Mivel év közben már rengeteget utaztunk és úgy nézett ki, hogy a munkahelyen nem tudnak majd sokat nélkülözni minket, ezért csak egy rövid utazást terveztünk őszire. És mit csinál az épelméjű ember, ha csak pár napja van pihenésre? Nem utazik messzire, ugyebár. Nos, mi Kuala Lumpurba ugrottunk át négy napra, mindenki döntse el mennyire épelméjű dolog ez.

Eredetileg nem Kuala Lumpur volt a célpont, de sajnos ez sem mentség, mert az eredeti favorit Srí Lanka sem lett volna sokkal közelebb. Én alapból nem rajongtam az ötletért, mert azon a képzeletbeli listámon volt, amit a helyi viszonyok miatt nem preferálok. Ezt igazolta is a nemrég elkövetett robbantás sorozat, ami után párom is más desztináció után nézett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a következő tételre ugrott a végtelen listáján.

A repüléshez ismét a Qatar Airwayst választottuk, mégpedig azért, mert: 1. repülnek Kuala Lumpurba; 2. mert annyi qmiles és qcredit gyűlt össze Ausztrália, Hong Kong és Thaiföld során, hogy kezdeni kellett velük valamit. A repülésről külön bejegyzésben számolok be, érdemes azt is elolvasni!

A repülő este tíz órakor indult Londonból és majdnem pontban este tízkor landoltunk másnap Kuala Lumpurban. Ez úgy jött ki, hogy a tizenhét órás úthoz hozzájött még az időeltolódás is, így papíron 24 órát utaztunk. A repülőtérről kényelmes, és a késői időpont miatt szinte üres vonattal jutottunk be a városba. Párom előrelátásának köszönhetően nem is kellett átszállnunk, mert a KL Sentral állomás közelében foglalt hotelt. Ez az állomás a város legnagyobb tömegközlekedési csomópontja: metró, magasvasút és hagyományos vasút itt fut össze. Arról igazán nem tehet, hogy a Le Meridien és a Hilton hotelek találhatóak ott. Szerencsére, mint sok ázsiai országban, a  nyugati hotel árak töredékéért kínálnak szobát, így a Le Meridien mellett döntöttünk. A fárasztó út végén a gyors bejelentkezés és zuhany után bedőltünk az ágyba...

...és másnap délelőtt fél tízkor nyílt ki a szemem, ugrottam ki az ágyból és riasztottam páromat is. Négy nap esetén nem engedheti meg az ember a lustálkodást, ezért lerongyoltunk reggelizni, ahol minden volt. Illetve ahogy mondani szokták, minden IS volt. Bőségesen megreggeliztünk, majd a concierge által rajzolt térképpel elindultunk a közeli Perdana Botanical parkba.

A parkra érdemes sok időt szánni, hatalmas területet foglal el és számtalan látnivaló van. Múzeumok, planetárium, botanikus kertek, lepke-, őz és madár kertek, játszóterek és tavak találhatóak. Érdemes előre megnézni mi merre van, mert nem vitték túlzásba a tájékoztató táblákat. Mi elsőként a Taman Burung madárparkot néztük meg. A gyalogló madarak szabadon sétálnak a látogatók között, a repképesek pedig hálóval borított területen éldegélnek. Kicsit lelombozó volt, hogy két depressziós strucc egy érthetetlenül kis területre volt bezárva, ahol a tollukat tépkedték és a dróthálót poróbálták meg kibontani.

A gyerekeknek rendszeresen vannak bemutatók és madáretetések, az oktatóközpontokban pedig a madárvilágról tudhatnak meg többet. Összességében nem volt rossz, de ráférne a helyre egy felújítás és frissítés.

Ezután az orchidea- és hibiszkusz parkon sétáltunk keresztül, mely szintén felejthető volt. Ezután a park nagy tavának szélén pihentünk meg egy fa árnyékoló alatt, hogy megvárjuk amíg a közeledő vihar odébbáll.

Mikor azt hittük csillapodik, útnak indultunk, ami hiba volt, mert csak akkor kezdődött a villámlós mennydörgős felvonás. A közeli metró megállóig kellett csak elfutnunk, nálam ráadásul esernyő is volt, de egy igazi trópusi esőben ez vajmi keveset ér. Deréktól lefelé bőrig áztam, a cipőm cuppogott a víztől. A hotelben átöltöztünk, majd vártuk, hogy elálljon az eső.

Pár órás kényszerpihenő után a hotelben városnézésre indultunk. Magasvasúttal (LRT, Light Rail Transit) elmentünk a Masjid Jamek állomáshoz, majd onnan sétálva folyattuk utunkat. Először a Sultan Abdul Samad épületet néztük meg, mely a gyarmati kormányzóság épülete volt eredetileg. A vele szemben lévő zöld gyepen - melyen először kiáltották ki a függetlenségüket és húzták fel a maláj zászlót 1957-ben - számos turista fotózkodott. Egy ázsiai család közvetlenül mellettünk pakolta le a fotóállványt és kezdett pózolni, amit egy hatalmas üres tér közepén nem igazán tudtam mire vélni, de udvariasan odébbmentünk. Csalódott kiáltásukból és integetésükből jöttünk rá, hogy azt akarják, hogy mi is rajta legyünk a képen, úgyhogy mint valami híresség, pózoltunk nekik. Hiába, vannak olyanok, akiknek az európai ember érdekességnek számít.

Ezután a Masjid Jamek kilátóponthoz mentünk, mely a város két folyójának, a Gombak és a Klang folyóknak a találkozásánál van. No nem Duna méretű folyókat elképzelni, inkább csatornának mondanám őket, főleg, hogy a medrük téglalap keresztmetszetű. Itt délutánonként víz- és pára show van, este pedig fényjáték. Mivel a páratartalom folyamatosan 80% körül van, a kifújt pára nem oszlik el túl gyorsan, lehetővé téve ezt a fajta showt. A csatornák nem túl látványosak, így kifejezetten jót tesz nekik, hogy párával takarják el. Mondjuk az már annyira nem jó, hogy egy kis szél esetén ez a köd a közeli híd felett a forgalmat burkolja ködbe.

Egy utcával keletebbre és délre indulva a népszerű Kasturi Walk piacra jutunk, ahol nemcsak az utcán, de a mellette lévő csarnok épületben is számtalan árus és bolt kínál mindenfélét. De tényleg, hűtőmágnestől öltönyig, fakanáltól narancsléig mindent. Innen igazán nincs messze a Petaling utcai piac, érdemes egy körben letudni őket. Ez utóbbi étel piac, mindenféle távol-keleti fogással. Ezután visszatértünk a hotelbe, hogy megnézzük a naplementét a medence mellől és egy teljesen felesleges zuhany után vacsorázni indultunk.

Óva intenék mindenkit attól, hogy Ázsiában hagyományos éttermet keressen, egyértelműen az utcai, kiülős helyek az igazi autentikus kajáldák. A Bukit Bintang megállóhoz közel található, sokak által ismert Jalan Alor utcát este teljesen elfoglalják az éttermek asztalai. Kicsit turistás hely, ahhoz igazított árakkal, de itt nem lehet nagyot tévedni a rendelt ételekkel. Vacsorára tipikus ázsiai fogásokat rendeltünk, melyeket már próbáltunk Hong Kongban és Thaiföldön is, mert nem igazán találtunk helyi fogásokat.

Második napra ütemeztük a Batu Caves meglátogatását, mely egy 272, hegyoldalon felvezető lépcsőfok megmászása után elérhető 400 millió éves barlang, belsejében több templommal. A legkönnyebben a KL Sentral állomásról Batu Caves végállomásig, fél óránként közlekedő vonatokkal lehet odajutni. Az állomástól már csak egy könnyed séta a gatyarohasztó melegben a helyszínig. A lépcsők aljában lévő téren áll Murugan, a hindu vallás háború istenének a világon legmagasabb szobra (42.7m).

Természetesen kora reggeltől hordják a turista csoportokat a helyszínre, mely azóta lett minden Instagram huszár álma, mióta a lépcsőfokokat szivárvány színűre festették. A kapacitás miatt nem kell aggódni, autópálya szélességű lépcsőt építettek. Mászás közben érdemes néha hátra is nézni, nem túl párás időben jó a kilátás. Felérve, majd néhány lépcsőn leereszkedve (!) egy hatalmas belmagasságú tágas barlang csarnok és egy helyi kutya fogadja az embereket. Természetesen a barlangban sincs jobb klíma, mert egy mindkét végén nyitott csarnok együttesről beszélünk. Az első csarnokban bal oldalon van két templom és a tér közepén két diszkrét fényvető oszlopot helyeztek el. A barlangban beljebb haladva, újabb lépcsők után egy második csarnokba jutunk, mely felülről nyitott és az egyik falán betüremkedő növényzeten a makákók is betüremkednek, amik aztán a turisták között kolbászolva várják a falatokat. Ez a barlang leghátsó része, egy kis templom található itt, de egyébként vissza kell fordulni.

A városba dél körül visszatérve ismét pár órás kényszerpihenő következett a hotelben, amíg elállt a szakadó eső. A vallási vonalon maradva délután  a Maláj Nemzeti Mecsetet látogattuk meg. Ez ismét magasvasutazást, majd némi sétát jelentett gyaloghidakon, egy vasúti pénztáron, egy parkolóházon (amin éppen munkások dolgoztak) és egy buszmegállón keresztül. Mai napig nem tudom mi lett volna a "hivatalos" módja az épület megközelítésének, mert útmutató tábla sehol nem volt. A bejáratnál a személyzet hosszú lila talárokat osztott azoknak, akik nem takarták el lábukat és vállukat. Mi a táskánkból előkaptuk az ilyen alkalmakra magunknál hordott szövet nadrágokat (én a thaiföldön vásárolt elefántos bugyogómat) és a sort kikerülve jutottunk be. Javasolni tudom mindenkinek, hogy távol-keleti útjai során mindig tartson magánál egy hosszú nadrágot vagy kendőt legalább azokon a napokon, amikor városnézésre indul.

Az épület letisztult, modern kinézetű, kicsit úgy néz ki, mint egy hetvenes évekbeli művelődési ház és repülőtér keveréke, ahol lila taláros varázsló tanoncok szaladgálnak fel-alá. Az épület nagy része nyitott folyosókból és csarnokokból áll, a központi épületben egy nagy imateremmel. Az egyik oldalszárny egy nyitott emlékhely, ahol volt miniszterelnökök és miniszterek sírjai találhatóak.

A hotelbe visszafelé meglátogattuk a ma már elég kihalt Kuala Lumpur vasútállomást a valaha volt főpályaudvart, melytől a KL Sentral vette át a feladatot. Még most is üzemel és a peronok jó állapotban vannak, de a váróterem olyan, mint aminek el képzeli az ember: sötét, lepukkant és barátságtalan, pedig a gyarmati stílusú épületet érdemes lenne felújítani. A hotelbe visszatérve kijelentkeztünk és az Uber helyi változatának, a Grab segítségével áthurcolkodtunk egy másik hotelbe. Hogy négy éjszakát miért kell két hotelben tölteni? Egyrészt mert a város két különböző részén terveztünk sétálgatni, másrészt első estére a vasútállomáshoz közeli hotel kellett, viszont amellett párom egy másikat is ki akart próbálni. Hogy miért, arról a következő részben számolok be!

< Előző utazás          Következő rész >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kérlek látogasd meg a Patreon oldalamat, ahol az utazások támogatásáért cserébe exkluzív tartalmakhoz is hozzáférést biztosítok. Kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.