AA vagy BA?

Azaz American Airlines vagy British Airways prémium economy?

airline-2908745_1280.jpgA kaliforniai utunkhoz az akcióknak köszönhetően prémium turista osztályt választottunk. Ráadásul sikerült úgy összepárosítani a járatokat, hogy odafelé American Airlines, visszafelé British Airways gépen ültünk, így a múltkori Iberia-Latam járatpárhoz hasonlóan lehetőség nyílt frissiben összehasonlítani őket. Bár a végeredmény nem ért váratlanul, ennél azért szorosabb versenyre számítottam.

American Airlines

20200211_105345.jpgA járat a Heathrow hármas termináljáról indult, a prémium turista utasok nem vehetik igénybe az egyébként nagyszerű Oneworld várókat, illetve az érkezési várót a célállomáson.

Én a Boeing 777-300, míg párom az útlevél mizéria miatt a Boeing 777-200 gépükkel repült. Ez annyiban befolyásolja a prémium economy kabint, hogy az esetemben a kabin elején két WC fenn volt tartva a prémium economy utasoknak, míg a másik gépen a turista kabin WC-t kellett használni, melyek jóval a kabin mögött voltak. Előbbi kialakítás sokkal kényelmesebb és jobb. A kabin egyébként mindkét esetben a gép közepén, a business és a turista osztály között van.

A székek a turista kabin 3-4-3 elrendezése helyett 2-4-2 kialakításúak, így sokkal tágasabbak és több hely jut egy emberre a felső tárolórekeszekben is. Persze messze nem az a luxus, mint a business osztály 1-2-1 elrendezése. A prémium kabin csak pár sorból áll, így otthonos hangulata van, még úgyis, hogy a turista kabintól csak jelképesen van elválasztva.

20200211_105403.jpgA szék értelemszerűen szélesebb, mint a turista osztály székei, az étkező asztalka a karfából hajtogatható ki. A szomszéd szék(ek) felé eső kartámasz(ok) elég szélesek ahhoz, hogy két ember karja elférjen egymás mellett, az elején pedig egy közös pohártartó található, az elejéből pedig egy újabb húzható ki. A kihajtható asztal megfelelő méretű és annak ellenére stabil, hogy csak egyik sarkánál van megfogva. Az előttünk lévő ülésről lábtartó hajtható le, de nincs lábszártámasz. Hátrány a hónalj tájékon elhelyezett dugalj, USB port és fülhallgató port, melyeket csak hosszas keresgélés után lehet megtalálni.

20200211_125800.jpgBeszálláskor nem jár welcome drink, de ez nem gond azoknak, akik nem futva teszik meg a kapuig az utat. A kiosztott menü kártyán részletes és bőséges itallista található. A dobozos italok 0.33 l dobozokban érkeznek, normális méretű pohárral és az első italosztásnál rágcsálnivalót is osztanak. Mikor a desszert mellé Baileyst kértem, rögtön két üveggel kaptam, mondván egy elég kicsi a pohárhoz.

A főételt három opció közül lehet választani, melyet online le is lehet foglalni, méghozzá akkor is, ha nem honállomásról indul a járat. Így biztos nem fogy ki amit szeretnénk enni, a légitársaság pedig pontosabban tudja tervezni az adagok elosztását. Az étel egyszerre érkezik egy tálcán, ami teljesen rendben van ezen az osztályon. Az étkezések között a konyhában önkiszolgáló rágcsálnivaló és üditő található. Repülés közben jégkrémet is osztanak, mely nem olvad el félúton, mint egyes balszerencsés esetekben. A leszállás előtti étkezés egy hideg fogás, az eddigi tapasztalatokhoz képest meglepően finom volt.

20200211_124432.jpg

Az amenity kit egy praktikus vászon tasak, mely a szokásos zokni-szemfedő-füldugó kombón felül fogkrémet és fogkefét, szájzsírt és hidratáló krémet is tartalmazott. A szórakoztató rendszer számtalan filmet kínál, én végig sem görgettem a választékot, mert a G betűig jutva találtam annyi filmet, ami kitöltötte a teljes utat. Teljes fület fedő, jó minőségű fejhallgató jár, melynek nincs noise cancellation funkciója. A filmek mellett interaktív térképen követhető a repülő útja, de az érintőképernyőn igazából a föld bármely részére elnavigálhatunk.

20200211_120727.jpg

British Airways

A British Airways a korosodó Boeing 747-400 repteti az Egyesült Államok felé. Ezek a gépek már meglehetősen benne vannak a korban, leszerelésük az újonnan érkező Airbus A350 gépek érkezésekor, az elkövetkező két évben várható. A prémium economy kabin itt is a gép közepén található, a business és a turista kabin között.

20200219_135844.jpg

20200219_153315.jpgA székek kicsit korosak, a karfájuk keskeny és csak egy utasnak elegendő. Az étkezőasztal itt is a karfából hajtható elő, ami esetemben ki volt lazulva, így a lábammal kellett támasztani, cserébe viszont összepiszkolta a nadrágomat. Az előttünk lévő ülésről itt is lábtámasz hajtható le, már amikor nincs elfáradva, és csak lóg, mint esetemben. Viszont van párnázott lábszártartó!

Beszálláskor jár welcome drink, ami meglepett. Az első italosztáskor itt is nassolnivaló jár a miniatűr pohárban felszolgált üdítő mellé. Az itallapnak nincs sok haszna, az "üdítők széles választéka" és az "alkoholos italok széles választéka" nem visz közelebb a választék megismeréséhez, kár a nyomdafestékért.

A főétel itt is három opcióból választható, nem lehet előre online lefoglalni, viszont nem is fogytak ki a választott fogásból, pedig utolsó sorban ültünk. A három fogás itt is egy tálcán érkezik, amivel nincs gond. Esetemben ez jól is jött, mert így nem volt gond az összecsukló asztalka. A marhasült és krumpli finom volt, a brokkoliról nem tudok nyilatkozni.

20200219_175105.jpg

Az étkeztetések között a konyhában lehet üdítőt és ropogtatnivalót vételezni, be kell valljam, hogy a csokisdoboz itt nagyobb választékot kínált, mint az American Airlinesé. Jégkrém annak ellenére nem volt, hogy a British Airways a Magnummal karöltve próbálta emelni a kiszolgálás minőségét pár éve. A második étkezés éjszakai járatként meleg reggeli volt, de egy parizeres kenyérnek jobban örültem volna, mint a mű rántottának és kolbásznak.

A szórakoztató rendszer listája átlagosnak mondható, nappali járat esetén gondban lettem volna a választékkal. Az interaktív térkép átlagos, itt is lehet 3D-ben navigálni. A fejhallgató itt is a teljes fület takaró változat volt, szintén noise cancelling funkció nélkül. Az amenity kit meglehetősen szerény kiadású volt, sem füldugó, sem szájzsír nem jár a zokni, szemfedő, fogkrém és fogkefe mellé. Van viszont toll, ami a leszállókártya kitöltésekor hasznos. Mondjuk azt évekkel ezelőtt megszüntették, egyszer majd biztos észreveszik a British Airwaysnél is.

img_20200219_154643.jpg

Az ülésünk feletti panelen nem működtek sem az olvasólámpák, sem a légiutas-kísérő hívógombok. A legkényelmetlenebb intermezzó az volt, hogy két üléssor felett a plafon világítás nem akart lekapcsolódni, így pár kísérlet után teljes kivilágításban próbált a kabin aludni. Cserébe a személyzet a business kabinból hozott kényelmesebb szemfedőket. A kabin menedzser bevallása szerint hosszú hibalista várta a karbantartókat az utazás végén. Csak reméltem, hogy a szintén felső panelben lévő oxigénmaszkok működnének vészhelyzet esetén.

Konklúzió

Őszintén szólva kicsivel szorosabb versenyben reménykedtem, de alig van olyan kategória, ahol a British Airwayst tudnám kihozni győztesnek. Az American Airlines szolgáltatással teljesen meg voltam elégedve, bármikor újra bevállalnám, ezzel szemben a British Airwaysnek csak annyit tudok mondani, hogy ideje a jumbókat mihamarabb nyugdíjazni. Sajnos mivel tudják, hogy pár éven belül lecserélésre kerülnek, nem is fordítanak a kabinra annyi figyelmet és pénzt. Kár, újabb kategória amiben az egykori "World's favourite Airline" leszerepelt.

< Előző utazás          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.