- Nem hiszem el, nincs itt! Ez nem lehet igaz! Otthon maradt az útlevelem!

Na, ez pont nem az, amit az ember hallani akar a párjától a repülőtéren, járat indulás előtt két és fél órával, miután mosolyogva begurította a bőröndöket az American Airlines priority check-in pultjához a Heathtrow repülőtéren. Egy pillanat alatt hervadt le a mosolyom, vált köddé az elkövetkező két órára tervezett reggelizés és koktélozás a Qantas váróban (igen, reggel is lehet koktélozni) és kapcsoltam éles üzemmódba.

De hogyan is kerültünk az AA pultjához? Hát úgy, hogy néhány évente nekem is lehet beleszólásom, hogy hova utazzunk, az egyébként párom diktálta menetrendben. Tavaly év vége felé még kínai-japán utat terveztünk 2020-ra, de aztán az iráni helyzet miatt úgy gondoltuk nem túl szerencsés a közel-kelet felett repkedni. Ezért ezt az utat elnapoltuk - az ukrán légitársaság gépének lelövése és a koronavírus járvány kitörésének fényében nagy szerencsére - és az általam két éve mondogatott USA nyugati part került előtérbe. Párom szokás szerint nem vacakolt, indulás előtt egy hónappal rakta össze az egész utat és foglalt le mindent.

Idő hiányában nem volt módunk egy teljes nyugati parti túrát végigjárni, így maradt Los Angeles és San Francisco. Párom addig ügyeskedett, míg sikerült egy London - Los Angeles és San Francisco - London utat összerakni a British Airways honlapon, ráadásul egy januári akciónak köszönhetően jóárasított prémium economy osztályon, melyből az odafelé járatot az American Airlines üzemeltette. Szóval így kerültünk az ő pultjukhoz, ahol párom éppen a kézitáskája tartalmát ürítette a padlóra. Hiába van két útlevelünk és hiába volt ott mindkettőnk magyar útlevele, ez az államokba utazásnál nem segít, ha az ESTA-t (elektronikus regisztráció vízummentességet élvező állampolgároknak) a másikhoz igényeltük.

Villámgyorsan ellenőriztük, hogy új ESTA-t nem lehet az utazás napján igényelni a másik útlevélhez és azt a check-in pultnál azonnal megerősítették, hogy csak azzal az útlevéllel lehet utazni, amire az ESTA szól. Így megnéztük a leggyorsabb útvonalat haza és párom el is rohant, én meg ott maradtam a két bőrönddel és elkezdtem B és C terveket kitalálni a check-in pultnál kapott információkkal.

A pultnál két hölgy megerősítette, hogy mindkettőnket ingyen át tudnak foglalni a következő járatra ami szerencsére másfél órával később indult, mert az eredeti gépet párom biztosan bukta, mivel Greenwich a város másik vége és onnan alaphangon másfél óra az út. Viszont azt is mondták, hogy igazából az ügyfélszolgálaton tudják átfoglalni a jegyét. Így oda is elgurítottam a két bőröndöt és megkérdeztem a teendőket. Ott azt mondta egy egyáltalán nem kedves nő, hogy mivel én ott vagyok a repülőtéren és tudnék utazni, nekem nem lesz ingyen, ha nem szállok fel. Erre meglepődve kérdeztem, hogy van-e nyoma a rendszerben, hogy én itt vagyok? Mire a hölgy közölte, hogy látja, hogy itt vagyok, ezért nem lesz nekem ingyen a dolog. Visszakértem az útlevelemet és felhívtam páromat, hogy akkor én most a két bőrönddel felszállok az eredeti gépre, ő meg majd jön amivel és amennyiért tud, mert nem hiányzik, hogy velem azért fizettessenek, mert önként maradtam le a gépről.

Zárás után két perccel rohantam vissza a check-in pulthoz, ahonnan a két hölgy, akik addig segítettek eltűntek, mert a kapuhoz mentek a boardingot csinálni, így egy morcos férfi elé kerültem. Ő először is közölte, hogy a check-in bezárt, egyébként meg járat indulás előtt három órával kint kell lenni a repülőtéren, hogy képzelem, hogy ilyenkor esek be?! Türelmesen elmeséltem neki, hogy én már két és fél órája itt vagyok, csak ugye volt ez a komplikáció, de most már mennék a két bőrönddel. Erre közölte, hogy ha az nem az én bőröndöm, nem adhatom fel biztonsági okokból. Mondtam, hogy akkor vegyük úgy, hogy az enyém, de csak bólogatott, hogy az előbb már bevallottam, hogy nem az enyém. Itt egy kicsit megtámasztottam a homlokommal a check-in pultot, vettem egy mély levegőt, majd közöltem, hogy nevemre veszem a két bőröndöt, mert párommal, akivel egy háztartásban élünk és el vagyunk jegyezve, közösen pakoltuk be őket, ne szórakozzon.

Valószínűleg kevés terrorista próbálkozott eddig ilyen hülye sztorival egy plusz bőröndöt feladni, mert ezzel meggyőztem, last minute átvette a bőröndöket és nyomtatott beszállókártyát. Többéves rutinnak köszönhetően villámgyors vetkőzést és öltözést mutattam be az elsőbbségi biztonsági ellenőrzésnél, majd rohantam  a kapuhoz. Természetesen a legtávolabbitól indult a gép, de szó szerint, és nem tudtam mikor kezdik a beszállítást, ezért mindenkit lekiabálva az útból rohantam keresztül a terminálon. Miközben a kapuhoz rohantam, hangüzenetet hagytam páromnak, aki akkor a térerő nélküli londoni metrón ült (LOL), hogy én elmentem a két bőrönddel, majd szóljon, hogy neki mit sikerült intézni.

Mikor nagy sebbel-lobbal megérkeztem a kapuhoz, kétszáz türelmesen várakozó ember nézett rám furán. Lett volna még időm, mert csak akkor kezdték a beszállítást. Így viszont volt időm arra, hogy bekéredzkedjek a Boeing 777 pilótafülkébe, ahol pár percet beszélgettünk a három pilótával, fényképezni sajnos biztonsági okokból nem lehetett. Lehuppantam a kényelmes premium economy székbe, a páromat kereső személyzettel közöltem, hogy ő itt marad egyelőre, úgyhogy mehetünk, majd elmajszoltam a vészhelyzetekre tartogatott csokimat, mivel már tizenegy óra körül járt, nekem meg kimaradt a reggeli a váróban.

Mivel ő nem ért vissza addig a repülőtérre, mikor nekem már ki kellett kapcsolni a telefont, úgy repültem le a 11 órás utat, hogy csak reméltem, hogy mögöttem jön másfél óra eltolódással. A szék egyébként kényelmes volt, főleg így, hogy nem ült mellettem senki :) és oda is lehetett pakolni dolgokat. A prémium economy pont annyival ad többet, amire a turista osztályon utazó emberek nagy többsége vágyik. Kicsivel szélesebb szék nagyobb lábtérrel és nagyobb kijelzővel, de a felesleges és túlértékelt business előnyök nélkül. Visszafelé a British Airways ugyanilyen kabinját teszteltük, a két útról egy összehasonlító cikket írok majd. Nappali járat esetén végigmoziztam az utat, meglepő módon az American Airlinesnak olyan választéka volt friss filmekből, hogy csak a G betűig jutottam az út végéig.

A hátszélnek köszönhetően egy órával hamarabb landoltunk, az útlevél és vízum ellenőrzés a tucatnyi automata kapunak köszönhetően flottul zajlott, pedig lélekben már felkészültem a régebben tapasztalt másfél órás sorbanállásra. Miután felvettem a bőröndöket izgatottan kapcsoltam be a telefont és csatlakoztam fel a wi-fire, hogy megtudjam mi történt párommal Londonban. Szerencsére időben visszaért a repülőtérre az útlevéllel és a check-in pultos hölgyek ahogy ígérték - és az ügyfélszolgálatos hölggyel ellentétben kekeckedés nélkül - adtak neki egy standby prémium economy jegyet, amit a kapunál igazi jegyre cseréltek. Neki bezzeg volt ideje egy gin-tonicra és egy szusszanásra beugrani a Qantas váróba, annak ellenére, hogy előre közöltem vele, hogy ne merészelje. Ráadásul mivel én hurcoltam be a két bőröndöt az országba, neki még arra sem kellett várni a szalagnál, így kézitáskáját lóbálva libegett ki az őt váró málhás lóhoz.

< Előző utazás          Következő rész >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.