A tavalyi országjárást folytatva idén is több városba látogattunk el. Míg tavaly Budapestet és környékét, Szegedet és Makót, valamint Egert és Szilvásváradot érintettük, most elsőként az ország északkeleti részébe kóstoltunk bele. 

Miskolcon az elmúlt években jelentős átalakuláson ment át és jelenleg is megy át a Diósgyőri vár környéke. Hosszú nyűglődés után bezárt a Diósgyőri Strand és hogy ez így is maradjon, részben a helyén felépült egy középkori lovagi torna stadion. Igen, van ilyen is, villanyfényes, lelátós küzdőtéren lehet íjászkodni meg nézni, ahogy a hétvégi lovagok karddal csapkodják egymást évente nem tudom hány alkalommal. Úgy látszik, mostanában jut pénz mindenre, ha az stadion alakú.

A vár is lassan felépül, olyanabb lesz, mint valaha. Igaz, hogy a várfal az elmúlt harminc évben történt szakaszos helyreállításnak és a különböző tipusú köveknek köszönhetően olyan, mint valami foltvarrás, de ez gondolom régen sem egynyári projekt volt, a lényeg, hogy épül-szépül. Nem mondom, hogy a felújítási munkáknál elszabadult a fantázia és nem a korhű leírásokat, rajzokat és terveket követik, csak nehezen hiszem, hogy régen a várárokban is állt falazóelemekből felhúzott épület. De kicsire nem adunk, a várároknak legalább nincs betartandó maximálisan beépíthető hányada.

Nem gondoltam volna, hogy a környék legértelmesebb beruházása a vár oldalában, helyi magán befektetők által létrehozott, ingyenesen látogatható park lesz. A Tündérkert egy olyan ízlésesen kialakított park - értsd: nem tolták full kretén állásba az Instagram díszletet - amit eddig csak ázsiai közparkokban láttam. A kisebb részekre osztott terület mindegyike más tematikájú. Van füves rész, pergolás padok és kert kiülők is. Egyelőre egy kávézó működik, de sejtésem szerint lesz itt koktél bár és komolyabb étterem is a jövőben. A látogatóközönség legnagyobb dilemmája, hogy a felállított körhinta csak látványelem lesz vagy később be is üzemelik? A park még nincs kész, hátulról haladnak az építéssel a bejárat felé, jelentem most a kacsák szív alakú tava környékén járnak.

További jó hír, hogy végre felújították a miskolc-tapolcai strandot (alias Ellipsum élmény- és strandfürdő), de sajnos angol fizetésből kicsit fájt volna kifizetni az 5990 Ft-os belépőt fejenként. Jó látni innen a partvonalról, hogy dübörög a gazdaság és a keleti régió ennyivel nagyvonalúbban tölti a nyarat, mint a Dagályban potom 2500-ért fetrengő fővárosiak. De ne legyünk igazságtalanok, a csóróbbak már 2000 Ft-ért használhatják a kültéri úszómedencét.

A miskolci megálló után Tokaj következett egy végtelen autóút után. A 37-es utat ugyanis négysávosítják, ezért hosszú kilométereken keresztül 40 és 60 km/h sebességkorlátozások váltogatták egymást. Annyi sebesség korlátozó tábla a világon nincs, mint amennyivel megszórták az utat.

Tokaj meglepő módon csendes volt, én azt hittem, hogy a nyári főszezonban tömeg lesz. Ehhez képest pangott a belváros, a dugót, zajt és nyüzsgést az okozta, hogy a közúti hidat és a körforgalmat is átépítik. A sétát a Tisza parton, a mára minden városban kötelező elemmé vált óriáshungarocellvárosnévszívvel-nél kezdtük, majd fellépcsőztünk a híd feletti Finánc-dombi kilátóhoz, ahonnan majdnem tökéletes a panoráma, csak a növényeket lehetne kicsit visszavágni. Majd a szintén felújítás alatt álló híd feléig gyalogoltunk, hogy megnézzük a Bodrog és a Tisza találkozását. Innen az is látszott, hogy a híd dél-keleti tövében lévő kemping is üres - hova tűnt mindenki?

A hídtól északra található a tulajdonképpeni belváros, a csendes Rákóczi út kvázi sétálóutcaként funkcionál. Éttermek, boltok, kávézók mellett itt található a Polgármesteri Hivatal és a Kormányhivatal is. Az utca a Kossuth térre fut be, ahol a Tokaji Jézus Szíve Templom és a Szent István szobor zárja a belvárost. De érdemes tovább sétálni és a többi utcát is felfedezni, mert a városban elszórtan találhatók a családi pincészetek házai, érdemes néhányukat felfűzni egy útvonalra és belekóstolni a választékba. Másik lehetőség a vasútállomás mögötti Szerelmi pincesoron körülnézni, ott a családi pincék egymás mellett állnak, előttük kerti padokkal, így nagyobb túra nélkül lehet kóstolni, bár kevésbé hangulatos, mint a belváros.

A kóstolgatás után útba ejtettük a Tarcal mellett, a Gróf Degenfeld Kastélyszálló és birtok felett álló Szent Teréz kápolnát, ahonnan a szőlősorok felett lehet gyönyörködni a tájban. A kápolna körül van néhány pad és asztal, így hosszabban is el lehet időzni falatozva illetve bort kortyolgatva.

Éjszakára Mádon, az egyik közeli faluban foglaltunk apartmant egy borászathoz tartozó házban. A környék jól el van látva jó nevű éttermekkel, a falu elején áll az Első mádi borház, ami a magyaros ételek mellett a környék borászatait és azok termékeit igyekszik bemutatni. Állítólag, mert választásunk nem erre, hanem a szállástól két utcára lévő Percze étteremre esett. Egy tulajdonosváltás után nyitottak újra, így néhány dolog még döcögősen ment. Az ételek, ahogy a bor- és sörválaszték is újhullámos vonalat képviselnek, jó látni, hogy egyre több hely engedi el a sajttal-sonkával töltött rántott csirkemellet, illetve egyre több olyan hely nyílik, ahol nem is merül fel ilyen fogás szerepeltetése az étlapon. Sajnos csak egy (saját?) borház szerepelt az étlapon 1000-1500 Ft/dl áron, így nem kóstoltuk végig őket. Ahogy a 10 Ft/g áron kínált fagylaltot sem, mert egy kicsit nagyvonalúnak éreztem az árképzést.

Vacsora után, vagy inkább előtt érdemes az étterem mögötti domboldalt megmászni, mert már az étteremhez tartozó telekről is szép a kilátás, viszont a domb tetején egy kilátó is található. Az étterem után döbbentünk rá, hogy az esti programok sora nagyjából véget is ért, mert a faluban semmilyen pincészet vagy borozó nem volt nyitva. Tanácstalanul lődörögtünk a falu utcáin és köszöntünk, mikor egymásba botlottunk a többi turistával. Olyankor késztetést éreztem, hogy megkérdezzem, a falu azon felén mi a helyzet, de aztán eszembe jutott, hogy nem sétálnának, ha nem lenne ugyanaz, mint a mi térfelünkön.

A másnapra tervezett sárospataki vagy miskolci strandolást egy megjósolt viharsorozat hiúsította meg, így már reggel visszaindultunk Pestre. Az autópályán aztán több hullámban megtapasztaltuk, mi tartott kelet felé - azt kell, hogy mondjam, nem baj, hogy nem erőltettük a strandolást aznap.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.