Valaki egyszer azt mondta, hogy Milánó egy unalmas város. Nem tudom ott élve milyennek érződik, de egy hétvégéhez pont elég izgalmas és mozgalmas. Hong Kong, Lisszabon, Szingapúr, Kuala Lumpur és Las Vegas után ide is visszatértünk.

Őszinte leszek, nem önszántamból vállaltam be tízórás utazásokat a két légitársaság turista osztályán. Utólag azt tudom mondani, hogy élménynek élmény volt, csak éppen nem pozitív. A magyar turista osztály elnevezés nem adja vissza azt a hozzállást, amit az angol economy, azaz "gazdaságos" osztály jelent. Itt egy dolog számít: minél olcsóbbnak lenni, abban pedig az európai és amerikai társaságok az élen járnak.

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a Venetian Resort Las Vegas egyik legextravagánsabb szállodája. Egy konferenciának köszönhetően egy "Newly Remodeled Luxury King Suite"-ben töltöttem majdnem egy teljes hetet, aminek a végére szinte már otthon éreztem magam.

A kaszinókról (el)híresült Las Vegas egy meglehetősen ellentmondásos hely. Lehet imádni vagy utálni, de tény, rengeteg arca van a városnak és csak rajtunk múlik, melyiket ismerjük meg. Egyrészről mondhatjuk egy semmi közepén lévő mesterséges helynek, ahol csak a giccses épületek az említésre méltó látnivalók. Másfelől ha nem hagyjuk, hogy elvakítsanak a főutca csillogó díszei és lámpái, felfedezhetjük a város gengszterekkel, filmszínészekkel és kaszinó tulajdonosokkal átszőtt történelmét. Ha pedig még távolabb lépünk, felfedezhetjük a környék egyéb látnivalóit is.

Sokszor téma, hogy mit lehet és mit nem elhozni a szállodai szobákból. Mivel sokan hajlamosak a szállodai szarkákhoz hasonlóan a repülőgépek fedélzetén is összeszedni dolgokat, mint tapasztalt *khm* utazó gondoltam írok egy összefoglalót a témáról.

Vendégposzt következik, párom kivételesen nélkülem, egy ismerősével látogatott el Belfastba és a Giant's Causewayhez egy hétvégi városnézésre, ő számol be a hétvégi kirándulásról.

Párom valamiért fejébe vette, hogy nekem is meg kell mutatnia azokat a várókat, amelyeket munkaügyben utazva már meglátogatott. Így kerültem az amszterdami Schiphol repülőtérre a KLM utasaként, ahol a schengeni és nem-schengeni várójukat is megnéztük.

Lengyelország második legnépesebb városa régóta kedvelt úti cél, a mi radarunkon is rajta volt évek óta. Szerencsére a népszerűsége ellenére sem lett annyira negatív értelemben turistás, mint Prága, úgyhogy tökéletes hétvégénk volt.

A Oneworld várók után most a Star Alliance szövetség váróit próbáltam végig a londoni Heathrow repülőtéren párom segítségével, akinek a szövetségbeli törzsutas státusza egy vendég bejutását is lehetővé teszi a légitársaságok váróiba.

A Lisszabontól 30 kilométerre, a Sintra-Cascais nemzeti parkban fekvő kisváros népszerű turistalátványosság. A város körüli hegyvidéki erdőkben elszórt kastélyok és rezidenciák a nyomai annak, hogyan töltötte a nyarat a várostól és a kánikulától távol az egykori királyi és főúri réteg.

Húszas éveink közepén (azaz nem ma) már jártunk párommal Lisszabonban, de egy percig sem haboztunk, hogy újra felkeressük ezt a sokszinű, zsibongó várost és a közelben lévő történelmi Sintra települést. Négy napunk volt bejárni az összes látnivalót, ezért egy percig sem pihentünk.

Ha van város amin csak ámul az ember, akkor az Szingapúr, az alig hatvan éves városállam. Modernkori történelme alatt a világ egyik legmodernebb, leggazdagabb városállamává nőtte ki magát, amit ráadásul nem is valamilyen nyersanyagforrásnak köszönhet. A város népszerű turista cél, mert anélkül lehet megtapasztalni az ázsiai érzést, hogy el kellene merülni a sok más városra jellemző káoszban. 

Ázsiai utunk során azért (is) tettünk kitérőt Kuala Lumpur felé, hogy kipróbáljuk a Malaysia Airlines kiemelt utasainak járó kényeztetést. Volt egy kis kétség, hogy összejön-e a repülőtéri privát limuzin transzfer, de szerencsére zökkenőmentesen ment minden.

Kínából eddig csak Hong Kongot és Makaót érintettük, ideje volt a szárazföldi Kínát is meglátogatni. A választás Sanghajra esett, mert egy olyan várost szerettünk volna megismerni, ami a főváros mögött helyezkedik el ismertségben, de mégis valamennyire nemzetközi.

Nem, nincs elírás az alcímben. Észak- és Dél-Korea ugyanis csak a mi értelmezésünkben létezik, ők továbbra is egy országként tekintenek a két részre. Ezért sehol nem is látni Dél-Korea feliratot, hanem simán Koreaként hivatkoznak magukra.

Ha jól emlékszem utoljára egy éve, Stuttgartba menet utaztunk a British Airways Club Europe kabinjában, azaz az Európán belüli üzleti osztályukon. Most az isztambuli városnézés előtt azért választottuk az üzleti osztályt, mert ez az egyik leghosszabb Európán belüli útvonaluk és egy "kettő az egyben" kuponnal és törzsutas pontokkal fizettünk.

Isztambuli utunknak egyetlen sarkalatos programja volt: az, hogy párom a Conrad hotelben akart eltölteni egy éjszakát. Én már csak magamban morogtam, mert minden ellenvetésem csak szúrós pillantást és összeszorított szájat eredményezett.

Isztambullal kapcsolatban csak egy félelmem volt: nehogy a török piaci árusok ugyanolyan lehúzósak, átverősek és erőszakosak legyenek, mint a marokkóiak vagy az egyiptomiak. Nos, abszolút pozitív csalódás lett a vége, kiderült, hogy csak a török állam húz le, a magánemberek nem.

Bár már többször jártunk a madridi Iberia várókban és a régi business ülésüket is próbáltuk már Madrid és Frankfurt között, csak most, a perui utunk során repültünk velük hosszútávon. És a szerencsés gépcseréknek köszönhetően a másik két széküket kaptuk, úgyhogy a teljes felhozatalt sikerült ezzel kipipálni.

Tíz évnyi intenzív utazás ellenére most először tettük be a lábunkat Dél-Amerikába. Most sem ment könnyen, többszöri újratervezés és módosítás végén jött össze egy hosszú hétvége a perui fővárosban. Sokan csak átszállnak itt Machu Picchu felé, mi első körben úgy döntöttünk, hogy a várost járjuk be és ha újra erre tévedünk, megnézzük a hegyvidéket is.