A Oneworld várók után most a Star Alliance szövetség váróit próbáltam végig a londoni Heathrow repülőtéren párom segítségével, akinek a szövetségbeli törzsutas státusza egy vendég bejutását is lehetővé teszi a légitársaságok váróiba.

A Lisszabontól 30 kilométerre, a Sintra-Cascais nemzeti parkban fekvő kisváros népszerű turistalátványosság. A város körüli hegyvidéki erdőkben elszórt kastélyok és rezidenciák a nyomai annak, hogyan töltötte a nyarat a várostól és a kánikulától távol az egykori királyi és főúri réteg.

Húszas éveink közepén (azaz nem ma) már jártunk párommal Lisszabonban, de egy percig sem haboztunk, hogy újra felkeressük ezt a sokszinű, zsibongó várost és a közelben lévő történelmi Sintra települést. Négy napunk volt bejárni az összes látnivalót, ezért egy percig sem pihentünk.

Ha van város amin csak ámul az ember, akkor az Szingapúr, az alig hatvan éves városállam. Modernkori történelme alatt a világ egyik legmodernebb, leggazdagabb városállamává nőtte ki magát, amit ráadásul nem is valamilyen nyersanyagforrásnak köszönhet. A város népszerű turista cél, mert anélkül lehet megtapasztalni az ázsiai érzést, hogy el kellene merülni a sok más városra jellemző káoszban. 

Ázsiai utunk során azért (is) tettünk kitérőt Kuala Lumpur felé, hogy kipróbáljuk a Malaysia Airlines kiemelt utasainak járó kényeztetést. Volt egy kis kétség, hogy összejön-e a repülőtéri privát limuzin transzfer, de szerencsére zökkenőmentesen ment minden.

Kínából eddig csak Hong Kongot és Makaót érintettük, ideje volt a szárazföldi Kínát is meglátogatni. A választás Sanghajra esett, mert egy olyan várost szerettünk volna megismerni, ami a főváros mögött helyezkedik el ismertségben, de mégis valamennyire nemzetközi.

Nem, nincs elírás az alcímben. Észak- és Dél-Korea ugyanis csak a mi értelmezésünkben létezik, ők továbbra is egy országként tekintenek a két részre. Ezért sehol nem is látni Dél-Korea feliratot, hanem simán Koreaként hivatkoznak magukra.

Ha jól emlékszem utoljára egy éve, Stuttgartba menet utaztunk a British Airways Club Europe kabinjában, azaz az Európán belüli üzleti osztályukon. Most az isztambuli városnézés előtt azért választottuk az üzleti osztályt, mert ez az egyik leghosszabb Európán belüli útvonaluk és egy "kettő az egyben" kuponnal és törzsutas pontokkal fizettünk.

Isztambuli utunknak egyetlen sarkalatos programja volt: az, hogy párom a Conrad hotelben akart eltölteni egy éjszakát. Én már csak magamban morogtam, mert minden ellenvetésem csak szúrós pillantást és összeszorított szájat eredményezett.

Isztambullal kapcsolatban csak egy félelmem volt: nehogy a török piaci árusok ugyanolyan lehúzósak, átverősek és erőszakosak legyenek, mint a marokkóiak vagy az egyiptomiak. Nos, abszolút pozitív csalódás lett a vége, kiderült, hogy csak a török állam húz le, a magánemberek nem.

Bár már többször jártunk a madridi Iberia várókban és a régi business ülésüket is próbáltuk már Madrid és Frankfurt között, csak most, a perui utunk során repültünk velük hosszútávon. És a szerencsés gépcseréknek köszönhetően a másik két széküket kaptuk, úgyhogy a teljes felhozatalt sikerült ezzel kipipálni.

Tíz évnyi intenzív utazás ellenére most először tettük be a lábunkat Dél-Amerikába. Most sem ment könnyen, többszöri újratervezés és módosítás végén jött össze egy hosszú hétvége a perui fővárosban. Sokan csak átszállnak itt Machu Picchu felé, mi első körben úgy döntöttünk, hogy a várost járjuk be és ha újra erre tévedünk, megnézzük a hegyvidéket is.

Ez a kis vidám, kevésbé ismert angol légitársaság valóságos színfolt a komoly, behemót légitársaságok között Londonban. Már az alapításakor az volt a cél, hogy szembemenjen a  hagyományos légitársaságok monopóliumával és drága repülőjegyeik ellenére alacsony szolgáltatási színvonallal. Nos, negyvenkét év után még mindig létezik, szóval valamit sikerült eltalálni.

Már egy ideje ki akartam írni magamból azt, ami az elmúlt pár évben zajlott és zajlik a finn légitársasággal a Oneworld szövetségen belül a háttérben. Igen figyelemereméltó és megmutatja mi az igazi lényege és előnye egy légiszövetségnek. Az, hogy ez az aránylag kis légitársaság nem ment csődbe az elmúlt pár évben, az a csodával határos és véleményem szerint részben a légiszövetségi partnereknek köszönhető.

Ismét egy mozgalmas év van mögöttünk, párom tengerentúli munkájának köszönhetően sokkal több hosszútávú járattal, mint amit terveztünk az év elején. De ne rohanjunk előre, mert ez az év igazából tavaly december 30-án kezdődött.

Késő őszhöz képest meglepően kellemes időjárás fogadott minket Atlantában, ahol egy hétvégét töltöttünk el városnézéssel. Sok más városhoz hasonlóan csak ezért talán nem érdemes repülőre szállni, de ha a "környéken" járunk, akkor érdemes ezt is felvenni a programok közé.

Sok éven át meg sem fordult a fejemben, hogy Szaúd-Arábiába utazzak, mert sok közel-keleti országgal vagy várossal ellentétben itt elég szigorú muszlim szabályok voltak. Az elmúlt években a gazdasági és turisztikai külkapcsolatok fellendítése érdekében azonban óvatos változtatásokba kezdtek ezért párommal megnéztük, hogy Dohához, Dubajhoz és Bahreinhez képest hol állnak.

Már évek óta rendszeresen látogatom a Heathrow 3. termináljának különböző Oneworld légitársasági váróit, de csak most esett le, hogy sosem írtam róluk összefoglalót. Mivel hamarosan lejár a törzsutas státuszom, ezért egyik indulás előtt rászántam egy kis időt és mind a hetet végigjártam.

A hong kongi és bangkoki különleges helyek után itthon is sikerült két olyan hotelt meglátogatni, ahova nem gondoltam volna, hogy valaha is beteszem a lábam vendégként. Nem mintha nem szerettem volna, (sőt), hanem azért, mert nehéz megindokolni a hotelt olyan városokban, ahol egyébként lakik az ember.

Nehéz egy olyan helyről írni, amit jól ismer az ember, mert már észre sem veszi a szépségét és különlegességét. Ilyen nekem Lillafüred, melynek létezését miskolciként természetesnek vettem és nem is érzékeltem, milyen különleges hely. Sokszor elmentem mellette, de most egy családi hétvége arra késztetett, hogy újra felfedezzem. Borítókép forrása: korsosviktor.hu