Egy újabb, régen várt kabin elrendezés látott ma napvilágot. A múlt hónapban bejelentett British Airways székek után most a Virgin Atlantic is leleplezte az új business - azaz a cég elnevezésében Upper Class - székeit. Az eddigi szűk, kevés tárolóval rendelkező székekre már elég sok panasz érkezett az utóbbi években, így ismét izgatottan várta mindenki az új jövevényeket, melyek az újonnan érkező Airbus A350-1000 gépeken debütálnak, hasonlóan a BA székeihez. (képek forrása: Virgin Atlantic)

Párom valamilyen perverzió folytán úgy gondolta, nekünk egyik reggel halpiacot kellene nézegetnünk, mert az milyen jó már. Mivel én még feldolgozott, sült/főtt formában sem igénylem a tengeri ketyerék közelségét, ezért a program ellen szavaztam, ami teljesen felesleges volt, mert egy "igen" és egy "senkit-nem-érdekel" szavazattal átment az indítvány és elmentünk halpiacot nézni. Egész jól bírtam a dolgot annak ellenére, hogy már az épület bejáratánál megcsapott a halszag, ami a legerősebb érvem az ellen, hogy bármelyik szemetet vackot a tányéromra rakjam. (Ezért volt szenvedés az esküvői fogadás estéje). Ahogy sejtettem, odabent válogatott tengeri ketyerék voltak jégre rakva, egyben, szeletelve és karikázva. A piac egyik sarkában találtam egy hentest (mármint szárazföldit), annak portékáját nézegettem, kicsivel odébb pedig volt egy zöldség-gyümölcs stand, abban gyönyörködtem.

A Volánbusz Zrt. a személyszállítási piac fejlődésének és az utazóközönség igényeinek felmérése után úgy döntött, hogy a távolabbi városok közötti utazási idők lerövidítése és az utazási élmény javítása érdekében belföldi repülőjáratok indítását veszi fontolóra. Ezzel kapcsolatban már el is készült egy tanulmány, mely a vidéki régió repülőtereinek infrastruktúráját, a járatok teljesítéséhez szükséges gépparkot és a belföldi, úgynevezett alacsony magasságú légifolyosók foglaltságát elemzi. A tervezett járatindítás jelentős mértékű beruházást és továbbképzést igényel, így további vizsgálatok is szükségesek.

Páromnak igazán nem kell kétszer mondani semmit, ha utazásról van szó. Egyik volt kollégája és barátosnője férjhez ment nemrég, ott is voltunk az esküvőn Angliában. Normál esetben sztori vége, de nem most, mert a lány Hong Kongból származik és az ottani szokások szerint a szülőknek illik kell fogadást tartani az ottani ismerősöknek, kollégáknak, szomszéd Jüan bácsinak, mit tudom én. Persze páromat meghívta erre a fogadásra is a menyasszony/feleség, mire halkan megjegyeztem, hogy mi már voltunk Hong Kongban, meg az angol esküvőn is, szóval ugye ez az út hogyisizé, annyira talán nem életbevágó. De párom és barátosnője ellen én kevés vagyok egyedül, villámgyorsan világossá tették, hogy a dolog gyakorlatilag el van döntve, az egyedüli kérdés az, hogy én IS megyek-e.

Ismét a British Airways szerepel a híreinkben: a mai, London City Airportról Düsseldorfba meghirdetett járata rossz repülési terv miatt Edinburgh-ba vitte az utasokat. Olvasni mindenképp vicces, átélni már nem feltétlenül az. A társaság végül eljuttatta az utasokat a Düsseldorfba és az esettel kapcsolatos kártérítés miatt azt ígérik, egyenként fogják megkeresni őket.

A British Airways a légitársaságok közül elsőként kínált a hosszútávú business class - vagy ahogy ők hívják: Club World - kabinban teljesen vízszintes ággyá alakítható székeket. Akkoriban ez a first class kiváltsága volt, a business székek a mai premium economy székekhez álltak közelebb.

A kétezres évek elején bemutatott szék imázsa azonban mára megkopott, a konkurencia pedig tovább fejlesztette a koncepciót. Ma már nemcsak full flat seat jár a legtöbb légitársaság business kabinjában, de közvetlen folyosó kapcsolat a szomszédon való átmászás nélkül, sőt rohamosan terjedőben vannak az ajtóval ellátott privát fülkék. A kabin legutóbbi frissítésekor a pénzügyi nehézségek és a fokozódó fapados konkurencia miatt nem cserélték le a székeket ami az utazóközönség egybehangzó véleménye és a légitársaság bevallása szeirnt is hiba volt.

Ezen előzmények után mindenki izgatottan várta az idénre beígért vadonatúj üléseket. Mindenki tudta, hogy valami nagyot kell gurítaniuk, ha az egyik legutolsó helyről az élmezőnybe akarnak felzárkózni, lássuk mit kínálnak.

A sok utazás közé elég nehéz beütemezni egy újabbat, így volt ez a finn utunkkal is. Több, mint egy év és többszöri egyeztetés után találtuk meg a dátumot, ami nekünk is és a vendéglátóinknak is megfelelt többé-kevésbé. Mert természetesen itt is élnek ismerőseink, akikkel ráadásul már elég régen találkoztunk. Többször volt róla szó, hogy megyünk, de valami mindig közbejött.

A repüléshez a Finnair péntek reggeli járatát választottuk, melyet a többi londoni járatukkal ellentétben Airbus A350 géppel repülték. Így egyszerre tudtunk egy eddig nem tapasztalt légitársaságot és repülőgépet kipróbálni.

Szóval vasárnap reggel megkezdtük ezer kilométeres cammogásunkat az ausztrál autópályákon vissza Sydneybe. Ezt a távot is két részre osztottuk és Port Macquarie-ben, egy közepesen unalmas tengerparti kisvárosban töltöttük az éjszakát. Este megpróbáltunk valami éttermet keresni, de miután a harmadik hely is zárva volt és nyilvánvalóvá vált, hogy a vasárnap este nem a féktelen utcai mulatozásról szól arrafelé, kénytelenek voltunk megelégedni egy McDonald's menüvel. Reggel gyorsan körülnéztünk a parton, aztán már indultunk is tovább.

Miután Sydneyt és környékét jó alaposan bejártuk, ideje volt útra kelnünk Brisbane felé. Eredetileg repülőútban gondolkodtunk (amihez már csak azért sem volt kedvünk, mert a London-Oslo-Doha-Sydney út végére egyáltalán nem hiányzott még egy repülés) de végül autókázás mellett döntöttünk. A helyi ismerősök javaslata és ajánlása alapján egy helyi cégtől béreltünk autót, amivel nekivágtunk az ezer kilométeres útnak.

Mivel nem volt kedvünk mosott rongyként érkezni Brisbanebe, ezért eleve úgy terveztük, hogy az utat kettéosztjuk és mindkét irányban megszállunk egy éjszakára. Kiterjedt ismerősi hálózatunknak köszönhetően ez a két éjszaka volt az összes, amiért fizetnünk kellett a több, mint két hét alatt.

Szombat hajnali osloi indulás után, egy hat és egy tizenöt órás repülőút után hétfő délutánra végre megérkeztünk Sydneybe. Kedves barátunk a repülőtéren felkapott minket és hazafuvarozott, ami végtelenül jól esett, mert nem túl sok erőnk és kedvünk lett volna elkezdeni taxit vagy tömegközlekedést szervezni, főleg nem a csepergő esőben. Áldottam az eszem, hogy ebbe nem vágtunk bele economy classon, ugyanis meggyőződésem, hogy csak a business classnak és a fedélzeten történő alvásnak volt köszönhető, hogy képesek voltunk összetett mondatokban beszélni.

Talán még az osloi indulásnál is izgatottabban vártuk a beszállást Sydney felé, hiszen ezt az utat az egyik kedvenc géptípusommal, az Airbus A380-nal repüli a Qatar Airways. A felső fedélzeten való utazás privilégiumához az is hozzájön, hogy ezen a gépen a business és first class utasoknak egy komplett bár áll rendelkezésre, lelkes - és esetünkben egy konstans fülig érő mosollyal rendelkező bármixerrel, aki szinte folyamatosan könyörgött, hogy hadd keverhessen nekünk pár koktélt. Külön örömömre szolgált, hogy ez az út tizenöt órás volt, így bőven volt idő élvezni a kényeztetést.

A hatórás út után az élménytől még mindig feldobódva szálltunk ki a gépből Dohában helyi idő szerint kora délután, hogy aztán a Hamad International repülőtér Al Mourjan lounge-ában töltsük el az átszállás három óráját. Mivel a beszálláshoz hasonlóan kiszálláskor is előnyt élveznek a business class utasok, a tömeget hátrahagyva gyorsan a központi hallba értünk, ahol már ismerősként pillantottuk meg a repülőtér ikonikus műalkotását, ami egy olvasólámpával jó alaposan helybenhagyott, több emelet magas, citromsárga, plüss maci. A kép alapján döntse el mindenki, mennyire pontos a leírás.

Mikor tavaly tavasszal kétszer hétórás út után megérkeztünk Bangkokba, az Emirates gépe meg továbbindult, hogy egy harmadik hétórás leggel érje el Ausztráliát, annyit mondtam a páromnak, akinek minden vágya volt Ausztráliába eljutni, hogy ha nagyon akar, hajlandó vagyok odáig utazni - pedig a hátam közepére kívánom - de csak két esetben. Vagy alszunk útközben egy hotelben, vagy business classon repülünk, mert kizárt, hogy erre a harmadik szakaszra magamtól visszaszálljak a gépbe. Egyik opciót sem volt egyszerű vagy olcsó kivitelezni, szóval nyugodt voltam, hogy egy darabig nem kell aggódnom emiatt. Aztán a Qatar Airways gondoskodott róla, hogy ne így legyen... (borítókép forrása: qatarairways.com)