Bár egyre több repülő szeli az eget és egyre több ország nyit újra, úgy gondoltuk nem rohanunk bele a vakvilágba, inkább továbbra is belföldre koncentrálunk. Így bepattantunk a kis kék golyóba és ismét kiruccantunk vidékre.

A múltkorihoz hasonlóan most sem terveztünk nagy valamit, megint maradtunk a nekünk legkényelmesebb Kent megyénél, ami a londoni M25 körgyűrűtől az ország dél-keleti határáig terjed. A Haysden Country Park az A26 út mellett található 65 hektáros, a múltkori helyszínhez hasonlóan egy több tóból álló terület. Vasúttal is megközelíthető, a Tonbridge állomástól harminc perces sétára van. Itt kicsivel nagyobb élet van, a klubtagságot váltók az úszás mellett horgászhatnak, lovagolhatnak és vitorlázhatnak is.

A tavak, erdős részek és rétek mellett a park része a Medway folyó egyik duzzasztóműve és a hozzá tartozó tározó. A Leybourne Lakeshez hasonlóan fizetős parkolóban lehet hagyni a kocsit, de itt büfé is található, az angol konyha remek fogásaival. Mivel jelentős sor állt a fish & chipsért és hamburgerért én gondolkodás nélkül hagytam ki. A büfé mögötti tóban a klubtagok horgászhatnak, a következő tó körül pedig kiépített sétány és padok várják a látogatókat.

A parkoló másik végén a park vadregényesebb része található. A Medway folyó egyik holtágán átvezető fa gyalogoshídon át lehet a bozótos területre bejutni, ahonnan többfelé indul ösvény. Az egyik rögtön egy stégre visz, mely a klubtagoknak fenntartott VIP terület, egy másik egy réten keresztül visz a többi tóhoz, a harmadik pedig a park melletti vasútvonal alatti kőhídon keresztül az erdő felé kanyarodik. Mi a tisztáson átvágva a legtávolabbi tó felé indultunk, melyhez az autópálya hídja alatt lehet átjutni.

Itt egy egyész komoly vitorlás klubház található a tagoknak. A tavon éppen egy féltucat hajó körözött annak ellenére, hogy nem túl nagy méretű. A klubház mögötti töltésen indultunk, hogy körbesétáljuk a tavat, de egy idő után kerítés állta utunkat, így a másik irányban indultunk a tó körül. Ahol lehetett letértünk az ösvényről és a vasút egy másik kőhídja alatt sétáltunk át a folyó egyik tartalék tározójába, ami egyébként egy fura tábla szerint ismét a tagoknak fenntartott terület. Innen elgyalogoltunk a duzzasztóművig, de sajnos nem lehetett a közelébe férni. Így az erdőbe bekanyarodva sétáltunk visszafelé, majd az egyik tisztásra kifeküdtünk napozni és nosztalgiázni milyen sok helyre jutottunk el tavaly. Nem messze tőlünk egy család komplett kempingfelszereléssel települt ki árnyékoló sátorral, székekkel és asztalokkal. Gondolom ők az egész napot ott töltötték. Egyébként az egész parkban tilos a tűzgyújtás és grillezés, ami nagyban rontja a réten ücsörgés élvezeti értékét. Pedig emlékszem milyen jó volt gyerekkoromban az erdei tisztásokon tüzet rakni, nyársat faragni és szalonnát sütni.

Miután kiszellőztettük a fejünket, összepakoltunk és hazakocsikáztunk. Bár nem túl izgalmasak és egzotikusak ezek a fél-egynapos kis utak, annál megnyugtatóbbak.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.