A rövid és mondhatni nyílegyenes vonatút után Bolognából egy meglepően hangulatos és modern vasútállomás és előtér fogadott minket. A hotelünk az állomás túlsó oldalán volt, amihez fura módon meg kellett kerülnünk az egészet, mert a vágányoktól csak egyik irányban lehet elhagyni az állomást.
Párom évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy beutazza Európa összes mini államát, így került sor Monacora, Luxemburgra, Andorrára és most San Marinon volt a sor. Sajnos a miniállamok közös jellemzője, hogy minik és kevés kivételtől eltekintve nincs saját repülőterük, ezért csak úgy tudjuk meglátogatni őket, ha egy nagyobb utazás részeként teszünk egy kitérőt. Így kerültem Bologna repülőterére hajnali egykor, hogy még éppen lássam az utolsó városba tartó buszt elhúzni...
Régóta halasztott útra került most sor, természetesen az én kedvemért. Persze nem, csak párom szeret mindent úgy megidealizálni, mintha értem történne. Mivel ő már volt Dublinban, az indok az utazásra az lett, hogy én még nem. Hogy ez önmagában miért lenne ok, nem tudom, de már rég nem vitatok ilyen apróságokat.
Az Üzleti Váróban eltöltött félóra abba a hitbe ringatott, hogy a MÁV-nál működhetnek jól is a dolgok és a XXI. század lassan beteszi a lábát a céghez. Aztán kiléptem és a csarnok túloldalán szembejött a MÁV-valóság, ami úgy rácsapta a XXI. század lábára a vonatajtót, hogy csak úgy döngött.
Eredetileg egy posztot szántam a Keleti pályaudvaron található MÁV üzleti várónak és a MÁV 1+ prémium osztály szolgáltatásnak, de mivel a kettő között ég és föld a különbség, így nem volt kedvem egy kalap alá venni őket.
Nyaralt már valaki repülőtéren? Nem??? Pedig nagyon praktikus: az ember átéli az utazás izgalmát és a repülőtér forgatagát anélkül, hogy azt követné a fárasztó és sokszor unalmas repülés. Most elmondom, hogyan lehet ilyenben része az embernek - igaz, akaratán kívül.
Bár legutóbbi utamon nem a business class kabinban utaztam, repülés közben sikerült egy üres széket kipróbálnom. Azért voltam rá kíváncsi, mert a 2019-ben bejelentett Club Suite az iparág legrosszabbjának tartott székét hivatott lecserélni. (Borítókép: mediacentre.britishairways.com)
Egy több, mint kellemes repülőutat követően kora este landoltunk a szeles városban, aminek felfedezésére két és fél napunk állt rendelkezésre. Landolás után átvonatoztunk a hármas terminálra, ahol egy bérlet vásárlás kalamajka után elindultunk a város felé.
Valljuk be, egy nagyobb nyaralás általában egy fárasztó repülőúttal kezdődik, melynek eredményeképp még fáradtabban és nyúzottabban kezdjük a nyaralást, mint mikor elindultunk. Ezért fantasztikus dolog, ha a pihenés már induláskor elkezdődik és a repülés is a nyaralás részévé, egyfajta élménnyé válik. (Borítókép: mediacentre.britishairways.com)
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nyáron Barcelona időjárása nem túl barátságos, érdemes megvárni az őszt a látogatással. Az enyhébb időjárás városnézés szempontjából szerencsésebb, de még strandoláshoz is megfelelő. Idén párommal mi is így tettünk, egy hosszú hétvégényivel meghosszabbítottuk a nyarat.
A megszokott egy-két hét magyarországi tartózkodás helyett idén a másfél hónap arra is lehetőséget adott, hogy nyaralást szervezzünk a nyaralásba. Párom már nagyon szeretett volna Ljubljanába elmenni, (mondjuk hova nem?), most itt volt a nagyszerű alkalom.
Sokszor van úgy, hogy éppen a legközelebbi helyek kerülik el az ember figyelmét, hiszen "oda úgyis bármikor el lehet menni", ezért végül sosem szánja rá az időt az ember. Így voltunk sokáig Szentendrével is, ahova most mégis ellátogattunk. Aztán jártunk a túlparton lévő Gödön is, bár a tervezett motorcsónakozás rövidebb lett, mint terveztük.
A Miskolc-Tokaj régió után egy kis dunántúli kört tettünk Tatabánya, Pannonhalma és Gyenesdiás érintésével. A munka mellett nem volt sok időnk, így egy hétvégét toldottunk meg pár nappal és sűrítettünk bele minél több dolgot.
A tavalyi országjárást folytatva idén is több városba látogattunk el. Míg tavaly Budapestet és környékét, Szegedet és Makót, valamint Egert és Szilvásváradot érintettük, most elsőként az ország északkeleti részébe kóstoltunk bele.
A larnakai napok után a sziget nyugati felén lévő Paphosban folytattuk a nyaralást. A mozgalmasabb napok után a lazulásé volt a szerep. A sziget déli oldalán végighúzódó autópályán gyorsan el lehet jutni a sziget egyik végétől a másikig.
Egy nagyon hosszú, szobafogsággal terhelt tél és tavasz után, több hónapnyi várakozás, oltakozás és tesztelés végén minden összeállt ahhoz, hogy nyár elején végre külföldre utazhassunk. Nagy szó ez azután, hogy negyed évig konkrétan tilos volt elhagyni az Egyesült Királyságot.
Párom annyira belelkesült, hogy a fogság hónapjai után ismét ki lehet mozdulni, hogy a Chippenham utáni hétvégén már robogtunk is Hampshire felé. A célállomás Corhampton volt, egy kis falucska Portsmouthtól északra. Tulajdonképpen mindegy volt hova, csak mozduljunk ki otthonról.
Öt hónapos lezárás után lépésről lépésre nyitott újra az Egyesült Királyság, mikor először kidugtuk otthonról az orrunkat. Elsőként a belföldi utazás vált lehetővé, így a tavalyi kirándulásokhoz hasonlóan megint beizzítottuk a kis kék golyót és megjárattuk egy kicsit az angliai vidéken.
