A glasgow-i villámhétvége utáni héten egy másik várost néztünk meg, ezúttal Németországba ugrottunk át. Párom kolbászozást tervezett, csak azt felejtette el, hogy Bajoroszág nem egyenlő Németországgal, így maradt a rántotthúsozás.

Glasgow nevét már általános iskolában megtanultam, mert egyik évben onnan jöttek látogatóba kisdiákok a magyar családokhoz. Az üdültetés több szempontból sem a tervek szerint alakult, ezért következő évben a szüleim úgy döntöttek, nem engednek el olyan családhoz aludni, ahol a gyerek rajzán anya kezében alkoholos üveg van, apu karjából pedig egy tű áll ki. Most, harminc év után nem gondoltam, hogy ez lesz a norma, de azért eszembe jutott ez az intermezzo a tervezés közben.

A tavaly januári athéni városnézés sikerén felbuzdulva ismét egy dél-európai városnézést terveztünk januárra. Most is sikerült jó időt kifognunk, a tél ellenére napsütésben tudtuk bejárni a várost.

Másfél éve szereztem meg a British Airways Executive Club törzsutas programjának Gold  szintjét és úgy gondoltam, megosztom milyen titkos előnyökkel jár egy légitársaság egyik legmagasabb státuszú törzsutasának lenni. Ugyanis az ismert előnyök mellett meglepő módon olyanok is vannak, melyek csak azután derülnek ki, hogy a klub tagja lett az ember.

A Hong Kongban nemrég tesztelt luxus helyekhez hasonlókat sikerült tesztelni Bangkokban is a thaiföldi utunk során, egy részét tudtomon és szándékomon kívül. Történt ugyanis, hogy párom meglepetéssel készült, no nem kedvességből, hanem hogy ne tudjak közbelépni.

A phuketi napok és Similan Islands után Thaiföld másik népszerű részére utaztunk át. Sokáig pont azért kerültük, mert népszerű, mi pedig szeretünk egy kicsit távolmaradni a turistás helyektől és a helyi hangulatot élvezni.

Közel két év után tértünk vissza Thaiföldre. A tervezés során több ázsiai országot is végigvettünk, de valahogy mégis Thaiföld lett belőle. Persze bőven van mit felfedezni az országban, most újabb részeket jártunk be.

A dohai loungeokról szóló bejegyzés óta eltelt közel egy évben történt egy és más a dohai repülőtéren, melyeket csak most tudtam személyesen is megnézni. Még decemberben álltunk meg átutazóban, hogy megnézzük a repülőtér két (aránylag) új részét.

A tavalyi év monotonitása után (nem tudom miért panaszkodok, azt hiszem sokan szeretnék, hogy az USA jelentse az egyhangúságot olyan városokkal, mint San Jose, New Orleans és New York) idén visszatértünk a változatos utakhoz. Voltunk keleten, nyugaton és Közel-Keleten, tettünk rövid- és hosszútávú utakat, és persze nem maradtak el az európai városnézős hétvégék sem.

Páromat elég hamar el szokta kezdeni nyomasztani a tél, pontosabban a nyár hiánya, ezért kitalálta, hogy ugorjunk el egy kis napsütésért Dél-Spanyolországba. Lyonhoz hasonlóan alig több, mint 24 órát töltöttünk a városban amit én már kicsit extrémnek tartok.

Mivel bérből és fizetésből élünk, egyértelmű, hogy dolgoznunk kell és csak véges számú szabadnapunk van egy évben. Nem mintha ez kicsit is zavarná páromat, mert a szabadnapok elfogytával átállt a rövid hétvégi utazásokra. Végülis, ha Washingtonra egy hétvégét szántunk, Lyonra csak elég lesz egy nap, nem?

A tajpeji utunk során Hong Kongban szálltunk át. Mivel már kétszer is jártunk a városban, a minimális városnézés mellett inkább saját magunk kényeztetésére fókuszáltunk. Az egyik program a Oneworld szövetséghez tartozó Cathay Pacific légitársaság hazai váróinak kipróbálása, a másik a Hilton szállodalánchoz tartozó Conrad Hotelben való éjszakázás volt.

A véletlenül alakult "Harminc nap - Három kontinens" túránk keretében Dubaj és Washington után landoltunk Tajpejben, a Kínai Köztársaság fővárosában. Négy napra érkeztünk a fővárosba, ennyi idő tökéletes volt a főbb látnivalók bejárására.

Az egyes légitársaságok igyekeznek a legkényelmesebb, legtöbb funkcióval rendelkező  business széket nyújtani az utasaiknak. Ezek a székek általában dönthető háttámlával, lábtámasszal, mozgatható karfával rendelkeznek és most már az esetek döntő többségében teljesen vízszintes ággyá alakíthatóak. Ezért tette le mindenki a haját, amikor a Finnair nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy következő széke egyáltalán nem lesz mozgatható. Egy olyan szék, ami még annyira sem dönthető, mint egy turista osztályú, elképzelhetetlen volt. Most kipróbáltam a széket és jelentem működik.

A "három kontinens harminc nap alatt" házi kihívás keretében a dubaji kirándulás után nem több, mint öt nappal már ismét úton voltunk, a tavalyi rekordszámú utazást folytatva, újra az Egyesült Államokba. Bár már jártunk Washingtonban, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje pótolni a kimaradt látnivalókat. Nos, ez nem teljesen sikerült, talán majd a harmadik alkalommal. Ezt a bejegyzést a két út tapasztalataiból gyúrtam össze.

Nem éppen a legjobb ötlet Augusztusban látogatni Dubajba, de ha céges útról van szó, akkor ez nem szempont. Így két nap alatt, rekkenő hőségben jártam be a várost, szerencsére tíz évvel ezelőtt már voltam itt, így csak az új dolgokra koncentráltam. Mondjuk ebben a városban sok minden változik tíz év alatt.

Bekövetkezett, amitől mindig is tartottam, most mégsem bánom: a British Airways régi, gyakran Jin-Jang széknek nevezett business ülésén kötöttem ki. Hogy ez miért rossz és miért nem bánom? Mindjárt kiderül.

Newcastle, vagy teljes nevén Newcastle upon Tyne Anglia legészakibb nagyvárosa, a sziget keleti oldalán, a parttól nem messze helyezkedik el. Ideális célpont egy kis belföldi városnézésre, vonattal és repülővel sem vészes az út Londonból.

Mindig öröm, de egyben nehézség is olyan városról írnom, ahol a sok látnivaló helyett a hely hangulatát és vibrálását kell megfogni. Öröm, mert egy kellemes látogatáson vagyunk túl, de nehéz, mert a látnivalók felsorolása és a hasznos információk mellett egy sokkal nehezebb érzést kell átadnom.

Az észak-rajna-vesztfáliai utunk második felét Düsseldorftól kicsivel délebbre folytattuk. Egy kiadós reggeli, egy káromkodós jegyvásárlás és egy német sajtos perec beszerzés után már robogtunk is Köln felé a német Regionalbahn szerelvényen. Párom az emeleten akart ülni, de miután kifejtettem, hogy bőrönddel nem jó lépcsőzni és fent nincs is nekik tároló, helyet foglaltunk... természetesen az emeleten. Bár rémhíreket lehet hallani a német vonatok késéseiről és mi is láttunk több órás késéseket is a kijelzőkön, a mi vonataink nagyjából időben indultak és érkeztek, így kicsivel több, mint fél óra múlva meg is érkeztünk.