Bahrein nevét hallva sok embernek ugyanaz volt a reakciója: minek oda menni, ott nincs is semmi. Nos, valóban nem olyan látványos és nyüzsgő, mint Dubaj vagy Abu Dhabi, de pont a turista attrakciók hiánya miatt enged jobb betekintést az arab világba.

 Az éjszaka közepén érkeztünk a csillogó és ragyogó bahreini repülőtérre, ahol egy gyors vízumellenőrzés után be is léphettünk az országba. A kéthetes tartózkodásra jogosító vízum online vagy helyben is igényelhető, mi előre igényeltük, mert tudtuk, hogy éjjel nem lesz kedvünk papírokat töltögetni a terminálon. Első utunk Marrákeshez hasonlóan (és itt mindenféle hasonlóság véget is ér) az egyik mobilszolgáltató éjjel-nappal nyitva tartó boltjához vezetett, ahol tíz perc alatt vettünk egy SIM kártyát, mely a telefonba helyezés után már működött is. #ittnincslehúzás

A termináltól busszal, taxival vagy Uberrel lehet bejutni a főváros Manamába, mi utóbbi mellett döntöttünk. A gyors út után a hotelben sem húztuk az időt, csak bedőltünk az ágyba. Reggel egy interkontinentális és arab büfé reggelit követően a Nagy Mecset felé vettük az irányt, mely a főváros - és egyben az egész ország - legnagyobb vallási épülete. A busz mellett döntöttünk, melyhez gyalogolni kellett egy kicsit. Az előzetes hírekkel ellentétben nem csak a helyi GO Cardot, hanem készpénzt is elfogadnak. Előbbivel 0.275, utóbbival 0.300 dirham a vonaljegy (cirka 250 vagy 275 Ft). Érdekesség, hogy a váltópénzüket ezredekben számolják, így három tizedesjegyet tüntetnek fel. A GO Cardot csak a buszállomásokon lehet beszerezni, ott rögtön kérhetünk rá feltöltést is, de azt a a buszon elhelyezett automatán is megtehetjük, de csak készpénzzel.

A Nagy Mecsetbe csak idegenvezetővel lehet belépni, aki gondoskodik arról, hogy a látnivalók mellett egy kis fejtágítást is kapjunk az iszlám vallásról meg szokásokról. Persze az épület szerkezetéről is kaptunk egy kis információt, azt magunktól biztos nem találtuk volna ki, hogy a hatalmas kupola üvegszálból épült, hogy csökkentsék a súlyát. Ottjártunkkor éppen keződött az egyik imára hívás, így élőben meghallgattuk az ügyeletes müezzint, majd kis idő múlva a mi kísérőnk is elnézést kért és csatlakozott az imához. A túra végén különböző könyvek közül lehetett választani, mikor látta, hogy udvariasan, de hátratett kézzel szemlélem a különböző brossúrákat és könyvecskéket, kinyitott egyet, arabul beleírta a nevem és kezembe nyomta. A mecset melletti telken áll egy hatalmas művelődési központ könyvtárral, konferencia termekkel és galériával, érdekes látni a különbséget egy otthoni művházhoz képest.

A délelőtti program után a soukban, azaz az arab piacon néztünk körül. Nappal egész nyugodt a környék, itt éjszaka zajlik az igazi élet, ezért egyik este is visszanéztünk. Olyankor nyitva van minden bolt, melyek közül sok teljesen behatárolhatatlan kategóriájú, komplett áruház van berendezve egy bódéban. Minél tovább nézzük a választékot, annál inkább zavarba ejtő a dolog. Az utcára édességet pakolnak ki, de egy polccal feljebb már mosó- és tisztítószerek vannak, egy sorral odébb pedig már levesporok és tészták sorakoznak.

A piac kvázi bejárata a Bab Al Bahrain kikötő épület. Mielőtt bárki megkérdezné, hogy mégis miért áll egy kikötő épület a szárazföld közepén, elmondom, hogy azért, mert régen itt volt a tengerpart, ami most már jópár háztömbbel és egy autópályával északabbra húzódik. Bahrein ugyanis folyamatosan terjeszkedik, a Szaúd-Arábiából importált homok segítségével.

A piacon édemes kipróbálni egy-két éttermet is, a térség többi országához vagy városállamához hasonlóan itt is érdekesen keveredik az indiai, arab, és afrikai ízvilág. Igaz helyi jellegzetességet nem tudok ajánlani, de a mártogatós szószok, fűszeres sült húsok és köretek mellett nem tévedhetünk nagyot, bármit is válasszunk. Az egyik helyen még sáfrányos fagyit is találtunk amit nem tudtunk kihagyni.

Késő délután a Nemzeti Múzeumot néztük meg. A Közel-Kelet ezen részén nem volt túl mozgalmas az elmúlt pár száz év, így a múzeum végigjárása sem túl megerőltető. Az emberek az olaj felfedezése előtt gyöngyhalászattal és állattartással foglalkoztak és kezdetleges épületekben élték mindennapjaikat. A múzeum kiemelt darabja az a Fiat 500 autó és szószék, amit Ferenc pápa használt a látogatásakor. A múzeum mögött látható a Nemzeti Színház modern épülete.

Másnap reggel, miután stratégiai okokból átköltöztünk egy másik szállodába, felkerekedtünk és ellátogattunk "vidékre", már amennyire ez igaz egy miniállam esetén, ahol a sziget északi felén lévő városok szinte teljesen összenőttek. Na mindegy, a lényeg, hogy a sziget nyugati felén, Janabiyahban az uralkodó már elhunyt unokatesója úgy döntött, hogy létrehoz egy tevefarmot. Itt, mint valami hatalmas parkolóban cirka ötszáz teve áll a közlekedő utakkal elválasztott 5x5 m-es fakkokban. El is neveztem a helyet beduin parkolónak. Hogy pontosan mire is kellett ennyi teve az unokatesónak, azt nem tudom, mert állítólag nem versenyzéshez és nem is a húsuk miatt tartják őket. A hely nem túlságosan reklámozott, mégis folyamatosan van egy-két turista aki nem talál jobb programot magának.

A belépés ingyenes, maximum az állat gondozóknak kell adni egy kis borravalót a maroknyi gazért, amivel megetethetjük a legközelebbi tevét. A fővárosból busszal és Uberrel is el lehet ide jönni, utóbbi esetén legyen mobil netünk a visszafelé út rendeléshez vagy mondjuk meg a sofőrnek, hogy várjon meg, mert elég félreeső helyen van, nem lehet csak úgy leinteni taxit. Körülbelül félórát szánjunk a helyre, nem kell bejárni az egész helyet, egyik teve olyan, mint a másik.

A főváros és a tevefarm között, kis kitérővel meglátogatható a bahreini erőd, melynek romjai elég jó állapotban maradtak fenn. Mi ezt kihagytuk és inkább a fővárosba visszatérve a modern üzleti negyedet és parti promenádot néztük meg. A város északi tengerpartján épülnek lassan a mesterséges szigetek és félszigetek, rajtuk hotelekkel, üzleti negyeddel és lakóépületekkel. A promenád több része is épülőben van még, ezért nehéz végigsétálni rajta. Az északi végén egy hatalmas pláza áll, kicsit délebbre található az ország kvázi jelképének számító Bahrain Harbours toronyház dupla épülete és a World Trade Center szélerőművekkel felszerelt, csúcsos ikerépülete. A déli véget egy hosszú park zárja, ahova télen a hűvösebb időkben ki lehet ülni.

Utolsó napunkat a hotel medencéje mellett töltöttük és igyekeztünk előre pihenni kicsit, mert a gépünk hajnali kettőkor indult. Mivel bőven volt időnk, busszal mentünk ki a repülőtérre, mely az éjszakai óráknak köszönhetően szinte üres volt és aránylag gyorsan haladt. A repülőtér terminálja hihetetlenül modern, ragyogóan tiszta és fényes. Késő éjjel is nyüzsgött a repülőtér, mert a Gulf Air számos járata indult különböző városokba. Mondjuk nem értem miért hajnali egykor indul járat a közeli Kuvaitba. Mondjuk ez nem túl jó hír azoknak, akik a terminálon próbálnak aludni egy kicsit. Mi vacsora után az egy fokkal csendesebb váróban pihentünk egy kicsit, majd ezt folytattuk a gépen.

Azt kell mondanom, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően Bahrein sokkal csendesebb és kevésbé attraktív a Közel-Kelet felkapott helyeihez képest, de azt tudom mondani, hogy egy hétvégi városnézéshez ideális, ha éppen itt lenne kis szabadidőnk mondjuk az ázsiai nyaralásunk előtt vagy után.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.