Szófia

Kellemes csalódás

20220520_171553.jpg

Ha nincsenek elvárások, nincs csalódás. Ebben a szellemben indultam neki ennek a hétvégi városnézésnek, a végén mégis csalódás lett, csak éppen pozitív. Még akkor is, ha a hotel élményt nem számítjuk, de ne rohanjunk előre.

Most először fordult elő, hogy olyan lehetetlenül korán reggel, pontosabban hajnali nyolckor indult a gépünk Londonból, hogy előző este át kellett tenni a székhelyünket a repülőtér mellé. Így is hajnalban keltünk, hogy egy villámgyors reggeli az ötös terminálon és a valaha átélt leghosszabb repülőtéri buszozás után a gépen a betonon állva várjunk másfél órát, mert Európa felett túl zsúfolt volt az égbolt. Nagyszerű, aludhattunk volna tovább. Annyi örömöm volt, hogy amíg zajlott a beszállás, én a pilótafülkében figyeltem, ahogy a két pilóta nyomozta, miért van a digitális rendszerben más felszállópálya kijelölve számunkra mint a papírjaikon.

Végül a fedélzeten elfogyasztott második reggeli után egyórás késéssel érkeztünk meg a hegyekkel körülvett Szófiába, ahol máris szembejött az első pozitív dolog: a kis repülőtér kettes termináljának modern épülete és előtere kifejezetten ápolt és rendezett, a 2015-ben átadott M3 (sárga) metró végállomása pedig közvetlenül a terminál épülete mellett van. Úgy látszik a szófiai taxismaffiának nincs olyan érdekérvényesítő ereje, mint a budapestinek.

A jegyvásárlásnál észben kell tartani, hogy a repülőtér kivételével csak készpénzzel lehet jegyet  vagy bérletet vásárolni a metróállomásokon található automatákból illetve pénztárakból. Nem értem, ha a repülőtéren van bankkártyát elfogadó automata, akkor máshol miért nem lehet? Ez csak akkor zavaró, ha készpénz nélkül próbál utazni valaki, mint mi. Szerencsére bankkártyát is elfogadnak a beléptető kapuk, párom Wise kártyája gond nélkül működött, nekem valami miatt az összes VISA, MasterCard és AmericanExpress kártyáim közül csak egyet volt hajlandó felismerni. További furcsaság, hogy a napijeggyel úgy lehet bemenni a metró kapukon, hogy előtte a pénztárban le kell olvastatni a vonalkódot, a kapu csak ezután tudja beolvasni. Rejtély.

A metró hálózat kifejezetten fiatal, a legelső vonal 1998-ban nyílt, a legutolsó 2020-ban, így a szerelvények és állomások ebből kifolyólag modernek és tiszták, bár itt még járnak a Metrovagonmash klasszik orosz szerelvényei (amik valami miatt már nyolc évvel az első vonal megnyitása előtt le lettek szállítva).

A villamos hálózat már egy kicsit változatosabb, vannak öregebb és fiatalabb szerelvények is. Érdekes módon a jegy lyukasztó és a digitális leolvasó is megtalálható mindenhol a kétféle jegytípushoz. Azt kell mondjam, hogy a magyar lyukasztó ergonómiája sokkal jobb.

A buszok mellett trolik is járnak a városban, a járművek nagy része modern alacsonypadlós, bár többet nem tudok róluk mondani, mert nem próbáltuk őket.

A repülés után izgatottan utaztunk be az általam csak kamumetrónak hívott vonalon a városba. Azért kamu, mert igazból sokszor a felszínen fut, csak a fölé épített acél- és üvegszerkezet teszi fedetté. Izgatottak meg azért voltunk, mert párom egy jó ajánlatot kihasználva az Intercontinentalban foglalt klub szobát, ami azt jelenti, hogy a szobához nemcsak reggeli, de délutáni kotélok is járnak. Már ez is nagyon ígéretesnek hangzott, de ráadásként egy indulás előtti napon kezdődött akciónak és egy másik szállodalánc státuszunknak köszönhetően egy gyors regisztrációt követően platinum szintet és elvileg további kedvezményeket kaptunk az Intercontinental láncnál egy rövid időre. Ezt hittem is meg nem is, mert párom úton a repülőtérre regisztrált a metrón, szóval úgy gondoltam, hogy majd a recepción kell bizonygatnunk a dolgot.

Kövesd barangolásunkat Utazó Tódi térképén a képre kattintva:

world_cropped.JPG

Ezzel ellentétben a recepciós hölgy a bejelentkezéskor széles mosollyal jelentette be a státuszunkkal járó extra dolgokat. Először is kaptunk egy ingyen upgradet: szoba helyett egy king size lakosztályt ingyen minibárral, majd ingyenes késői kijelentkezést, gyümölcs bekészítést, valamint a délutáni koktélok mellé ötórai teát. Miközben ezeket sorolta, próbáltunk pókerarcot felvéve kimérten bólogatni, mint akiknek teljesen természetes, hogy ez jár a nehezen megszerzett státuszért cserébe. Párom itt még tartotta magát, de odafönt percekig ujjongva rohangált fel-alá a hatalmas, nappali-háló-plusz-két-fürdő lakosztályban. Én akkor érzékenyültem el, mikor megmutatta a hűtő tartalmát és mellette a nasis fiókot. Jártam már pár ötcsillagos hotelben, de ilyen alaposan megtömött minibárt még nem nagyon láttam.

Miután felfedeztük a lakosztály minden részét, városnézésre indultunk. Ez nem volt megerőltető, mert a látnivalók egész közel vannak egymáshoz. Olyan közel, hogy az egyiktől már látni a következőt és miközben odagyalogol az ember, észrevesz még egyet-kettőt útközben. A legközlebbi metróállomásnál már érkezéskor a Kliment Ohridski Egyetem hatalmas épülete fogadott, a hotel pedig a régi Parlament meglehetősen kicsi épületével szemben helyezkedik el, a II. Sándor orosz cárról elnevezett téren. A cárra azért emlékeznek meleg szívvel, mert felszabadította Bulgáriát a török uralom alól az orosz-török háborúban.

A régi parlament épülete mellett elhaladva máris az Alekszandr Nevsky Ortodox Székesegyház mellett találjuk magunkat, mely a Balkán legnagyobb ilyen épülete. Lehet én vagyok kicsit édesszájú, de ezeknek az épületeknek a formája engem felhalmozott fagyi gombócokra emlékeztet. Az épület ingyen látogatható, de fényképezni csak külön jegy birtokában lehet. Remélem egy magasnyomású mosóra gyűjtenek, mert ráférne a tisztítás a freskókra. Egy helyen beázott a tető és ott látszott, hogy milyen világos lenne a fal az eredeti állapotában. Valószínűleg az sem segített, hogy alig égett néhány lámpa, így meglehetősen sötét volt.

A téren található a Bolgár Ortodox Egyház központja, valamint a negyedik századból fennmaradt Szent Zsófia katolikus templom is, mely a város legrégebbi temploma. Az épület déli oldalában az ismeretlen katona síremléke található, ahol örökmécses ég a több százezer honvédő halott emlékére. A templomtól nem messze található Alexander Nevsky nagyherceg szobra, aki a szobor alapján igencsak morcos ember lehetett.

Két saroknyi gyaloglásra találjuk a St. Nicholas templomot és a Nemzeti Galériát. Ez utóbbival szemben van a Városi park számos járdával és egy szökőkúttal  a Nemzeti Színház bordó épülete pedig a park keleti oldalán a szökőkút előtt áll. Mondom én, hogy itt minden kőhajításnyira van.

A főúton tovább gyalogolva a Largora, az ország közigazgatási központjához érünk. A sztálinista stílusú épületekkel körülvett tér keleti végén található az egykori kommunista pártszékház, ami jelenleg az előző épületet kinőtt parlamentnek ad helyet. A tér északi és déli hosszúkás oldalát egy-egy épület határolja, melyben közigazgatási intézmények kaptak helyet. Az épületek között 2006-ig egy füves tér volt, benne a 26 NATO tagállam zászlajával, amit aztán elbontottak és egy íves üvegszerkezetett illesztettek be. Ez feltárja a tér alatti romokat, ugyanis a tér gyalogos aluljáróiban, a közeli Serdika metrómegálló mellett a felszínen és a téren álló épületek udvarában is láthatóak az ókori római város, Serdica maradványai. A tér nyugati, nyitott oldalán Szent Szófia szobra magasodik az utca fölé.

A tér északi épülete mögött található egy volt fürdőépület, mely ma múzeumnak ad helyet. Vele szemben, a változatosság jegyében, egy XVI. századi mecset áll, az utca túloldalán pedig a pestiekhez nagyon hasonló szerkezetű vásárcsarnok áll. Innen délre haladva a belváros gerincét adó Vitosha sétálóutcán találjuk magunkat.  Az utca egészen a Nemzeti Kulturális Palota előtti hatalmas, szökőkutakkal és egy hosszú medencével megpakolt parkig tart, a háttérben pedig már a várost körülvevő hegyek látszódnak. A palota a Balkán legnagyobb konferencia központja 1981 óta, mely manapság már inkább átok, mint áldás. Az épület nagy része üresen áll és nehezen lehet funkcióval megtölteni.

20220521_114248.jpg

20220521_111612.jpg

20220521_111327.jpg

Ha kávézókat és éttermeket keresünk akkor természetesen a belvárosban érdemes keresgélni. Nemcsak a Vitoshán, hanem a környező utcákban is találunk belőlük. A bolgár gasztronómiában mindenki megtalálja a számítását. Az éttermek sokféle tartalmas salátát kínálnak, a legismertebb a sopszka saláta, melyben nagy darabokra vágott paradicsom, kígyóuborka, paprika és hagyma van elkeverve juhsajttal. Ne csodálkozzunk, ha sótlannak találjuk, locsoljuk meg nyugodtan az asztalon mindig megtalálható olivaolajjal, sózzuk, borsozzuk és keverjük át - ez a befejezése a tálalásnak.

Népszerűek a különböző mártogatós előételek, melyek közül a leggyakoribb a sült paprikából készült, a paradicsomos illetve padlizsános. Az automatikusan felszolgált kenyér mellé sokszor fűszerválogatást is kapunk. Mi sokszor el sem jutottunk a főételekig ennyi finom előétel miatt. Pedig finom kolbászok, fűszeres darált húsok és sült bárány, csirke és sertés is megtalálható az étlapon. Vegetáriánus fogások közül népszerű a káposztalevélbe göngyölt zöldségek és sajt. Desszert különlegességként a bolgár mekitsa lángost tudom említeni, ami annyiban különbözik a miénktől, hogy kevésbé vékony a tésztája középen és erre kerülhetnek édes feltétek is. Embert próbáló volt megtalálni az egyensúlyt a hotel ingyenes étkezései es a helyi éttermekben való étkezések között, ezért valószínűleg felszedtem pár kilót.

A város látogatása közben olyan érzésem volt, mintha egy alternatív Budapesten járnék. A két város építészete meglehetősen hasonló, de itt mintha kevesebb fejlesztés vagy városképi átalakítás valósult volna meg. Sok helyen macskaköves utcák vannak, a parlament előtti út azzal a sárga kővel van lerakva, amitől nálunk már szerencsére megszabadultak mindenhol. A parlament és a közeli székesegyház épülete körüli tágas tér parkolóként van használva, ami ma már nehezen elképzelhető Budapesten. A járdák burkolata sok helyen hiányos és töredezett, ami nem csoda, mert ujjnyi vastag lapokkal burkolni kültéren elég optimista elképzelés. 

A villamosok között ugyanolyan Tatra típust is találunk, mint Budán a 18-s vonalon, de itt nem esett át felújításon a szerelvény, így régi ülések, rozsdásabb bódé és vastag koszréteg fogad. Bár a metró vonalak egész újak, a készpénzes jegyautomaták felett már eljárt az idő, csakúgy, ahogy a pénztárban ülő, az asztalon aprópénz tartóval felfegyverkezett és a napijegyet dátumbélyegzővel érvényesítő babushka felett.

Bár kedves és élvezhető város, azért érzi az ember, hogy ez még egy lépéssel távolabb van a nyugati világtól, mint Magyarország.

Két éjszakát és egy teljes napot töltöttünk a városban, ami éppen elég a legfontosabb nevezetességek végiglátogatásához. Ha szeretnénk több helyet belülről is megnézni illetve múzeumokat is meglátogatni, minimum két teljes napot javaslok. Az előzetes, nem túl nagy várakozásaimat abszolút felülmúlta a hely és amennyire nem akartam menni, annyira tetszett a hangulata.

A kis reptér előnye, hogy nincsenek nagy távolságok, ráadásul itt az érkező és induló utasok sincsenek szétválasztva, mindenki a tranzit várón halad keresztül. Gyorsan átestünk az útlevél- és biztonsági ellenőrzésen és a hátralévő kis időt az egyetlen loungeban töltöttük. Pontosabban kettőben, mert ugyanaz a cég két várót is üzemeltet. Egy icipicit az emeleten és egy nagyobbat az alsó szinten a mozgólépcsők alatt, ami nem nagyon van kitáblázva. Ez utóbbi évtizedek óta nem látott dohányzó résszel is rendelkezik, amitől a váró nemdohányzó része is füstszagú volt. A bútorok vidám pisztácia színűek, de fél óra után kényelmetlenek. Az étel választék előre csomagolt, nem túl bizalomgerjesztő szendvicsekből és nápolyiból áll, nem is erőltettem, inkább a gépen kapott kis ebédre hagyatkoztam, mely a látványhoz képest egész finom volt. Mondjuk én anno a menzakajára sem panaszkodtam.

20220522_121541.jpg

20220522_152944.jpg

 < Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.