A rövid és mondhatni nyílegyenes vonatút után Bolognából egy meglepően hangulatos és modern vasútállomás és előtér fogadott minket. A hotelünk az állomás túlsó oldalán volt, amihez fura módon meg kellett kerülnünk az egészet, mert a vágányoktól csak egyik irányban lehet elhagyni az állomást. 

Riminit két okból iktattuk be az útitervbe. Az egyik, hogy innen lehet könnyen átmenni San Marinoba, másrészt pedig itt volt lehetőség strandolni. A városnak gyakorlatilag két központja van. Az egyik a Bolognához hasonló, többnyire reneszánsz óváros, a másik a hatalmas nyaralóövezet a tengerparton.

Előbbi egy nap alatt bejárható, mert kis kiterjedésű és nem túl sok látnivaló van. Mi a többnyire reneszánsz épületekkel határolt Piazza Cavour-nál kezdtük a sétát. A tér két legfontosabb építménye a dél-nyugati végén álló színház épület és a dél-keleti oldalon található vásárcsarnok. Az 1743-ban épült, márványpultokkal ellátott, árkádos épület eredetileg halpiac volt, manapság virágárusok illetve művészek portékáit lehet hétvégente megvásárolni.

A színház épületét megkerülve található a város erődje, a manapság bokáig érő vizesárokkal körülvett és egykor a városfal részét alkotó Castel Sismondo, mely manapság kiállításoknak ad helyet. Innen a kis utcákon kelet felé haladva jutunk ki a Piazza Tre Martiri térre (Három Mártír tere), ami a második világháborúban a visszavonuló nácik által a téren felakasztott három olaszról kapta a nevét. A tér és a környező utcák hétvégén ruhapiacnak adnak helyet, úgyhogy olyankor mozdulni is alig lehet.

A nyújtott téglalap alakú tér két legjellegzetesebb épülete a Brioli Palace a toronyórával és a nyolszögletű Sant Antonio kápolna. De itt áll Julius Cézár szobra és a Rubikon folyón való átkelésének emlékműve is. Az sokáig nem volt biztos, hogy pontosan melyik folyón és hol kelt át a csapataival a polgárháborút kirobbantó vezér, de az többé-kevésbé biztos, hogy itt a téren mondta el beszédét, melyben elhangzott az "alea iacta est" azaz a "kocka el van vetve" mondat. Az emlékmű nem túl grandiózus, egy derékmagasságú kőoszlop a tér észak-keleti oldalán betorkolló utcánál, a vezér teljes alakos szobra pedig a tér észak-nyugati oldalán áll.

A tértől dél-keletre már látható a város magját lezáró, az egykori várfalból megmaradt kapu, mely Augustus császárról kapta a nevét. A városfal, illetve annak romjai egyébként elég sok helyen a mai napig láthatóak. Miután letudtuk a városnéző köröket, a maradék időt a tengerparton töltöttük.

Rimini az ipari nyaraltatás egyik példája. A több száz méter széles és több kilométer hosszú tengerpartja ideálissá teszi a nagyszámú turista fogadására. A partot szinte teljesen "beépítették" napernyőkkel és nyugágyakkal (nyugszékekkel, nyugsámlikkal, ahogy a téma klasszikus művében mondják). Emelett barátságos táblák hívják fel a figyelmet, hogy a saját törülköző homokba terítését ne is merjük a fejünkbe venni, aki szabadstrandot akar, gyalogoljon pár kilométert a kikötő melletti utolsó száz méternyi strandra. Szomorú, hogy ennyi műanyag vackot gyártanak a "turizmus kedvéért", aztán ráerőltetik mindenkire ha akarja, ha nem, aztán a végén még az ember fejéhez is vágják, hogy milyen környezetszennyező a turizmus. Pazar.

Ráadásul nem is olcsó mulatság a strandon dorbézolni, egy napernyő két ággyal átlagban 20 euró, persze az árat befolyásolja milyen messze kívánunk a víztől fetrengeni. Ez egy hétre számolva már meglátszik egy család költségvetésében, még akkor is, ha szegény gyerekeknek csak a homok jut. Cserébe a part nem valami nagy szám, sehol egy pálmafa vagy néhány szikla, viszont néha halszagot visz a szél.

Közvetlenül a part mögött egy gyalogos korzón lehet sétálni, ennek egyes részei még épülnek. A szállodasor mögött pedig éttermekkel és kávézókkal zsúfolt főutca várja a turista hadat. Sajnos nem sétálóutca, pedig jól jönne, mert néhány étterem asztala közvetlenül az út mellett van, szerintem az autóból kinyúlva le lehetne nyúlni a sört az asztalról. Helyenként egy-egy hangulatosabb tér vagy park szakítja meg az útvonalat. A választóvonalnak számító kikötőtől északra több koktélbár és partihely található, mint szálloda és étterem.

Étkezés tekintetében itt mindenki megtalálja a számítását, a büfétől a luxus klubig, a hamburgertől a pizzán át a kebabig minden van, angol/ír mazochistáknak külön pubbal, nehogy véletlenül mást kelljen enni, mint a hazai kaja. A minőség hullámzó és nehéz a kirakott étlapok alapján megtippelni, mert mint már többször megfigyeltem, Olaszországban inkább az adagok és a minőség változik, mintsem az ételek ára. Egyik este olyan vékony tésztájú pizzát ettem, hogy meg kellett néznem, hogy nem közvetlenül a tányérra kenték-e a paradicsomszószt.

Három éjszakát töltöttünk a városban, ez elég volt a városnézésre, strandolásra és a közeli San Marino meglátogatására is. Ennél többet csak akkor érdemes maradni, ha többet szeretnénk strandolni. 

 < Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.