Ha egy hétvégi városnézést tervez az ember, akkor értelemszerűen valami közeli célpontot választ. Nos, nálunk ez nem mindig olyan egyértelmű. Utaztunk már a világ másik felére négy nap kedvéért és most is egy normálisnál hosszabb utat vállaltam be két napért.

Évekkel ezelőtt, a járvány előtt írtam a British Airways és az American Airlines prémium turista kabinjairól egy összehasonlítást. Akkor nem nagyon nyűgözött le az angol légitársaság koros B747 gépén a régi ülés, a lekapcsolhatatlan világítás és a lógó lábtámasz a törött asztalkával. Most úgy alakult, hogy ismét a két céggel repültem ismét prémium turista osztályon ismét Kaliforniába, de most legalább a párom után és nem előtt, lássuk mi változott az évek alatt.

Mivel idén év elején elég törzsutas pontot gyűjtöttünk a Oneworld szövetségben, ezért mikor páromnak lehetősége adódott egy céges út során business jegyet választani az Egyesült Államokba, más légitársaságok felé is kacsintgathatott. Már régóta ki szerette volna próbálni a Virgin Atlantic új székeit, ezért már csak az ügyintézőt kellett meggyőzni, hogy a British Airways és a Virgin régebbi székeit kerülje el. A jegyárazó algoritmusoknak hála nem volt probléma, mert a kiszemelt út volt a legolcsóbb opció.

Bahrein nevét hallva sok embernek ugyanaz volt a reakciója: minek oda menni, ott nincs is semmi. Nos, valóban nem olyan látványos és nyüzsgő, mint Dubaj vagy Abu Dhabi, de pont a turista attrakciók hiánya miatt enged jobb betekintést az arab világba.

Ez a városnézés  eredetileg három évvel ezelőttre volt időzítve, de ez lett az első járvány miatt törölt utunk. Most bepótoltuk a kihagyást és évek óta először tettük be a lábunkat egy új kontinensre. 

A Qatar Airways és a dohai repülőtér úgy látszik elhatározta, hogy minél több utasnak lounge hozzáférést biztosít. Ennek érdekében nemrég átrendezték a meglévő várókat és nyitottak pár újat, aminek köszönhetően lassan már több utasnak jár lounge, mint amennyinek nem. Kép forrása: dohahamadairport.com

Ha jól számolom, a Qatar Airwaysnél jelenleg hatféle business ülés van rendszeresítve - nem számolva az ideiglenesen Qatar "fennhatóság" alatt lévő Finnair és Cathay Pacific gépek székeit. Nagy a szórás a székek típusa és minősége között, ami nem túl jó hír azoknak, akik szeretnék kipróbálni a prémium kabint. Thaiföldi nyaralásunk során három különböző székben is sikerült pár órát eltöltenem.

Nyaralásunk utolsó állomása Pattaya volt. A vérmérsékletünktől és stílusunktól kissé idegen, nyüzsgő és éjszakai életéről (is) ismert helyet azért látogattuk meg, hogy megnézzük tényleg olyan-e, mint amilyennek mondják. Bár a felkészülésnek köszönhetően nem okozott csalódást, az tény, hogy nem teljesen nekünk való hely.

Több, mint négy év elteltével tértünk vissza Ázsiába, méghozzá ismét Thaiföldre. Ebben némi szerepe volt a repülőjegy választásnak is, de főleg annak, hogy bőven van még mit bejárnunk ebben a hatalmas országban.

Az idei év a legfejetlenebb és legkiszámíthatatlanabb volt a blog írása kezdete óta. A járvány alatt lenullázott kereskedelmi repülés a létszám- és kapacitáshiánnyal küszködve próbált talpraállni, miközben az ukrán válságtól kapta a következő ütést.

A kismillió repülésünk során valahogy sosem indultunk a London City Airportról, oda mindig csak érkeztünk. Mondjuk azok némelyike emlékezetesre sikerült a megszokotthoz képest meredekebb siklópálya és a londoni időjárás okozta oldalszél miatt. Párom ezért nem habozott, mikor lehetősége nyílt egy induló járatra lecsapni, a célállomás szinte lényegtelen volt.

Talán már említettem, hogy párom különböző célokat tűz ki magának az utazásokkal kapcsolatban. Ilyen volt a minden hónapban utazzunk valahova ötlet, vagy az európai miniállamok meglátogatása. Nos, ennek újabb fejezete érkezett el: Vatikán, Monaco, Luxemburg, Andorra és San Marino után Málta került sorra. Valahogy nekem egyáltalán nem akarózott menni, de ezt szokás szerint senki nem kérdezte.

Olaszország és Portugália után vétek lett volna kihagyni Spanyolországot az idei utazásokból, ezért a nyár utolsó hónapjára beszerveztünk egy két napos utat Valenciába. Mivel itt még nem jártunk, félig strandolós, félig városnézős nyaralást gondoltunk ki, bár utóbbihoz jobb lett volna novemberben menni.

Ez az utunk tavaszra, egészen pontosan április elsejére volt beütemezve, de aztán a bolondok napjához méltó módon repülőtéri kirándulás lett belőle. Többszöri átütemezés után végül sikerült elutaznunk és azt kell, hogy mondjam, megérte. Hétvégi városnézéshez, sörözéshez és kolbászozáshoz ideális helyszín.

Egynapos pécsi városnézésünk után végcélunk, Villány felé indultunk. A 2500 fős település meglepő módon városi ranggal bír, a megjelenésén ez persze egyáltalán nem tükröződik. Pécstől mintegy fél óra kocsival, ha vonattal érkezünk, nem árt tudni, hogy a vasútállomást a Templom-hegy választja el a településtől, azt meg kell kerülni.

A külföldi útjaink mellett folytattuk magyarországi országjárásunkat is. A tavalyi tokaji és keszthelyi látogatásunk után idén a villányi borvidéket vettük célba, de hiba lett volna kihagyni útközben Pécset.

Rég nyűgözött le város annyira, mint Portó. Sok helynek van egyedi hangulata, építészete vagy történelme, de itt mindezek fúziója egyedülálló légkört hozott létre, melynek köszönhetően felkapott turista célpont lett.

A múltkori próbálkozás után úgy gondoltam adjunk még egy esélyt a MÁV prémium osztályának. Vigaszágon simán nyerő lehet, mert a "műszaki hiba miatt nem közlekedik" állapothoz képest csak jobban teljesíthet. Ez így is történt, de messze nem volt tökéletes az élmény.

Olasz utunk folytatásában Bologna, Rimini és San Marino után az utolsó állomáshoz érkeztünk: vonattal utaztunk Firenzébe. Bolognáig ismét a Frecciarossa vonat business osztályán, majd átszállás után egy IC vonat másodosztályán tettük meg a rövid utat. Most mindkét vonat időben indult, de a Frecciarossa kiszolgálás még rosszabb volt, mint előzőleg, mert a büfé kocsiban egy személy volt szolgálatban.