vannak a falba és plafonba illesztve, illetve két, héliummal töltött hal úszik a látogatók feje felett. A múzeum légkondicionált folyosóval van összekötve az Emirates Towers metrómegállóval, így megússzuk a kánikulát a látogatás során. A belépő kb. 15 ezer forint, melyet érdemes pár nappal előre megvenni, mert el tudnak fogyni a helyek. 

A másik aránylag új látványosság a Dubai Frame, azaz egy 150m magas képkeret alakú épület, mely a régi és az új városrészek határán épült. Azért képkeret alakú, hogy át tudjunk nézni rajta, és a két irányban a két teljesen különböző Dubajt foglalja keretbe. A gond az, hogy nincs nagyon olyan hely, ahonnan ez működne. A régi dubaj épületei olyan alacsonyak, hogy nem látszódnak a keretben, az új Dubaj felhőkarcolói meg messze vannak az épülettől. Az épület a Zabel parkban, elég messze van a legközelebbi, Max nevű metrómegállótól. Én úgy gondoltam, hogy a metró megállónál lévő házak mellett és a parkon átvágva egész gyorsan oda tudok gyalogolni. Sajnos azt nem tudtam, hogy a park zárva van, pontosabban szólva csak a torony belépőjével látogatható, amit viszont visszafelé nem ellenőrzött senki, szóval végül nem tudom mi van. A lényeg, hogy az őrök közölték, hogy a parkot megkerülve, a négyes kapunál tudok jegyet venni és bemenni. Ez egy 800m-es sétát jelentett a tűző napon, ami nem igazán esett jól. Ha eredetileg nem terveztem volna bemenni, a légkondi ígérete az épületben biztos meggyőzött volna. A belépő ötezer forint, helyben elég megvenni, mert nincsenek idősávok és több ezer elérhető jegy szokott lenni.

Az épület aljában egy kis kiállítás van az épület történetével, mínusz az az apróság, hogy az eredeti ötletgazda szerint ellopták az ötletét. A kiállítás után az épület egyik szárában lévő lifttel fel lehet menni a kilátószintre. Fent egy tágas kilátóterem van, melynek elektrokromatikus üvegpadlója akkor válik átlátszóvá, mikor rálépünk. Erre a liftből kilépve egy őr gondosan fel is hívja a figyelmet – gondolom miután páran összecsinálták magukat. A kilátást némileg csökkenti a külső borítás mintája az ablakok előtt és hogy nem lehet túl közel menni az ablakhoz. Távozni a másik szárban lévő lifttel lehet és a földszinten Dubaj varázslatos jövőjéről vetítenek egy fantasztikus filmet. Ebben persze van minden, ami a csövön kifér: repülő autók, futurisztikus épületek, sőt még dubaji űrprogram is.

Miután végeztem, úgy gondoltam, hogy a legújabb óvárosban is körülnézek. Igen, Dubajban van vadonatúj óváros is. A Dubai Old City egy még félig építés alatt álló  skanzen-szerű képződmény, mely olyan akar lenni, mint egy régi arab kikötőváros. A legközelebbi metróállomástól egy verejtékesen hosszú gyaloglás után értem el a helyet, ahol parfüm-, selyem- és szuvenír árusok próbálták a kánikulától szédelgő turistákra tukmálni az árujukat. A világon legtöbbet fotózott Spar után itt található a világon legtöbbet fotózott Starbucks kávézó, mert valami miatt az emberek felettébb érdekesnek találják, hogy egy arab épületben van.

Miután végigsétáltam a kicsit szürreális helyet, hazaindultam, de még útbaejtettem a Dubai Mall nevű plázát és a mellette álló Burj Kalifa felhőkarcolót. Ez nem volt nehéz, a pláza légkondicionált felüljáróval van összekötve a legközelebbi metróállomással. A hatalmas plázában érdemes egy kicsit körülnézni, azért nem mindennap láthat az ember ekkora és ilyen ragyogó plázát. Itt található a hatalmas Dubai Aquarium, amelynek egyik, több emelet magas akváriumát a plázából is meg lehet nézni, de van itt korcsolyapálya is. A plázának egy külön szárnya van a luxus márkáknak – és luxus vásárlóknak – fenntartva, ott aztán csilli-villi minden.

A pláza mellett áll a világrekorder Burj Kalifa is, mely 878m-es magasságával a világ legmagasabb épülete. Az épülettel kapcsolatban két érdekes tudnivaló is van, ráadásul mindkettő a 2008-as ingatlanválsághoz kapcsolódik. Az egyik az, hogy az épület nincs rákötve a városi szennyvízhálózatra, mert az akár 35000 lakossal is rendelkező ingatlan hatalmas mennyiségű szennyvizének befogadásához fejleszteni kellett volna a szennyvíz hálózatot. A válság közepén viszont erre nem akartak költeni, így a mai napig szippantós kocsik hada hordja el a produktumot. És hogy mennyire nem volt pénz? Nos annyira, hogy Dubaj kis híján csődbe ment az építkezés miatt. Mert hiába a világ leggazdagabb városa, ha egyszer a kiadás több, mint a bevétel, akkor egyszercsak elfogy a pénz. Mikor ez bekövetkezett, átkopogtak a szomszédos Abu Dhabiba (nem, nem érdekel, hogy Abu Dzabi) egy kis kölcsönért. Az ottani kalifa –aki az Egyesült Arab Emírségek uralkodója – pedig jófej volt, kisegítette a testvéreket. De mivel vicces ember is volt, az volt a kikötése, hogy az eredetileg Burj Dubai néven futó épület az ő titulusát viselje, így lett Burj Kalifa. A felhőkarcoló természetesen látogatható, a 124. és a 148. emeleten van kilátószint, a 152-154. lounge emeleteken pedig süti-ropi-kólával várják a kitikkadt pénzeseket. A 124. emeletre 17 ezer, a 148. emeletre 40 ezer forint körül van a belépő, a lounge szinteken pedig 75000 forintért lehet nasizni. Mindenki döntse el mekkora wow faktorra vágyik, szerintem százakárhány emelet felett már nincs nagy különbség a kilátásban.

A pláza, a felhőkarcoló és egy újabb mű-városrész mellett áll a las vegas-i Bellaggio hotel ihlette hatalmas szökőkút, mely esténként fény-, hang- és vízjátékkal szórakoztatja az izzadó nagyérdeműt. Ez a partról ingyenes, de ha szeretnénk még erre is pénzt költeni, akkor 2000 forintért még közelebbről, a medencében álló stégről nézhetjük a showt. Napközben csónakázni is lehet a mesterséges medencében, mindössze 6500 forintért.

A dubaji tömegközlekedés gerincét a két metróvonal adja, ezek mellett buszokat és egy szem villamosvonalat lehet használni. Emellett van taxi és Uber egész normális áron, valamint az univerzális Careem applikáció, mellyel mindent is lehet intézni. A piros metró egyébként a világ leghosszabb, automata üzemű vonala. A metró nagy része a föld felett megy, csak az óvárosban megy le a föld alá. A föld feletti megállók egyenépülete már messziről felismerhető. Természetesen minden agyon van légkondicionálva, még a buszmegállók is.

Az utazáshoz a NOL kártyákat lehet igénybevenni. Turistáknak a Red, Silver és Gold kártya érhető el, a Personal kártya helyi lakosoknak, regisztrációval használható. A Red, papír alapú kártya maximum 5 napig használható és csak a metrón, buszon és villamoson használható. A Silver plasztik kártya többször feltölthető és minden tömegközlekedési eszközön használható, de kártyás fizetésre is lehet használni. A Gold kártya annyiban különbözik ettől, hogy a metrón és a villamoson a Gold részen utazhatunk. Ez egy szeparált kabin, ahol kényelmesebb ülések és általában jóval kevesebb utas található. A metrón bepillantottam abba a részbe is, valóban tágasabb és kényelmesebb, de messze elmarad a dohai metró luxus-űrhajó fülkéjétől. A Gold részen kívül van még egy speciális, rózsaszínre festett rész, amit a nőknek tartanak fent, itt csak ők utazhatnak.

Tíz évvel ezelőtt megdöbbenve tapasztaltam, hogy az indiai-pakisztáni-ázsiai bevándorló közönség hogyan metrózik. Azt mostanra sikerült megtanulniuk, hogy ne álljanak az ajtó elé, de azt még nem, hogy először hagyják leszállni az embereket. Ja, és hogy ne lökdössék a turistát, aki nem tör magának utat a leszállók között, csak azért, hogy üléshez jusson a többiek előtt.

A városnézés második napján úgy gondoltam megnézem a város másik ikonikus épületét, a kifeszített vitorla alakú Burj al Arab luxus szállodát rejtő felhőkarcolót. Mivel az elméletem szerint ha meg akarunk nézni valamit, akkor nem oda kell menni, hanem keresni kell egy olyan helyet, ahonnan látszik, ezért a tőle délre lévő, Souk Madinat Jumeirah felé vettem az irányt – csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt. Ez egy mesterséges lagúnás városzrész, ahol a turistakopasztó piac mellett hotel, éttermek és lakóépületek is állnak. Ha tömegközlekedéssel akarunk menni, akkor készüljünk egy kis gyaloglásra, mert a buszmegállók egy kicsit messze vannak a piac bejáratától. Én először bevetettem magam a légkondicionált piac épületébe és alaposan bejártam minden utcát, azaz folyosót, hogy kiélvezzem a légkondi minden pillanatát. A nyár itt holt szezon, ezért kevés turista lézengett és az árusok sem erőltették meg magukat nagyon az áruk tukmálásával. Mivel ez egy mű piac, fizetett alkalmazottak játsszák az árusokat és nem a saját portékájukat kínálják. A piac épülete mögül, a kanális partjáról elég király a kilátás az épületre a lagúna fölött, néhány pálmafa között. Néhány fotó után visszamenekültem a piac hűvösébe és lelkierőt gyűjtöttem a legközelebbi buszmegállóig való gyalogláshoz. Ha futottam volna kevesebb ideig lettem volna a napon, de negyven fokban, tűző napon nem túl jó ötlet a fokozott testmozgás. Mivel a buszmegállók zárt és légkondicionált beállókkal vannak felszerelve, nem volt gond a várakozás. A közeli Mall of the Emirates plázához buszoztam – ahol egyébként a híres sivatagi sípálya található – majd átszálltam a metróra, mert úgy gondoltam ideje ellátogatnom a valódi Dubajba.

A Dubaj folyó északi oldalán terül el a régi városközpont (ez most becsszóra az), ahol a dubaji képeslapokhoz képest kicsit más kép fogad a metróból kilépve. A modern városrész makulátlan utcái és csilli-villi épületeihez képest itt bizony kicsit szemetesebb és porosabb utcák, régebbi lakóházak, erkélyen száradó ruhák és úgy összességében őszintébb utcakép fogad. A piac főbejárata az Old Baladiya utca déli végén van, ezt egy nagy kapu imitáció jelzi. Belevetettem magam a boltok közé, ahol rögtön megtapasztalja az ember az igazi hangulatot. Amint észrevesznek az árusok, beindul a becsalogató üzemmód. A parfüm árusok rögtön mintát kínálnak vagy egyenesen az ember karjára kenik, a szövet árusok felkapják az arab fejkendőt, hogy ráadják az emberre, a fűszer árusok a furán kinéző szárított növényeket nyomják az ember kezébe, a fazék árusok meg... semmi, ők nyugodtan ülnek, mert tudják, hogy csak a leghülyébb turista is csak a legritkább esetben vesz lábast. Bár a nyomulásuk hasonló a marrákeshi árusokéhoz, itt sokkal nyugodtabban sétál az ember, mert Dubajban végtelen közbiztonság van, míg Marokkóban nemzeti sport a turisták fosztogatása. A piacon az áruházakhoz hasonlóan osztályok vannak különböző termékcsoportokkal: minden utcában mást lehet kapni, ezek ábrája bele is van vésve az utca elején a kőbe.

A legérdekesebb rész az ékszer piac. Itt egymást érik a kereskedők hatalmas boltjai, némelyik felett akkora LED fallal, mint a Piccadilly Circus, az ajtót pedig nem egy helyen egyenruhás alkalmazottak nyitják. És megáll az ész: a bolt hűvöséből úgy hívogat integetve a vasalt öltönyös tulaj, hogy menjek be, mintha lenne bármi esély is rá, hogy a rövidgatyás, átizzadt pólójú, lihegő turista hirtelen felindulásból gyémánt ékszert vásárol. Mondjuk a piacnak ezen a részén legalább nem tukmálják az utcán az emberre az árut, hogy próbálja fel, mert az ingyen van.

A városnézés befejezéseképp úgy döntöttem megnézem a Dubai Marina városrészt is. Ez a tengerpart közelében, egy mesterséges lagúna köré épült városrész, csak itt éppen felhőkarcolók alkotják a szomszédságot. A házak aljában boltok, kávézók és éttermek sorakoznak, a vízen pedig sétahajókázni lehet. Egy kicsit hasonlít a dohai Pearl városrészre, csak itt sokkal több épületet zsúfoltak be a helyre. Nem mondom, hogy rosszul néz ki, mert attól azért messze van, de nem dobogtatta meg a szívem. Kedvem ugyan még lett volna elmenni megnézni a Palm szigetet, de a végén időhiány és a rettenetes meleg miatt letettem róla. Ez az a pálma alakú mesterséges sziget, melynek minden ágán luxus villák sorakoznak, a végén pedig az Atlantis hotel és aquapark különleges épülete áll. A szigetre az egyik villamos megállótól induló egysínű magasvasúttal lehet eljutni.

Dubaj gasztronómiai szempontból is főnyeremény. Itt aztán keverednek a török, arab, indiai és ázsiai népek, ezért minden napra jut valami felfedeznivaló. Én imádom mindegyiket, ezért lubickoltam a különböző konyhák ízvilágában. Ettem különböző tunkolós krémeket arab kenyérrel étteremben is, de volt, hogy a boltban vettem őket kimérve, néhány falafelt, előre csomagolt arab kenyeret és pitát, egy doboz paradicsomot és az apartmanban vacsoráztam be. De ettem különböző indiai és ázsiai fogásokat is. Egyik este, mikor a társaság angol pubot szavazott meg, egy tál nachost voltam kénytelen enni, ami elég életidegen volt.

Az árak kifejezetten barátiak voltak az óvárosban és a plázák éttermeiben, persze egy menőbb városrész vagy szálloda éttermében vastagabban fog a ceruza.

Ahogy mondtam, ez csak egy gyors látogatás volt, rengeteg látni- és tennivaló van ezeken kívül a városban. A városnézés és strandolás mellett tölthetjük kicsit aktívabban is az időnket, lehet sétarepülőzni, síelni vagy korcsolyázni, a sivatagban tevéket nézni, quadozni vagy akár sátorban éjszakázni. 

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.