Ez az utunk tavaszra, egészen pontosan április elsejére volt beütemezve, de aztán a bolondok napjához méltó módon repülőtéri kirándulás lett belőle. Többszöri átütemezés után végül sikerült elutaznunk és azt kell, hogy mondjam, megérte. Hétvégi városnézéshez, sörözéshez és kolbászozáshoz ideális helyszín.

Lassan kezd normalizálódni a helyzet a Heathrow repülőtéren, ami lefordítva annyit jelent, hogy az eszetlen járatindítások helyetti csökkentett menetrendet már többé-kevésbé képes kezelni a repülőtér, ennek eredményeként a gépünk pontosan indult és érkezett. A bejutás igen könnyű a városba: a terminál előtt megálló metróra automatából és online is lehet jegyet venni, utóbbi kicsivel olcsóbb, viszont csak Google Pay és PayPal-t fogad el az applikáció.

A szófiai utunk előtt cselesen megszerzett Intercontinental Hotel Group hűségstátuszunknak köszönhetően most is nagyobb szobát kaptunk a foglaltnál és még welcome drink is járt. Aznap este az előrejelzéseknek megfelelően szakadt az eső, így nem túl derűs hangulatban jártuk a várost vacsora után kutatva. Bőrig ázva konstatáltuk, hogy a németek este kilencre már letudják a vacsoráztatást és a legtöbb helyen már csak széttárják kezüket a pincérek. Egy helyen végül sikerült ennünk valamit és a hétvége legdrágább sörét inni hozzá.

Másnap reggel a beharangozott újabb eső elmaradt, így nyugodtabban indultunk városnézésre. Első dolgunk volt az egyik közeli étteremben asztalt foglalni, hogy a vacsora biztos legyen. A városmag a meglévő, illetve újjáépített várfalon belül található, melyet kelet-nyugat irányban kettévág a Pegnitz folyó. A városfalon kívül, a dél-keleti részen található a Főpályaudvar, mely előtt a nagyjából mindenhol megszokott törzsközönség lébecol.

Az épülettel szemben, a várfalhoz tapasztva található a Handverkerhof kézművesudvar, ahol az egykori kis erődön belül a kézműves boltok mellett néhány étterem is található. Innen a Königstraße középkori stílust idéző épületei között sétálva az 1400-s években épült Lorenzkirche templomhoz jutunk, melybe érdemes bepillantani.

A Lorenzkirche és a Weißerturm metrómegállók közötti sétálóutca a belváros folyótól délre eső részének központja. Kétoldalt különböző boltok, az utca közepén pedig - egymástól még éppen látótávolságra - sült kolbászos és sós pereces bódék állnak felváltva. A Weißerturm megálló előtt egy érdekes szökőkút található, melyet minél tovább nézünk, annál rémisztőbb részleteket fedezhetünk fel.  túl taláható a Szt. Jakob evangélikus- és a Szt. Erzsébet katolikus templom.

A folyón számtalan gyalogos és kisforgalmú gépjármű híd ível át, érdemes oda-vissza sétálni, mert mindegyik híd más és más korban és stílusban épült. A Henkerbrücke híd a folyó közepén lévő egyik sziget keleti végén halad át, a szigeten lévő hídfő fölött ma is áll a városi hóhér egykori lakása, a Henkerhaus. Emiatt a környéket a középkorban erőteljesen kerülték az emberek.

A folyótól északra a legjelentősebb tér a Frauenkirche templom előtt elterülő hatalmas Hauptmarkt, ahol nevéhez híven napközben piacot tartanak. A zöldség-gyümölcs kínálaton kívül helyi sajtokat, húsárut és süteményeket is vásárolhatunk. A tér észak-nyugati sarkán áll a XIV. századi, gótikus stílusban épült, 19m magas Schöner Brunnen szökőkút. A szökőkutat körbevevő kovácsoltvas kerítés érdekessége két sárgaréz karika, melyek egymással átellenben vannak úgy beillesztve a kerítésbe, hogy szabadon tudnak forogni. Ha ezeket megsimogatjuk, akkor állítólag teljesülnek a kívánságaink, úgyhogy készüljünk föl arra, hogy hacsak nem kora reggel járunk arra, önjelölt majmok fognak lógni a kerítésről a fényes karikákkal fotózkodva.

Innen észak felé az egyre meredekebb Rathausplatz utcán haladva a városháza előtt elhaladva máris a vár tövében találjuk magunkat. A vár belső udvara és a várfal egy része ingyen megtekinthető, de érdemes jegyet váltani és bejárni az egészet. A Sinwell toronyból nagyszerű a kilátás körben a városra, az ablakok alatt előtte-utána képeken mutatják be a bombázások "eredmyényét".

A vár közepén álló épületben egy 45m mély kút van, mely létfontosságú volt egykoron. Ezt félóránként tartott ismertető keretében lehet megnézni. Sosem hittem volna, hogy egy kútról bárki is képes érdekes és vicces bemutatót tartani, de az itteni pasasnak sikerült még úgy is, hogy az angol szövege tizede a németnek. A kútba nemcsak felülről lehet benézni, de egy gyertyacsillárt is leenged, TV-n pedig egy leengedett kamera képét lehet követni.

A palota rész is érdekes, bár erősen csökkentik az élvezeti értéket az irgalmatlanul nyikorgó padlódeszkák és a tudat, hogy gyakorlatilag minden utánzat. Az egyes termekben bemutatják a középkori Német Birodalom gazdasági és politikai felépítését, Nürnberg szerepét és jelentőségét, illetve a vár lakóinak életét. A vár nyugati oldalán a kastélykert és a várfal egy része ingyen látogatható.

A városnézés közben és után természetesen nem maradt el az eszem-iszom. Első este egy 12 darabos nürnbergi kolbásztálat rendeltünk káposztával. Ezeket a kis kolbászkákat általában 6-8-12 darabos tányéron lehet kérni, savanyú párolt káposztával és/vagy sült krumplival. A környékre ezek és a fehér grillkolbászok a jellemzőek, currywurstot nagyítóval sem lehet találni. A kolbászkákból létezik ecetes változat is, azt nem kóstoltuk.

Délben egy előre kinézett sörözőben ettünk jó kis sült csülköt és marhasültet párolt káposztával és krumpligombóccal. Mivel ebéd után még folytatni kellett a túrát, szégyenszemre "kicsi" sört kértem, ami a korsó méret, a nagyobbik a literes. Estére a már előre lefoglalt helyen ettünk, egy hatszemélyes asztalhoz minket és egy német párt ültettek. Errefelé normális hogy így oldják meg az ültetést. A német hölgynek valószínűleg a rendelés során nem ment át, hogy én csak makogok németül, mert utána pergő nyelvvel mondott valami vicceset, amire én csak zavart ábrázatot és egy "sorry"-t tudtam kinyögni. Végül a férjjel beszéltünk egy kicsit angolul, amibe néha a hölgy is becsatlakozott németül.

Másnap délben egy hirtelen ötlettől vezérelve egy teraszra ültünk be ebédelni, amíg a lakók el nem zavartak. Csak viccelek, egy étterem teraszán ettünk, méghozzá én marhapörköltet, párom pedig gulyáslevest. Csakúgy, mint eddig mindenhol, itt is elégedettek voltunk, az egyébként sűrű leves lehetett volna kevésbé paradicsomos.

Ha csak sörözni ülünk be valahova, akkor a sör mellé mindenképpen kérjünk pár sós perecet, itt azt szokás sörkorcsolyaként rágcsálni. Néhány helyen azzal is lehet piszmogni egy kicsit, hogy kiszabadítjuk a sóágyból, hogy ehetővé váljon. Ha vacsora után maradt még hely bennünk, javaslom a szintén tradicionális Apfelstrudel megkóstolását.

Hazafelé nem sok reményt fűztem a repülőtéri váróhoz, de pozitívan csalódtam. Többféle sör, sós- és sajtos perec és még főtt virsli is volt, így egy bajor uzsonnázást követően ültünk a gépre.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.