Régóta halasztott útra került most sor, természetesen az én kedvemért. Persze nem, csak párom szeret mindent úgy megidealizálni, mintha értem történne. Mivel ő már volt Dublinban, az indok az utazásra az lett, hogy én még nem. Hogy ez önmagában miért lenne ok, nem tudom, de már rég nem vitatok ilyen apróságokat.

Szombat délelőtt indultunk a Heathrow repülőtérre, ahol az ötös terminál kicsit rejtett részeinek felfedezésével dobtuk fel a várakozást. Mivel volt egy kis extra időnk, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk az 5B szatelit terminálon lévő British Airways várót. Általában a hosszútávú járatok utasai használják azt a várót, mert azokhoz a járatokhoz már előre kiírják, hogy a B vagy C épületből indul. Mivel mi nem tudtuk, honnan indul majd a járatunk, gondolnunk kellett arra, hogy esetleg vissza kell majd jönnünk a főépületbe. A tömeg általában a shuttle vonatot használja, amivel az a gond, hogy visszafelé úton az érkezési oldalra visz, ahonnan a transzferen keresztül lehet csak visszajutni az indulási oldalra. Mivel pár hete akaratunkon kívül már volt szerencsénk ezt végigcsinálni a hármas terminálon, most inkább kihagytuk és az egy szinttel lejjebb lévő gyalogos alagúton sétáltunk vissza. Kicsit üzemi terület hangulata van a dolognak, teljesen kihalt a folyosó, csak néha jön szembe egy-két repülőtéri alkalmazott. A lounge sokkal csendesebb és nyugodtabb, az étel- és italválaszték majdnem ugyanaz volt. Szokás szerint gin-tonicot ittunk, amiből - hihetetlen módon - most már van előre bekevert koktél szörp változat is, eszem megáll.

A kis túránkat követően a járat - másfél órás késéssel - valóban a főépületből indult. Mivel bőven van ráhagyás a menetrendben, egy kicsit jobban tolva a kakaót fél órára sikerült leszorítani a késést. Érkezés után első dolgunk volt két Leap kártyát beszerezni a repülőtéren a helyi tömegközlekedéshez.

A repülőtérről tucatnyi busztársaság kínál járatokat Dublinba és vidékre, ezek közül természetesen a helyi tömegközlekedési járat a legolcsóbb, ezzel együtt leglassabb és legritkábban járó. Semmi gond, a húsz perc várakozás a 16 és 41-es buszok megállójában elég időt adott, hogy áttanulmányozzuk a menetrendet és térképeket. Legalább átszállni nem kellett, a busz a hoteltől egy utcára rakott le minket. Ott rögtön kellemes meglepetés ért, egy ingyenes upgrade várt minket, mert a szobánk még nem volt kész. Innen villamossal mentünk vissza a belvárosba, ahol már javában zajlott a szombat éjjel.

Bevallom, a pandémia után kicsit erős volt szombat este kezdeni a Temple Bar nevű dublini bulinegyed bejárását. Hét órakor már úgy ittak, mintha nem lenne holnap, minden második kocsmában ír népzenészek adtak hegedűs élőzenét, a közönség meg táncolt és ugrált a népdalokra. A népszerűbb helyekre esély sem volt bejutni, faltól falig tömve voltak, de a többi hely sem volt éppen kihalt. Néhány helyre benyitva olyan meleg és büdös borult az emberre, mint ahol száz éve nem takarítottak és szellőztettek. Legurítottunk pár sört és cidert, majd visszavonulót fújtunk.

Másnap délelőtt tértünk vissza és némileg meglepődve tapasztaltuk, hogy az ír kocsmák már fél tizenegykor kinyitnak és fél órával nyitás után már alig lehet asztalt találni. Persze reggel nem (csak) sört isznak, a kifinomultabb úri közönség kávét kortyolgat. Méghozzá ír kávét, ami whiskeyvel vagy krémlikőrrel van bélelve. A nevezetes Temple Barban mi is kipróbáltuk és azt kell mondjam, nem rossz ötlet, mert bár magában sem a whiskyt, sem a kávét nem szeretem, a kettő együtt mégis iható. Kora délután focimeccs volt, így a sportpubokban már akkor elkezdődött a dáridó és üvöltözés.

Látogatásunk során persze nem maradhatott el az ír és angol ételek összehasonlítása. Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon hasonlóak, csak az íreknél van benne fűszer és néha alkohol is. Kedvencem a Guinness sörrel készülő ír pörkölt, ami a sörtől egész sötét színű lesz. Többször ettem, a tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy minél sötétebb, annál finomabb. Hagyományos módon bárányból készítik, de a marha változat is elterjedt, általában krumplipürével tálalják. Erről jut eszembe a colcannon nevű, krumplipürébe kevert főtt kelkáposztából álló köret, amit már én is készítettem, de most nem volt szerencsénk hozzá. Népszerű még a bangers and mesh, ami sült kolbászt és - ki nem fogjátok találni - krumplipürét jelent. Azt hiszem, az angolokhoz hasonlóan az íreknek sem túl nagy a fantáziájuk a krumpli elkészítésével kapcsolatban. Reggel természetesen full English helyett full Irish reggeli van, ami a hurka és kolbász típusában tér el.

Az étkezések közötti szünetekben a változatos intenzitású eső ellenére megpróbáltunk városnézni egy kicsit. A belváros a Liffey folyó két partján terül el, az északi oldalon a legjelentősebb utca a kétezres évek elején átépített/felújított O'Connell Street, ami azóta forgalmi sávok és parkolók helyett széles járdákkal, sok fával és számtalan szoborral várja a sétálókat és az elegáns boltok vásárlóit. A szobrok közül - szó szerint - kiemelkedik a Spire, a 120 m magas, tövénél 3m átmérőjű fém tű. Az nem teljesen világos mit akar jelenteni vagy üzenni, de kétségkívül látványos és gondolom villámhárítónak sem utolsó. Az utca a déli végén a River Liffey fölötti híddal ér véget. Innen a folyón felfelé az óváros, a torkolat felé pedig a modernebb városrészek illetve a kikötő található.

A folyó nyugat-kelet irányban vágja ketté a várost, midkét oldalán végig lehet sétálni (ez London után nem magától értetődő). A déli oldalon terül el a bulinegyed, a már említett számos híres kocsmával és bárral. Innen már csak egy kis gyaloglás a kastély, mely nekem - bevallom őszintén - csalódás volt. Nemcsak azért, mert kastélyosabb épületet vártam, hanem azért is, mert a látogatható termek nagy része bútorok helyett kortárs festmény kiállításnak adott helyet, így nem nagyon kaptunk képet arról, hogyan nézett ki a berendezés egykoron. A kastély után a Szent Patrick katedrális felé vettük az irányt, amely a hangulatos St Patrick Park mellett található. Mivel délután ötkor bezárt, ezért már csak kívülről, a parkból tudtuk megnézni az épületet.

A bulinegyedtől keletre, a folyóparthoz közel áll az Ír Parlament épülete, mellette pedig el a Trinity College, melynek gyönyörű történelmi épületei hatalmas parkokat ölelnek körül. Kivéve a Berkeley Library épülete, mert az baromi ronda. Fogalmam sincs, mikor gondolta bármelyik építész is azt, hogy egy csilliárd tonna betonból kiöntött szürke, nagyrészt ablaktalan kocka épület majd jól néz ki. Az egyetem területén található az Old Library, melyet két dolog miatt érdemes meglátogatni: az egyik maga a könyvtár épülete, mely 200 ezer kötetnek ad otthont a lélegzetelállító Long Room nevű többszintes teremben. A másik az ókori Book of Kells, ami az újtestamentum négy evangéliumát tartalmazza. Mindenképp érdemes előre jegyet venni, mert már nyitástól sorok kígyóznak az épület előtt.

Az egyetem előtti Nassau Streettől délre a Grafton Street sétálóutca alkotja a város bevásárlóközpontjának gerincét. Az éttermek és kávézók mellett a legtöbb angolszász, illetve nemzetközi cég boltja megtalálható itt. A sétálóutca déli végénél a St. Stephen's Green park bejáratánál találjuk magunkat, ahol - ha időnk engedi - egy kicsit megpihenhetünk. A park bejáratának diadalíve egyben katonai emlékmű, a parkban pedig számtalan szobor, egy dísztó, gondosan ápolt gyep és virágágyások fogadják atz embert. Hajj, miért nem tud így kinézni a Népliget...

Ha egy olyan országba látogatunk, mely kétféle alkoholról is híres, jelen esetben a Guinness sör és a whisky, nem maradhat ki a gyárak meglátogatása. Mi a Guinness sörfőzde mellett döntöttünk, ahova előző nap vettünk időpontra szóló jegyet. Mivel korán érkeztünk, nem kellett sorban állnunk, azonnal megkezdhettük a túrát. Az épület bejáratánál a látogatáshoz járó, fejenként egy sörjegyet adtak, majd miután azt zsebre vágtuk, az információs pultnál megint kaptunk. Azt is zsebre vágtuk, de amikor az ellenőrző kapunál is akartak adni, már inkább nem vettük el. Mivel én nem szeretem a Guinnesst, úgy gondoltam páromnak elég lesz négy korsó a délelőttre. A túra a hét emeletes épület pincéjétől a tetőbárig tart, így két-három órát nyugodtan rá lehet szánni a látogatásra. Ha figyel az ember, észreveheti, hogy az egy légterű épület körfolyosói minden emeleten más átmérőjű kört hagynak ki, a korlát pedig emeletenként más szögben áll, így egy hét emelet magas hordót stilizálnak.

Nekem két apróság okozott csalódást. Az egyik az, hogy az épületben (már) nem zajlik gyártás, így nem láthatjuk a valódi üzemet, a második pedig az, hogy a hét emeletből kettő szólt a sörkészítésről, a többi emeleten a marketingről és brandingről szóló kiállítás és éttermek kaptak helyet. Ami érdekes volt, hogy az egyik legelső gépüket a Ganz gyártotta le és ki is van állítva. Hihetetlen belegondolni, hogy annak idején Írországból is érkezett megrendelés Magyarországra. A túra befejeztével a sörjegyekért cserébe a bárban lehet korsó Guinnesst vagy üdítőt kérni, miközben a panoráma kilátást élvezi az ember. A sört egyébként igen látványos, a logójukat alkotó hárfából csapolják.

A túra végeztével indulnunk kellett a repülőtérre, így ki kellett hagynunk a város északnyugati részén elterülő hatalmas Phoenix Parkot, mely többek között az állatkertnek, krikett klubnak és az amerikai nagykövet otthonának is helyet ad. Ez utóbbi fogalmam sincs milyen történelmi okból kifolyólag került a park kellős közepébe. Az idő rövidsége és a rossz idő miatt a közeli Howth félszigeten fekvő azonos nevű városka is kimaradt, ahova a turisták azért látogatnak el, mert nagy eséllyel lehet fókákkal találkozni a félsziget környéki vizekben.

Hazafelé a British Airways City Airportra érkező kis Embraer 190 gépével utaztunk, majd meglepő módon útlevél ellenőrzés nélkül léptünk az országba, mintha belföldi járat lett volna. Ez talán része az Írország és Egyesült Királyság közötti bonyolult EU határ megállapodásnak vagy annak a jele, hogy mennyire nem működik ez a kretén, megosztott vám- és személy határ. Szerintem ennek a gépnek a 2C és 2D ülései tartják a világ legnagyobb lábtere rekordot, mert a jobb oldalon a konyha miatt épp nem fértek be az első sor ülései. Ha minden igaz, a következő utunkon mi fogunk ott ülni.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.