A külföldi útjaink mellett folytattuk magyarországi országjárásunkat is. A tavalyi tokaji és keszthelyi látogatásunk után idén a villányi borvidéket vettük célba, de hiba lett volna kihagyni útközben Pécset.

Szombat reggel indultunk útnak Budapestről kocsival és meg sem álltunk a pécsi Tettye vendéglőig ahol a tágas kerthelyiségben megebédeltünk, majd az étteremmel szemben lévő Tettyei romokról megcsodáltuk a kilátást a városra, bár későbbre komolyabb kilátózást terveztünk. A romok egyébként az 1500-s években épült püspöki palota romjai, melyek manapság a Pécsi Szabadtéri Játékok és a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) egyes eseményeinek adnak helyet.

Ezután elfoglaltuk a belvárosi szállásunkat, majd a városközpont felfedezésére indultunk. A belváros szívének számító Széchenyi téren kezdtük a sétát, mely önmagában számos látnivalót tartogat. A tér északi végén áll a híres Dzsámi, amiben egy koncepcióváltást követően katolikus templom működik. Előtte örökmécses emlékezik az I. világháború hőseire. A tér közepén a Szentháromság szobor áll, de a déli részen helyet kapott Hunyadi János szobra is.

A teret szépen felújított épületek veszik körül, itt található a Polgármesteri Hivatal és a Megyeháza is. A lejtős tér egyhangúságát lépcsők és a burkolatba integrált vizes látványelemek oldják. Ez utóbbi meglepően gyakran visszaköszönő elem, amit csak támogatni tudok. A tér déli végét a Szent Sebestyén templom zárja, előtte egy impozáns, részben Zsolnay porcelánból készült szökőkúttal. Sajnos nem kapott eléggé kiemelt helyet, pedig csodálatos, ahogy az itt kikísérletezett eozin máz csillog a formákon. A címlapkép is itt készült.

A tértől számtalan sétálóutca indul, melyek rengeteg étteremnek, cukrászdának és fagyizónak adnak helyet. A Nemzeti Színház is az egyik utca terén áll, kétoldalt szökőkúttal határolva. A tértől észak-nyugatra indulva jutunk el a Dóm térhez, a Pécsi Püspökség központjához. A teret három oldalról a Dóm és a püspöki épületek, délről pedig egy park veszi körbe. A park túloldalán álló Leőwey Klára gimnázium szépen felújított épületére is érdemes vetni egy pillantást. Ha figyelmesek vagyunk, a Püspöki Palota egyik sarkán Liszt Ferenc egyedi szobrát fedezhetjük fel.

Sajnos a Dómban éppen privát rendezvény volt és nem tudtuk belülről megnézni, pedig a 2014-ben elkészült 3D panoráma képek alapján érdemes lett volna. Látatlanban mondom, hogy a belseje a firenzei Dómot is lekörözi. Az épület mögött az 1367-ben megnyitott, de csak néhány évtizedig működött Középkori Egyetem épülete található.

Ha kicsit kijebb merészkedünk a belvárosi sétálóutcákból, akkor a Rákóczi úton megnézhetjük a Jakovali Hasszán dzsámi és minaret együttesét, mely arról híres, hogy hazánkban egyedül itt maradt fenn a kettő együtt. Sajnos utóbbi életveszélyes, ezért nem lehet felmászni. Az úton továbbsétálva egy körforgalomhoz jutunk, melynek közepén álló szoboregyüttes szintén Zsolnay procelánnal van burkolva. Mi innen visszafelé sétálva bukkantunk rá a Ferencesek utcájában kiállított villamoskocsira, mely az utcán feljebb, a Jókai téren meghagyott kb. öt méter hosszú villamospályával együtt emlékezik az 1913 és 1960 között, három vonalon üzemelt pécsi villamosra.

A városnézés befejeztével az egyik hangulatos étteremben vacsoráztunk. A rántotthús majszolása közben töprengtem el, hogy vajon mi az oka annak, hogy a pécsi éttermek tüntetőlegesen nem tartanak pécsi sört. Már délben feltűnt, hogy a cseh, német, sőt borsodi sörök mellett még véletlenül sincs helyi. Talán nem elég trendi?

Vacsora után egyedülálló élményben volt részünk: életünk legrosszabb, sőt ki merem jelenteni, mindenki élete legrosszabb fagyiját ettük. Valószínűleg úgy próbálták kicsit diétássá tenni, hogy alaposan felhabosították, amitől azonban az íze és a "hidegsége" is eltűnt. Komolyan mondom, ha félúton elejtettem volna, cseppet sem bántam volna.

Másnap reggel a TV toronyhoz autóztunk fel, ami egész könnyű, ha nem hagyjuk, hogy a navigáció a legrövidebb úton próbáljon felvinni minket. Ha nincs kocsink, akkor sem kell lemondani a látogatásról, a városból a 35 és a 35Y buszokkal lehet feljutni. A Misina csúcsán álló 197m magas,  torony az ország legmagasabb építménye. Ne ijedjünk meg a lepusztult környéktől és üres épületektől, a kilátó működik. A 72. emeleten panoráma étterem, a 73. emeleten nyitott kilátó és fütyülő szél várja a látogatókat. Bár a hőmérsékletre már reggel sem lehetett panasz, a toronyban kifejezetten kellemetlen, hideg szél fújt, ezért rövidre fogtuk a bámészkodást.

Következő megállónk a Zsolnay negyed volt, ami a gyárépületek mellett a család egykori házát és több látogatóközpontot is magába foglal. A megközelítés mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyű, utóbbit ingyenes parkoló segíti. A Zsolnay negyedben számtalan kiállítást nézhetünk meg, melyekre egyenként vagy együtt is lehet belépőt venni. Idegenvezetés is van naponta, ahol számtalan információt tud meg az ember a családról, a gyárról és az épületekről.

Minket főleg a termékek elkészítése érdekelt, ezért a Manufaktúrát néztük meg. Itt a folyamatok nagy része és az itt kifejlesztett eozin mázas technológia lépései is tárlókban követhetőek nyomon, de a festés és agyagformázás néhány lépését élőben nézhetjük. A festőműhelyben épp két hatalmas tál kézi festését végezték végtelen türelemmel. Miközben a munkát figyeltem, az jutott eszembe, milyen megnyugtató az ilyen munka, de aztán eszembe jutott, hogy milyen idegösszeomlást kapnék ha több napig tartó munka végeztével ezt elvinnék és elém raknának egy másikat, hogy lehet újrakezdeni.

Az agyagformázó részen (tuti nem ez a hivatalos neve) ha ki akarunk várni egy lépést elég türelmesnek kell lenni. Az üvegfal túloldalán az egyik hölgy egy agyagkutya szobor mellső lábát farigcsálta és próbálgatta a szobor testéhez. Tíz percig volt türelmem várni, hogy felragassza, de aztán feladtam, így már sosem tudjuk meg mennyi idő is valójában az a lépés.

A kiállítás végén a mintaboltba jutunk, ahol érdemes a gyerekeket rövid pórázra fogni, mert a sarokban alló vázák leverése itt könnyen millió forintos tételt jelenthet. Párom a mai napig a 19 ezer forintos fogpiszkáló tartó és a 25 ezer forintos szalvétagyűrű hatása alatt áll. A klasszikus étkészletek, vázák és dísztárgyak mellett egyébként kortárs, modern darabok is voltak, így bármilyen lakásba lehet egy-egy odaillő darabot találni.

A látogatás végeztével indultunk tovább a végcélunk felé. Ugyan mi csak egy napot töltöttünk a városban, több napra való látnivaló van, a nyári kultúrális  programokról nem is beszélve. Szomorúan kell megjegyeznem, hogy a várossal kapcsolatban az tűnt fel, aminek természetesnek kellene lennie minden városban: Az épületek, az utcák, a szobrok és szökőkutak mind-mind nemrégiben felújított vagy új állapotban vannak. Nincs letört szobor, nem működő szökőkút és málló vakolat. Hogy itt hogyan és honnan jut pénz ezekre és máshol miért nem, azt mindenki döntse el maga, de ilyen városképnek kellene lennie a minimumnak.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.