Egy nagyon hosszú, szobafogsággal terhelt tél és tavasz után, több hónapnyi várakozás, oltakozás és tesztelés végén minden összeállt ahhoz, hogy nyár elején végre külföldre utazhassunk. Nagy szó ez azután, hogy negyed évig konkrétan tilos volt elhagyni az Egyesült Királyságot.

Még tavaly októberben, a British Airways egyik business class akcióját kihasználva, a sokszor törölt járatokért kapott kuponokat felhasználva csapott le párom a ciprusi repülőjegyekre, aztán mint valami szerencsejátékos a totó szelvénnyel a kezében, hétről hétre figyelte a korlátozások változását. Végül minden összeállt és az összes oltási és szűrési papírral felszerelkezve estünk be kora reggel a Heathrow ötös termináljára, hogy egy gyors reggeli után a BA Galleries loungeban már mehessünk is a géphez. A repülőút öt óra volt - végülis Európa majdnem két ellentétes végéről beszélünk - ami kellemes hangulatban telt az elfogyaszott italoknak köszönhetően.

A sziget felé érve hatalmas füstfelhő fogadott minket, a sziget egy részén akkora erdőtűz volt, hogy a görög kormány később nemzetközi segítséget kért a megállításához. Gépünk a sziget dél-keleti részén landolt, a görög fennhatóság alatt álló Larnacán. Itt kiszálláskor azonnal, a repülőgéphez tolt csáp végében tetőtől-talpig beöltözött egészségügyi személyzet ellenőrizte a papírokat. Tisztára úgy nézett ki, hogy akinél nincs rendben valami azt vissza is rugdossák a gépre.

Miután végeztünk a protokollal, már várt minket az előre megrendelt autó, így nem kellett időt töltenünk az egyébként nem túl zsúfolt repülőtéren taxi keresgéléssel. A hotel felé elhaladtunk a larnacai sós tó mellett, mely éppen ki volt száradva, így csak a fehér sóréteg látszódott. Én ezzel megtekintettnek vettem ezt a látnivalót, mert biztos voltam benne, hogy a kánikulában ennél többet nem fogunk áldozni rá.

A városkép elég vegyes, a vártnál sokkal kevesebb a görög építészeti beütés, viszont a parton álló turista hotelek mögött rengeteg omladozó ház, foghíjtelek vagy éppen félbehagyott építkezés látható. Egy kicsit olyan a hely, mint amilyen Koszovó lehetett a háború után. A csupán kilenc hónappal ezelőtt nyílt Indigo hotel a város repülőtérhez és strandokhoz közeli részén, de a promenádtól kicsit távolabb helyezkedik el, így könnyen elértünk mindent, mégis a turistamentes részen voltunk. Kipakolás után a tetőtéri medencét próbáltuk ki, mert a tűző napsütésben nem sok kedvünk volt a városnézéshez. Innen éppen látszott a tenger a házak felett.

Délután az egyik közeli étterem teraszán vacsoráztunk görög fogásokat. Sok helyen a spanyol tapashoz hasonló módon kis adagokat kínálnak, így az ember össze tudja válogatni magának amiket meg akar kóstolni. Mindenhol kapható a "garden salad", ami nálunk görög saláta néven fut, a tzatziki, hummusz és padlizsánkrém melyekbe pita kenyeret lehet tunkolni. Főételként népszerű a kockázott és nyársra húzott csirke vagy bárány souvlaki, melyet bulgurral vagy hasábburgonyával és pitával tálalnak.

Másnap a strandolásé volt a szerep, a yachtkikötőtől délre fekvő Kastella strandig sétáltunk. Bár minden strandon telepített, bérelhető napágyak és ernyők várják a látogatókat, általában van hely saját törülköző és ernyő felállításához is. Mivel minden ágy foglalt volt, ezért leterítettük a törülközőnket és a saját kis túlélő sátramat állítottuk fel. A víz kellemesen langyos volt, így elmaradt a hideg vízbe sziszegés, viszont cserébe nem is hűtött túlságosan. Kora délutánra annyira tűzött már a nap, hogy visszasétáltunk a hotelbe és a délután hátralévő részét a szobában, illetve a tetőtéri medencénél töltöttük. Tudom, ez nem túl turistás dolog, de ezt a nyaralást inkább a pihenés, mintsem a városnézés köré szerveztük.

Este a népszerű Ithaki Garden Restaurantban vacsoráztunk. A népszerűség átka, hogy a hangulatos kerthelyiségbe bizony csak asztalfoglalással lehet bejutni. Az asztalok fölé hatalmas virágos bokrok ágait futtatták, kellemes hangulatot és fél fokkal enyhébb mikroklímát teremtve. Az ételek természetesen görög ihletésűek, az étterem népszerűségének "köszönhetően" kicsivel borsosabb áron, mint máshol. A szokásos tunkolós előételek után párom óriás polipot, én pedig görög (garden) salátát ettem szószos csirkével. A bőséges vacsora után kis kerülővel tértünk vissza a hotelbe, mert este is meg akartuk nézni a tengerpartot.

Következő délelőtt egy kiadós reggeli után (a full English mintájára lehetett kérni görög reggelit olívabogyóval helyi kolbásszal, halloumi sajttal és sült cukkinivel) nem volt több kifogás, a tengerparti promenád maradt hátra a larnacai programból. A szállodából a IX. században épült görög ortodox Saint Lazarus templom terén keresztül (nyitókép) lesétáltunk a tengerpartra és a partmenti apró, középkori erődnél kezdtük a sétát. Itt ha dél felé fordul az ember, akkor a yachtkikötőig lakóházak sorakoznak a parton egy jól kiépített támfalas promenád mögött, míg északra a turista hotelek és éttermek sorakoznak a homokos tengerpart mögött. Más városi partokhoz hasonlóan itt sem túl szép a strand, érdemesebb máshol is próbálkozni. Nappal nem sok ember látható ezen a promenádon, ami a hőségben nem is csoda. Estére benépesült a part és megteltek a szórakozóhelyek is. Első ránézésre azt gondolhatta az ember, hogy visszatért a turista sereg, de a part mögötti éttermeken azért érződött, hogy nagyobb rohammal is elbírnának és valószínűleg a parton is több ember hömpölygött két éve.

Szerencsére nem tartott sokáig a séta, a partszakaszt 800m után északon egy másik yachtkikötő, valamint egy kis közigazgatási és kultúrális negyed zárja postahivatallal, művészeti múzeummal, történelmi archívummal, a körzeti hivatallal és rendőrséggel. Visszafelé inkább az árnyékos hátsó utcákon sétáltunk, ennyi bőven elég volt a napon. Délután a hotel előtt egy Yiannis nevű pasas átadta a bérelt autónkat, így onnantól kezdve a távolabbi strandokat is meg tudtuk látogatni. Na, nem valami VIP szolgáltatásra kell gondolni, egy közel tízéves Nissan Micra kulcsát nyomta a kezünkbe.

Első utunk a Larnacától keletre lévő, Ayia Napa üdülővároshoz tartozó Nissi strandra vezetett, amihez keresztül kellett haladnunk a szigeten található két brit tengerentúli terület egyikén. Ebből igazából semmit nem venni észre, az autópálya minden jelzés nélkül halad keresztül a területen. A partra érkezéskor meglepő módon azonnal találtunk parkolóhelyet az ingyenes parkolóban, talán ez is a megcsappant turista létszámnak köszönhető? A part jobban nézett ki, mint a larnakai, a víz gyönyörű türkizkék volt, csak éppen tele volt lebegő moszattal. Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, késő délután indultunk haza.

A következő, amit kipróbáltunk a sziget keleti részén lévő Fig tree, azaz fügefa strand volt. Itt sem volt túl nagy tömeg, közvetlenül a vízparton tudtuk leteríteni a törülközőnket, ami hasznos volt a tűzforró homokban. A víz itt is kristálytiszta volt, a part pedig jobban nézett ki, mint az előző helyen.

Miután kistrandoltuk magunkat, a hotel recepciós Mario javaslatára az innen északra lévő Kalamies strandon vacsoráztunk az azonos nevű étteremben. Mivel a helyiekhez képest korán érkeztünk még bőven volt szabad asztal így a terasz szélén foglalhattunk helyet, ahonnan belátni a partszakaszt és a félszigeten emelt Szt. Miklós templomot. Azt kell, hogy mondjam, Larnakából talán túlzás az étterem kedvéért idáig autózni, de a környékről mindenképp megéri idelátogatni.

Utunk első fele ezzel véget ért, másnap kijelentkeztünk a hotelből és a sziget nyugati felén lévő Paphosba autóztunk át, hogy ott is lógassuk kicsit a lábunkat.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.