Minden hosszútávú járaton utazó titkos vágya egy ingyen upgrade a jobb kabinba. Hogy egyszer tényleg kipróbálhassa azokat a kényelmes, de irgalmatlanul drága foteleket, amik között gyakran végigterelik az embert be- és kiszálláskor. Most megpróbálom felfedni, milyen szempontok alapján válogatnak a légitársaságok és utána mindenki eldöntheti mennyi esélye van.
Sokszor hallani a hírekben vagy a közösségi médiában, hogy utasok háborognak azon, hogy nem fértek fel a repülőre. Elsőre hihetetlennek tűnik, hiszen pontosan lehet tudni mennyi ülés van a repülőn, mégis rendszeresen előfordul. A titok nyitja a szándékos túlfoglalás, azaz amikor a légitársaság szándékosan több jegyet ad el, mint amennyi ülés van. Kép forrása: wikimedia.commons.org
A hagyományos légitársaságok repülőtéri várói az egyik legfontosabb eszközei az üzleti- és első osztályt igénybevevő, vagy éppen törzsutas státusszal rendelkező utasok kényeztetésének. Van néhány légitársaság, mely ennél is tovább megy és az utasok egy még szűkebb körének még érkezés után is biztosít várót.
Mindig is fura volt nekem, ha egy országban nem a főváros a legnagyobb és legnépszerűbb. llyen például Ausztrália, aminek fővárosa nem Sydney, vagy Kanada, aminek nem Toronto vagy Vancouver. De talán pont jól van ez, mert így a főváros érdekességeit sokkal nyugodtabban lehet élvezni.
Az eredeti tervek szerint a torontói utamon hazafelé szintén prémium turista osztályon utaztam volna Londonig, csak éppen a KLM helyett a partner Virgin Atlantic gépén. Így lett volna lehetőségem összehasonlítani a kettőt, ahogy tettem a British Airways és az American Airlines székeivel. De a repülés előtti este kaptam egy e-mailt a Virgintől, hogy az upgrade ajánlatomat – melyet nem sokal a jegyvásárláskor tettem – elfogadták és így az üzleti kabinban tehetem meg az utat.
Kaliforniai kiküldetése után párom idén Torontóban dolgozik hosszabb ideig. Mivel tavaly tavasszal már bejártuk a várost és a közeli Niagara vízesést is, ezért mostani látogatásom során már nem kellett a tipikus látnivalókkal foglalkozni, kicsit kijebb is merészkedtünk a belvárosból.
A KLM a világ legrégebbi, ma is üzemelő légitársasága és a magyar utazók körében is népszerű, ezért kíváncsi voltam, milyen a hosszútávú repülés velük. Viszont mivel már öreg és házsártos vagyok, turista helyett az egy fokkal jobb prémium turista ülést választottam.
A fővárosban töltött pár nap – és egy villámgyors shinkansen út után – Kiotóban folytattuk a városnézést. Vonatunk a központi pályaudvarra érkezett, mely igazi intermodális csomópont: a shinkansen mellett hagyományos vasútállomás és metrómegálló is, de az épület előtt buszpályaudvar is van.
Már hosszú évek óta tervezgettünk egy Japán utat, de valami mindig közbejött. Két dolog már az elejétől fogva világos volt: az, hogy egy ekkora országot nem lehet egy utazás alatt bejárni és az, hogy valószínűleg visszatérünk majd. Ezért elsőre a mondhatni tipikus Tokió-Kiotó-Oszaka utat jártuk végig.
Minden országnak megvannak a saját szokásai és ha az adott ország a világ másik felén van, akkor bizony elég sok és meglepő különbség lehet az otthon megszokottakhoz képest. Japán utunk során sok érdekességet tapasztaltunk az éttermekkel és étkezésekkel kapcsolatban, most megosztom mik azok.
Minden országnak megvannak a saját szokásai és ha az adott ország a világ másik felén van, akkor bizony elég sok és meglepő különbség lehet az otthon megszokottakhoz képest. Japán utunk előtt felkészültünk kicsit a helyi szokásokból, de még így is volt újdonság. Most megosztom, mik a legérdekesebb hétköznapi japán szokások.
Az egyik áprilisi hétvégén újabb belföldi városnézésre indultunk, Londonból ez félórányi repülőutat jelentett. Azt számolgattam, hogy a repülőtéri transzfert és az ottani várakozást beleszámolva mehettünk volna vonattal is Machesterbe, de addigra már megvoltak a repülőjegyek. Angliában a vonatozás sem sokkal olcsóbb, mint a repülés, úgyhogy ez nem volt szempont.
A glasgow-i villámhétvége utáni héten egy másik várost néztünk meg, ezúttal Németországba ugrottunk át. Párom kolbászozást tervezett, csak azt felejtette el, hogy Bajoroszág nem egyenlő Németországgal, így maradt a rántotthúsozás.
Glasgow nevét már általános iskolában megtanultam, mert egyik évben onnan jöttek látogatóba kisdiákok a magyar családokhoz. Az üdültetés több szempontból sem a tervek szerint alakult, ezért következő évben a szüleim úgy döntöttek, nem engednek el olyan családhoz aludni, ahol a gyerek rajzán anya kezében alkoholos üveg van, apu karjából pedig egy tű áll ki. Most, harminc év után nem gondoltam, hogy ez lesz a norma, de azért eszembe jutott ez az intermezzo a tervezés közben.
A tavaly januári athéni városnézés sikerén felbuzdulva ismét egy dél-európai városnézést terveztünk januárra. Most is sikerült jó időt kifognunk, a tél ellenére napsütésben tudtuk bejárni a várost.
Másfél éve szereztem meg a British Airways Executive Club törzsutas programjának Gold szintjét és úgy gondoltam, megosztom milyen titkos előnyökkel jár egy légitársaság egyik legmagasabb státuszú törzsutasának lenni. Ugyanis az ismert előnyök mellett meglepő módon olyanok is vannak, melyek csak azután derülnek ki, hogy a klub tagja lett az ember.
A Hong Kongban nemrég tesztelt luxus helyekhez hasonlókat sikerült tesztelni Bangkokban is a thaiföldi utunk során, egy részét tudtomon és szándékomon kívül. Történt ugyanis, hogy párom meglepetéssel készült, no nem kedvességből, hanem hogy ne tudjak közbelépni.
A phuketi napok és Similan Islands után Thaiföld másik népszerű részére utaztunk át. Sokáig pont azért kerültük, mert népszerű, mi pedig szeretünk egy kicsit távolmaradni a turistás helyektől és a helyi hangulatot élvezni.
Közel két év után tértünk vissza Thaiföldre. A tervezés során több ázsiai országot is végigvettünk, de valahogy mégis Thaiföld lett belőle. Persze bőven van mit felfedezni az országban, most újabb részeket jártunk be.
