Évadzáró

2019

montazs.jpgHány felszállás előtti biztonsági tájékoztatót néztünk meg a blog évada alatt? Hány hotelben szálltunk meg párommal és melyik volt a legvagányabb? Melyik volt a legemlékezetesebb helyszín és melyik repülőtéri váró a kedvencünk? A blog első évada meglehetősen sűrűre sikerült, számtalan írás született az egzotikus, különleges és éredekes utazásokból. Mielőtt belevágnánk a következő évadba, itt egy kis összefoglaló az évről.

Repülőjáratok

Azt kell mondjam, némiképp engem is megleptek a statisztikák, pedig számítottam rá, hogy durva lesz. Mivel a blog januárban indult, értelemszerűen az első utakat tavaly teljesítettük, ezért egy kicsivel több, mint egy év terméséről beszélünk.

A cikkekhez tartalmat szolgáltató utak során 51 repülőjáraton ültünk. Ez 51 check-int, 51 beszállókártyát, 51 felszállás előtti biztonsági videót, 51 fel- és 51 leszállást jelent. Ha minden igaz, 160341 km-t tettünk meg 230 óra alatt! Ez olyan, mintha négyszer körberepültük volna a Földet az egyenlítő mentén, majdnem tíz teljes napot a levegőben töltve!

Összesen 17 ország 30 városába jutottunk el, érdekes módon kizárólag repülővel, pedig más években vonatozni is szoktunk. Öröm, hogy a repülések alatt csak egyszer öntöttek le tonikkal és csak egyszer nem jutott fagylalt a fedélzeten.

img_8678.JPGSzámtalan géptípuson ültünk, a legkisebb a LOT Embraer 170 gépe volt, a legnagyobb pedig a Qatar Airways gigantikus, két emeletes Airbus A380 gépe. Ezenkívül repültünk az Airbus majdnem teljes flottájával (A319, A320, A321, A330, A340, A350, A380), de meglepő módon a Boeingek közül csak a B777 és a B787 gépeken.

Eddigi útjaink során mind rövid-, mind hosszútávon volt szerencsénk kipróbálni a business osztályon való repülést párszor. 19 business járatból 3 a British Airways, 1-1 az Iberia és a Latam rövidtávú járata, 14 pedig a Qatar Airways hosszútávú járata volt.

Élményt tekintve legnagyszerűbb a Doha-Sydney repülőút volt az A380 gép fedélzetén, mert a számunkra rekord hosszúságú 14 órás út alatt nem csak az általam "kagylós" ülésnek hívott kitűnő széket élvezhettük, hanem a business osztály mögötti fedélzeti bárt is ki tudtuk próbálni. A legrosszabb szék pedig a British Airways A321 gépén várt minket Stockholm és London között, ahol a turista osztályon olyan kicsi volt a lábtér, hogy az út végére sajgott a térdünk az előttünk lévő ülés támlájától.

20180304_205355_1.jpg

Lounge-ok

Az élmények gyűjtése során 36 különböző repülőtéri várót látogattunk meg, volt, amelyiket többször is. Mivel mi elsősorban a Oneworld szövetségbe tartozó légitársaságokkal repülünk, ezért az oda tartozó várókat tudjuk igénybe venni a hűségprogram keretében akkor is, mikor turista osztályon utazunk.

A  repülőtársaságok által üzemeltetettek között szoros volt a verseny, a legnagyszerűbb talán a dohai Al Mourjan váró, a legnagyob csalódást okozó pedig nekem a Qantas várója Sydneyben volt, páromnak pedig a British Airways várója Berlinben. A Qantas várót ottjártunk óta felújították, de egy darabig nem hiszem, hogy visszatérünk.

img_8302.JPG

A szerződéses várók közül sokáig azt hittük, hogy a hamburgi váró lesz a legrosszabb, de aztán a prágai váró a penészes szendvicsével letaszította a dobogó tetejéről. A legfantáziadúsabb szerződéses váró pedig a nizzai váró lett a kemping témájú bútorokkal berendezett teraszával a tranzit váró fölött.

img_1491.JPG

Hotelek

Na, ez a másik meredek kategória. Ha minden igaz, az utazások során 28 különböző hotelben szálltunk meg, kezdve a csillag nélküliektől a barátságos és trendi 3-4 csillagosokon keresztül a legelegánsabb 5 csillagos hotelekig. Volt ahol csak egy éjszakát töltöttünk, de a legtöbb helyen két-három éjszakát voltunk minimum. A legtöbb szállásunk az észak-vietnámi utunk során volt, összesen 7 különböző hotelben szálltunk meg két hét alatt!

Azért csak ilyen "kevés" hotelben szálltunk meg, mert sokszor a világban szerte élő ismerőseinknél tudtunk megszállni. Ezúton is köszönjük Áginak és Böcinek, Vaimitinek és Tominak, Diának, valamint Petinek és Aliciának, hogy náluk aludhattunk (nem is egyszer).

A legexkluzívabb hotel az ötcsillagos La Meridien Hotel volt Kuala Lumpurban. Tetszett a hotel belsőépítészete, fantasztikus volt a reggeli választék, a medence pedig káprázatos volt - mindezt egy európai középkategóriás hotel áráért!

img_3170.JPG

Az angol barokk stílusú, régóta áhított Hotel Pupp nem okozott csalódást a belső dizájnt illetően, sajnos a modern, de átgondolatlan wellness részleg kialakítása csalódás volt, de plusz pontot érdemel az opcionális fürdőruha használat a szauna részlegben.

img_4372x.JPG

img_20190727_091326.jpg3-4 csillagos kategóriában nehéz kedvencet hirdetni, A 3 csillagos Family Tree Hotel Krabiban nagyon trendi volt, bár nem volt lift, így egy csigalépcsőn kellett leszenvedni a bőröndöket kijelentkezéskor.

A hong kongi hotel dizájnja szintén jópofa volt és ott járt a szobához mobiltelefon is, ami az ingyenes mobilinternettel megoldotta az internet elérésünket napközben.

A prágai Jalta Hotel bárja és étterme nagyon trendi volt a plafonról lógó fával, és a szoba is jól nézett ki, de azért a folyosókon azt lehetett érezni, mintha a 90-es években megállt volna az élet.

A nemrégiben meglátogatott 4 csillagos O'Gallery Majestic Hotel Hanoiban viszont túlteljesített minden elvárást dizájn és kiszolgálás terén.

img_7683.JPG

De az eddig említett sokcsillagos hotelek sem tudták megelőzni listánk két olyan kedvencét, melyeknek még csillagjuk sincs! Az egyik a Boeing 747 repülőből átalakított stockholmi Jumbo Stay Hostel, aminél coolabb szállást annak ellenére nem tudok elképzelni, hogy a szoba kicsi volt és hideg, a reggeli pedig egyszerű és olcsó. De kit érdekel, mikor egy 747 repülőben, vagy a hajtóműgondolában lehet aludni!

img_6431c.JPG

A másik favorit a berlini Tropical Island, mely nemcsak attrakcióként, hanem szálláshelyként is különleges. Szobák helyett a kalandpark területén elszórt díszlet házakban lehet megszállni és késő estig élvezni a strandolást, reggel pedig a trópusi díszlet közepén ébredni.

img_1720.JPG

Étkezések

Számtalan étkezdében, büfében és étteremben megfordultunk a világ minden részén, de csak egy negatív élményt tudok kiemelni, az pedig a prágai U Fleku étterem, ahonnan igen keserű szájízzel távoztunk. Ha jól emlékszem, végül nem írtam bele a beszámolóba, hogy gyakorlatilag kérdés nélkül teszik az ember elé az étterem sörét akkor is, ha konkrétan szól, hogy nem kéri. A tiltakozásra (nem szeretem a barna sört, gondoltam iszok valami mást) a pincér válasza "automatik" volt és rákarcolta a korsót a papírra, de végül fizetéskor lehúzattuk.

img_4312.JPG

Mivel ki nem állhatom a tengeri herkentyűket, elég negatív élmény volt a hong kongi esküvői vacsora, ahol tizenkét fogásból tíz az volt, a maradék kettő pedig valami tápanyag nélküli zöldség volt. Párom a Koala Sanctuary után meglátogatott kávézót Brisbaneben, a hanoi Beer Street középszerű kagyló és csiga fogásait és az egyik hamburgi kisvendéglőt tudta megemlíteni kis csalódásként.

img_7095.JPGAz előbbiek kivételével jókat ettünk szinte az összes kiskocsmában Németországban (Hamburg, Berlin és Frankfurt) és Csehországban, valamint a thaiföldi büfékben. Vietnámban a Bai Tu Long öbölbeli hajóúton felszolgált ebéd kellemes meglepetés volt, nem vártunk olyan sokféle fogást, aztán Sa Pában az egyik étterem coconut curryje volt nagyon finom.

Krabiban, Thaiföldön annak ellenére kértem curryt az egyik étteremben, hogy a csípős kajákat sem bírom a tengeri kütyük mellett, márpedig 90% esély volt, hogy csípős lesz. Nos, mindenhol folyt rajtam a víz és két üveg sört is megittam, mire legyűrtem a curryt, de annyira ízlett, hogy végigszenvedtem.

Legzavarbaejtőbb pillanatok

img_9761.JPGNos, tanakodás nélkül a legviccesebb, egyben a leghülyébb helyzet az volt, mikor elragadtattuk magunkat a Heatrow repülőtér hármas termináljának váróitól és annyira belefeledkeztünk a hangyás gin kóstolásba, hogy csak a repülőgépen jutott eszünkbe a budapesti repülőtéren ránk váró bérelt kocsi!

Legkellemetlenebb személyes pillanatom az volt, mikor a hong kongi útlevél ellenőrzésnél hajszálnyira voltam attól, hogy útlevél hamisítással vádoljanak meg, mert szerintük az útlevélbe írt lejárati dátum nem egyezett a nemzetközi rendszerben lévővel. Szerencsére az angol útlevelemmel továbbengedtek, ha az nincs nálam, sanszos, hogy minimum visszafordítanak. Az útlevél miatt Pesten is volt egy kis intéznivalóm, de nem sikerült a végére járni a problémának, azóta is ugyanaz az útlevelem van.

Legemlékezetesebb helyek

20180314_111428_hdr.jpg

img_5528.JPGAz első helyezést magasan a Koala Sanctuary érdemelte ki Brisbaneben, ahol órákon keresztül simogattunk kengurukat és még egy-egy koalát is ölbe vehettünk. Persze ez csak európai embernek különlegesség, a helyiek nem igazán értik, miért dédelgetjük őket.

A második helyet a szingapúri repülőtér melletti JEWEL bevásárlóközpont beltéri vízesése kapta, mert az épített kategóriában rég láttunk ilyen léptékű mutatványt. Nemcsak a légies acél tetőszerkezet és az abból hulló víz, hanem a körülötte kialakított esőerdő-szerű épület is egyedi látvány.

Ezen kívül páratlan élmény volt Berlin közelében a Tropical Island, mely egy egykori léghajó hangárból lett átalakítva. Itt egy beltéri, egész évben trópusi klímájú kalandpark várja a vendégeket szinte éjjel-nappali nyitvatartással!

img_20190209_183642.jpgRégi tervem teljesült a hamburgi Minitaur Wunderland meglátogatásával, mely nem okozott csalódást. Több, mint három órát töltöttünk a hatalmas területű terepasztalok bejárásával és minden apró részlet felfedezésével (kedvencem a víz alatt búvárfelszerelésben legelő tehenek). Nemcsak kisvasút, de egy komplett, működő repülőtér is modellezésre került, menetrend szerint le- és felszálló repülőkkel. Gyerekekkel talán még több időt el lehet itt tölteni!

Egzotikus helyszín kategóriában a csodaszép thaiföldi Hong Island nyert, melyre Krabiról ugrottunk át long tail boattal. Bár kicsivel hosszabb az út, mint a környező strandokhoz, mindenképp megéri ellátogatni oda.

img_7189a.JPG

A blog évad repüléseit egy kis animációba rendeztük, látható, hogy néha milyen kitérőkkel utaztunk:

Mint látható, igen tartalmas évet sikerült összehozni, ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a történetek megírásához és/vagy elolvasta a beszámolókat, remélem tetszettek és mindenki velem tart idén is! Tervek már vannak bőven, meglátjuk mennyi valósul meg belőlük.

< Előző utazás          Következő utazás >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.