Valljuk be, egy nagyobb nyaralás általában egy fárasztó repülőúttal kezdődik, melynek eredményeképp még fáradtabban és nyúzottabban kezdjük a nyaralást, mint mikor elindultunk. Ezért fantasztikus dolog, ha a pihenés már induláskor elkezdődik és a repülés is a nyaralás részévé, egyfajta élménnyé válik. (Borítókép: mediacentre.britishairways.com)

Egy ilyen különleges élményben volt részünk párommal, mikor a British Airways első osztályon repülhettünk Chicagoba, majd vissza Londonba. Az első osztály különleges bánásmódot és odafigyelést jelent, ennek megfelelő várakozással és elvárásokkal vágtunk neki az útnak. Bár tudtuk, hogy a British Airways nem a legfényesebb csillag az iparágban, meg tudtak lepni, lássuk milyen értelemben!

A különlegesség érzése a Heathrow ötös termináljának végében elszeparált, saját check-in pultokkal, útlevél ellenőrző pontokkal és biztonsági folyosóval rendelkező First Wingben kezdődik, ami után a prémium utasok közvetlenül a first loungeba érkeznek. Nice, ahogy az angol mondja. Mi itt csak keresztülhaladtunk, mert a First váróval szemben lévő Concorde Roomba mentünk, mely kizárólag első osztályú utasoknak és/vagy külön Concorde kártyával rendelkezőknek van fenntartva Londonban és New Yorkban. Ez a váró a British Airways névjegye, nagyon sok repülés rajongó bakancslistáján szerepel itt pár óra eltöltése. Nekünk most megadatott és ki is használtuk. Először az éttermi részre telepedtünk le, ahol pár pohár Laurent Perrier Grand Siècle pezsgő mellett - amit én kérem nem akartam, dehát a pincérek folyamatosan újratöltötték - elfogyasztottuk három fogásos à la carte ebédünket. Eddig azt hittem nem vagyok oda a pezsgőért, de rá kellett jönnöm, van az az árkategória, ami már ízlik a burzsuj fejemnek. Ezután a váróhoz tartozó terasz részre ültünk ki, ahonnan a terminál egy szinttel lentebbi forgatagát lehet figyelni kényelmes fotelekből, vagy a három nevetségesen túlméretezett cabana alatt található kanapék egyikéből.

Párom persze nem bírta sokáig és átosont a bárpulthoz, ahonnan néhány koktél elfogyasztása után, csak a repülőgép lekésésével fenyegetőzve sikerült elrángatni. A terminálon átvágva, a C épület legtávolabbi állásához siettünk, ahol persze már javában folyt a beszállítás. A gép legelején elhelyezkedő first kabin szokatlanul kicsi, hiszen csupán nyolc ülés alkotja 1-2-1 elrendezésben. Gyorsan le is huppantunk a kis szeparéinkba, melyek enyhén döntött, széles üléseikkel kényelmes utazást biztosítanak. A szék számtalan tárolóval, lábtámasszal és a menyezeti lámpa mellett egy kis olvasó- és egy búrával ellátott asztali lámpával is rendelkezik. Az ülés mozgatásról és a lámpák kapcsolgatásáról egy központi panel gondoskodik, a folyosó melletti oldalfalban pedig egy vállfás szekrény van, ahova a kabátot vagy zakót lehet beakasztani. A Boeing 787-10 gépeken a székekhez nem jár ajtó, amit páran hiányolni szoktak a privát szférára hivatkozva, dehát könyörgöm, eleve maximum nyolc ember van a kabinban!

A személyzet indulás előtt kiosztotta a menüt, a pizsamát és a papucsot, italokat szolgáltak fel, illetve azt is megérdeklődték, felszállás után milyen italt szeretnénk, míg megérkeznek a megrendelt fogások. Az első osztályon "dine on demand" szolgáltatás van, azaz az utasok akkor étkeznek amikor szeretnének. Mivel már legalább két-három óra eltelt a váróban elköltött ebéd óta, nem variáltunk, hagytuk, hogy azonnal felszolgálják az újabb ebédet, mely üdvözlő falatokkal indult, majd mind a három fogáson végigrágtuk magunkat. A járat idejétől függően változnak a felszolgált ételek, csirke, marha, bárány és tengeri fogások váltakoznak a menükön. Az ételek a kellemesen semleges nemzetközi ízvilágot hozták, ami egy angol légitársaság esetén szerencsésnek mondható. Plusz pont jár azért, mert átmentek a fagyi tesztemen: a Qatar Airways business class-szal ellentétben itt nem olvadt el a fagyi, az út vége felé is ki tudták hozni, bár nem ígértek semmit előre.

Az étkezés úgy elhúzódott, hogy utána azonnal aludni tértünk. Itt el kell mondjam, hogy az ülés mind szélességben, mind hosszban sokkal tágasabb, mint a business class ülések, bár ezek is halszálka alakban van elhelyezve és a lábtér kicsit korlátozott. Az ülés az alap pozícióban is kellemesen lejt hátrafelé, szinte magába húzza az embert és pont megfelelően süppedős, mint egy fotel, amit évek alatt belakott az ember. Ha ez nem lenne elég, az állítható derék- és fejtámaszok gondoskodnak arról, hogy mindenki saját ízlésére tudja állítani. Az alváshoz természetesen teljesen vízszintes ággyá alakítható, a személyzet plusz matracot terít rá és teljes értékű, felhúzott takarót és párnát is kapunk. Bár a székhez hatalmas érintőképernyő tartozik, összesen egy filmet néztem meg az egész út alatt, pedig a filmválaszték nem volt rossz, de inkább az alvást választottam.

A visszafelé úton az indulás fele annyira sem volt felemelő, a chicagoi O'Hare repülőtér ötös termináljának átépítése miatt nyoma sem volt "fast track" biztonsági ellenőrzésnek, privát folyosóról nem is beszélve. A lounge is csökkentett mérettel működött és a váróból közvetlen a gépbe való beszállás is megszűnt, pedig az jól esett annak idején San Franciscóban. Három napnyi városnézés után, még mindig az odafelé szerzett jetlaggel küzdve az este fél tízkor induló járat előtt olyan álmos voltam, hogy azt hittem, beszállás előtt elalszok. Meg is jegyeztem a páromnak, hogy azért örülök, hogy nem egy turista szék vár ránk a fedélzeten. Felszállás után amint befejeztem a rövidre fogott vacsorát azonnal bedőltem a megvetett ágyba és bevallom ilyen jól még sosem aludtam repülőn. 

A hosszútávú járatok utasainak Londonba érkezés után rendelkezésre áll az arrival lounge, azon belül pedig külön Concorde részleg, ahova mi is betértünk megmosakodni és reggelizni egyet, hogy utána másfél órát metrózzunk még hazáig.

És most beszéljünk a negatívumokról, mert az is volt bőven. Ne értsen félre senki, ezek bőven a "first world problem" kategóriába tartoznak, de a kifizetett összegért cserébe joggal várhat el az ember bizonyos színvonalat. Igen, tudom, mi pont nem fizettünk érte a klasszikus értelemben, de akkor is.

Először is, sok más európai légitársasággal ellentétben a BA nem ajánl reptéri transzfert a first class utasoknak, de sebaj, a metrótól gyalogolni is van olyan stílusos. Jó dolog egy loungeban várakozni a gép indulásáig, de máshol azért egy kis stílust is visznek a dologba. Itt a lounge bútorok olcsó hatásúak, a műanyag panelekből összerakott WC pedig még egy kempingnek is ciki lenne. A desszert mangó fagyi egy mélytányérba dobott két gombóc volt, mindenféle díszítés nélkül. Mondtam páromnak, hogy ez a tipikus "nem számítottam semmire, de még így is csalódást okozott" szituáció.

Ha a Lufthansa, a Swiss vagy az Air France első osztályát választja valaki, akkor luxus autóval viszik egyenesen a repülőgéphez, a British Airways inkább az utasok önállóságában és gyaloglóképességében bízik. A beszálláskor nem igazán foglalkoztak azzal, hogy odakísérjenek a székhez, pedig ez is alap más légitársaságoknál. Mondjuk aki eltéved egy repülőn, az meg is érdemli, ugye. A kabin manager odafelé úton kedves volt és mindenkit egyenként üdvözölt, de visszafelé a faszi elintézte annyival, hogy "Helló, X vagyok, ha kellenék, a turista osztályon fogok dolgozni, de itt van Y és Z akik kiszolgálják majd." Hát végülis kettő, kötőjel négymillió forint gondolom nem túl nyomós indok arra, hogy bájcsevegjenek az emberrel.

Előre figyelmeztettem az ügyfélszolgálatot, hogy páromnak pont aznap lesz a születésnapja, esetleg egy üdvözlőlapnak, vagy egy extra kis desszertnek biztos nagyon örülne. A Qatar Airwaysen, pedig az "csak" business class volt és nem is pont aznap történt, a személyzet külön desszertet készített és felköszöntötte, ehhez képest a BA egy vállveregetéssel letudta a dolgot. Hát, erről ennyit.

A két éves üléseken érthetetlen módon olyan durva sérüléseket fedeztünk fel, amit biztos nem utasok okoztak. Legalábbis kétlem, hogy egy utas bele tudna akkorát harapni az asztalba vagy az oldalfalba, hogy a fém is eldeformálódik. A szék ledöntése után az oldalfalon felfedezett vörösbor foltról ne is beszéljünk. Visszafelé pedig mindenki szerencséjére volt egy üres szék, mert az enyémet nem lehetett mozgatni. Igen morcos lettem volna végigülni az utat, vagy egy business székben aludni.

Az üléshez tartozó kezelőpanel nem nyűgözött le, először azt hittem az is kivehető, úgy lötyögött a helyén mindkét gépen. Mondjuk a kijelző távirányítója tényleg kivehető volt, de hogy minek, nem tudom, mert lehetetlen volt vele bármit is csinálni. Sokszor egyáltalán nem, de ha igen, akkor is késve reagált, úgyhogy inkább magát a kijelzőt nyomkodtam előrehajolva.

Mindent összevetve ez egy erősen közepes szolgáltatás, egy olyan részletet nem tudok mondani, amit ne csinálnának máshol jobban. Nem bánom, hogy kipróbáltuk, de hogy ezért nem fizetnék teljes árat, az is biztos.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.