Talán még az osloi indulásnál is izgatottabban vártuk a beszállást Sydney felé, hiszen ezt az utat az egyik kedvenc géptípusommal, az Airbus A380-nal repüli a Qatar Airways. A felső fedélzeten való utazás privilégiumához az is hozzájön, hogy ezen a gépen a business és first class utasoknak egy komplett bár áll rendelkezésre, lelkes - és esetünkben egy konstans fülig érő mosollyal rendelkező bármixerrel, aki szinte folyamatosan könyörgött, hogy hadd keverhessen nekünk pár koktélt. Külön örömömre szolgált, hogy ez az út tizenöt órás volt, így bőven volt idő élvezni a kényeztetést.

A hatórás út után az élménytől még mindig feldobódva szálltunk ki a gépből Dohában helyi idő szerint kora délután, hogy aztán a Hamad International repülőtér Al Mourjan lounge-ában töltsük el az átszállás három óráját. Mivel a beszálláshoz hasonlóan kiszálláskor is előnyt élveznek a business class utasok, a tömeget hátrahagyva gyorsan a központi hallba értünk, ahol már ismerősként pillantottuk meg a repülőtér ikonikus műalkotását, ami egy olvasólámpával jó alaposan helybenhagyott, több emelet magas, citromsárga, plüss maci. A kép alapján döntse el mindenki, mennyire pontos a leírás.

Mikor tavaly tavasszal kétszer hétórás út után megérkeztünk Bangkokba, az Emirates gépe meg továbbindult, hogy egy harmadik hétórás leggel érje el Ausztráliát, annyit mondtam a páromnak, akinek minden vágya volt Ausztráliába eljutni, hogy ha nagyon akar, hajlandó vagyok odáig utazni - pedig a hátam közepére kívánom - de csak két esetben. Vagy alszunk útközben egy hotelben, vagy business classon repülünk, mert kizárt, hogy erre a harmadik szakaszra magamtól visszaszálljak a gépbe. Egyik opciót sem volt egyszerű vagy olcsó kivitelezni, szóval nyugodt voltam, hogy egy darabig nem kell aggódnom emiatt. Aztán a Qatar Airways gondoskodott róla, hogy ne így legyen... (borítókép forrása: qatarairways.com)