Bár az év nagy részében az Egyesült Államoké volt a főszerep egy váratlan fordulatnak köszönhetően, azért ne felejtsük el, hogy az év elején milyen felejthetetlen utakon vettünk részt a Távol- és a Közel-Keleten.

Erősen kezdtük az évet párommal, a járvány óta először tértünk vissza Thaiföldre, ezúttal a hangsúly Bangkok környékén volt. Pár napot a fővárosban töltöttünk, ahol újra megnéztünk néhány helyet ahol már jártunk, de főleg a jetlag kiheverése volt a cél. Ezután az aranyos, nem túl zsúfolt Koh Samet szigetre utaztunk, ahol az előzetes várakozásokhoz képest fantaszikus tengerpart és hotel várt minket. Na jó, a szoba nem volt a legjobb, de a parton elköltött reggelik kárpótoltak minket. Ráadásul még érződött a Covid utáni pangás ezért szerencsére a helyek nem voltak tele, az éttermek és bárok méretén látszott, hogy volt ott már nagyobb tömeg is.

Ezután Pattayán töltöttünk pár napot, ami viszont csalódás volt. Számítottunk rá, mégis lehangoló volt látni milyen "turistás" hely tele európai nyugdíjasokkal és rajtuk csüngő, a szerencséjüket kovácsoló helyi pillangókkal. Meglepő módon nemcsak a parton, de este a szórakozóhelyek is nyugdíjasokkal voltak tele. Nem volt katasztrofális a hely, de nem is vágyok vissza és ezért pláne nem érdemes Thaiföldig utazni.

Volt egy fantasztikus része is a pattayai napoknak. Egyik nap egy elefánt menhelyre látogattunk, ahol egy kis csapattal egy fél napot az elefántok között töltöttünk. A nap etetéssel kezdődött, majd mindenféle kerítés nélkül testközelből szemlélhettük meg őket. Fantasztikus élmény volt együtt sétálni velük az erdőben és megsimogatni őket.

Következő utunk Marrákesh volt, melyre nem túl szívesen emlékszek vissza. Utólag már látom, hogy a sors figyelmeztetni akart, hogy ne menjünk, de nem figyeltem a jelekre. Az úton nem ért semmilyen megrázkódtatás vagy trauma, csak ahogy mondják: "nem számítottam semmire de még így is csalódást okozott". A Medina kicsit olyan, ahogy Rejtő Jenő száz éve leírta, nappal sem egy csodás hely, de sötétedés után pláne nem sok jóra lehet számítani. A kegyelemdöfést a repülőtéri lounge jelentette, ahol már csak nevetni tudtam, mikor a személyzet letagadta, hogy van étel-ital és csak akkor került elő egy-két sör, mikor megvesztegette őket valaki. Soha többet ne lássam azt a helyet. Viszont volt lehetőségünk tevegelni egyet, amiről csak annyit mondok, hogy kipróbálni jó volt, de nem a világ legjobb ötlete egy hatalmas púp tetején utazni.

Ezután kész felüdülés volt a bahreini hétvége, mert egy olyan közel-keleti országot ismerhettünk meg, ami nagyrészt mentes a megalomán, turista csalogató "vurstli"-tól és kamu arab világtól. Itt sokkal őszintébb képet kaphatunk arról, hogyan is élnek errefelé az emberek, főleg, ha egy kicsit kimozdulunk a főváros központjából. Mi pedig kimozdultunk, hogy egy távoli tevefarmot látogassunk meg, ahol százával pihennek egymás mellé kikötve a tevék. El is neveztem a helyet magamban beduin parkolónak.

Áprilisban egy kicsit felborultak a dolgok párom Egyesült Államokbeli kiküldetésével, mert onnantól kezdve a két kontinens közti ingázás jelentette az utazást. Elsőként San Joséba mentem megnézni hova is költözött, de utána a változatosság kedvéért igyekeztünk mindig máshol találkozni. Először New Yorkban hétvégéztünk, ahova közel tíz év után tértünk vissza és megnéztük mennyit változott a város. Aztán a hangulatos New Orleansban találkoztunk villamosozni és kipróbálni a kreol konyha fogásait, köztük az aligátorhúst. Ősszel ismét San Joséba mentem, segíteni hazaköltözni, meg ismét körülnézni San Franciscoban.

Mivel ezek rövid hétvégi utak voltak, néha gyakorlatilag ugyanannyi repülési, mint ott töltött idővel, a bevándorlási pultnál egyre több kérdést tettek fel alkalmanként. Az első business vagy leisure kérdés után jött a mennyi pénzzel készültem, aztán a mi a szakmám és hol dolgozok meg a hol fogok megszállni kérdés. Aggódtam, hogy előbb-utóbb motozás fog következni. Szerencsére addig nem jutottunk el, viszont az átszállások miatt már nagyon otthonosan mozgok a dallasi repülőtéren.

Apropó utazások. Ezeken igyekszünk a repülést is az élmény részévé tenni és a legtöbbet kihozni belőle, hogy a kényelem és pihenés már a repülőtéren elkezdődjön. Idén bőven volt erre alkalmunk, az év elején a Qatar Airways üzleti osztályán utaztunk Thaiföldre, majd chicagoi utunkhoz hasonlóan a British Airways első osztályán repültünk Bahreinbe. Emellett párom végre - ráadásul a cége kontójára - kipróbálhatta a Virgin Atlantic Upper Classt és a KLM business osztályokat, én pedig az American Airlines és a British Airways prémium turista és üzleti osztályokkal vigasztalódtam.

Azt hiszem ez az év azt mutatta meg, milyen gyorsan tudnak változni dolgok. A képek válogatása közben arra gondoltam, az év elején még fogalmam sem volt, hogy egy fordulat miatt abba az országba fogok a legtöbbet utazni, amit nem is különösebben kedvelünk. Chicagói hétvégénk után tavaly úgy gondoltam ennyi elég volt a következő pár évre az USÁ-ból, persze ember tervez... A jövő évre már vannak elképzeléseink, de ezek után fenntartással kezelek minden tervet.

< Előző bejegyzés          Következő bejegyzés >

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.