A "három kontinens harminc nap alatt" házi kihívás keretében a dubaji kirándulás után nem több, mint öt nappal már ismét úton voltunk, a tavalyi rekordszámú utazást folytatva, újra az Egyesült Államokba. Bár már jártunk Washingtonban, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje pótolni a kimaradt látnivalókat. Nos, ez nem teljesen sikerült, talán majd a harmadik alkalommal. Ezt a bejegyzést a két út tapasztalataiból gyúrtam össze.

Nem éppen a legjobb ötlet Augusztusban látogatni Dubajba, de ha céges útról van szó, akkor ez nem szempont. Így két nap alatt, rekkenő hőségben jártam be a várost, szerencsére tíz évvel ezelőtt már voltam itt, így csak az új dolgokra koncentráltam. Mondjuk ebben a városban sok minden változik tíz év alatt.

Bekövetkezett, amitől mindig is tartottam, most mégsem bánom: a British Airways régi, gyakran Jin-Jang széknek nevezett business ülésén kötöttem ki. Hogy ez miért rossz és miért nem bánom? Mindjárt kiderül.

Newcastle, vagy teljes nevén Newcastle upon Tyne Anglia legészakibb nagyvárosa, a sziget keleti oldalán, a parttól nem messze helyezkedik el. Ideális célpont egy kis belföldi városnézésre, vonattal és repülővel sem vészes az út Londonból.

Mindig öröm, de egyben nehézség is olyan városról írnom, ahol a sok látnivaló helyett a hely hangulatát és vibrálását kell megfogni. Öröm, mert egy kellemes látogatáson vagyunk túl, de nehéz, mert a látnivalók felsorolása és a hasznos információk mellett egy sokkal nehezebb érzést kell átadnom.

Az észak-rajna-vesztfáliai utunk második felét Düsseldorftól kicsivel délebbre folytattuk. Egy kiadós reggeli, egy káromkodós jegyvásárlás és egy német sajtos perec beszerzés után már robogtunk is Köln felé a német Regionalbahn szerelvényen. Párom az emeleten akart ülni, de miután kifejtettem, hogy bőrönddel nem jó lépcsőzni és fent nincs is nekik tároló, helyet foglaltunk... természetesen az emeleten. Bár rémhíreket lehet hallani a német vonatok késéseiről és mi is láttunk több órás késéseket is a kijelzőkön, a mi vonataink nagyjából időben indultak és érkeztek, így kicsivel több, mint fél óra múlva meg is érkeztünk.

Az sem kevés, mikor egy hétvége alatt járunk be egy nagyvárost, de még fárasztóbb, mikor három nap alatt négy kisebbet. Ez a bejegyzés a hétvégi kiruccanás első felét, Düsseldorfot és Wuppertalt tartalmazza, hamarosan jön a második rész.

Ha Torontóban jár az ember, akkor kötelező látnivaló a Niagara vízesés. Ha valaki attól fél, hogy ez "csak" egy vízesés, megnyugtatom, hogy kellő számú attrakciót húztak fel köré, hogy tartalmasan tölthessünk el pár órát vagy egy egész napot. A vízesést meg lehet nézni Kanadából, az Egyesült Államokból, felülről, alulról, szemből, de még hátulról is!

Egy városnézés miatt az ember általában nem utazza át a fél világot, de mi van, ha a kiszemelt tengerentúli helyszín nem igazán bővelkedik látnivalókban és azok is koncentráltan helyezkednek el? Akkor bizony az ember egy hétvége kedvéért vállal be egy transzatlanti utat.

A hétvégén hallott sok magyar szóból úgy gondolom, hogy honfitársaink körében is népszerű ez az Alpok északi lábánál fekvő csodálatos város. Nem csoda, Magyarországról vonattal könnyen elérhető, nekünk Londonból maradt a repülő.

Nem sok hatezer fős kisváros vagy falu mondhatja el magáról a világon, hogy nemzetközi repülőtere van, méghozzá nem is kicsi. Billund repülőtere viszont évente 3 milliós utasforgalommal büszkélkedhet, aminek két oka van:

A zágrábi városnézés egy újabb, "Nézzük meg, hova megy repülőgép a Heathrow hármas terminálról" típusú tervezés eredménye volt. Athénhoz hasonlóan egyszer már majdnem eljutottunk oda, csak a járvány miatt le kellett mondanunk.

Az elmúlt években számos hotelben használtam Európától az Egyesült Államokon át Ázsiában ezt a Magyarországon talán kevésbé ismert, a hotelekben az alap és a panziós vagy all inclusive ellátás közé pozicionált szoba típust. Most úgy gondoltam megosztom a tapasztalataimat és véleményemet.

Három nappal indulás előtt még úgy volt, hogy teljesen máshova repülünk, de párom megondolta magát közös döntés alapján inkább töröltük azt a repjegyet és megvettük az athénit. Szerencsére már egy ideje a bakancslistán volt Görögország, így nem a nulláról kellett a tervezést elkezdeni. Mint sok más város, Athén is skálázható, a legfontosabb látnivalók kis szerencsével egy nap alatt bejárhatóak, de két-három napot is ki lehet tölteni. Mi a repjegyek miatt három napot töltöttünk a városban, ezért nem rohantunk.

Bár az év nagy részében az Egyesült Államoké volt a főszerep egy váratlan fordulatnak köszönhetően, azért ne felejtsük el, hogy az év elején milyen felejthetetlen utakon vettünk részt a Távol- és a Közel-Keleten.

Mivel végéhez közeledik párom féléves Egyesült Államokbeli kiküldetése, visszatértem egy hétvégére San Joseba, hogy néhány dolgot hazahozzak a költözés előtt. Az idei év után elmondhatom, hogy életem legjobb befektetése volt a tavaly igényelt és két évig érvényes ESTA, mely fedezte a tavalyi chicagoi és az idei két san jose-i, new yorki és new orleans-i utakat.

Szerencsés helyzetben van az, aki a cége kontójára válogathat a business repülőjegyek között. Párom megtehette, ezért a félidei hazaútjához Kaliforniából a Virgin Atlantic helyett a SkyTeam szövetségi tag KLM járatát választotta, részben kíváncsiságból, részben pontgyűjtő stratégiai megfontolásból.

Már régóta a listámon volt New Orleans és most, hogy idén ilyen sokat járok az Egyesült Államokba úgy gondoltam, ide is elnézhetnénk a párommal. A város egy hétvége alatt bejárható, nincs túl sok vagy nagy látványosság, de itt mindenből ízelítőt kaphat az ember: a déli államok gasztronómiájából és építészetéből, a jazz zenéből, a Mississippi élővilágából, a kisvárosi hangulatból és a nagyvárosi forgatagból.

A new yorki látogatás első bejegyzésében a repülőtérről városba való bejutást és Manhatten déli részének látnivalóit vettük sorra, most merészkedjünk kicsit beljebb a városba.

A kilenc évvel ezelőtti new yorki utunk után párom kaliforniai expatoskodása adott okot az újabb látogatásra. Hogy mindketten közel ugyanannyit utazzunk, igyekeztünk félúton találkozni, így esett a választás erre a városra. Mivel annakidején már egy hetet töltöttünk a városban, most nem nyomasztott annyira a kötelező városnézés a rendelkezésre álló két nap alatt, a poszt egy részét az emlékeim alapján írtam.