Repülés most és a jövőben

Megváltozott légkör

img_8965.JPGNem is olyan régen a repülés még varázslat és élmény volt, szabadon lehetett hosszabb-rövidebb nyaralásokra menni. A járvány kezdete óta azonban gyökeresen megváltozott minden és ez rányomja bélyegét a légiközlekedésre is. Lássuk, hogyan lehet repülni most és mi várható a jövőben.

Sokan kérdezik tőlem, milyen érzés mondjuk két órán át maszkban ülni a repülőgépen. Nos, a válasz az, hogy miután a repülőtérre vezető úton is maszk kell, utána a repülőtéren is maszk kell, érkezéskor megint maszk kell a repülőtéren, majd a tömegközlekedésen ismét, azt kell, hogy mondjam, a repülőgép már nem oszt, nem szoroz. Bár a légiközlekedés újraindult, a kereslet drasztikusan megcsappant mert a maszkviselésnél azért több dolog változott.

Először is sok ország vagy előzetes teszteléshez köti a kockázatosnak ítélt helyekről való beutazást, vagy karantént rendel el, így egy nyaralás előtt marad a tesztelés, hiszen nem túl életszerű, hogy két hét karantént választana valaki mondjuk egy spanyol hosszú hétvége után. A szűrés jellemzően PCR teszttel történik, mely abból áll, hogy egy fültisztítónál kétszer nagyobb pálcikával birizgáljuk a torkunkat és az orrunk mélyét. Aki csinált már ilyet, az kétszer is meggondolja, megéri-e az utazás, pláne ha ezt kétszer kell elvégezni. 

Egyéb korlátozások is életbe léptek, melyek megnehezíthetik az utazást. Más korlátozások vonatkozhatnak ránk, mint más állampolgárságbeli ismerősünkre, párunkra, rokonunkra. A járvány elején sokszor állampolgárság alapján korlátozták az emberek mozgását, aztán felismerték, hogy nem annyira az állampolgárság, hanem a tartózkodási hely számít. Ez mostanra sok helyen változott, de helyenként még mindig más előírásokat alkalmaznak a különböző állampolgárságú utazókra.

20200802_180243.jpg

A megvásárolt jegy még nem garancia arra, hogy repülni is fogunk. Naponta törölnek járatokat az újabb és újabb korlátozásokhoz igazodva vagy a foglaltság függvényében. Így ne lepődjünk meg, ha a reggeli járat helyett délután tudunk csak repülni vagy fordítva. Az még nagyobb bosszúság ha napot is kell változtatnunk, de a kezdeti fejetlenség után talán ez már kevésbé fordul elő. Fel kell készülni arra is, hogy csökkenő számban, de néhány légitársaság úgy próbál átmenetileg pénzhez jutni, hogy az utasok befizetett pénzét használja rövidtávú kamatmentes hitelként. A meghirdetett járatra eladják a jegyeket, majd törli a járatot, a jegyek árát azonban csak később utalja vissza, ráadásul megpróbálja az utasokat a kuponok felé terelni a készpénz helyett.

img_20200211_115917.jpg

Maga az utazás sem felhőtlen élmény, szinte minden épkézláb országban maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, így sokszor már a repülőtérre vezető út is kényelmetlen. Aztán a repülőterek teljes területén kötelező a maszk viselése, melyet a repülőtér személyzete számon is kér, de akár az utastársaktól is számíthatunk rosszalló tekintetekre. Így csak a WC-ben, az éttermekben vagy a terminál eldugott részein lélegezhetünk fel kicsit. Megérkezéskor megint csak hordani kell a maszkot a repülőtér területén, majd a taxiban vagy a tömegközlekedési eszközökön, ráadásul sok helyen egy hőmérőzés is színesíti az érkezési procedúrát.

A prémium szolgáltatásokból is visszavettek a légitársaságok, sok helyen, ahol alacsony a járatszám, zárva vannak a loungeok. Ahol kinyitottak, ott is korlátozott étel-ital választék és a büfé megszüntetése várja az utazókat. Emellett sok repülőtéren megszűnt az elsőbbségi biztonsági ellenőrzés (pedig most lenne igazán haszna) és az elsőbbségi beszállítás.

img_20190823_153533a.jpg

20200719_161959.jpg

A gépen pláne kell maszkot hordani, egyes esetekben tilos a felső tárolót használni, hogy azért se álljanak fel az utasok. Ha WC-t szeretne használni az ember hívni kell a légiutas kísérőt és ők szólnak, ha mehet az ember, nincs fedélzeti árusítás, stb. Pozitívum viszont, hogy most kevésbé néznek hülyének, ha áttörli az ember az asztalkát és a karfát miután leült. Szintén pozitívum, hogy a fedélzeti vásárlás visszavonását kompenzálandó visszahozták az ingyen osztogatott rágcsálnivaló és víz szokását. Ez azért vicces, mert így az egész gép leveszi az addig megkövetelt maszkot és eszik. Ennek mi értelme van???

Mint látható, az utazás nem valami vidám dolog, így elsősorban azok utaznak, akiknek muszáj vagy nagyon viszket. Ez a kereslet drasztikus visszaesését okozta, aminek következtében az eddig magas lovon ülő légitársaságok megint elkezdték az utasok kegyeit keresni. Pozitív változás, hogy hirtelen alap lett újra a flexibilis jegy, ráadásul nemcsak a dátumot, de akár a célpontot is lehet változtatni. A fedélzeti vásárlás helyett megint lett ingyen rágcsa és víz. Mivel nem tudják biztosítani a törzsutas programok előnyeit, ezért a tagsági szinteket fél-, de akár egy évvel is meghosszabbították. Egy világjárvány kellett hozzá, hogy a légitársaságok és az utasok is elkezdjék komolyan vennni a soronkénti beszállást, de még fontosabb, hogy az érkezéskor ülve maradást és a soronkénti kiszállítást is sikerült megvalósítani.

Szomorú, bár kétségkívül nem kritikus hozadéka a járvány miatti megváltozott utazási szokásoknak, hogy elképzelhetetlen távolságba került a pilótafülkébe való bekéredzkedés lehetősége, mert a személyzet megpróbálja elszeparálni magát az utasoktól.

1228763033116268103.jpg

A kérdés, amit sokan feltesznek az az, hogy meddig marad ez így. Nos, az biztos, hogy tovább, mint ez a nyaralási szezon. Még ha holnap meg is jelenne egy vakcina, mellyel mindenkit beoltanak, olyan változások indultak el, amiket nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni. Mivel a gazdasági visszaesés csak most kezdi el éreztetni a hatását, az elvesztett állások, a lecsökkentett fizetések vagy a részmunkaidős foglalkoztatás miatt a  magáncélú utazások iránti kereslet hosszútávon is alacsonyabb lesz az elmúlt évekéhez képest.

Az üzleti utak csökkenése is megfigyelhető, mert a cégek ráeszméltek, hogy az alkalmazottak tudnak otthonról is dolgozni és még nőhet is a hatékonyság - ki gondolta volna - ha a napi két óra ingázást értelmesebb dolgokra tudják fordítani. Az eddig méregdrágán bérelt vagy vásárolt belvárosi irodaterek nem fognak kelleni a cégeknek, a pénz töredékéből tudnak beszállni az otthoni rezsiköltségekbe. Az eddig is sokat szidott meetingek helyett maradnak a videókonferenciák, az utazáson spórolt pénz és idő pedig minden résztvevőnek haszon.

Ez a megmaradt utasoknak kedvez, a légitársaságok kénytelenek lesznek utasbarát politikát folytatni hosszabb távon is. A hirtelenjében bevezetett (vagy inkább visszavezetett?) kedvezményeket csak a repülés iránti igény növekedésével, szépen lassan és főleg csendben fogják megszüntetni a cégek.

20200211_105350b.jpg

Az utasok egy részében bizonyára megnövekedett az igény a kevésbé zsúfolt módon való utazásra, így a terek belsőépítészeti tervezése is ezt fogja követni. A repülőterek belső tereinek minél kisebb arányú használatára fognak buzdítani az on-line check-in és a személyzet nélküli bőrönd leadás használatának erőltetésével, valamint a "három órával az indulás előtt" repülőtérre érkezés lazításával.

A repülőtéri várók csábereje a jövőben nem csak az ingyen étel-ital fogyasztás lesz, hanem az elszeparált időtöltés lehetősége. Ha nem is azonnal, de a legközelebbi felújításnál bizonyára figyelembe fogják venni a megváltozott elvárásokat.

Többen lesznek hajlandóak fizetni a gépen a tágasabb, elszeparáltabb utaskabinért és nagyobb székekért, így bővülhet a prémium turista osztály létjogosultsága, még akkor is, ha ez a fertőzés lehetőségének csökkentésének csak az illúzióját adja.

Az igazán prémium utasokat pedig a business és first kabinokban egyre több helyen az eddig csak néhány közel-keleti és ázsiai légitársaság első és üzleti osztályán megtalálható teljesen privát és elszeparált fülkék várhatják majd.

Az gyakorlatilag biztos, hogy a formatervezők elszabadult fantáziája által vizionált különféle székvariációknak a repülőgépekre érvényes szabályok, a költségek és a józan ész miatt csak töredéke fog megvalósulni, az is csak évek múlva. Elsősorban a business és first osztályokon van játékterük, a turista osztályon erősen kérdéses milyen költséghatékony megoldást lehet megvalósítani.

img_2716.JPG

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.