Miután Sydneyt és környékét jó alaposan bejártuk, ideje volt útra kelnünk Brisbane felé. Eredetileg repülőútban gondolkodtunk (amihez már csak azért sem volt kedvünk, mert a London-Oslo-Doha-Sydney út végére egyáltalán nem hiányzott még egy repülés) de végül autókázás mellett döntöttünk. A helyi ismerősök javaslata és ajánlása alapján egy helyi cégtől béreltünk autót, amivel nekivágtunk az ezer kilométeres útnak.

Mivel nem volt kedvünk mosott rongyként érkezni Brisbanebe, ezért eleve úgy terveztük, hogy az utat kettéosztjuk és mindkét irányban megszállunk egy éjszakára. Kiterjedt ismerősi hálózatunknak köszönhetően ez a két éjszaka volt az összes, amiért fizetnünk kellett a több, mint két hét alatt.

Szombat hajnali osloi indulás után, egy hat és egy tizenöt órás repülőút után hétfő délutánra végre megérkeztünk Sydneybe. Kedves barátunk a repülőtéren felkapott minket és hazafuvarozott, ami végtelenül jól esett, mert nem túl sok erőnk és kedvünk lett volna elkezdeni taxit vagy tömegközlekedést szervezni, főleg nem a csepergő esőben. Áldottam az eszem, hogy ebbe nem vágtunk bele economy classon, ugyanis meggyőződésem, hogy csak a business classnak és a fedélzeten történő alvásnak volt köszönhető, hogy képesek voltunk összetett mondatokban beszélni.

Talán még az osloi indulásnál is izgatottabban vártuk a beszállást Sydney felé, hiszen ezt az utat az egyik kedvenc géptípusommal, az Airbus A380-nal repüli a Qatar Airways. A felső fedélzeten való utazás privilégiumához az is hozzájön, hogy ezen a gépen a business és first class utasoknak egy komplett bár áll rendelkezésre, lelkes - és esetünkben egy konstans fülig érő mosollyal rendelkező bármixerrel, aki szinte folyamatosan könyörgött, hogy hadd keverhessen nekünk pár koktélt. Külön örömömre szolgált, hogy ez az út tizenöt órás volt, így bőven volt idő élvezni a kényeztetést.

A hatórás út után az élménytől még mindig feldobódva szálltunk ki a gépből Dohában helyi idő szerint kora délután, hogy aztán a Hamad International repülőtér Al Mourjan lounge-ában töltsük el az átszállás három óráját. Mivel a beszálláshoz hasonlóan kiszálláskor is előnyt élveznek a business class utasok, a tömeget hátrahagyva gyorsan a központi hallba értünk, ahol már ismerősként pillantottuk meg a repülőtér ikonikus műalkotását, ami egy olvasólámpával jó alaposan helybenhagyott, több emelet magas, citromsárga, plüss maci. A kép alapján döntse el mindenki, mennyire pontos a leírás.

Mikor tavaly tavasszal kétszer hétórás út után megérkeztünk Bangkokba, az Emirates gépe meg továbbindult, hogy egy harmadik hétórás leggel érje el Ausztráliát, annyit mondtam a páromnak, akinek minden vágya volt Ausztráliába eljutni, hogy ha nagyon akar, hajlandó vagyok odáig utazni - pedig a hátam közepére kívánom - de csak két esetben. Vagy alszunk útközben egy hotelben, vagy business classon repülünk, mert kizárt, hogy erre a harmadik szakaszra magamtól visszaszálljak a gépbe. Egyik opciót sem volt egyszerű vagy olcsó kivitelezni, szóval nyugodt voltam, hogy egy darabig nem kell aggódnom emiatt. Aztán a Qatar Airways gondoskodott róla, hogy ne így legyen... (borítókép forrása: qatarairways.com)