Ha nem is olyan sok és gyakori utazást terveztünk mint tavaly, azért az idei évre is állítottunk össze egy listát. Ezek egy része már le is volt foglalva, másik fele még csak körvonalazódott mikor ment a lecsóba. Lássuk, mi lett volna, ha...
Miután végigvettük, milyen járatok repülnek a járvány idején, illetve mi történik a felesleges gépekkel, beszéljünk most a személyzetről. A repülőgépek tárolása és karbantartása mellett kevés szó esik a repülőszemélyzet helyzetéről, pedig ez is fontos tényező lesz az iparág újraindításakor.
A múltkori részben azt boncolgattuk milyen járatok repülnek a járvány alatt, most pedig azt nézzük meg, mit csinálnak a földre kényszerített testvéreik. Hol tárolják ezeket a gépeket? Milyen karbantartási és állagmegóvási munkákat végeznek rajtuk? Kép forrása: bbc.co.uk
A feje tetejére állt a repülés világa, a repülőgépek nagy többsége a földre kényszerült, amik viszont repülnek, néha felettébb szokatlan helyeken bukkannak fel vagy szokatlan küldetéseket hajtanak végre. kép forrása: flightradar24.com
"Kedves utasaink, köszöntjük önöket Budapesten, azaz Bukaresten, ahol a helyi idő..." közölte a British Airways pilótája landolás után. Úgy látszik ezt a két várost már mindig keverni fogják. Mondjuk a British Airways esetén figyelmesnek kell lenni, ők nemcsak szóban tévesztettek várost korábban.
A kaliforniai utunkhoz az akcióknak köszönhetően prémium turista osztályt választottunk. Ráadásul sikerült úgy összepárosítani a járatokat, hogy odafelé American Airlines, visszafelé British Airways gépen ültünk, így a múltkori Iberia-Latam járatpárhoz hasonlóan lehetőség nyílt frissiben összehasonlítani őket. Bár a végeredmény nem ért váratlanul, ennél azért szorosabb versenyre számítottam.
A kellemes de annál rövidebb repülés után San Francisco repülőterére érkezve a terminálok között közlekedő automata vonat felé vettük az irányt, amivel átmentünk a BART nevű elővárosi vasút állomásához, hogy negyedóra múlva még mindig a jegyautomata előtt tébláboljunk és egymással üvöltözzünk.
A kaliforniai utunk tervezésekor három opció volt Los Angeles és San Francisco között. Az autóbérlést és vezetést azért vetettük el, mert autópályán nyolc órás út, viszont az nem túl érdekes, a parton tekergő látványos út viszont tíz órába telik. Ennyi időnk nem volt, arról nem is beszélve, hogy ez is csak úgy érdekes, ha néha megáll az ember körülnézni. A második lehetőség az éjszakai busz volt, amit kalandvágyból bevállaltam volna, de aztán a kényelmetlen indulási és érkezési időpontok miatt ez is kiesett. Maradt a repülés és hogy, hogy nem páromnak megint sikerült egy kicsit feltuningolnia az egyórás utat. Állítása szerint ugyanis a first class jegy "alig" volt drágább, mint a turista osztály, így beadtam a derekamat.
A repülőtérre kiérkezés után így a priority check-in pultok felé vettük az irányt a négyes terminálon. Ez az American Airlines terminálja, az összes belföldi és nemzetközi járatuk innen indul. A bőröndök leadása után a hosszú sort kikerülve mehettünk a biztonsági ellenőrzéshez, ami egy zsúfolt kis teremben volt és elég vontatottan zajlott. Miután túlestünk rajta már bent is voltunk a terminálon.
A Oneworld légitársaságok várója a Tom Bradley terminálon van és azt is ki szerettük volna próbálni. Arról, hogy át lehet-e járni a terminálok között nem túl sok hivatalos információt találtunk, a különböző utazó blogok és videók pedig ellentmondó dologkat állítottak. Én azt mondtam, kövessük a táblákat, amíg bele nem futunk egy olyan pontba, ahonnan esetleg nem lehet visszafordulni. Végül minden egyéb átvilágítás vagy útlevélellenőrzés nélkül átsétáltunk a másik terminálra - ráadásul közben még nagyszerű kilátás is nyílt az előtérre - és egyenesen a váróba mentünk.
Ez egy relatíve nagy alapterületű váró, bár szükség is van rá, hiszen számtalan légitársaság használja a business és first utasok kiszolgálására, igaz utóbbiak a Qantas first várót is igénybe vehetik. A váró területének nagy részét különböző fotelek és kanapék foglalják el. A lounge közepén egy hosszú bárpult magasságú asztal van USB portokkal és konnektorokkal telefon vagy laptop töltéshez.
A büfé hideg és meleg fogásokat valamint salátát is tartalmaz, a desszert választék pedig kifejezetten meglepett: többféle sütemény és cupcake is volt kirakva. A bejárattól jobbra egy jól felszerelt és nagyméretű bár található, ahol bárpultos keveri az italokat. Magyarként leginkább szalonnasütő helyként asszociálhatunk a bár mögötti, tábortüzet imitáló díszletre.
Miután olvasóim iránti kötelezettségből végigkóstoltam a fogásokat (a répatortát kétszer is) párom lezuhanyozott majd kis időre a fotelekbe telepedtünk egy-egy itallal és egy kis nassolnivalóval.
Nem akartuk az összes időt itt eltölteni, így visszagyalogoltunk a négyes terminálra és az American Airlines saját váróit vettük célba. A törzsutasprogram tagjai az Admirals Club Loungeba mehetnek be, ahol a büfé salátából áll és szokatlan módon minden másért fizetni kell. A bárpultnál lehet rendelni szendvicseket, meleg ételt és alkoholos italokat. Viszont van guacamole bár, ahol igény szerint keverik ki különböző hozzávalókkal a saláta mellé. Fura kontraszt a fizetős ételekkel szemben.
First utasokként a Flagship várót is igénybe vehettük, ami sokkal tágasabb, gazdag büféválaszték van, sőt a büfé melletti sarokban a chef rendelésre készített chillis marhahús levest. A bajárattal szemben egy elég impozáns boltíves panorámaablak van néhány fotellel, ahonnan a váró alatti terminál folyosó forgalmát lehet nézni. Innen jobbra a mosdók, balra maga a váró található.
Először fotelek és kanapék, majd hátrébb egy újabb teremben a büfé és az étkezőasztalok vannak. Büfé fronton saláták, felvágottak, meleg fogások, desszertként pedig bon bon, csokis kekszek és tutti frutti is volt. Mondjuk az olyan durván rágógumi ízű volt, hogy párom először azt hitte rosszul vagyok mikor bekaptam. Miután kötelességtudóan mintát vettem mindenből az asztalnál pihentünk, mert a délutáni csúcsforgalom miatt eléggé tele lett a váró. A váró szinte minden részéről nagyszerű kilátás nyílik a repülőgépekre a döntött, hatalmas üvegtábláknak köszönhetően.
Az egyedüli dolog, amit nem próbálhattunk ki, az a First Dining része a várónak, ahol a londoni és hong kongi járatok első osztályú utasai élvezhetik az a'la carte étkezést. A luxemburgi utunk előtti szerencsénkkel ellentétben itt nem tudtuk megnézni az első osztály privilégiumát. Itt jön elő az az ellentmondás, hogy a belföldi elsőosztály nem egyezik meg a nemzetközi első osztállyal. Annyi baj legyen, így is élveztem a várót és pár doboz Dr Peppert. A Oneworld váróval ellentétban itt egy önkiszolgáló bár van, amit azért szeretek, mert magamnak tudok kotyvasztani italkompozíciókat.
Mint már említettem, gépünk egy órás késéssel indult, így már türelmetlenül vártuk a beszállítást. Az amerikai légitársaságok közül az American az egyetlen, melynek flottájában Airbus gépek is vannak, a Boeing kormányzati hátszele ellenére. A mi járatunk is egy Airbus A321 gép volt, de Embraer gépekkel és Boeing 737-800 gépekkel is repül ugyanezen az útvonalon. A gép első felében berendezett business kabin a repülés egy kellemesebb időszakát idézi. A székek ugyanis az európai rövidtávú járatokkal ellentétben nem a turista osztály székei ritkább elrendezésben, hanem rendes business ülések 2-2 elrendezésben.
A székek tágasak, jól párnázottak és sok tárolóhely is van. A karfa széles és abból húzható elő az étkezőasztalka, a pohártartókat meg számolni is nehéz. Ha a tálcán lévő nem elég, a karfa elejéből is kihajtható egy, de az előttünk lévő ülések karfájának hátából is lehajtható egy. A háttámla kényelmesen hátradönthető és a nagy lábtérnek köszönhetően ez a mögöttünk ülőnek sem túl zavaró. Az ülés háttámlájába épített kijelző mérete megfelelő és a felbontása is jó, bár ezen a rövid úton nem kaptunk fülhallgatót így nem igazán használtuk.
Ezen a rövid távon ételt nem, csak italokat és rágcsálnivalót szolgáltak fel. A jófej légiutas kísérő még felszállás előtt felvette a kabin italrendelését. Mindenki mondott egy italt, kivéve párom, aki ahhoz volt szokva, hogy a hasonló európai járatokon csak egy kis pohárral adnak. Ő ezért mindjárt egy gin-tonicot és egy sört is kért. Ettől felszaladt a férfi szeme és meg is jegyezte, hogy ötven perces úton ez szép teljesítmény. Akkor még nem tudtuk, miért mondja ezt.
Aztán repülés közben kiderült. Eleve hozott egy rendes méretű pohárban gin-tonicot, mellé a megmaradt dobozos tonicot és még egy kis üveg gint, plusz a doboz sört. De a poén az volt, hogy azért mondott mindenki egy italt, mert utána mindenkinek kérés nélkül folyamatosan újratöltötte a poharát. Párom is kapott még egy doboz sört és egy harmadik kis üveg gint is. Ez így tényleg szép teljesítmény volt egy ilyen rövid úton, a dobozos sört inkább elhoztuk.
Ha ez nem lenne elég, miután beszélgettünk egy kicsit, hogy honnan jöttünk, meddig maradunk, stb., ereszkedés közben hirtelen szó nélkül lerakott egy összecsomózott szürke szatyrot párom ölébe egy "a hotelszobában jó lesz" felkiáltással, majd elviharzott. Mint kiderült két teljes üveg vörösbor volt benne, amit kiszálláskor megköszöntünk, de inkább otthagytunk, mert ha azt bepusziljuk, nem sokat látunk San Franciscoból.
Összefoglalva azt tudnám mondani, hogy a Flagship lounge nagyságrendekkel jobb kínálata és a tisztességes business ülések miatt érdemes meggondolni az első osztályon való utazást, persze némileg hosszabb belföldi járaton. Ez az ötven perces út ideális volt arra, hogy kipróbáljuk az üléseket, de nyilván ilyen távon felesleges. Nekünk az élmény volt a lényeg, hiszen ki tudja, mikor lesz rá megint lehetőségünk. ;)
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
Miután két és fél órát vártam páromra a két bőrönddel a Heathrow repülőtéren, landolás után már csak egy órát kellett rá várnom a los angelesi repülőtér érkezési csarnokában. Másfél órával utánam landolt, de sokkal gyorsabban átvergődött, mert nem kellett bőröndre várnia. Míg vártam rá, kiderítettem honnan mennek a buszok a város felé, így mire kis kézitáskájával megérkezett, már minden el volt rendezve.
- Nem hiszem el, nincs itt! Ez nem lehet igaz! Otthon maradt az útlevelem!
Na, ez pont nem az, amit az ember hallani akar a párjától a repülőtéren, járat indulás előtt két és fél órával, miután mosolyogva begurította a bőröndöket az American Airlines priority check-in pultjához a Heathtrow repülőtéren. Egy pillanat alatt hervadt le a mosolyom, vált köddé az elkövetkező két órára tervezett reggelizés és koktélozás a Qantas váróban (igen, reggel is lehet koktélozni) és kapcsoltam éles üzemmódba.