Nyaralásunk utolsó állomása Pattaya volt. A vérmérsékletünktől és stílusunktól kissé idegen, nyüzsgő és éjszakai életéről (is) ismert helyet azért látogattuk meg, hogy megnézzük tényleg olyan-e, mint amilyennek mondják. Bár a felkészülésnek köszönhetően nem okozott csalódást, az tény, hogy nem teljesen nekünk való hely.

A csendes és nyugodt Ko Samet után a nyüzsgő és forgalmas Pattayába csöppentünk, ahol azonnal megállapítottuk, hogy nem csak a turisták száma, de az európai nyugdíjból fejedelmi életet élő expat nyugdíjasok száma is jelentős. A turisták között az oroszok, míg nyugdíjasok között az angolok voltak többségben.

Első szállásunk a város északi felén, a Pattaya strandon volt. Eredeti tervünk szerint a szálloda medencéjét teszteltük volna, de mivel a jó képességű építész az épület északi, azaz árnyékos oldalára rakta, ráadásul a 12. emeletre ahol mindig süvít a szél, a teszt meglehetősen rövidre sikerült. Mikor lesétáltunk a partra elég lehangoló látvány fogadott: a hosszú és széles parton homok helyett kagylóhéj ropogott a lábunk alatt, a vízen nem túl ízléses állóhajók és mindenféle lehorgonyzott csónakok ringatóztak (arról nem is beszélve, hogy éppen ottjártunkkor kapott léket és süllyedt el félig az egyik állóhajó), a part hátsó részén egymás mellé zsúfolt többszáz napernyő árnyékában pedig a szinte koppanásig egymás mellé tolt ágyakon hevertek az emberek.

Láttunk már ilyet Máltán is, csak azt nem értem, hogy ez kinek és miért jó. A pálmafákkal szegélyezett parti sétány jól fog egyszer kinézni, de most éppen építés alatt van. Ezért inkább felkerekedtünk és eltaxiztunk a város délebbi részén lévő Dongtan strandra, ami bár sokkal-sokkal keskenyebb, mégsem zsúfolt. Itt a vízen kevesebb a csónak és a pálmafák a partig érnek, így késő délutánig van árnyék és nem kell az ernyők alá menekülni. A fákon mókusok szaladgálnak, amik a felkínált ételt az emberek kezéből veszik el és a fa törzsén fogyasztják el.

Visszafelé kipróbáltuk a városban ezerszámra fel-alá járó songthaew-k egyikét. A szálloda felé taxizva meglepve vettük észre, hogy az egyik foghíj telken egy hatalmas Boeing 747 repülő áll. Mivel két utcára volt a hoteltől, lepakolás után vissza is sétáltunk és közelebbről szemügyre vettük. Mint kiderül, nem másba futottunk bele, mint a Runway Street Food Marketbe, aminek közepén 2022 óta áll ez az egykor Thai Airways színekben repült gép. A tervek szerint étterme(ke)t akarnak nyitni benne, addig a körülötte lévő piacon lehet enni. Így is tettünk és három-négy árustól összevásároltuk a vacsorát. Láttunk bogaras és aligátor húsos standokat is, de inkább maradtunk a hagyományos fogásoknál. Sajnálom, hogy a repülő egyelőre nincs kész, a repülőgép hostel után kipróbáltam volna a repülőgép éttermet is. Ha valakit érdekel a repülős téma, javaslom meglátogatni a Terminal 21 bevásárlóközpontot. Az épület előtt több repülő is ki van állítva, az épület emeleti bejáratai a repülőterek csápjait formázzák, odabent pedig az információs táblák hasonlítanak a terminálok tábláira.

Másnap reggel a komp felé vettük az irányt, mert a várossal szemben található a Ko Larn sziget, melynek több strandja is van. Az átkeléshez itt is választhatunk a lassú komp és a gyors motorcsónakok között. Mivel nem volt sürgős dolgunk semerre, ezért a lassabb kompot válaszottuk, melyre a jegyet a hajó mellett, felszállás előtt lehet megvenni. 

Csak javasolni tudom a sziget valamelyik strandjának meglátogatását Pattayából, mint már többször megtapasztaltuk, a városi strandokhoz képest sokkal szebbek és tiszták a messzebb lévők. Kivéve a sziget Tawaen partját, ami ugyanolyan zsúfolt, mint a városi strand. Az átkelés után a szigeten természetesen robogósok és taxisok szeretetteljes serege várja az érkezőket. Mi az egyéni fuvar helyett elgyalogoltunk a mólótól délre található taxi állomáshoz és platós kocsival vitettük magunkat a sziget dél-nyugati felén lévő Samae strandra. Itt sincs semmiféle jelzés, hogy melyik kocsi hova megy, egész egyszerűn mondjuk meg a várakozó sofőröknek, hogy hova akarunk menni és ők a megfelelő kocsira fognak felterelni minket.

A Samae strandon széles homoksáv, néhány vállalható büfé és vállalhatatlan WC várja a strandolókat. A part északi végén egy rája alakú, hatalmas elhagyatott épület áll, mely egykor talán konferencia vagy koncert helyszín lehetett. A homokban természetesen rengeteg napágy és napernyő található. Találtunk egy helyet, ahol kevésbé zsúfoltan volt pár babzsák lerakva, így azokba telepedtünk a 100 bahtos napi árat kifizetve. A nap nagy részét itt töltöttük és éveztük a fehér homok és a kék tenger látványát. Öt óra körül indultunk vissza a városba, mert még piacozni is akartunk egy kicsit. A bangkoki Chatuchak piacnak csak a töredéke a Pattaya Night Bazaar, de így is megtalálható mindenféle ruhanemű és ajándéktárgy.

A pattayai móló felett magasodik egyébként a Hollywoodhoz hasonló Pattaya felirat, melyhez érdemes felmászni, mert jó a kilátás a városra. A gond csak az, hogy nem a móló felől, hanem a felirat mögül lehet megközelíteni, ezért érdemes a látogatást összekötni a közeli, a város északi és déli részét elválasztó domb tetején álló óriás Buddha szoborral. A szobor ingyen látogatható és a körülötte lévő teraszról nagyszerű kilátás nyílik a város déli részére.

Este ismét az egyik hotelhez közeli piacon vacsoráztunk, ami mint kiderült, a helyi volánbusz állomáson üzemel. De olyannyira, hogy az asztaloktól pár méterre parkoltak le a buszok éjszakára. Tanácstalanul álldogáltunk, hogy melyik standról rendeljünk, de aztán odaperdült az egyik árus, keresett egy üres asztalt és miután elmondtuk neki, hogy miket szeretnénk enni, elviharzott és leadta a rendelést két-három helyen. Az ételeket is ő hozta nekünk, majd nála fizettünk, amit gondolom visszaosztott az árusoknak. Ezt a fajta mikroszervezést szeretem Thaiföldön, ahol a rendszer elsőre kicsit átláthatatlan, nincs felülről vezérelve, valahogy mégis működik.

Reggel korán keltünk, mert eljött az ideje az utazás fő programjának - hogy aztán a recepciónál fél órát várjunk a transzferre a Pattaya Elephant Sanctuarybe. Itt olyan mentett elefántokat tartanak, amiket régebben dolgoztattak vagy cirkuszban szerepeltettek. Most szabadon éldegélnek a menhely területén és naponta két turnusban fogadják a látogatókat. A program egy biztonsági eligazítással kezdődik, ahol elmondják, hogy a balesetek elkerülése érdekében ne állj az elefánt elé, mellé és mögé, egyébként minden okés lesz. Eléjük azért nem szabad állni, mert elég nagy elöl a holtterük, ezért véletlenül elcsaphatnak az ormányukkal, mellettük azért nem szabad, mert gyakran egymáshoz dőlnek vagy dörgölőznek, mögöttük meg kaphatunk egy ijedt rúgást, ha nem látják mi érinti meg őket.

A program etetéssel kezdődött, hiszen rengeteg bambuszt esznek egy nap, majd egy közös séta következett az erdőben. Ennek folyamán többször volt alkalom megsimogatni őket. Az egyik idősebb elefánt oda is ment egyik-másik emberhez és kifejezetten kérte a simogatást. Mit ne mondjak, mikor egy három tonnás állat határozottan odamegy hozzád és simogatást kér, nem kérdés, hogy te megsimogatod. A legfiatalabb, 4 éves kiselefánt még meg is ölelt mindenkit az ormányával egy kis jutalomfalatért cserébe. A séta egy fürdőzéssel végződött a medencéjükben, amit szintén a kiselefánt élvezett a legjobban. A csoport vállalkozóbb kedvű tagjai szintén fürödhettek velük, mi inkább csak a partról néztük. Azt hiszem az ausztráliai kenguru simogatással együtt ez utazásaim egyik meghatározó élménye.

Délután egyéni programokat szerveztünk magunknak, ami páromnál egy thai masszázst jelentett, én pedig meglátogattam a város északi részén, egy kis félszigeten álló, hangzatos nevű "Igazság Szentélye" múzeumot. A monumentális fa épület egy domb tövében áll a tengerparton, így először egy magaslatról pillantjuk meg a hatalmas, templomhoz hasonlító épületet. 1981-ben kezdték építeni és mivel a mai napig építési terület, ezért az első dolog, hogy egy munkavédelmi sisakot nyomnak a látogatók fejébe. És valóban, az épülettől nem messze áll a fafaragók műhelye, ahol szorgalmasan faragják az épület gerendáit és a díszítéseket. Az épületnek négy hajója van, középen egy kupolacsarnokkal, de a falak és a menyezetet borító díszek kivételével teljesen üres.

Este elnéztünk a Walking Street nevű részre, ahol a part menti út este le van zárva a gépjárművek elől. A sétálóutcává alakuló helyszín ilyenkor megélénkül, kinyílnak a bárok és kocsmák és kezdetét veszi az éjszakai élet. Mondjuk ez nem csak erre a részre jellemző, a városban rengeteg szórakozóhely és arra igény tartó ember található. Ha elég korán megyünk, akkor láthatjuk, hogy ezen helyek nagy többségében az üres asztaloknál hölgyek (és fiúk) ülnek, várva a vendégeket. Ki van ez találva, az asztallal együtt beépített társaságot is kapunk. A bár előtt elsétálva - mondjuk lehet, ez csak az én személyes varázsom - máris megélénkülnek és mosolyogva invitálnak egy italra.

Thaiföldi tartózkodásunk utolsó két éjszakájára egy igazi különlegességet tartogattunk magunknak. A város forgatagától és zajától rejtve áll néhány hotel és apartman komplexum a Pattaya felirattól délre, mi az Intercontinentalt választottuk a kategóriához képest kedvező ár miatt és a szófiai utunk előtt furmányos módon megszerzett hűségprogram tagsághoz járó ingyenes upgrade miatt. Szokás szerint itt is vissza kellett fognom a mosolyomat, mikor a recepciós komoly arccal megköszönte a folyamatos hűségünket.

A több épületből álló, három nagy medencével rendelkező komplexum azoknak javasolt, akiket hidegen hagy a város forgataga és nyugalomban szeretnének ejtőzni a medence mellett. (Mondjuk akkor szerintem nem Pattayába kell jönni, de mindegy.) A két éjszakát - egy kis alkudozást követően - egy medencére néző teraszos lakosztályban töltöttük. A szálloda közel sem volt tele, így nyugodtan élveztük a vizet és a napsütést. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy a sziklás part miatt csak egy homokos teraszt alakítottak ki, ahonnan nem lehetett bemenni a vízbe. Anélkül meg nem túl élvezetes főni a napon. Bár kellemes volt a ko sameti napokhoz hasonlóan pihenni, szerintem egy ilyen elzárt helyen pár nap után meg lehet unni a semmittevést. Szerencsére volt óránként transzfer a belvárosba, így azért az estét a városban töltöttük.

Nyaralásunkat tökéletesen időzítettük, mert utolsó napunkon már felhős és borult volt az ég, majd déluán, miközben a bangkoki repülőtérre utaztunk vissza már esett is az eső, ami kitartott még pár napig. Így nem fájt annyira hazarepülni (Dehogynem.).

 < Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.