A tavalyi év monotonitása után (nem tudom miért panaszkodok, azt hiszem sokan szeretnék, hogy az USA jelentse az egyhangúságot olyan városokkal, mint San Jose, New Orleans és New York) idén visszatértünk a változatos utakhoz. Voltunk keleten, nyugaton és Közel-Keleten, tettünk rövid- és hosszútávú utakat, és persze nem maradtak el az európai városnézős hétvégék sem.
Mivel bérből és fizetésből élünk, egyértelmű, hogy dolgoznunk kell és csak véges számú szabadnapunk van egy évben. Nem mintha ez kicsit is zavarná páromat, mert a szabadnapok elfogytával átállt a rövid hétvégi utazásokra. Végülis, ha Washingtonra egy hétvégét szántunk, Lyonra csak elég lesz egy nap, nem?
A tajpeji utunk során Hong Kongban szálltunk át. Mivel már kétszer is jártunk a városban, a minimális városnézés mellett inkább saját magunk kényeztetésére fókuszáltunk. Az egyik program a Oneworld szövetséghez tartozó Cathay Pacific légitársaság hazai váróinak kipróbálása, a másik a Hilton szállodalánchoz tartozó Conrad Hotelben való éjszakázás volt.
A véletlenül alakult "Harminc nap - Három kontinens" túránk keretében Dubaj és Washington után landoltunk Tajpejben, a Kínai Köztársaság fővárosában. Négy napra érkeztünk a fővárosba, ennyi idő tökéletes volt a főbb látnivalók bejárására.
Az egyes légitársaságok igyekeznek a legkényelmesebb, legtöbb funkcióval rendelkező business széket nyújtani az utasaiknak. Ezek a székek általában dönthető háttámlával, lábtámasszal, mozgatható karfával rendelkeznek és most már az esetek döntő többségében teljesen vízszintes ággyá alakíthatóak. Ezért tette le mindenki a haját, amikor a Finnair nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy következő széke egyáltalán nem lesz mozgatható. Egy olyan szék, ami még annyira sem dönthető, mint egy turista osztályú, elképzelhetetlen volt. Most kipróbáltam a széket és jelentem működik.
A "három kontinens harminc nap alatt" házi kihívás keretében a dubaji kirándulás után nem több, mint öt nappal már ismét úton voltunk, a tavalyi rekordszámú utazást folytatva, újra az Egyesült Államokba. Bár már jártunk Washingtonban, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje pótolni a kimaradt látnivalókat. Nos, ez nem teljesen sikerült, talán majd a harmadik alkalommal. Ezt a bejegyzést a két út tapasztalataiból gyúrtam össze.
Nem éppen a legjobb ötlet Augusztusban látogatni Dubajba, de ha céges útról van szó, akkor ez nem szempont. Így két nap alatt, rekkenő hőségben jártam be a várost, szerencsére tíz évvel ezelőtt már voltam itt, így csak az új dolgokra koncentráltam. Mondjuk ebben a városban sok minden változik tíz év alatt.
Bekövetkezett, amitől mindig is tartottam, most mégsem bánom: a British Airways régi, gyakran Jin-Jang széknek nevezett business ülésén kötöttem ki. Hogy ez miért rossz és miért nem bánom? Mindjárt kiderül.
Mindig öröm, de egyben nehézség is olyan városról írnom, ahol a sok látnivaló helyett a hely hangulatát és vibrálását kell megfogni. Öröm, mert egy kellemes látogatáson vagyunk túl, de nehéz, mert a látnivalók felsorolása és a hasznos információk mellett egy sokkal nehezebb érzést kell átadnom.
Az észak-rajna-vesztfáliai utunk második felét Düsseldorftól kicsivel délebbre folytattuk. Egy kiadós reggeli, egy káromkodós jegyvásárlás és egy német sajtos perec beszerzés után már robogtunk is Köln felé a német Regionalbahn szerelvényen. Párom az emeleten akart ülni, de miután kifejtettem, hogy bőrönddel nem jó lépcsőzni és fent nincs is nekik tároló, helyet foglaltunk... természetesen az emeleten. Bár rémhíreket lehet hallani a német vonatok késéseiről és mi is láttunk több órás késéseket is a kijelzőkön, a mi vonataink nagyjából időben indultak és érkeztek, így kicsivel több, mint fél óra múlva meg is érkeztünk.
Az sem kevés, mikor egy hétvége alatt járunk be egy nagyvárost, de még fárasztóbb, mikor három nap alatt négy kisebbet. Ez a bejegyzés a hétvégi kiruccanás első felét, Düsseldorfot és Wuppertalt tartalmazza, hamarosan jön a második rész.
Ha Torontóban jár az ember, akkor kötelező látnivaló a Niagara vízesés. Ha valaki attól fél, hogy ez "csak" egy vízesés, megnyugtatom, hogy kellő számú attrakciót húztak fel köré, hogy tartalmasan tölthessünk el pár órát vagy egy egész napot. A vízesést meg lehet nézni Kanadából, az Egyesült Államokból, felülről, alulról, szemből, de még hátulról is!
Egy városnézés miatt az ember általában nem utazza át a fél világot, de mi van, ha a kiszemelt tengerentúli helyszín nem igazán bővelkedik látnivalókban és azok is koncentráltan helyezkednek el? Akkor bizony az ember egy hétvége kedvéért vállal be egy transzatlanti utat.
A zágrábi városnézés egy újabb, "Nézzük meg, hova megy repülőgép a Heathrow hármas terminálról" típusú tervezés eredménye volt. Athénhoz hasonlóan egyszer már majdnem eljutottunk oda, csak a járvány miatt le kellett mondanunk.
Az elmúlt években számos hotelben használtam Európától az Egyesült Államokon át Ázsiában ezt a Magyarországon talán kevésbé ismert, a hotelekben az alap és a panziós vagy all inclusive ellátás közé pozicionált szoba típust. Most úgy gondoltam megosztom a tapasztalataimat és véleményemet.
Három nappal indulás előtt még úgy volt, hogy teljesen máshova repülünk, de párom megondolta magát közös döntés alapján inkább töröltük azt a repjegyet és megvettük az athénit. Szerencsére már egy ideje a bakancslistán volt Görögország, így nem a nulláról kellett a tervezést elkezdeni. Mint sok más város, Athén is skálázható, a legfontosabb látnivalók kis szerencsével egy nap alatt bejárhatóak, de két-három napot is ki lehet tölteni. Mi a repjegyek miatt három napot töltöttünk a városban, ezért nem rohantunk.
