Szóval vasárnap reggel megkezdtük ezer kilométeres cammogásunkat az ausztrál autópályákon vissza Sydneybe. Ezt a távot is két részre osztottuk és Port Macquarie-ben, egy közepesen unalmas tengerparti kisvárosban töltöttük az éjszakát. Este megpróbáltunk valami éttermet keresni, de miután a harmadik hely is zárva volt és nyilvánvalóvá vált, hogy a vasárnap este nem a féktelen utcai mulatozásról szól arrafelé, kénytelenek voltunk megelégedni egy McDonald's menüvel. Reggel gyorsan körülnéztünk a parton, aztán már indultunk is tovább.

Kora délutánra már Sydneybe is értünk, leadtuk a kocsit, majd rögtön kimetróztunk a repülőtérre. A business utasoknak fennartott pultnál pikk-pakk becsekkoltunk, majd a priority biztonsági sávon átsuhanva már bent is voltunk a terminálban, hogy azon nyomban be is essünk a Qantas business loungeba, amit a Qatar Airways business utasok is használhatnak. Hát, meg tudnám szokni ezt a módját az utazásnak. A gép este indult, így volt időnk ücsörögni, fogat mosni, letusolni, meg egy kis vacsorát enni.

Mikor eljött az ideje, nem kevesebb izgalommal léptünk ismét az Airbus A380 repülő felső fedélzetére, mint az ideúton. Kisimult arccal élveztük az ismételten tökéletes kiszolgálást, bár szomorúbbak voltunk mint legutóbb, hiszen tudtuk, minden perccel utunk végéhez közeledünk. Leszállás után megkértük a légiutas kísérőket, hogy hadd nézzünk be a first class kabinba, amit ők készségesen meg is engedtek, így pár percre belehuppanhattunk a kényelmes fotelekbe. Meglepetésünkre elmondták, hogy az üléshez járó hatalmas képernyő nem is érintőképernyő, aminek prózai oka van: olyan messze van, hogy el sem éri az ember. Erre mondják, hogy "first world problem".

Kora reggel landolt gépünk a dohai repülőtéren, most azonban a tranzit helyett kifelé vettük az irányt, mert egy nap szünetet beiktattunk, hogy meglátogassuk Dohában élő magyar ismerőseinket. Mondtam már, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk?

Szóval a gépből kilépve a teljesen néptelen arrival loungeban bedobtunk még pár üdítőt, majd a csak lounge használóknak fenntartott útlevél ellenőrzésen átsuhanva kint találtuk magunkat a dohai repülőtér előcsarnokában. Ahol a változatosság kedvéért a másik arrival lounge-ot gondoltuk meglátogatni, hiszen tudtuk, erre máskor nem leszünk jogosultak. Mivel az éppen felújítás alatt állt, ezért az Al Maha loungeba tereltek be minket. Ennek azért örültem, mert az Al Maha lounge alapból még a first és business utasok elől is el van zárva, csak azok vehetik igénybe, akik extra pénzt hajlandóak kicsengetni az Al Maha szolgáltatásért. Ez abból áll, hogy egy hostess kísér keresztül a repülőtéren, húzza a bőröndöt, terelget mindig a megfelelő irányba és kikerül minden sorbanállást.

Gyorsan lezuhanyoztunk, ami ismét jól esett. Mivel a lounge kihalt volt, a személyzet minden idejét kettőnknek szentelte, de egyáltalán nem tolakodóan. Még le sem raktam a kisasztalra  a kiürült narancsleves poharam, már ott volt a következő, és vitték el az üres poharat, amint lenyeltem a croissant, kérdezték kérek-e másikat, stb. 

Gyorsan megreggeliztünk, mert kedves ismerősünk már úton volt értünk kocsival. Vele és a többiekkel ismét reggeliztünk egy kicsit, majd boldog semmittevéssel telt a nap. Eleinte akartak nekünk programot szervezni, de előrelátóan visszautasítottunk mindent, hiszen sejtettük, hogy a tizenöt órás út után business class ide meg oda, azért elég nyomottak leszünk. Ezért csak a ház medencéjének partján heverésztünk és beszélgettünk. Délutánra be is ütött a fáradtság, így egy török éttermi vacsora után kellőképpen elfáradva mentünk ki a reptérre.

A dohai repülőtéren - mint már korábban írtam - a Qatar Airways nem kispályázik: a más reptereken szokásos business és first utasok számára fenntartott check-in pult helyett ők itt nemes egyszerűséggel a terminál egy részét hasították le a prémium utasok számára. A fárasztó check-in procedúrát szellősen elhelyezett pultok és kanapék teszik elviselhetővé.

Mi azonban csak keresztül libbentünk, mert feladott bőröndjeink a repülőtéren várták meg a mi kiruccanásunkat. Azt nem is említettem eddig, hogy a gépbe berakodás közben regisztrálják a bőröndöket, amiről az utasok értesítést kapnak, így mindig abban a tudatban szálltunk fel a gépre, hogy a bőröndök is a fedélzeten vannak.

Ismét elidőztünk az Al Mourjan loungeban amiről már írtam, majd elbattyogtunk a kapuhoz. Az utolsó business repülésünk megint Boeing 787 géppel történt, ekkor már kétségbeesve számoltam vissza a perceket. Oslóban földet érve nehéz szívvel kászálódtunk ki az ülésből, majd sétáltunk át a British Airways check-in pulthoz. Azt, hogy ezek után milyen volt a kis A320 gép economy ülésén ücsörögve, a fedélzeten vett wrapot majszolni szénsavas ásványvízzel London felé, inkább nem fejtem ki :)))

< Előző rész          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kérlek látogasd meg a Patreon oldalamat, ahol az utazások támogatásáért cserébe exkluzív tartalmakhoz is hozzáférést biztosítok. Kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.